Nógrád Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 203-228. szám)

2004-09-02 / 204. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap A HÍRLAP POSTÁ JÁBÓl - PF ‘9 6 2004. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Indulatok nélkül: hogyan tovább, Somoson? - Én az igenre szavazok ELŐZMÉNYEK 2003 májusában a megyeszék­hely közgyűlésének határozata, amely szerint nem indít Somoson első osztályt, majd később az isko­la 2004 szeptemberétől való bezá­rásának döntése indította el azt a folyamatot, melynek eredménye­képpen a lakosok a Salgótarjántól való elszakadás kérdését most a helyi népszavazáson döntik el. Tisztelettel tájékoztatom a falu la­kosságát, hogy a 2003. október 17- én falugyűlésen megválasztott elő­készítő bizottság a törvények be­tartásával, társadalmi megbízatás­ban végezte felelősségteljes mun­káját, melyet ezúton is köszönök munkatársaimnak. 2004. január 29-én hivatalosan nyújtottuk át Salgótarján polgár- mesterének azt a 67 darab hitele­sített aláírásgyűjtő ívet, melyen 902 fő (a szükségesnél négy és fél­szer több) aláírásával kezdemé­nyezi a helyi népszavazás kitűzé­sét. 2004. március 29-én az előké­szítő bizottság teltházas lakossági fórumon tájékoztatta a falut a Sal­gótarjánnal történő községegyesí­tés megszüntetésének kezdemé­nyezéséről, az önálló önkormány­zatiságból eredő jogokról és köte­lezettségekről. AJELEN Somos és Salgótarján viszonyá­ban repedés keletkezett. Indulatos megnyilvánulások, lakossági de­monstrációk zaklatták fel békés te­lepülésünk mindennapjait. A falu ügy érzi, a város nem fordított kel­lő figyelmet panaszai orvoslására. Az ígéretek és a tettek nagyon eltá­volodtak egymástól. A tanácsháza lebontása, az óvoda felújításának elmaradása, az iskola bezárása, a temetőbővítés elmaradása, a kul- túrház, a futballpálya és az öltöző lepusztulása, a rossz utak váltották ki azt az érzést, hogy most már elég volt a házasságból, váljunk el Salgótarjántól, vegyük saját ke­zünkbe sorsunk irányítását. Az elválási kezdeményezésre, a somosiak panaszára sajnos a város a legrosszabb választ adta. Komp­romisszumos tárgyalások helyett „büntetett”, dacos, „csak azért is megmutatom”-stílust vett fel. Hát­rányos helyzetű peremkerület let­tünk, mellőzött képviselő lettem, egyetlen bizottságban sem kaptam helyet, miközben 23 képviselőtár­sam közül többen is kettesével kaptak bizottsági megbízatást vagy elnöki tisztséget. A jegyző megakadályozta azon javaslato­mat, hogy a közgyűlés tárgyalja meg az ugyancsak választókörze­tembe tartozó Somoskő, Ökörkő, Salgóbánya földgázellátási és Salgóbánya csatornázási tanul­mánytervét. Számháború kezdő­dött, melyben mást sem hallot­tunk, csak hogy milyen súlyos kö­vetkezményei lesznek önállósá­gunknak, milyen rosszul jár So­mos, ha elválik Salgótarjántól. 2004-re a költségvetésbe már minimális fejlesztés sem került So­most illetően. A demokrácia, az esélyegyenlőség, a kiegyensúlyo­zott tájékoztatás sajátos értelmezé­se az a módszer, hogy a „Mi Észa­kon" című salgótarjáni havilapban a polgármester egy egész oldalon mondta el véleményét, a több tíz­millió forint közpénzen támogatott tarjáni tv-ben a frakcióvezetők vi­táznak a somosi népszavazásról anélkül, hogy a település törvénye­sen megválasztott képviselőjének a legkisebb lehetőséget is megad­nák véleménynyilvánításra. „Személyes büntetésül” a város költségvetésében már nem szere­pel a nagy népszerűségnek örven­dő, nemzetközileg is elismert ug­rógála pénzügyi támogatása, mi­közben 6,2 millió forintot biztosí­tottak a dixielandfesztivál rendezé­sére. A Somoson élőkre nézve egy­szerűen