Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-22 / 144. szám

2004. JÚNIUS 22., KEDD REGIONÁLIS NAPLÓ PÁSZTÓ Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal A Kisrajkók'a színpadon Pásztón, a Dózsa György Általános Iskola berkein belül két éve alakult meg cigány származású gyerekekből a Kisrajkók néptánccsoport tíz fővel, amely a szülők indítványozására jött létre. Vezetőjük Tóth Lászlóné, az iskola pedagógusa. Tánctudásukat a csoport tagjai otthonról hozták maguk­kal. A gyerekek saját kultúrá­juk táncos anyagát mutatták be eddig minden alkalommal. Si­kereikre mi sem jellemzőbb, mint az hogy 2003-ban és 2004-ben is, a területi. döntőt megnyerve a megyei megmé­rettetésen is a legjobbaknak bi­zonyultak tánckategóriában a cigány fiatalok művészeti fesz­tiválján. Ugyanakkor hiányol­ják, hogy ebben a felmenő rendszerben nincs országos szintű verseny. Fontos momentum, hogy a gyerekek szülei szíwel-lélekkel egy emberként a csoport mellett állnak. A versenyeken kívül a város szinte valamennyi rendez­vényén fellépnek, legutóbb Pásztóról kilépve Vanyarcon is a falunapon bemutatták tánctudá­sukat. Vezetőjük szerint nagyon lelkesek és ügyesek, szeretnék, ha ez továbbra is így lenne és néhányukat viszontláthatnák a Muzsla néptánc együttesben.-Sí r tudni kell l HÍREK, INFORMÁCIÓK, EREDMÉNYEK c EGY HELYEN1 PORTUGAL www.nogracimegyeihir3ap.hu Amit az EB-ről Nyolc éven keresztül kitűnő A Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói sem maradtak el dózsás társaiktól, hiszen több olyan országos tanulmányi versenyen vettek részt, ahol nem találtak legyőzőre, mint pél­dául a német nyelvi és az angol nyelvi verseny. Dobogós helyezéseket értek el a Kazinczy szép magyar be­széd versenyen, az országos szorobán versenyen. Sikeresek voltak a megyei szereplések is. Scheili Eszter a gárdonyisok végzős tanulója. Nyolc éven ke­resztül mindig kitűnő volt a tanul­mányi eredménye. A különböző szintű tanulmányi versenyeken minden tantárgyban az első tíz kö­zött végzett. Több alkalommal szerepelt országos versenyen, így ma­tematikából orszá­gos döntőbe jutva a középmezőny élén végzett. Eb­ben az évben meg­nyerte az országos „London Brigde” versenyt. A sport is jelentős szere­pet kap az életében, a karate mel­lett, ahol komoly minősítése van, atlétikában a megyei iskolai csa­patversenyeken is helytállt. Az általános iskola elvégzését követően a helyi Mikszáth Kál­mán Gimnáziumban francia ta­gozaton szeretne továbbtanulni. Távlati céljai között szerepel az orvosi, vagy a biológusi pálya és természetesen a karatézás maga­sabb szinten. -s-s Nyári táborok A pásztói művelődési köz­pont ez évben is nyári táboro­kat szervez a gyermekeknek. Az első a „Kópé” napközis tá­bor június 21-e és 25-e között tart nyitva, a következőt az „Ügyes kezek” tábort augusz­tus 2-6. között szervezik. A részletekről a táborok szerve­zője, Kőszeginé Kárpáti Móni- ka ad felvilágosítást ■ Már most kiváló postás Jó tanulmányi eredményei­nek köszönhetően két alka­lommal is főiskolai felvételt nyert Képes Diána, a Mik­száth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépis­kola és Kollégium postafor­galmi szakos tanulója. A Sámsonházán élő és az álta­lános iskolát Nagybár- kányban végző diák egy nyílt napon való részvételt követő­en döntötte el, hogy a postás pályát választja.- A sikeres felvételit követően egy nagyon jó közösségbe kerül­tem, kiváló tanárokkal - mondja Képes Diána. - A négy év alatt jó tanulmányi eredményeket ér­tem el. Szorgalmamnak és kitar­tásomnak köszönhetően sok ta­nulmányi versenyen is részt ve­hettem. Emellett az iskola mű­vészetismereti csapatának is tagja voltam, több alkalommal a megye legjobbjai voltunk. Négy év múltán sikeres érettségivel felvételt nyertem a győri Szent István Egyetem gazdálkodási szakára. Közben egy évet ha­lasztottam, hogy elvégezzem az ötödik osztályt, amellyel postai forgalom-ellátói szakképesítést kapok. Közben lehetőségem adó­dott, hogy indul­jak az országos szakmai tanul­mányi versenyen. A februári si­keres elődöntőt követően az or­szágos döntőben 13 résztvevő között az ötödik legjobb ered­ményt sikerült elérnem, így fel­vételi vizsgamentességet kap­tam, a szakmai végzettség meg­szerzéséhez szükséges vizsga- eredményem mindenből jeles lesz. Közben a Magyar Posta meghirdetett a kiváló postás ta­nulóknak egy pályázatot, ame­lyen első lettem. Hamarosan át- vehetem a díjat. Szeptembertől kezdem meg Győrben a tanul­mányaimat, addig viszont meg- szerzem a középfokú angol nyelvvizsgát. Szabadidőmben szeretek olvasni, zenét hallgatni, és a barátaimmal együtt lenni. KEREKES Halad a szennyvízberuházás A munkások az ingatlanok csatlakozási csöveit szerelik