Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
1 I AlL UlL Lili mmm. L—mmmmm !■■■ Laa A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2004. JÚLIUS 31., SZOMBAT 1 Lóránt János „rakoncátlan nomádjai” Salgótarjáni beszélgetés a „hazalátogatott” festőművésszel Idei, kecskeméti kiállítása katalógusának „fülére” két jellemző felvétel is került Lóránt János Demeterről, ahogyan újabban hívják. Az egyiken vízparton, nyáridőben látható a művész, kezében egy igazán méretes hallal, horgászszenvedélye jól megérdemelt zsákmányával. A másik kép télen a németalföldi Hollandiában készült, amint melegen öltözve, korcsolyával a lábán siklik a jégen. Élettere ugyanis kibővült, a Mezőtúr - Békésszentandrás - Leiden háromszögben ingázik immár egy évtizede. A változásokról, a képzőművészet aktualitásairól és nem utolsósorban a salgótarjáni, a nógrádi emlékekről beszélgettünk a Munkácsy-díjas, érdemes művész festővel, jeles hazai és külföldi tárlatok díjazottjával a minap, amikor egy alkotótábor ürügyén éppen „hazalátogatott”. ■HH Lóránt János Demeter, a békésszentandrásiak salgóbányai alkotótáborában- Talán nem is szükséges az idé- • zőjel, hiszen itt is valóban otthon érzem magam. Tizenöt évet - 1966-tól 1981-ig - éltem Nóg- rádban, bő tíz esztendőt töltöttem Salgótarjánban, a többit Mátraalmáson. Megannyi élmény, barát, jó ismerős köt ide a mai napig.- Csak másfél évtizedes volt a nógrádi kitérő? Többnek tűnt...- Nekem is, mert életem egyik meghatározó szakasza volt. Szegeden diplomázott fiatal tanárként, huszonnyolc éves koromban Kaposvárról kerültem ide. A kedves, nyugodt dunántúli városhoz képest Salgótarjánban pörgés, nyüzsgés, mondhatni káosz fogadott. Fojelentette számomra, hogy a festészetre koncentrálhattam. Ennek meg is lett az eredménye. SZOT-díjat, Munkácsy-díjat kaptam, sorra díjaztak a különböző kiállításokon, önállóan szerepeltem a „Tv galériája” című, akkoriban rangos műsorban, s innen hívtak meg a Magyar Képzőművészek Szövetsége tagjai sorába is. Jó viszony, barátság fűzött a kollégákhoz, művésztársakhoz - élükön Czinke Ferenccel - is. Két leányom itt kezdett óvodába, illetve iskolába járni, s itt köteleztem el magam végleg a vizek, a horgászat mellett is. Itt élnek az unokáim. Minden okom megvan tehát, hogy jó érzéssel gondoljak Nógrádra.- Salgótarján után Mátra- almás, illetve tanítás következett az egri főiskolán, majd megint Szeged és aztán újra a szülőföld, Békés. A Szolnok megyei Mezőtúr mikor és hogyan került e sorba?- 1996-ban kerültünk oda párommal, a holland Lous Stuijfzand-dal, aki szintén képSzinházi öltöző (olaj-vászon, 30X40 cm) lyamatosan dolgoztak a cölöpverő gépek, akkoriban alakult, formálódott a városkép. Sosem felejtem el a régi vasútállomás mellékhelyiségének erős kölniszagát, s az ott látott különös arcú, alkatú embereket. Nekem műtermes lakást, munkalehetőséget biztosított ez a város. Egy ideig még tanítottam is Pál- falván, majd pedig a hároméves Derkovits-ösztöndíj, illetve később az üveggyárral kötött úgymond szocialista szerződés azt zőművész, főként bronzba önti alkotásait. Egyéni kiállítása volt például Szirákon a Kastély Szálló galériájában és Balassagyarmaton a szerb templomban is. A salgótarjáni tavaszi tárlaton 1999-ben díjat is kapott. Több közös tárlatunk és munkánk is volt már. Szóval egy, a várostól bérelt házban lakunk Mezőtúron - ahol szintén közel van a víz - jól érezzük magunkat, már amikor nem vagyunk Leiden- ben, ahol Lous-nak műtermes lakása van és a népfőiskolán tanít. És amikor nem kertészkedem, mert időközben - nyilván bolgár származású- S milyen műveinek fogadtatása?