Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-07 / 157. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2004. JÚLIUS 7., SZERDA Késve érik, de szép a máinatermés Amerre a szem diát, gondosan művelt parcellák, gyümölcsfa ültetvények, ribiszke- és málnasorok a Nógrád községi és a berkenyéi határban, sőt Nőtincs közvetlen közelében is. He­lyenként mezőgazdasági szállítójárművek, autók parkolnak a zöldben, s itt-ott a kisebb-nagyobb fedett tárolókat is felállítot­ták: pár napja kezdődött a málnaszedés, a szüreti hangulat még messze nem az igazi: néhol azért nevetés, vidám beszél­getés foszlányai szűrődnek ki a katonás bokorsorok közül. A nőtincs ültetvényen szépen fost egy úi, nagy szemű málnafajta tot, plusz felárat fizetnek, a lémál­náért 170-et adnak. Mondják is a termelők, hogy a bioval érdeme­sebb azért foglalkozni. Izzadt homlokukat törölgetve feszülten várakoznak az emberek, de ez leginkább a sietségnek tudható be: szinte hajnalban indult a nap­juk, iparkodtak teleszedni a ládá­kat, aztán igyekeztek az átvevő­höz, mert az átvételnek is behatá­rolt az ideje. Innen azután van, aki visszasiet az újabb leszedett gyümölcsért vagy éppen hazalo­hol, mert munkába megy dél­után. Ez a munka nem tűri a rá- érést: kétnaponta csinálni kell, mat a málna törékeny, aztán jö­het rossz idő, esha az ár, egyszó­val lehetnek rosszabbak a körül­mények. Körültekintően úgy böl­A berkenyétek és a nógrádiak is mondják, hogy késik most a mál­na érése, mert hetekig hűvös volt az idő éjszaka, és a nappalok sem voltak igazán gyümölcséildők. A legutóbbi napok, úgy tűnik, meg­hozták a változást: a zöld levelek ellenére, a málnaszemektől szinte pirosán virítanak, kapaszkodnak a bokorindák, a tiszta, napos és me­leg időben felgyorsult az érés. Nógrád község biomálnásánál a délelőtt közepén egyne-másra érkeznek a kocsik, a tora reggel kezdett szedés „termésével.” Ki apró tálcákba rakva, ki pedig a ha­gyományos, lapos tárolókba sora­koztatva méreti a gyümölcsöt, amelynek kilójáéit 250-270 forin­lójuk van bőven, ugyanis nem ke­vesebb, mint egy holdon - hagyre mányos mádon - termesztik a málnát, de milyen málnát! Hü­velykujjnyi nagyok, s helyenként már mélypirosak a „süvegforma" szemek. Egy új fajtáról van szó, amivel a gazda sem elégedetlen. Vannak azért apróbbak is, de azok is bőven teremnek. A Berkenyéi Faluszövetkezet málnásában egy’ hete kezdték a szüretet, Schmidt Józsefhé, szö­vetkezeti elnök, (a település pol­gármestere) összesen harminc vagonnyi málnára számít. Most fejezték be a korábban érő meggyfajta szedését, ezt megelő­zően pedig feketeribiszkét vettek át, kilónként negyven forintért. Ezzel a bogyóssal az idén orszá­gos gond az alacsony átvételi ár, információnk szerint a bőséges és igen olcsó lengyel fekete ribiz- livel telítődött a piac _____________________________HM A budapesti Grolcsk György és neje a nőtncsi málnásban cselkednek: az a biztos, amit már elvégzett az ember. Szemmel láthatóan szépek, egészségesek és nagyok a szemek, a termelők sem elégedetlenek vele és különösebben az árral sem. Bár egyesek azt mondják, tavaly kicsi­vel többet adtak érte. - Nem több és nem más, mint kiegészítő jöve­delem, amit a málnáért kapunk, ebből megélni nem lehet - szögezi le a nógrádi Lestyán Mihály, aki egyetemista lányával. Ágival és az édesapjával érkezett az átvevőhöz. A fiatal lány nyaranként kicsi gye­rekkora óta sokat segít a családnak a mezőgazdasági munkában. Szá­mára természetes, hogy a nyálból pár hetet a földeken tölt a többi családtaggal. Egészen közel Nógrád első há­zaihoz, a takaros málnasorok kö­zött a hetvennégy esztendős Pims- ka Jánosné szorgoskodik, mondja, három közül az egyik fiának segít a szedésben. Körülötte