megalázó az a gyermeteg szájbarágós, ahogy a heti hirdetési lapban ugyancsak közpénzen fize­tett formában közzétett magyaráz­kodás taglalja Somos jövőbeni bal­sorsát. Mint a falu szülöttjét, a telepü­lés képviselőjét rendkívül bánt az a lesajnálkozás, ami kíséri önállósu­lási törekvéseinket. Mert a Somoson élők még em­lékeznek, miként állt talpra a falu az 1920-as trianoni szerződést kö­vető három és fél éves csehszlovák száműzetés utáni hazatérést köve­tően. Etalonként emlegetik Molnár Sanyi bácsit, a titkárt, akinek idejé­ben fejlődött, virágzott a község, aki példát mutatott a falu iránt ér­zett szeretetével. Településünket egyre többen választják lakóhe­lyül, majdnem száz diplomással rendelkezünk, köztük mérnök, ta­nár orvos, közgazdász, művész, jogász, újságíró is van. Településünkön több mint 200 vállalkozó működik. Somoson sem élnek tehetségtelenebb embe­rek, mint az önálló és virágzó Ka­záron és Karancslapujtőn! A jövő Somos és Salgótarján viszonyát a választások eredményétől függet­lenül új alapokra kell helyezni. Elég volt az ellenségeskedésből, az indulatokból, olykor a hatalmi ar­roganciából. Mind Salgótarján ve­zetésének, mind a somosiaknak újra kell gondolni, mit tehet-tehe- tünk az együttműködés érdeké­ben. A közreadott számok, tanul­mányok csupán fikciók, mit sem érnek az ember nélkül. Az ember pedig békességre, jobb életkörül­ményekre vágyik, és ezért tenni is képes. A politika túlságosan ránk telepedett, a választások közti időkben viszont kevésbé vagyunk fontosak. Somosnak nem kell fél­nie a jövőtől! Komoly szellemi tő­kével rendelkezik, a települést a fa­lujáért tenni tudó és tenni akaró dolgos emberek lakják. Angyal János Ha szombaton az önállóságra szavazunk, nem a Kánaán kapu­ján lépünk át, de megteremtjük So­mos reneszánszának lehetőségét, mert ezt követően a döntések hely­ben születnek, velünk és értünk, ezért én szeptember 4-én az igenre voksolok. _____________________________ANGYAL JÁNOS a z előkészítő bizottság elnöke, Somoskőújfalu független önkormányzati képviselője Somoskőújfalu Lakossági fórum volt pár nap­ja Salgótarján településrészén, polgármesteri tájékoztatóval, kérdések feltevésével és megvá­laszolásával. Rendbontás nem történt a „falugyűlésen”, s a he­lyiek úgy vélik, egyáltalán nem azért, mert rendőrök vigyázták az esemény zavartalan lebonyo­lítását. Néhány helybeli kifeje­zetten zokon vette, rossz érzés­sel vette tudomásul, hogy sok, „legalább két tucat” rendőr volt a helyszínen, pontosabban a művelődési ház közelében. Mint szerkesztőségünknek elmondták, két kisbusszal és egy személyautóval érkeztek a helyszínre a rend őrei. Hozzátet­ték: szerintük eltúlzottak voltak a biztonsági intézkedések. Ők - s úgy tudják, mások is - ezt a nagyfokú készenlétet már-már sértőnek érezték. Kaszás Ottó, a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság szó­vivője arra a kérdésünkre, hogy milyen biztonsági intézkedése­ket tettek, illetve sok rendőr volt-e kint, a következőket mondta el: az esetleges rendza­varás megelőzése céljából hat rendőr volt kint Somoson, a ren­dezvény helyének közelében. A szóvivő közölte: szükség volt er­re, egyrészt „mert történtek bi­zonyos előzmények a városban az elmúlt időszakban”. Más­részt azért is, mert a leválást igenlők és ellenzők táborából egyaránt érkezett olyan jelzés, ami alapján tartani lehetett attól, hogy „ne adj isten, elszabadul­nak az indulatok.”- Azt tettük, ami a dolgunk, s nem emberek ellen, hanem az emberekért - jegyezte meg a szóvivő. Az én drága szüleim két külön­böző vidékről érkeztek Budapest­re. Egy iskolába jártak, kereske­delmi vonalon. Ótt ismerkedtek össze, majd házasság lett belőle. 