Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-05 / 155. szám
2004. JÚLIUS 5., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Ezerszínű folklórünnep (Folytatás az 1. oldalról) az amerikai fiatalokat, akik turistaként pihennek a faluban. Üdvözölte azokat a mexikóiakat is, akik köszöntője során a közönség soraiból jelezték, hogy ők is külföldről érkeztek. Dóra Ottó beszédében a „ hagyományok rendkívüli bőségének ünnepén” az értékőrzők szerepét méltatta. Mint fogalmazott: a folklór egyszerre személytelen, s mégis, csak az eleven közösségek képesek átadni generációról generációra. A megyei közgyűlés elnöke jókívánságával zárta gondolatait: a fesztivál vendégei vigyék magukkal a mosolyt és barátságot, mindazt az élményt, amit a bodonyi rendezvény nyújt számukra. Ezután vette kezdetét a település új zászlajának és címerének avatása, ennek első perceiben a faluvezető bemutatta a jelképeket. Elmagyarázta az egyes részletek helytörténeti jelentőségét, kapcsolódását például a Rákóczi-szabadságharchoz, a hajdani földműveléshez, s közben röviden visszatekintett a község utóbbi, mintegy tíz évére, összefogásban is mérhető eredményeire. Emlékeztetett arra, is hogy Kétbodonyban hosszú évek óta nincs munkanélküliség, de van szorgalom, közösségi élet és család iránti tisztelet. A zászlóra Holes Imréné, zászlóanya szalagot kötött, majd az egyházi szertartás következett, melynek keretében Béla Vince, romhányi római katolikus plébános és Kollár Zsolt, helyi evangélikus lelkész megáldotta a jelképeket. Nevéhez és hagyományaihoz hűen az együttesek fellépésével, bemutatójával folytatódott a rendezvény. Nagy sikerrel mutatkozott be a szendehelyi, a szentéi, a szátoki, berceli, nagymarosi, őrhalmi, rimóci, mátrakeresztesi, isaszegi, mogyoródi, herencsényi, fóti, cserhátsurányi, nem utolsósorban a kétbodonyi hagyományőrző csoport. A napot este nyolctól bál zárta. A sport (amely az esemény szombati részét uralta) és kulturális napok keretében három alkotóművész képeiből kiállítás nyílt a helyi, volt általános iskola épületében. _______________________________________ M.J. É vek mentő munkája - megmentve Szebb a világ, ha a gyerekek szeretik a környezetüket NMHhnformáció Végtelenül egyszerű módon, végtelen sok munkával tanítja értékmentésre a gyerekeket, fiatalokat a város- és faluvédők szövetsége: évente meghirdeti pályázatát „Gyerekek az épített és természeti környezetért” címmel. A falu- és városszépítők, a szebb községről, városról álmodok, bámulatos érzékkel mutattak, mutatnak rá a védendő régiségekre, ritkaságokra. Az esztendők hosszú sora alatt készült írásos pályamunkák felbecsülhetetlen értékekre irányították a figyelmet. Ezekből kínál válogatást a pályázattal azonos című, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiadásában most napvilágot látott könyv, anyagát a szövetség választmányi tagja, a ságújfalui Pinczésné Kiss Klára gyűjtötte és rendezte. és átadtuk a díjat... hanem lehetőséget adtunk arra a gyerekeknek, hogy megismerjék egymást, táborba jelentkezzenek évente az ország más-más településén és maguk is megpróbálhassák azt: hogyan lehet a saját kezükkel tenni annak érdekében, hogy megmaradjanak értékeink. A szanticskai vályogvetés, az esztergomi hadifo- golytemető-feltárás, a kehidai De ák-kúria ablakainak festése, a tar- cali Andrássy-kúria felújításában való közreműködés - hogy csak néhány kiragadott példát említsek - nem múltak el nyomtalanul. Ezt » vmc* M. itatiBM. fact****» m GYEREKEK A7 ÍPÍ1ETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉRT 1992-1996 „Ritka kincs birtokosa vagyok. Az elmúlt 12 év alatt a város- és faluvédő szövetség által meghirdetett ifjúsági pályázatra beérkezett több mint kétezer írásos dolgozat megfordult a kezeim között, olvashattam, véleményezhettem a díjkiosztó előtt valamennyit. Nagy ajándék ez a számomra, s igazán most, amikor arra vállalkoztunk, hogy az első évek anyagaiból egy kötetre valót válogatunk össze, akkor derült ki igazán, hogy mennyire nehéz ez a feladat” - írja a kiadvány előszavában Pinczésné Kiss Klára, majd így tekint vissza: „Eszembe jut, mennyi meglepetést okoztak annak idején az „első” olvasáskor ezek az írások, mennyi szeretet- ről, lelkesedésről, tenni akarásról szóltak. Aztán arcok villannak elém, lázasan csillogó szemekkel, az öröm kifejeződésével, ahogy büszkén nézik a Budai Várban a tárlókban elhelyezett „alkotásaikat”, vagy az oklevelüket veszik