Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)
2004-08-10 / 186. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. AUGUSZTUS 10., KEDD Ferkó Attila Egy elfelejtett kötet Görögország gazdasági életéről nem szeretnék kis előadást tartani. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy rohamos léptekkel közelítenek nyugat felé. Ez jól látható mindenütt. A Nemzeti Régészeti Múzeumban járva Szókratész szobránál szerettem volna lefotóztatni magam hasonló pózban, mint ahogy a nagy görög áll. Egy múzeumi felügyelő rögvest odarohant, s kifejezetten mérgesen kért meg arra, hogy ne csúfoljam meg a szobor kőbevésett mozdulatait. Elmondta, hogy lehet fényképezni, de pojácának lenni egy ilyen helyen nem szabad. Elszégyellve magam félrehúzódtam és beláttam, hogy a terem- őrnek teljesen igaza volt. Bizony a múltunkat akkor ápolhatjuk igazán, ha tiszteljük elődeinket. Sőt tovább lépve kortársainkkal is ezt kell cselekedni. Az olimpia legfontosabb üzenete a küzdelem és a győzni akarás mellett a béke szellemisége. Még pár napunk van a kezdésig. Nyújtsunk kezet egymásnak és egymás segítségével összefogva építsük fel a jövőnket. Az öreg halászok halat fognak, megfoltozzák a csónakjaikat. Nos miként jön a képbe Alföldi Róbert általam kölcsönkért, s ez idáig még vissza nem adott kötete? Ülök a Patissian egy Nett-kávézójában hideg ásványvizet kortyolgatva és egy előttem ülő, lágy arcú, hosszú hajú férfiről eszembe jutott a művész. Ha haza érek az első, hogy visszaadjam a képeskönyvet! K; —& 'ZyL-: vS|. i Ifik m : « ■ (J0 i * , & t ? ■ £í,lipí íji: | W:- fjíf 1VI A Formula Magazin és a Száguldó Cirkusz szezonösszefoglaló kiadója, az Autó Plusz, valamint lapunk közös játékán nem lesz nehéz nyernie, ha nyomon követte a Forma-1 eseményeit Válaszoljon helyesen kérdésünkre, küldje he a szelvényt címünkre (Nógrád Megyei Hírlap „Legyen Formulában/” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.) augusztus 14-ig, s ha szerencséje van, megnyerheti az elmúlt év szezonösszefoglaló albumainak egyikét! KI nyerte a legutóbbi Marlboro Magyar Hagydíjat? Michael Schumacher 1~] Fernando Alonso Juan Pablo Montoya A válaszadásban segít a Formula Magazin, Magyarország legnépszerűbb és legrészletesebb Forma-1 kiadványa! Már az újságárusoknál! Név: ............................... C ím: A2 ajánlat 2004. augusztus 31-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Az akció a kijelölt márka- kereskedésekre vonatkozik. A hatályos árakat a 2004. június 4-tól visszavonásig éivényes árlista tartalmazza. A Citroen Xsara VTS 2.0Í-16V fogyasztása: 11,4/5,6/7,7 1/100 km (városi/ország- úti/vegyes), CO^-kibocsátás: 184 g/km. A Citroen Finanszírozás ajánlata: svájci frank alapú finanszírozás, ezért az ajánlat a mindenkori CHF alapkamat és -árfolyam függvényében változhat. A képen látható autó Htusztráció. A CITROEN * TOTAC -t választotta. CITROEN HAJAS 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 73. Tel.: 32/422-929 Varrnak esetek, amikor a nulla is lehet i Főleg, ha 0% THM-rőt van szó. A kényeim Citroen Xsara mostantól kedvező finansz' melynek Teljes Hiteldij Mutatója (THM) 0°< CITROEN Athén helyett Bécs Olimpiai