már teli tós- kosarak, tartalmukat a ládákba rakja, amiért aztán jön a fia. Iz­zasztó a munka, de ő barátságo­Piosla Jánosné Nógrád határában szüretel san, mosolyogva beszél arról, mi­lyen sokat kellett dolgozni a nyug­díjazása előtt is. Most pedig a fiata­loknak segít, hiszen ők is munká­ba járnak. Mesél a faluról, az itt élők közösségéről, melyre általá­ban igaz: mindennapjaitól ma is el­választhatatlan a málnázás. Nőtincs „kapujában” Bern Jó­zsef és családja szűreid. Tenniva­: ’ ; • íí : I Fiatal rendőröket neveztek ki Szabó István rendőr őrmester a salgótarjáni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály őr- és jár­őrszolgálati alosztálya járőreként, Polonkai Péter rendőr őrmester a balassagyarmati rendőrkapitány­ság közlekedésrendészeti osztá­lya járőreként, Pikács Tamás Az élet igazi értelme a szolgálat, amely az emberek ügye felé fordul, és ez az igazság kereséséből áll - mondta tegnap egye bek mellett dr. Havasi Zoltán rendőr dandártábornok Salgó­tarjánban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság (NMRFK) ünnepi állománygyűlésén. Az állománygyűlésen kinevezése­ket, megbízásokat, elismeréseket adtak át, s köszöntötték a frissen végzett tiszteket és tiszthelyetteseket is. A szécsényi rendőrkapitányság vezetőjének nevezték ki Fürjes Bé­la rendőr alezredest Kinevezték RévészÁkos rendőr őrnagyot a ba­lassagyarmati rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének, egy ben kapitányságvezető-helyettes nek. A szécsényi rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályának vezeté­sére! Sebestyén Sziláid rendőr őr­nagyot, az NMRFK ídderitő osz­tály főnyomozóját bízták meg. A Rendőrtiszti Főiskola eredményes elvégzését követően Hegedűs Ger- gety rendőr hadnagyot kinevezték nyomozónak a pásztói rendőrka­pitányság bűnügyi osztályára. A rendészeti szakközépiskola ered­ményes elvégzése után a tiszthe­lyetteseknek is átadták a kineve­zéseket: Tóth Zabán rendőr őr­mester a pásztói rendőrkapitány­ság közrendvédelmi és közleke­désrendészeti osztály járőreként, rendőr őrmester a rétsági rendőr- kapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztálya járőreként, Kovács László rendőr törzsőrmester a szécsényi rendőr- kapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztálya járőreként teljesít szolgálatot. A kinevezések és megbízások július elsejétől hatályosak. Dicséretben és jutalomban ré­szesült 25 éves szolgálata elis­meréseként Kecskés Kálmán rendőr alezredes, 20 éves mun­kájáért Pint érné Végh Katalin, 15 éves munkájáért Rigó Zoltán Bertalanná. A Semmelweis-nap alkalmából dicséretben és juta­lomban részesült Piemg Tamásné, az NMRFK hivatal egészségügyi osztályának asz- szisztense.- Gratulálok azoknak a fiata­loknak, akik ma elkezdik ezt a szép és nehéz hivatást - mondta dr. Havasi Zoltán. - Nehéz pálya ez: az élet igazi értelme a szolgá­lat, amely az emberek ügye fdé fordul, és ez az igazság keresésé­ből áll. Fiatal kollégáinknak sike­reket kívánok, és soha ne felejtsék el: akkor lesznek jó rendőrök, ha teljes lényüket feláldozzák az em­berek szolgálatában. Hat frissen végzett rendőrrel növekedett a tsndötség létszáma Salgótarján is a Hálózaton Új kezdeményezés keretében van lehetősége az ország váro­sainak bemutatkozni. A Sziget Produkciós Stúdió Kft. ugyan­is különleges ajánlattal keresi fel Magyarország, s ez által Nógrád megye városait is. Borosné Pápista Zsuzsanna, a cég képviselője tájékoztatta lapunkat a program részleteiről.