Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-17 / 166. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2004. JÚLIUS 17., SZOMBAT rtBAT | „S nagy neve emlékét őrzi, míg él a magyar” Huszonötödik évfolyamába lépett a Balassagyarmati Honismereti Híradó A Balassagyarmati Honismereti Híradó - mint a helyi honismereti kör tevékenységének is krónikása - következetes a múltidéző, értékőrző és -teremtő munkában. Jellemzésére Lengyel Anna rádióriporter, egykori balassis diák idézhető, aki, amikor a Balassagyarmatért emlékérmet átvette, a következőket nyilatkozta: „A Balassagyarmati Honismereti Kör (amelyet ugyancsak kitüntettek akkor: A szerk.) kiadványairól számos riportot készítettem. Múlhatatlan érdemeik vannak városunk történelmének megismertetésében. Ahol a honismereti kör ilyen színvonalon működik, ott nagy baj nem lehet.” A közelmúltban megjelent 2003/1-2- es szám - amellyel a kiadvány a 25. évfolyamába lépett - az aktualitások, a kerek évfordulók jegyében született, különösen ha együtt szemléljük a 2003-as évet, a megemlékezések idejét és az idei esztendőt, amikor a kiadvány napvilágot látott. Példaként említhető, hogy tavaly volt 300. évfordulója a Rákóczi-szabadság- harc kitörésének, kétszáz éve született Deák Ferenc, 150 éve Csontváry Kosztka Tivadar és Mauks Ilona, 100 éve id. Szabó István, Esze Tamás, 80 éve Réti Zoltán, 50 éve Csemniczky Zoltán, 20 éve halt meg Jánossy Ferenc, az idén éppen fél évszázada hunyt el Horváth Endre, októberben lesz negyven esztendeje, hogy elindult a nógrádi Madách-kultusz. E jubileumok tükröződnek a híradóban, amely ennélfogva nagy jelentőségű dokumentuma a város, a megye helytörténetének, kultúra- történetének, szélesebb értelemben a magyar művelődés történetének is. A jövőben - minden bizonnyal - megkerülhetetlen forrásmunka lesz e kiadvány, egyrészt azok miatt, akikről szól - hiszen olyan szellemóriásokat mint Petőfi Sándor, Madách Imre vagy Mikszáth Kálmán még nem is említettünk - másrészt pedig azon személyiségek - mások mellett Kalász Márton, R. Várkonyi Ágnes, Jókai Anna, Praznovszky Mihály - okán, akik ide is letették névjegyüket. Aligha szükséges kommentálni munkásságukat, a magyar szellemi életben betöltött szerepüket. Számunkra, nógrádiak számára azonban legalább olyan fontos, hogy a megyében és a városban élő ismert szerzőknek, toll- forgatóknak, kutatóknak - ugyancsak példaként Elekes Évának, Galcsik Zsoltnak, Hausel Sándornak Kovalesik Andrásnak, Matils Ferencnek, Reiter Lászlónak, Szabó Andreának, Szabó Endrének, Réti Zoltán - tavaly volt 80 éves - festőművész rajza ■ Végh Józsefnek - teremt fórumot, nem is beszélve azokról, akik a „Barátaink, levelezőink írják” rovatban jutnak szóhoz és ismeri meg nevüket a szélesebb közvélemény is. így például Kunné Kubicza Erzsébet, a honismereti kör aktív tagja két tanulságos, figyelemre méltó írással is jelen van e rovatban: egyrészt visszaemlékezik a csehkiverés egyik résztvevőjére, Bobovniczy Gyulára, akiről már csak kevesen tudják, hogy ki volt, hiszen 1973- ban elhunyt. A későbbi pap 16 évesen, gimnazistaként írta be nevét a várostörtéA Balassagyarmatért emlékéremmel kitüntetett honismereti kör néhány képviselője ■ net arany lapjaira. A másik cikk báró Kray Pál balassagyarmati plébános tízéves helyi működéséhez szolgál adalékokkal. A kiadvány első fejezete közli a 2003-as Madách-ünnepség főbb dokumentumait a Madách-kultusszal foglalkozók nagy örömére. R. Várkonyi Ágnes professzor „Rákóczi, az országépítő és munkatársai” címmel adta közre a Madách Imre Városi Könyvtárban 2003 tavaszán rendezett