éppen át... Milyen sokat tanulhatunk mi, felnőttek ezektől a gyerekektől! Őszinte vallomások ezek a dolgozatok. Bemutatják lakóhelyüket, elmondják, hogy milyennek szeretnék látni, mit változtatnának rajta. Mesélnek egy-egy nevezetes épületről, amely több figyelmet érdemelne, régi parasztházakról, népi emlékekről. írnak temetőkről, egykor a településen élt neves emberekről, távolabbi környezetük értékeiről. Teszik mindezt néhányan olyan színvonalon, hogy akár főiskolai szakdolgozatként is értékelhető lenne a munkájuk. Tanárok, szülők érdeme is ez a kötet. Olyan lelkiismeretes, nem csak a „tananyagot leadó” nevelőké, akik szakmai tudásuk mellett a szívükből is adtak valamit, és olyan szülőké, akik nem csak az anyagi értékek tiszteletét teremtik meg gyerekeikben. Rendkívüli érdeme ennek a pályázatnak, hogy nem egy alkalomra szólt. Nem abból állt, hogy meghirdettünk valamit, azt elbíráltuk BWWM.MM ■ n A könyv címlapja, amely többévnyi mentő munkát mutat be ■ az akkori gyerekből már felnőtté cseperedett építésztől, önkormányzati képviselőtől, egyesületi elnöktől, tanárnőtől tudom. Kimondhatatlan örömet jelentett a számomra, amikor az elmúlt évi díjkiosztóra a kehidai gyerekeket az az egyetemista fiú - Nagy Attila - kísérte a fővárosban, aki annak idején 12 évesen élő lexikonként kalauzolt bennünket a Deák-kúriában, vagy amikor az egyik bodrogkisfaludi díjazott elmesélte, hogy a tanár nénije az a „kislány” - Csicsek Éva - aki tíz évvel ezelőtt maga is eredményesen pályázott és évekig a táborainkba járt... Ráday Mihály elnök (város- és faluvédők szövetsége) bevezetőjében így fogalmaz: „Meggyőződésem volt már akkor, hogy a legfontosabb feladataink egyike gyerekeink, fiaink és lányaink meggyőzése. Az ő segítségük nélkül épített környezetünk értékeiből aligha láthatnak valamit unokáink... S egy régi nyilatkozatát is idézi: „Ha a gyerekek is el kezdik szeretni saját környezetüket, akkor van esély, hogy az ő unokáik is lássák majd; és akkor érdekes, szép lesz körülöttünk a világ, az ember által épített környezet”. A teendő tehát: lerajzolni, lefényképezni, összegyűjteni. „Nem összegyűjteni és múzeumba cipelni, hanem a helyszínen hagyva „összegyűjteni”. Megtudni idősebb emberektől, akik ismerik a környezetüket, hogy mi a házak, temetők, utcák története. Leírni, lefényképezni, lerajzolni. Tulajdonképpen csinálhatnának olyat is, amit a felnőttek is megcsinálhatnak, de a gyerekek is képesek megtenni. Egy kovácsoltvas kapu szép, és ha nem vigyázunk rá, tönkremegy. Viszont ahhoz, hogy ne menjen tönkre, olyan munkára van szükség, amit bárki elvégezhet - gyerekek is. Drótkefe kell hozzá, és szükség van festékre, ecsetre... Nagyon fontos megismertetni és megszerettetni gyerekeinkkel épített környezetünk értékeit, hogy ők nagyobb körültekintéssel viseljék gondját annak, amink megmaradt, s jobb állapotban adják át unokáiknak, mint amilyenbe mi örököltük. A célokat, a pályázat lényegét együtt fogalmaztuk meg, de a részletek kidolgozá- \ sának érdeme egy Nógrád me- 2 gyei községben, Ságúj faluban la- 1 kó és dolgozó tanítónőé, Pinczés Rudolfné Kiss Kláráé, aki azóta is gondozza a pályázatok körüli munkát, vezeti a szövetség „központi” táborát. Évek óta szeretnénk könyvvé formálni a polcokon sorakozó, megőrzött dolgozatokat, hogy hozzáférhetők legyenek. Most a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Varga Kálmán felkarolta a tervet, s támogatásával közreadhatunk egy válogatást az első néhány év anyagából. Köszönet a tanároknak, a szülőknek, akik segítik ezt a munkát, s a gyerekeknek, akik ebben (is) lelik az örömüket, mindannyiunk hasznára, örömért. A kiadvány, amely nógrádi fiatalok dolgozatait is közreadja, pár napja Komáromban, a városvédőtáborban mutatták be. Néma főhajtás a hős katonák emlékére Salgótarján A második világháborúban elesett hősök üszteletére emlékünnepséget rendezett szombaton délelőtt Salgótarjánban, a főposta falán elhelyezett emléktáblánál a Doni Bajtársak Szövetségének Nógrád megyei csoportja, valamint a Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre. Dr. Mojzes József ünnepi beszédében emlékezett a bajtársakra, azokra, akik életüket vesztették a nagy világégés során. Ezután az egyházi felekezetek képviselői imát mondtak az elhunytakért, majd a jelenlévők - a különböző szervezetek képviselői, az önkormányzat vezetői és mások - koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál. GÓCS ÉVA FELVÉTELEI
