Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-31 / 178. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2004. JÚLIUS 31., SZOMBAT Folklór a Fő téren Salgótarján A negyed évszázados Dűvő zenekar szívből, örömből jövő dallamai csalogatták a fiatalokat és az időseket egyaránt a tarjám folklómapok rendezvényén a város főterére csütörtök este. A Dűvő jubiláló koncertje és a IX. nógrádi nemzetközi folklórfesztivál alkalmából sátrak és népes tömeg lepte el a Fő teret, ahol nemcsak országok, hanem kontinensek kultúrái, táncai, zenéi és viseletéi is találkoztak egymással. A napjaikban is egyre népszerűbb népzene rajongótábora úgy tűnik, Salgótarjánban is terebélyesedni látszik. A fellépő franciaországi Les Vendangeurs, valamint - az európai ember számára rendkívül egzotikus - délkoreai Lee Kyung Hwa együttesek mellett a hazai kedvenc, a Nógrád táncegyüttes is ismét remekelt a fesztiválon. A program éjszakába nyúlóan zajlott a megyeszékhelyen, valamint a fesztivál többi helyszínén, Szügyben, Ragyolcon és Mi- hálygergén egyaránt, majd a fellépők szálláshelyeiken - immár közönség nélkül - folytatták az éneklést, a táncot. Legyelek, hollandok, szlovákok, lettek, spanyolok, franciák, dél-koreaiak és magyarok együtt, a tánc és a zene varázsában, a más kultúrája iránti csodálattal és tisztelettel mutatták be itt Nógrádban hogyan mulattak elődeik. GYURIÁN TIBOR FELVÉTELEI Milliókkal a parlagfű ellen Kiállítás a tűztoronyban _______ SZÉCSÉNY M ájus elején nyílt meg a nagyközönség előtt a helyi tűztoronyban a tűzvédelem és tűzoltás történetét bemutató kiállítás. A helybeliek és a városba látogató turisták közül egyre többen keresik fel a Tourinform- iroda által működtetett és kalauzolt tárlatot. A tűztorony hétfői napok kivételével 10 órától 16 óráig várja az érdeklődőket. ■ Bátonyterenye Pályázaü forrás bevonásával indít programot a parlagfű-mentesítésre a bátonyterenyei ön- kormányzat.- Tudomásunk szerint a megyében egyedül mi nyertünk ilyen jellegű pályázaton - mondta lapunknak Vanya Gábor polgármester. - A társult településekkel - Nagykeresztúr, Kisbár- kány, Márkháza, Mátramind- szent, Nemti, Sámsonháza együtt félszáz fő foglalkoztatására nyílik lehetőség két hónap leforgása alatt. Ez Bátonyterenye estében harminc főt jelent, akik a közterületek gondozásáért felelős embereket fogják segíteni. A program közel kilencmillió forintos támogatást élvez, ennek segítségével könnyebben lesz tartható, hogy a közterületek állapota, legalább olyan, vagy még jobb legyen mint most - mondta lapunknak a városvezető. . Vadász-határőr együttműködés _______ Balassagyarmat____________ E gyüttműködési megállapodást írt alá július derekán Dúzs József, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója, Plachy Péter, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád megyei területi szervezetének elnöke és Csengődi Ottó, a Nógrád Megyei Vadász Szövetség elnöke. A felek kölcsönösen kötelezettséget vállaltak egymás tevékeny- ségének segítésére. _________________________■ M űsoros est az óvoda javára CSERHÁTHALÁP Jótékonysági műsoros estet rendezett nemrégiben a helyi önkormányzat a községi óvoda javára. A gyermekintézményben a csoportszoba belső felújításra szorul, a rendezvény mintegy kétszázezer forintos bevételét erre kívánják fordítani. Ugyancsak ezt a célt szolgálja az az ötvenezer forint, amit a műsoros est előadói, Szatmári Orsi és más fellépők