konferencián elhangzott előadását. Ugyanebben az intézményben mondta el előadását 2003 novemberében Takács Péter Deák Ferenc történelmi szerepéről, magyarság- képéről, hazaszeretetéről, emberi értékeiről. Eszmefuttatása - másoké mellett - szintén helyet kapott a híradóban. A következő rész a tavaly őszi, hagyományos balassagyarmati enóléknapot idézi fel és nevezetes nógrádiakat szólaltat meg. A jeles szlovákiai magyar értelmiségi, CsáJcy Károly - aki egyike a lángőrzőknek, a fáklyavivőknek - a 180 éve született „reneszánsz szabású” paptudósról, Ipolyi Amoldról adott közre egy fontos értekezést, idézve Pajor István szavait: S nagy neve emlékét őrzi, míg él a magyar." Többet tud az olvasó immár Csontváry Kosztka Tivadar festőzseniről is Praznovszky Mihály dolgozatának köszönhetően. Az ötvenes évek elején Balassagyarmaton is praktizált Sántha Kálmán ideggyógyász orvosprofesszor, a Kossuth-díjas tudós életútjától, politikai meghurcoltatásáról Bácsik Katalin tollából jelentek meg újabb adalékok. Sokan fognak majd egykoron hivatkozni arra a beszédre, amelyet Jókai Anna a mohorai Mauks-ház avatásakor elmondott 2003. au- ■ gusztus 18-án, Ilona-na- pon. Kenessey Béla írása pedig azért érdekes, mert hiányt pótol: dr. Koltai Ernőt, az ügyvédet, a teniszklub-alapítót, a háziipar nógrádi meggyökereztetésében vállalt szerepe révén is bemutatja. A híradó ezen száma megidéz könyvpremiereket, közöl könyvismertetőket, ismerteti a Jobbágy Károly Alapítvány munkáját, pályázatának díjazott alkotásait, megemlékezd a fentiekben már jelzett képzőművészeti jubileumokról. Ez utóbbi rovat minden írása figyelemre méltó, de Réti Zoltán festőművész személyes hangú, érzelemgazdag visszaemlékezései különösen azok. Nem szívderítő, de fontos, adatolt dokumentum Rátér László közlése a „Városunk múltjából” című rovatban az 1873-as kolerajárványról, Mikszáth szavaival élve „a fekete asszony” pusztításairól. Ugyanebben a rovatban kapott helyet Szabó Andrea tanárnak, a Nógrád Megyei Hírlap újságírójának két írása. Az egyik a Mikszáth házaspár legendás szerelmét, a másik Petőfi és Szabó Lőrinc gyarmati kapcsolatait mutatja be a helyi épületekhez fűződő viszony alapján. Mint Lengyel Anna esetében jeleztük, helyet kaptak a kiadványban a város 2003-as kitüntetettjei is. Oroszlánná Mészáros Agnes igazgató beszámol a könyvtár elmúlt fél évtizedének sokrétű működéséről, Tamásné Veress Kata pedig az ötéves Lajtorja gyer- mek-néptáncegyüttesről ír. Minthogy az életnek a halál is velejárója gyászhírek, nekrológok is vannak a kiadványban: Zólyomi Józseftől Limbacher Gábor, Révész Lászlótól Hegedűs Henrik, Bertalan Ákostól Kovalesik András búcsúzik megrendültén. A „Toll” című rovat ezúttal Merczel Erzsébetet, a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság tagját, a „Röpke ívek” rendszeres szerzőjét mutatja be. Végezetül Csáky Károlyt idézzük, aki a német Jakob Grimmre hivatkozott Annus Antal könyvét bemutató írásában: ,Aki a múlttól nem akar tudni, arról a jövő sem akar maid tudomást vermi ” A Balassagyaimati Honismereti Híradó - amelyet a Madách Imre Városi Könyvtár ad ki Vas Agnes szerkesztésében - szerzői és az általuk megidézett személyiségek nem tartoznak e kategóriába. _________________ CSONGRÁDY BÉLA E gy hét önfeledt buli Sziget-fesztivál 2004 - Újra gazdag kínálat A Hajógyári-szigeten immár 12. alkalommal kerül megrendezésre a nyár egyik legnagyobb fesztiválja, ami most is a szokott időben, augusztus 4-től 11-ig várja látogatóit, az EU- s csatlakozás után formálisan is belépve a nemzetközi rendezvények hosszú sorába. NMH-információ A Sziget - melyen évről évre rengeteg nógrádi földijével is ösz- szefut az ember - most is a változatosságok változatlanságát kínálja a már jól ismert, kis és nagy színpadokon egyaránt olyan fellépőket és programokat felvonultatva, akik és amik most is méltán öregbítik a hírnevét. A nagyszínpadon többek között olyan nagy nevek szerepelnek, mint az Ash, a Summer datig és Desperados című filmekből ismert Tito and Tarantula, valamint a Faithless és a Fun Lovin' Criminals, a magyar zenekarokat pedig olyan előadók, mint a Kispál és a Borz, a Belga, az Anima Sound System, a Sziget „kedvéért” újra összeállt, legendás Sex Action, a Tankcsapda és a Zanzibar képviselik. A Djuice világzenei nagyszínpad se marad el „vetélytársától”, hiszen nap mint nap olyan előadókat szólaltat majd meg, mint Az Athrax már régi jó ismerősként tér vissza a Szigetre Rocks-fesztiválokon már tiszteletét tevő Anthrax és In Flames, a „skandináv pop-metál-dark”-ot játszó finn Rasmus, a Basement Jaxx, az idén új lemezzel előrukkoló Bloodhound Gang, a legismertebb német punkbanda, a Die Ärzte, a folyamatosan turnézó, fáradhatatlan Electric Eel Shock, az elmúlt évek egyik legszínesebb kommersz popzenei ajánlata a Sugababes, az Alkonyaitól pirkaaz Orchestra Baobab, az Afro Celt Sound System és a Misty In Roots, vagyis olyanokat, akik még nem léptek fel Magyarországon, továbbá azokat, akik a legnépszerűbbek kis hazánkban, mint pl. az Omara Portuondo, a Rachid Taha, a The Klezmatics, a Boban Markovich Orkestar, valamint ez alkalomra külön műsorral készülő, angol Chumbawam- ba együttes, harmadrészt pedig azoknak ad lehetőséget, akiket talán kevésbé ismer az itthoni közönség, de mindenképpen érdemes megismernie, ilyen pl. a Rokia Traoré, a Lhasa, az Oi Va Voi és a Warsaw Vülage Band. Az elektronikus zene rajongóinak a külön fesztiválként is számon tartott Globe Partyn akad majd elég elfoglaltság, a hangulatot pedig a következő fellépők garantálják: Paul Oakenfold, Josh Wink, Grooverider, Adam F., nem utolsósorban pedig Felix Da Husecat és Derrick May. A Hammer World színpad már tavaly is bebizonyította, hogy néha az 5000 ember befogadására képes sátor is szűk lehet, és valószínűleg ezzel a problémával az idei évben is számolni kell a fellépőket nézve, akik a teljesség igénye nélkül: a hobbizenekarnak induló The Gathering, a német heavy metal egyik nagy veteránja a Grave Digger, a nálunk már többször koncertező Cannibal Corpse, a finnek képviseletében két nagy név; a Children Of Bodom és az Amorphis, valamint a brit újhullámnak egyik jeles metálharcosa, a Saxon. De a magyar zenekarok se maradnak ki a zúzásból, fellép pl. a hamvaiból feltámadt Moby Dick, a töretlenül helytálló Beatrice, a fiatalabb nemzedék képviseletében a Black-out, a Junkies és a Depresszió, valamint egy egész más világként a Replika nevű formáció. A Wan2 színpad felhozatalában ebben az évben is leginkább a változatosságra törekedett, így olyan fellépőkkel büszkélkedhet, mint a Fresstyler, a Fishbone, az Electro, a Beef, a Dubians, továbbá a francia La Familia és La Caravane, valamint ska zenekarként a Vopli Vidopliassova. _______________JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES________________________ M últ heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Figyeljen a vitamindús étkezésre és ne a híd alatt aludjon!” Szerencsés nyertesünk: Jeney Pétemé Balassagyarmat, Hársfa út 2/a. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb július 15-ig juttassák el szerkesztőségünkbe! i- Merczel Erzsébet versi k ebben a rovatban jelente )- meg i i "