vetélkedőn nyert út Dr Kollár Mihály ez előtt az „Athéntől - Athénig“ vetélkedő megyei versenyét nyerte meg A salgótarjáni dr. Kollár Mihály nem nagyon kell bemutatni a sportot kedvelőknek, bár az ő nevével nem az aktív versenyzők eredménylistái között találkozunk. Ám ha egy kis sporttörténelemről, sportvetélkedőkről esik szó, személye azonnal felbukkan, mégpedig rendre a legelsők között, egyéniben, csapatban. Számtalanszor tett már tanúbizonyságot kivételes lexikális tudásáról, műveltségéről, gyors észjárásáról, hiszen aki ismeri az ilyen kvízeken előforduló lehetetlen, vagy éppen beugrató kérdéseket, némelyiknél el sem hiszi, hogy erre egyáltalán ismeri valaki a választ. Ilyenkor bizony már Misi bácsi is néha „merengőbe megy át”, de azért sokszor még ezekre is kibányássza tudata mélyéről a megoldást, bár néha az is előfordul, hogy csődöt mond a „házi komputer”. Ez történt vele például legutóbb, a Petőfi Rádió által meghirdetett olimpiai vetélkedőn. Tíz fordulón át küldözgette be a helyes válaszokat, és végül a hibátlan megoldásokat produkálók közül kedvezett neki a szerencse, sorshúzás alapján bekerült az élő adásos döntőbe. Itt aztán röpködtek a kérdések, nehezebbnél nehezebb feladatok következtek, és a lámpaláz sem mellékes. Ennek ellenére sokáig vezetett, de a barkochbánál az úszó Szabó József nevét nagyon nehezen találta ki (18 vesztett pont) és a sydney-i olimpia első aranyérmese is .„megfogta”. így lecsúszott a harmadik helyre, és mivel csak az első kettő nyert athéni utat, ő csak Bécsig utazhat szárnyashajóval. Némi vigaszt nyújtott számára a játékot vezető riporter beismerése, miszerint ő fogta ki a legnehezebb kérdéseket. így talán még nagyobb becsülete van a bécsi ha- jóútnak. ________________________________________(SAT1SI Arany és ezüstvasárnap egyszerre Négyesfogathajtó világbajnokság, Kecskemét Mint ismeretes, remek magyar sikerrel zárult a kecskeméti négyesfogathajtó világbajnokság, csapat aranyat és egyéni ezüstöt szereztek versenyzőink, és alaposan túlteljesítették - no nem a közvélemény, hanem - Fintha Gábor vagy az ellenfeleket „altató”, esetleg szándékosan alulbecsült elvárását. rendre jól végeztek, mert mint ismeretes, egyéniben a kettesről négyesfogatra ámyergelt Lázár Zoltán összetettben ezüstérmet szerzett, a Dobrovitz, Kecskeméti Bárdos Attila a maratonhajtás leglátványosabb akadályánál a tóparton Négy napon át a fogathajtó vb lázában élt Kecskemét, és bár hivatalos adat nem áll a sajtó rendelkezésére, a parkoló autók, buszok és a hömpölygő tömeg láttán lehet hogy a százezerhez is közelített az össznézőszám. Számos külföldi rajongó is érkezett, főleg a hollandok, németek és belgák vetették észre magukat lelkes szurkolásukkal, de el kell mondani, hogy a hazai közönség is értően és sportszerűen drukkolt. Az akadályhajtásnál például a lovak érzékeny idegrendszerére tekintettel akár a légy zümmögését is meg lehetett hallani, hogy aztán a célba éréseknél elszabaduljon a tapsvihar és hangorkán, legyen az bármely országból jött versenyző. Persze egész más volt a helyzet a verseny vízválasztóján és fénypontján a maratonhajtáson a helyzet, ahol a nyolc akadálypályán hihetetlen