FOTÓ: ESLA Jó ütemben halad az az 1122 500 forintos bruttó (898 mil­lió nettó) összegű szennyvíz- beruházás Pásztón, amely május 2-án indult. Tíz brigád végzi a munkálato­kat a város tíz különböző részén, így a Vörösmarty, a Kishegy, a Szondy, az Esze Tamás, a Szent­lélek, a Kis, a Homok, Orgona, Táncsics úton. A beruházás 2005. május 2-án fejeződik be, tehát egy év alatt a kivitelező el­végzi ezt a nagy volumenű fel­adatot, amely azt fogja eredmé­nyezni, hogy a város 80 száza­lékban csatornázottá válik. __g A pásztói Margit Kórházban, mint más kórházakban is, nagy jelentőséggel bír a röntgenosztály. Az itt dolgozók által megál­lapított eredmények nagyban elősegítik a gyógyítás menetét. Az osztály vezetője a tizenhat évvel ezelőtt Salgótarjánból Pásztora került dr. Bozó Zsuzsanna főorvos asszony. Minden­napi munkájukról beszélgetve mutatjuk be tevékenységüket. Negyvenezer lakost látnak el- Mi a röntgenosztály ellátási területe?- Pásztó és vonzáskörzete, kb. 40 000 lakos. Az osztály látja el a kórházi, valamint a háziorvosok­tól, gondozókból és szakrende­lőkből érkező röntgen- és ultra­hang-vizsgálati kéréseket. Az utóbbi időben egyre több terüle­ten kívüli beteget is vizsgálunk Salgótarján, Gyöngyös és Hat­van vonzáskörzetéből. A vizsgált betegek kb. 20-25%-a kórházi, kb. 75-80%-a ambuláns.- Hány fő dolgozik az osztá­lyon?- Az osztályon 2 radiológus szakorvos dolgozik, valamint 6 szakképzett röntgenassziszten­sünk van. Az adminisztrációs munkában 2 számítógépes adat­rögzítő segít - a munkaügyi köz­pontból kiközvetítve. A takarítói státus is betöltött. Ez a létszám néha kevésnek bizonyul, főleg betegség esetén, vagy nyári idő­szakban a szabadságok miatt.- Mi az osztály vizsgálati re­pertoárja?- Osztályunkon a kórház-re­konstrukció óta - 2000 augusz­tusától - új, korszerű műszerek állnak rendelkezésünkre. A röntgenfelvételt készítő és átvi­lágító készülékeinkkel a mellka­si, hasi és csontfelvételeket a ké­rés napján elkészítjük és leletet is adunk. A kontrasztos vizsgá­latokra - gyomorröntgen, vé­konybélröntgen, nyelési próba, vastagbélfeltöltés, kontraszt- anyagos vénás vesefeltöltés, al­só végtagi kontrasztos vénafel- töltés - előjegyzés után 2-3 na­pon belül sor kerül. Az ultra­hangvizsgálatokat egy korszerű color-doppler készülékkel vé­gezzük, kórházi betegeknél és akut esetben a kéréseket aznap teljesítjük, ambuláns betegeknél az előjegyzési idő megyei vi­szonylatban a legkevesebb - a vizsgálat típusától függően 1-2 hét. Ultrahanggal vizsgálható szervek: komplex hasi, pajzsmi­rigy, nyaki és egyéb lágy részek, emlők és axillák, here, csecse­mőcsípő, csecsemő GÓR, nyaki nagy erek duplex (carotis) és végtagi vénák duplex vizsgálata. A jövőben tervezzük a váll- és térdízület ultrahangvizsgálatá­nak bevezetését.- Az osztályon folynak emlő­vizsgálatok is?- Igen, a panaszos, beutalóval rendelkező betegek klinikai mammográfiás vizsgálatait vé­gezzük, a fizikális vizsgálat után a szokásos mammográfiás felvé­teleket készítjük el - szükség esetén kiegészítve még speciális felvételekkel, valamint az emlők és axillák ultrahangvizsgálata következik - a beteg a leletet az­nap megkapja. Lehetőség van arra is, hogy az ultrahanggal ki­mutatható elváltozásokból cito­lógiai mintavétel történjen, ezt kéthetenként végzi nálunk dr. Vass László megyei patológus szakfőorvos, aki sokat segít a betegeknek ezzel a lehetőség­gel, hisz nem kell messzire utaz­niuk a vizsgálathoz.- Mire hívná fel a betegek, vizsgálatra várók figyelmét?- Az osztályon az assziszten­sek tartanak ügyeletet és sürgős esetben a röntgenszakorvos munkaidőn túl konzíliumra be­hívható. Az osztályon végzett vizsgálatokhoz az előirt jogsza­bályok alapján beutaló szüksé­ges, az előjegyzést a kontrasztos és ultrahangos kérésekhez a be­tegek személyesen, vagy telefo­non keresztül kérhetik.- Hogyan ítélik meg az osztály minőségi tevékenységét?- Kórházunk 2002 végén megkapta az ISO 9001-es minő­ségbiztosítási tanúsítványt, melyben a röntgenosztályt is el­ismerően véleményezték.- Miként jellemezné a mun­kahelyi légkört és a kapcsolat- rendszert?- Osztályunkon úgy érzem, jó a munkahelyi légkör, családi­as a hangulat, igyekszünk egy­másnak segíteni a munkában. A kórházi osztályokkal, klini­kus kollégákkal és háziorvos­okkal jó a kapcsolat. Célunk az, hogy a kollégák minél előbb korrekt diagnózist kapjanak, hogy segítségünkkel a megfele­lő kezelést elkezdhessék a bete­geknél. S nem utolsósorban szeretnénk, ha a betegek és hozzátartozóik is elégedettek lennének munkánkkal és így hozzájárulnánk kis kórházunk jó hírnevének öregbítéséhez. ESLA Kisrajkók a legjobbak között A röntgenosztály dolgozói

Next

/
Thumbnails
Contents