1937 áprilisában volt az esküvő­jük. Első gyermekként, 1938 má­jusában születtem gudapesten. Ott laktunk a II. világháború kitö­réséig, majd 1944-ben lebombáz­ták a házunkat. így kerültünk vi­dékre, az édesapám falujába. Nógrád megyében van ez a gyö­nyörű település: Héhalom. Hat­éves voltam, amikor odaköltöz­tünk, s már az első nap emlékeze­tes maradt számomra. Nyár volt, a kertekben a kukorica közt hasal­va néztük a sok repülő vonulását. Lehetett látni Hatvan város bom­bázását. Sajnos így kezdődött a vi­déki életem. Majd telt-múlt az idő, a hábo­rú elvonult. Kezdett kerékvágás­ba jönni az élet. Elkezdtünk is­kolába járni, amely egyszerű volt, de nagyon szerettem. Szi­gorúan neveltek bennünket. A falut istenfélő emberek lakták, egymáson szívesen segítettek. Tudomásom szerint ma is így van. Tizennyolc éves koromig éltem ebben a mindig gyönyörű és tiszta faluban, majd elköltöz­tünk Heves megyébe, Rózsa- szentmártonba. A rózsáról híres Márton a védőszentje. Manap­ság is sok rózsa díszíti. Már Valami léket kapott Politikai „darazsak” támadásai Parlagfű: mi a megoldás? Salgótarján polgármestere augusztus 24-én lakossági fórumot tar­tott Somoskőújfaluban. Az önmagában még normális dolog és hír len­ne, ha nem tudnánk azt, hogy ez nem a rendes éves - általában már­ciusban tartott - fórum volt, mert az elmaradt... Ez a Somoskőújfalu önállóságával kapcsolatban kiírt népszavazás kötelezően előírt tájé­koztatója volt az önkormányzat részéről, példátlan rendőri biztosítás­sal (persze a rendőri jelenlét egy kicsit elmaradt mondjuk egy minisz­terelnöki látogatástól, vagy egy Fradi-Újpest mérkőzéstől). A polgármester úr újra „erőből” próbált meggyőzően beszélni, azonban most egy kicsit azt éreztem, hogy visszafogottságában saját hatalmasságán próbált felülkerekedni. Ezért csak kétszer mondta el például azt, hogy annak idején egy hasonló településrész-leválással kapcsolatban az akkori vezető azt mondta, hogy amennyiben leválnak Salgótarjántól, lekapcsolják őket az áramszolgáltatásról. Polgármester úr, köszönjük! Köszönjük, hogy Ön ezt nem akarja (bár néhányan úgy gondolják, nem sokáig habozna), mégis jelezni szeretném, hogy azoknak az időknek láthatóan vége van, amikor akár a legmagasabb állami tisztséget betöltő személyről is legyen szó, biz­tos pozícióban érezhesse magát - sorozatos baklövései ellenére. Ha Somoskőújfalu nem válna külön Salgótarjántól, lakói kiszolgál­tatottak maradnának egy olyan vezetésnek, ami semmilyen formában nem kötődik a faluhoz, tagjai a helyi lakosság számára ismeretiének, akik egzisztenciájukat féltve görcsösen támogatják egymást, egyre in­kább a népakarat fölé emelkedve. Nem láthatók, nem bírálhatók, nem leválthatók... Nem megbízhatók! Egyik napról a másikra hozhatnak, és végre is hajthatnak döntéseket (hoznak és végre is hajtanak). Mind­egy, hogy mit ígértek előtte, csak jogilag legyen támadhatatlan. Az ígé­ret, az erkölcs, a lelkiismeret, az etika nem jogi fogalmak, csak éppen az e szavak mögött rejlő tartalom gyakorlásától maradunk emberek. A salgótarjáni óvoda- és iskolabezárásokkal kapcsolatban sok osto­baságot és hazugságot volt „szerencsém” már meghallgatni a - lakos­sági fórumot, jelenlétükkel is megtisztelő - városi képviselőktől, bizott­sági tagoktól (tisztelet a kivételnek). A szabad óvoda- és iskolaválasztást nagy részük úgy értelmezi, hogy abból szabad választani, amit ők kijelölnek (meghagynak), de van olyan képviselő is, aki nyíltan hangoztatja, hogy a demokrácia az, amikor mindenki elmondhatja amit