- Divatba jött az utazás és a tapasztalatok szerint a magya­rok nagy kedvvel keresik föl a külföldi üdülőhelyeket, miköz­ben mintha hanyagolnák az or­szág belső értékeit. Az utazni vágyóknak szeretnénk segítsé­get nyújtani „Virágzó Magyaror­szág” című sorozatunkkal. A húszperces epizódokból álló filmsorozat magyarországi vá­rosokról, településekről szól. A helyszíneken található értéke­ket a helybeliek segítségével is­merjük meg - mondta el la­punknak Borosáé Pápista Zsu­zsanna. Mindez garanciát jelent arra, hogy a film valóban az adón város arculatának, sajátosságának meg­felelő legyen. A történelmi rész összeállításában szintén a helyi­ekre támaszkodunk, hiszen min­den település bemutatását rövid történelmi összefoglalóval kezd­jük. Mindezek mellett lehetőség van a filmet igazán egyedivé ten­ni, hiszen miniden város, minden település más. Ennek megfelelő­en egy-egy népművészeti ág, a ki­emelkedő sportélet, vagy atáir egy ételkülönlegesség is adhatja az epizódok gerincét. Fontos kiemelni, hogy ezek mellé a bemutatkozó ldsfilmek mellé narrádós alámondást is készítünk, sőt ha a településen olyan ismert, elismert egyéniség él, rövid interjút készítünk vele. Az elmondottak tükrében ki keli emelnünk azt is, hogy a fil­mek semmiképpen nem lehetnek sablonosak, annak tartalmát min­den esetben az adott település ha­tározza meg. Borosné Pápista Zsuzsanna A cég egyébként több éve készít hasonló műsorokat, hi­szen az MTV Főtér dmű műso­rába is folyamatosan dolgozik. Ezek mellett jó néhány nagy­szabású eseményt közvetítettek már, például a német DSF tele­víziónak a „B” csoportos jégko­rong-világbajnokságot, a Duna Tv-nek az augusztus 20-i tűzijá­tékot. A narrátornak Végvári Tamás színművészt kérte föl a társa­ság, melynek elképzelése sze­rint az epizódok négy évszak szépségében mutatják majd be a településeket. Együttműködő partnerként nem kisebb szerve­zeteket sikerült meggyőznünk, mint a Magyar Turizmus Rt.-t és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát - mondta Borosné Pápista Zsuzsanna. Természetesen a filmek elké­szítéséhez helyi vállalkozók is hozzájárulhatnak, velük külön tá­mogatói megállapodást kötünk és ezért különböző megjelenési felü­letet biztosítunk. Az országban eddig több tucat település jelezte, hogy részt sze­retne venni a programban. Az el­készült részeket a Hálózat Televí­zió és a Magyar ATV tűzi műsorá­ra, heti rendszerességgel, több­szöri ismétléssel. Ezáltal átlago­san két millió magyar televíziónk zőhöz jutnak d a fölvett részek. Nógrád megyében több vá­rossal, így Balassagyarmattal, Rétsággal, Salgótarjánnal és Szécsénnyel is van már megálla­podásunk - mondja a cég képvi­selője. Természetesen a 2004 harmadik, illetve negyedik ne­gyedévére elkészülő filmeket, a városok részére, a technikai igé­nyeknek megfdelően átadjuk. Ok ezek után gyakorlatilag a leg­különfélébb célokra használhat­ják föl. Készíthetnek bdőle refe- rendafilmet, adhatják ajándék­ba - például a városba érkező delegádóknak - de akár más te­levíziók műsorára is tűzhetik, amennyiben műsoridőt vásárol­nak azoknál. A filmet szabadon vághatják, illetve a korszerű technikának köszönhetően sok­féleképpen átalakíthatják akár a városi televíziók is. Reményeink szerint ez az egyedülálló kezdeményezés segít majd abban, hogy a magyar em­berek újra fölfedezzék Magyaror­szágot, a városok történelmi múltját és sajátos nevezetessége­it Mivd a film mindenkor a pol­gármesteri hivatal tulajdonába beiül, visszaélések sem lehetnek azzal, sőt különleges tehetőség­hez jut ezzd minden város veze­tése. A korszerű technikának kö­szönhetően ugyanis tehetőség van arra, hogy' a későbbiekben például idegen nydvű változat, vagy bővebb verzió készüljön egy-egy település esetében - fog­lalta össze lapunknak a kezdemé­nyezést a készítő Sziget Produkci­ós Stúdió Kft. képviselője. Az ünnepi átománygyiSésen megjelentek megyénk rendőrkapitányai is

Next

/
Thumbnails
Contents