ajánlottak fel. A munkálatok elvégzéséhez még kevés a rendelkezésre álló pénz, a faluve- zetés ezért további forráslehetőségeket kutat. ■ Kötelező lesz a „napi stand” Körülbelül ezer főt érint Nógrád megyében a jövedéki törvény azon rendelkezése, amely a vendéglátóegységet üzemeltetők számára kötelező teszi a napi jövedéki nyilvántartás vezetését, azaz a standolást augusztus 1-jétől. A szigorítás, az illegális termékek legális forgalomba való ellenőrizhetőségének a kiszűrését, felderítését szolgája. NMH-információ Augusztus elsejétől a vendéglátás üzletkörökbe tartozó működési engedélyes, nem jövedéki engedélyes kereskedőknek az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék értékesítéséről az üzlethelyiségben külön nyilvántartást kell vezetniük. A napi nyilvántartással kapcsolatosan a VPOP egy közleményt tett közzé, amely a www.vam.hu honlapon- a jövedéki információk között- mindenki számára elérhető. A közlemény tartalmazza azokat a szabályokat, amelyet a nyilvántartás vezetésénél figyelembe kell venni, illetve annak mellékletében szerepel egy nyomtatványminta, amely alapján a nyilvántartás elkészíthető.- Az utóbbi napokban jelentősen megugrott a nyilvántartás hitelesítését kérelmezők száma a salgótarjáni vámhivatalban - tudtuk meg Blahó Péter pénzügyőr századostól a vámhivatal megbízott parancsnokától, aki tájékoztatást nyújtott a változásról. A napi nyilvántartást a vámhatóságnál előzetesen hitelesíteni kell. Nógrád megyei vendéglátóegység esetén a hitelesítést a salgótarjáni vámhivatalnál kell kezdeményezni. A hitelesítési kérelem nem illetékköteles, s a vámhivatalnak a hitelesítés elvégzésére öt nap áll rendelkezésére, de a kérelmek számától függően igyekszünk a hitelesítést a benyújtás napján elvégezni. A nyilvántartás információnk szerint nyomtatványokat forgalmazóknál is megvásárolható. A szakmai érdek- képviseleti szervezetek közül a megyében a K1SOSZ tagjai részére nyomdai úton előállított nyilvántartást készített. Az említett nyomtatványokon kívül a vendéglátóegység üzemeltetője saját maga is kialakíthatja. A nyilvántartás adattartalma ugyanakkor adott - egészítette ki a vámhivatal parancsnoka, aki elmondta: abban fel kell tüntetni elkülönítve az alkohol- termék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék beszerzésének és értékesítésének mennyiségi adatait. A beszerzést folyamatosan, szállítónként, és azon belül annak a telephelynek a feltüntetésével kell kimutatni, ahonnan a szállítás történt.- További lényeges elem - hangsúlyozta a pénzügyőr százados - hogy a mennyiséget, a bontott és a bontatlan palackok, dobozok, kannák, hordók űrtartalma szerinti darabszámának feltüntetésével, illetve a kimérő edényben (eszközben) tárolt bor esetében - 20 literes pontossággal - literben kell feltüntetni a nyilvántartásban. A napi nyilvántartást csak a beszerzési oldalon kell folyamatosan vezetni, az értékesített jövedéki termékek mennyiségét pedig naponta zárást követően kell bejegyezni. Blahó Péter elmondta: lehetőség van arra, hogy a napi nyilvántartás vezetése számítógépen valósuljon meg, ehhez azonban a vámhatóság jóváhagyása szükséges. Végül a vámhivatal megbízott parancsnoka elmondta: a napi nyilvántartás-vezetési kötelezettség megsértése esetén a vámhatóság mulasztási bírságot szab ki, melynek mértéke - a jogsértés súlyára és körülményeire figyelemmel - legfeljebb 500 ezer forintig terjedhet. SZELES E.