akar, ők meg véghezviszik, amit akarnak. Ezért senki ne féljen kimondani függetlenségével, szabadsá­gával kapcsolatban az igent, ha éppen azt kell - bármivel riogatják is! Jelenlegi polgármesterünk profi szónok, pénzért gyakorolja évtize­dek óta, hogyan kell csavarni a szót, hogy az minél meggyőzőbb le­gyen, még ha nincs is mögötte semmi. Mi amatőrök vagyunk, embe­rek, akik idejüket és sok esetben pénzüket áldozzák egy közösség együtt maradásáért, vagy talpra állásáért. Biztos vagyok abban, hogy vannak Somoson olyan emberek, akik szíwel-lélekkel dolgoznának a faluért és abban is biztos vagyok, hogy a falu ki tudja választani, kik azok. Gondolkodjunk el azon a mondáson, miszerint a bárkát amatő­rök építették, a Titanicot profik! _____________ __________________ TOMKA ISTVÁN A Nógrád Megyei Hírlaptól biztatva én is leírom a kor­mányválságról saját vélemé­nyemet. A legutóbbi választá­sokon a baloldal jól szerepelt - győzött! A nép újra bízott a bal­oldali politikusok ígéreteiben a megújulásban, s mivel megelé­gelték a fideszesek gazdag párti tevékenységét, s ellenszavaz­tak. Az MSZP-től reméltek so­kan változást, a szegénységből, a hajléktalanságból, a munka- nélküliségből, az alacsony ke­resetekből való kiemelkedést. A jobb élet reménye és a választá­si bizalom Medgyessy Péternek is szólt, mivel ő is baloldalinak vallotta magát. A győzelem után jött a ká­osz. Minden politikus a nyerő oldalon a saját, személyes sike­rét bizonygatta és a hatalomból érdemeinek megfelelő elisme­rést követelt. Ebben a légkörben alakult meg a koalíció. Nem csoda, ha a pezsgő légkörben adhéziós erők is belekeveredtek a kormányba, a vezetésbe. A széthúzás láthatóan, érezhető­en erősödött, az emberek bizal­matlansága egyre nőtt. A kor­mányzás kezdettől fogva akado­zott. Az SZDSZ szerette volna hatalmi bázisát szélesíteni, erő­síteni, állandóan hangsúlyozva a választási győzelemben elért szerepüket. A hatalom gyakor­lásán - és az óvatos zsaroláson kívül - semmi nem érdekelte őket. Az MSZP-nek sem volt ínyére ez a magánjellegű politi­zálás, de félelmében nem akart vitát szítani, inkább szótlanul tűrte a karrierista törekvéseket, főleg a hatalomféltésből - mivel a szocialisták akaratuk mellőzé­sénél, a koalícióból való kilé­pést is kilátásba helyezték. Ki­sebbségben meg az MSZP nem tudta volna vállalni a kormány­zást. A kormány lebénult, a kor­mányzás lehetetlenné vált, mert a miniszterek nem a mi­niszterelnöknek tartoztak en- gedelemmel, nem neki számol­tak be tevékenységükről, ha­nem politikai pártjaiknak, on­nan kapták az utasításokat is. Mindenki azt csinált, amit akart, zsebre dolgoztak. A nép érdekei csak alig-alig kerültek szóba, különleges elfoglaltsága­ik miatt. Amikor a miniszterel­nök változtatni akart ezen a csúfosan szánalmas, törvényte­len, népellenes kóros helyze­ten, az érdekeltek fellázadtak, mint a megbolydult erdei vad­darazsak és támadásba lendül­tek, jogtalanságuk védelmében. A miniszterelnök úriemberhez méltóan nem vállalta a harcot a mérges darazsakkal, inkább le­mondott. A harc azonban még ezzel sem ért véget. A baloldal sajnos most is rosszul járt, ami olyan bizalom- vesztést okozott a koalíciónak, amit már a választásokig nem bír kiheverni, a választási ered­ményeken majd biztosan meg­látszik. Eddig én is baloldalinak val­lottam magam - pártonkívüli lé­temre - hiszen munkáscsalád­ból származom, de ezek után nem akarok Kunczéékkal egy tálból cseresznyézni, jobb a tisz­tes távolság. Kovács László is be­fejezhetné már a politizálást, él­vezhetné már a nyugodt, nyug­díjaséletet, biztosan jó pénzt kapna. Utat kellene