- Nincs okom panaszra. Hála Istennek van kereslet a munkáim iránt, szerencsére megjelent és egyre szaporodik az új műgyűjtők köre, így j anyagi gondok nélkül élhetem egy 66 éves nyugdíjas érdemes művész mindennapjait. Mi tagadás, jólesett, hogy az emlegetett kecskeméti, a Kortárs Galériában megnyílt tárlatom megnyitásán a mezőtúri polgármester is ott volt, sőt szót is kért...- Mit mondana el Lóránt János ebben az interjúban az „utolsó szó” jogán?- Köszönöm a lehetőséget, hogy szólhatok egy tervemről. Nevezetesen arról, hogy szívesen részt vennék egy olyan salgótarjáni akcióban, amely a 2000-ben elhunyt Czinke Ferencnek állítana méltó emléket. Elsősorban egy retrospektív tárlatra gondolok és egy reprezentatív kiadványra, művészeti albumra, amelyben megszólalna néhány pályatársa, jó barátja is. Példának okáért Baranyi Ferenc, Bereczky Loránd, Feledy Gyula, Kerekes László, Papp Lajos, Szlovákiából Klára Kubic- kova és mások. Persze egyéb ötletekkel is lehet gazdagítani e felvetést. <# mp ___r..... “___:____fiai.:___ E urópa elrablása (olaj-vászon, 80x60 cm)- Egyetértünk, s bízzunk benne együtt, hogy ez az elképzelés megvalósul, annál is inkább, mert Czinke Ferenc két év múlva, 2006-ban lenne nyolcvanesztendős! CSONGRÁDY BÉLA édesanyám kései hatására - a horgászat mellett a zöldséggyümölcs termesztés is hobbimmá vált. Tavaly termett egy tizenöt kilós dinnyém is...- S következtek-e be változások - és ha igen milyenek - Lóránt János művészetében?- Ezt elsősorban mások, a hozzáértők tudják megítélni, annál is inkább, mert nagyon összetett dolog. Nyilván a rendszerváltás engem is megérintett, én is látom pozitív jeleit, de árnyoldalait is. Természetesen örülök, hogy kinyílt a világ, lehet utazgatni ide-oda, a képekkel együtt. Itthon azonban az én korosztályom nem nagyon találja a helyét, nem tudja képességeit érvényre juttatni, mert nincs biztonságos mérce, az értékrend rendkívüli módon ösz- szekuszálódott. A „hülyítő gépemberek” ügyesen teszik a dolgukat minden területen, a médiában is. A művészet erősen globalizálódik, bár én személy szerint igyekszem megőrizni, sőt erősíteni - úgy érzem sikerrel - nemzeti hovatartozásomat. Ezen belül vált festészetem színesebbé, dekoratívabbá, játékosabbá, ha úgy tetszik még ironi- kusabbá. Korábban is a furcsaságok érdekeltek elsősorban, de mostanában - bizonyára a nyugati élmények hatására is - az elesett, szikár emberek helyett előszeretettel festem a másik végletet. Olajképeimen, akva- relljeimen, tusrajzaimon egyaránt az élveteg, hedonista, már- már pajzán, az egyik napról a másikra élő, a kellemes időtöltésre koncentráló, ugyanakkor nyugtalan, acsarkodó, jobbára köpcös, tömzsi testalkatú figurák dominálnak. Szuromi Pál a kecskeméti kiállításom katalógusában találóan „rakoncátlan nomádoknak” nevezi e munkáimat. Újdonságnak számítanak festett faszobraim is, amelyek viszont nyúlánkak, kecsesek. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Kirúgom, ha még egyszer azt mondja a vendégeknek, hogy húsz éve dolgozik nálam!” Szerencsés nyertesünk: Bozó Istvánná Zabar, Bem út 6. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb augusztus 5-ig juttassák el szerkesztőségünkbe!