jeleneteknek lehettek szemtanúi a szűk útvesztőkben a nézők. Itt aztán nagyon kijött négylábúak erőállapota (20 kilométeres a táv) idomítottsága, a hajtó és a lovak összhangja, vagy éppen az ellenkezője. Ám bebizonyítva, hogy továbbra is lovasnemzet vagyunk, a magyarok és Lázár összetételű trió nyakába pedig aranyérmet akasztottak a csapatversenyben. Egy képzeletbeli plusz aranyat pedig Kecskemét városa érdemel ki a kiváló rendezésért, hangulatért. ________________________________________(«ATI«) SPORTTURMIX LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések Budaörs - Balassagyarmat 2-1 (0-1) 100 néző, vezette: Szabó. Balassagyarmati SE: Hegedűs (Vida) - Szilágyi, Lenkey, Ga- ál, Zolnyánszki - Gréczi, Lovász, Mohácsi, Saár - Krausz, Gyimesi. Cs.: Szász, Baranyi T., Varga F., Kovács I. Edző: Szalai István. BSE gólszerzője: Gyimesi. * * * Berkenye - Vác-Dunakanyar 2-1 (1-1) Berkenye, 200 néző, vezette: Gerda Gy. Berkenye: Hisbéli - Monostori, Gere, Hudák, Krasnyánszki - Czerman, Hu- gyecz, Sándor, Sipiczki - Varga, Vanda. Cs.: Czeglédi, Súlyán. Edző: Bodonyi Béla. GL: Vanda (2), ill. Bari (11-es- ből). PÁLYÁN A HÁROMKŐ A férfi kézilabda NB I/B-ben szereplő Salgótarjáni Háromkő KC augusztus 11-én, szerdán kétszer is megmérkőzik az élvonalbeli szlovák Kassa csapatával. A salgótarjáni sportcsarnokban 11 és 17 órai kezdéssel játszik egymással a két gárda. SPORTOS FALUNAP Galgagután augusztus 14-én, szombaton második alkalommal tartanak falunapot. Az egész napos esemény programjából kiemelkedik a Futapest mintájára megrendezett Fut a Guta elnevezésű crossfutás. A helyi labdarúgó- pályáról rajtoló, 5 és 15 kilométeres versenyszámokra a futóverseny napján, reggel 9- től a Kincskereső Általános Iskolában található versenyközpontban lehet nevezni. Eredményhirdetés 13,30-kor lesz. A sportos (falu) nap azonban ennyivel nem ér véget: a helyi futballcsapat a parlamenti válogatottal csap össze. FOCI SZALMATERCSEN Szalmatercsen augusztus 14- én, szombaton 10 órától öregfiúk futballmérkőzéseket rendeznek. A megmérettetésen a helyi csapat mellett a Ságújfalu és Karancsság méri össze erejét. A GA Magyarország Kft. diadalmaskodott Kispályás labdarúgás, Allianz Hungária Nyári Kupa, Salgótarján A napokban ért véget a negyedik alkalommal megrendezett, ezúttal az Allianz Hungária, mint névadó szponzor által támogatott meghívásos nyári kispályás labdarúgó-torna a salgótarjáni sportcentrumban. Az augusztus végén folytatódó városi bajnokság három osztályából kikerülő tizenkét együttes az „alapszakaszban” két hatos csoportban, körmérkőzéses rendszerben mérte össze tudását, majd a záró napon az azonos helyen végzett gárdák csaptak ösz- sze, immár a végső sorrendet eldöntendő. Az A-csoportból kiemelkedett a városi bajnokság élvonalának listavezetője, valamint sereghajtója, a Csak Úgy és a Safi Team-BSA. Közülük jobb gólkülönbségének köszönhetően előbbi került a döntőbe, ahol ellenfele a kiváló „idegenlégió- sokkal” megerősített GA Magyarország Kft. volt. A nagy küzdelmet hozó aranycsata némi meglepetésre a viadal gólkirálya, Orosz Csaba (a fináléban szerzett négy góljával együtt összesen huszonhatszor talált a hálóba) által vezetett GA Magyarország Kft. 6-3-as sikerével zárult, amely így egy évig őrizheti a vándorserleget. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Buborék Boys elleni kisdöntőben 3-2-es győzelmet arató Safi Team-BSA léphetett fel. Az ünnepélyes eredményhirdetésen ajándékot vehetett át Kaszás István, mint a legjobb kapus, valamint a már említett Orosz Csaba, míg a legsportszerűbb csapatnak a Háromkő Takarékszövetkezet bizonyult. A szervezők két szokatlan különdíjat is kiosztottak, így Nagy Viktor és Nagy Attila - vagyis a két „Zeusz” - „a játékba a legtöbb súlyt fektető” labdarúgók, míg Knrucz Károly, a „jó focista, gyenge horgász” kategóriában vitte el a pálmát. A-CSOPORT 6. forduló: Safi Team-BSA - Csak Úgy 2-1, Szolgáltató - Juventus 2-4, Pikoló Presszó - Háromkő Takarékszövetkezet 2-1. 7. forduló: Csak Úgy - Juventus 10-2, Háromkő Takarékszövetkezet - Safi Team-BSA 2-4, Pikoló Presszó - Szolgáltató 6-3.8. forduló: Szolgáltató - Safi Team-BSA 0-5, Háromkő Takarékszövetkezet - Csak Úgy 4-8, Juventus - Pikoló Presszó 3-1. 9. forduló: Csak Úgy - Szolgáltató 6-0, Juventus - Háromkő Takarékszövetkezet 4-1, Safi Team-BSA - Pikoló Presszó 7-1. 10. forduló: Juventus - Safi Team-BSA 3-10, Háromkő Takarékszövetkezet - Szolgáltató 0-5, Csak Úgy - Pikoló Presszó 7-1. A csoport végeredménye 1. Csak Úgy 10 9 0 1 63-20 27 2. Safi Team-BSA 1090144-1827 3. Juventus 10 4 0 6 23-4212 4. Pikoló P. 103 1 627-41 10 5. HáromkőT. 102 1 724-39 7 6.Szolgáltató 1020819-40 6 B-CSOPORT 6. forduló: GA Magyarország Kft. - Buborék Boys 2-5, KGYV- Beton - Fa-Héj 11-0, Speciál-X - Szuperinfó-Janker 6-5. 7. forduló: Buborék Boys - Fa-Héj 3-0, Szuperinfó-Janker - GA Magyar- ország Kft. 5-7, Speciál-X - KGYV-Beton 3-3. 8. forduló: KGYV-Beton - GA Magyarország Kft. 4-2, Szuperinfó-Janker - Buborék Boys 5-13, Fa-Héj - Speciál-X 8-9. 9. forduló: Buborék Boys - KGYV-Beton 4-8, Fa- Héj - Szuperinfó-Janker 8-3, GA Magyarország Kft. - Speciál-X 5-2.10. forduló: Fa-Héj - GA Magyarország Kft. 0-3, Szuperinfó- Janker - KGYV-Beton 3-5, Buborék Boys - Speciál-X 5-9. A csoport végeredménye 1. GA Magyaro. 2. Buborék Boys 108 0250-2624 1070366-4921 3. KGYV-Beton 4. Speciál-X 1052345-31 17 10 5 14 49-4916 5. Fa-Héj 1012 731-56 5 6.Sz.-Janker 101 1836-66 4 HELYOSZTÓK 11. helyért: Szuperinfó-Janker - Szolgáltató 3-0 (játék nélkül). 9. helyért: Fa-Héj - Háromkő Takarék- szövetkezet 10-1. 7. helyért: Speri- ál-X - Pikoló Presszó 9-6.5. helyért: KGYV-Beton - Juventus 5-3.3. helyért: Buborék Boys - Safi Team- BSA 2-3, gl.: Csáki, Dudás, ill. Molnár P. (2), Ország. Döntő: GA Magyarország Kft. - Csak Úgy 6-3, gl.: Orosz Cs. (4), Ormándi, Szenográ- di, ill. Rigó, Márton, Czikora. A bajnokság végeredménye: 1. GA Magyarorsäg Kft. (Oláh Attila, Szorcsik Attila, Kobolák László, Kurucz Károly, Orosz Csaba, Baranyi Tibor, Orosz Tamás, Oláh Lajos, Homyák Krisztián, Vilimi Szabolcs, Szenográdi Zsolt, Petró Ferenc, Nagy György, Ormándi Csaba), 2. Csakúgy, 3. Safi Team-BSA, 4. Buborék Boys, 5. KGYV-Beton, 6. Juventus, 7. Speciál-X, 8. Pikoló Presszó, 9. Fa-Héj, 10. Háromkő Takarékszövetkezet, 11. Szuperinfó-Janker, 12. Szolgáltató. ÖSSZEÁLLÍTOTTA! HORVÁTH PÉTER