engednie az újabb generációnak. __________________________KÖKÉNYESI BÉLA Karancskeszi A lap augusztus 24-i számá­nak 3. oldalán találtam egy írást a parlagfűvel kapcsolato­san, amiben csak a jelenlegi sanyarú helyzetet elemezge­tik, de nem találtam benne a problémára vonatkozó megol­dási módozatokat. Gyanítom viszont, hogy nem kell érte so­kat menni, csak meg kell néz­ni, hogyan néz ki Ausztria, Anglia, Németország és nagy­jából közel állunk a megoldás­hoz. Ez a megoldás pedig a nyugati színvonalú általános környezetkultúra! Aki járt már ezekben az országokban, ta­pasztalhatta a rendet, tisztasá­got, az állandóan nyírt fűterü­letek szépségét és azt, hogy milyen szép ez az egész. Mel­lesleg, aki eme szépészet alól kibújik, megbüntetik. Gondol­janak bele, ha egy fűterületet, telket hetente, kéthetente nyír­nak és tisztán tartanak, hogy tudna megnőni bármifajta ártó növénykultúra, a parlagfűről nem is beszélve! Az osztrák, vagy német atyafi pénteken hazamegy a munkából és min­dent lenyír maga körül, mint a kisangyal és mindenki követi a példáját. Ilyen szigorú nyírási fegyelem mellett semminek sincsen esélye megnőni, ebből pedig következik az, hogy (sa­ját tapasztalat!) parlagfűprob­léma sincsen! Nekünk ezt az egész környezetkultúra-komp­lexumot szigorúan át kell ven­ni tőlük. Nemcsak azért, mert az ország úgy néz ki, hogy az szégyen és gyalázat, hanem azért is, mert az Európai Unió tagjai vagyunk! Ehhez képest sajnos rette­netesen el vagyunk maradva az unió átlagától is, nemcsak az éléről. Nekünk az a dol­gunk, hogy amint a nyírási szezon beindul, elmúlik a tél. Az erre a célra mozgósítható összes munkanélkülit köz­munka keretében vezényelni kell az ország tisztába tételére, de ezért normálisan meg kell őket fizetni, mert ahogy ta­pasztalom, sok közmunkásnak elég „büdös” amit csinál. Törvény kell, hogy szabá­lyozza a közterületek rendjét és a rendszeres nyírást. Ösztö­nözni kell a polgárokat a mun­kára, esetleg azzal is, hogy ol­csóbban jussanak kertművelő szerszámokhoz, gépekhez, na­gyobb állami támogatást kell nyújtani, hogy ezek megsze­rezhetőek legyenek. Jutalmaz­ni lehetne őket bizonyos helyi adónemek alóli mentesség le­hetőségével is, vagy verse­nyeztetni lehetne őket valami tárgynyeremény időszakos el- nyerhetőségéért, de minden­képpen fontos tudatni velük, hogy amit csinálunk, nagyon sokat ér az ország számára, mert egy szép és takaros or­szág lehet csak vonzó, a kül­földi turista az ilyenben szíve­sen tartózkodik! A németek, az osztrákok meg tudták csinálni, ott is em­berek élnek és itt is. Nekünk búcsút kell vennünk Pató Pál úrtól és neki kell állni! Ha ez meghonosodik, Önök valószí­nűleg nem foglalkoznak többet a parlagfűvel! Üdvözlettel: _________________OTCMT HOMUr Bala ssagyarmat Ui.: Évek óta harcolok ezért az ügyért, csak végre mozdul­jon valami! _____________________________________M nei »UWMJA______________________________________ „ Miért volt kint annyi rendőr?” megiaosoatem, ae vannak meg rokonok Héhalomban és néha ellátogatok hozzájuk. Sokat fej­lődött a falu, okos vezetői van­nak és jól irányítják a falu életét. Ez a táj még érintetlennek tűnik, nincs mesterségesen átalakítva a környezet. Aki teheti, nézze meg az ország e tájékát is! Héhalom nagyon szép völgyben elhelyezkedő falu, s nem felej­tem el, hogy ifjúkoromat ott él­tem le. Amíg lehet, felkeresem és nosztalgiaként újra átélem emlékeimet. Tisztelettel üdvözlöm az egész falu apraját-nagyját. HALÁSZ SZABÓ IMRÉMÉ SZ. MICZKI MÁRIA Rózsaszentmárton Egy gyönyörű falu: Héhalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents