Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-21 / 143. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. JÚNIUS 21., HÉTFŐ Veteránatléta-sikerek Két versenyen is számos elsőség A jó idő beálltával egyre aktívabbá váltak veterán atlétáink, és rendületlenül járják az országos versenyeket. Mint általában, a 7. nemzetközi Bala- ton-bajnokságon is a dobószekció jeleskedett, mert M55- ben Palánki Imre nyeleslabdában (38,06 m) nyert, diszkoszban pedig második lett (34,46 m). Az örökifjú Gedőczi Zoltán lassan maga mögött hagyva krónikus sérülését az M65-ös korosztályban diszkoszvetésben diadalmaskodott 29 m 22 centivel, a 3 kilogrammos antik diszkosszal pedig 17,75 méterig és harmadik helyig jutott. Országos szeniorversenyt rendeztek Miskolcon Juhász István, Majoros István és Raáb Tibor emlékére, és a dobogósoknak az északi országrész olimpikonjai - közöttük Mecser Lajos is - adtak át díjakat. Itt is a két fenti dobóatlétánk vitézkedett, és az elsőségeknél nem is adták alább. Gedőczi tanár úr a súlylökést és a diszkoszvetést nyerte meg 8,43 illetve 32,08 méterrel, Palánki Imre pedig diszkoszban diadalmaskodott korosztályában 33,90 méterrel. _______________________(*T*1 A utóverseny Salgótarjánban Rallye-túrabajnokság, 5. forduló Újra hamarosan felbőgnek a versenyautók motorjai Salgótarján környékén, mert a Rallye- túrabajnokság ötödik futamát, a II. Vectra-Line - Rowe Synt RS Rallye-t a nógrádi megyeközpont térségében rendezik meg június 26-27-én. A gyorsasági szakaszokat, melyeket háromszor is teljesítenek az indulók (közöttük számos nógrádi páros) Salgótarján - Kazár, és Cered - Zagyvaróna között rendezik meg. Üdítő (s) versenyzés 1. Canada Dry futógála A kánikula beköszöntével lassan végéhez közeledik az utcai futószezon első „félideje”, de a Budapest Sportiroda még két egyedi, emberpróbáló kihívást ajánl a futóknak, mielőtt megkezdődne a nyári és a vízi sportok egyeduralma. Június 27-én a Canada Dry futógála Budapesten, valamint július első hét végéjén a hortobágyi Délibáb futás szerepel a kínálatban. A kettő közül a klasszikus utcai futás leírás az egyetlen fővárosi eseményre, az 1. Canada Dry futógálára illik a legjobban, ahol az indulók tíz kilométert teljesíthetnek az újpesti alsó rakparton kialakított útvonalon. Az őszi félmaratoni, maratoni felkészülés kiváló tesztje is lehet a klasszikus tízes, amelynek eredményét, legjobb idejét szívesen tartják nyilván az amatőr futók. A rajt 11 órakor az alsó rakpart, Dráva utcai lehajtónál lesz. A „klasszikus tízes” mellett, a 10 órakor rajtoló 5 km-es táv is gazdagítja a programot. A nevezési díjak június 25-ig a Canada Dry 10 km-re 1800, 5 kilométerre pedig 1100 Ft. Jelentkezni még a verseny napján a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban kialakított verseny- központban is lehet, reggel 8 órától. Minden futó egyedileg emblémázott pólót kap, amelyek a rajtszámokkal együtt az előnevezők már a Budapest Sportirodában átvehetik. Irány Tárnáméra A Salgótarjáni Petőfi Természetjáró Egyesület buszos kirándulást szervez Tarna- mérára, a termálfürdőbe. Indulás június 27-én, vasárnap 7 órakor a távolsági buszmegállóból. Jelentkezni június 14-ig lehet a részvételi díj befizetésével a megyeházán, a telefonközpontban Pánczél Ferencnénél (T.: 06-32-410-022), valamint Fazekas Melindánál (T.: 06-32- 314-225.) Csonka András két érmet szerzett Asztalitenisz - Mozgássérültek versenye, Lengyelország Két arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek a para- limpiai játékokra készülő magyar asztaliteniszezők a lengyelországi Cetniewóban nemzetközi ranglistaversenyen. A magyar csapatban - Papp Dezső edző vezetésével - Bereczki Dezső, Bereczki Zsolt és Zborai Gyula mellett ott volt Csonka András, a Salgótarjáni Petőfi DSE fiatal versenyzője is. Nemzetközi szinten ez a viadal az utolsó megmérettetés volt a szeptember 17-én kezdődő athéni paralimpiai játékok előtt. A versenyen 14 ország mozgássérült asztaliteniszezője vett részt. A dobogó tetejére a 10-es kategória egyéni küzdelmeiben induló Bereczki Dezső és a 8-as kategória csapatversenyében a lengyel Marcin Skrzynec- kivel szereplő Csonka András állhatott fel. Csonka az egyéni viadalon is remekelt, hiszen csak a döntőben szenvedett vereséget, míg a 9-es kategóriában Zborai Gyula szintén ezüstérmes lett. A nyílt kategóriában mind a négy játékos bekerült a legjobb 16 közé, a folytatásban Zborai a bronzmérkőzésen legyőzte Bereczki Dezsőt. A magyar csapat másik harmadik helyét a Bereczki Dezső, Bereczki Zsolt, Zborai Gyula összeállítású csapat szerezte meg a 10-es kategóriában. A verseny jól szolgálta a felkészülést a paralimpiai játékokra. Nagy öröm, hogy a salgótarjáni Csonka András 15 évesen ilyen szép eredményeket ért el a felnőtt versenyzők között. Ezek a sikerek további ösztönzést adhatnak számára az athéni játékokra, ahol a tisztes helytállás a célja. De addig még sok munka áll előtte, így legközelebb július 3-4. között Szegeden rendezendő országos bajnokságon bizonyíthat. Csonka András remekül szerepelt Goldmannék sikere Nógrád megyei sprint és középtávú tájfutó-bajnoksága Balassagyarmat üdülőterületén, a Nyírjesben rendezték meg a napokban a gyarmati tájfutók a megyei bajnokságok két versenyszámát. Délelőtt a sprint rövid, délután a középtávú versenyekre került sor. A versenyekre új térkép készült. A bajnoki helyezéseken leginkább a Salgótarjáni Dornyay SE és a Balassagyarmati Medosz versenyzői osztoztak. Nyílt bajnokság lévén megyén kívüli versenyzők is rajthoz állhatták. Eredmények. Nógrád megye 2004. évi sprint tájfutó bajnokság. F10 kategória: 1. Kovács Domonkos (Bgy. Medosz) 8:14 perc, 2. Fehérvári Dániel (St. Dornyay) 14:19, 3. Hodossy Balázs (Bgy. Medosz) 23:26. F12: 1. Kovács Sebestyén (Bgy. Medosz) 8:37. F14: 1. Fehérvári Zsolt (St. Dornyay) 10:24, 2. Nagy Máté (St. Dornyay) 13:04, 3. Hodossy Szabolcs (Bgy. Medosz 14:56. F16: 1. Varga Alex (Bgy. Medosz) 12:32. F18: 1. Nagy László (St. Dornyay) 14:03, 2. Molnár Balázs (Bgy. Medosz) 15:43, 3. Juhász Pál (Bgy. Medosz) 21:21. F21:1. Goldmann Róbert (St. Dornyay) 15:53 2. Szikszai Szabolcs (St. Dornyay) 16:30, 3. Tóth Tamás (Bgy. Medosz) 41:04. F35:1. Sramkó Tibor (St. Dornyay) 13:51, 2. Kovalcsik István (Bgy. Medosz) 16:08, 3. Nagy Antal (HUFEZE SK- Pásztó) 40:46. F40: 1. Molnár Zoltán (Bgy. Medosz) 19:34. F45: 1. Horváth László (PSE) 18,41, 2. Kordics Gergely (Bgy. Medosz) 32,27,3. Katulin Tibor (THA) 33,54. N12: 1. Gold- mann Dóra (St. Dornyay) 13:26, 2. Kovalcsik Anna (Bgy. Medosz) 14:02, 3. Gulyás Zsófia (St. Dornyay) 19:45. N14:1. Bállá Brigitta 14:11, 2. Kovács Anett 16:54, 3. Szabó Fanni 17:10. N16: Kovalcsik Bernadett (Bgy. Medosz) 16:59. N21: Boros Anna (St. Dornyay) 15:56. Nyílt: 1. Csuberda Zoltán (St. Dornyay) 15:53. Családi verseny: 1. Tóth család (Balassagyarmat) 29:42. Nógrád megye nyílt középtávú bajnokságán kategóriánként az alábbi versenyzők szerezték meg a bajnoki címeket: Kovács Domonkos, Kovács Sebestyén, Fehérvári Zsolt, Varga Alex, Nagy László, Goldmann Róbert, Sramkó Tibor, Molnár Zoltán, Horváth László, Kovalcsik Anna, Bállá Brigitta, Kovalcsik Bernadett, Boros Anna. * * * A Magyar Tájfutó Szövetségben a napokban jelölték ki a nagy nyári vüágversenyeken nemzeti színekben induló hazai versenyzőket. A juniorkorú 19-20 évesek idén a lengyelországi kikötőváros, Gdansk térségében küzdenek meg a világ legjobbja címért. A július 4-11. között lebonyolítandó viadalra a nyolcfős magyar válogatottban helyet kapott a salgótarjáni Dornyay versenyzője, Pelyhe Dániel is. Érdekesség, hogy egy évtizeddel ezt megelőzően éppen a gdanski junior-világbajnokságon szerezte meg megyénk eddig egyetlen tájfutóvilágbajnoki bronzérmét az időközben tragikus balesetben elhunyt mátraszőlősi Kronvald Tamás. A világbajnokságra repülőgéppel utazó magyar csapat vezetője a szintén salgótarjáni Pelyhe Dénes lesz. Egyébként a június végén, július elején lebonyolítandó táj futó-világversenyeken - erdész Európa-bajnokság, junior-, illetve szenior-világbajnokság - hazai tájfutóink közül nyolcán állnak rajthoz. SPORTTURMIX MEGVÉDTE CÍMÉT Megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) pehelysúlyú világ- bajnoki övét a skót Scott Harrison. A Glasgow-ban rendezett mérkőzésen az örmény William Ábelján volt a sziget- országi öklöző ellenfele, a vezető bíró a harmadik menetben szűntette be az összecsapást. KURNYIKOVA VISSZATÉR A teniszsport korábban ünnepelt sztárja, Anna Kurnyikova egy amerikai csapatbajnokságon kezdi meg a visszatérést. Az orosz játékos a World Team Tennis (WTT) nevű, július 5- én rajtoló, csaknem két hónapos viadalon ragad ismét ütőt és a Kansas City Explorers együttesét erősíti majd. A 23 éves Kurnyikova - aki pályafutása során egyetlen tornát sem nyert meg egyesben, de vonzó külsejének köszönhetően gyakran a lapok címoldalára került - krónikus hátsérülése miatt tavaly április óta nem szerepelt WTA-viadalon. A WTT-sorozatot a legendás Billie Jean King hívta életre a 70-es évek elején, s az évente induló 10 csapatban profi, főiskolás és visszavonult játékosok egyaránt megtalálhatók. FŐ A BIZTONSÁG Görögország és Kína együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében a görögök megosztják majd az athéni olimpián biztonsági kérdésekben szerzett tapasztalataikat a 2008-as pekingi nyári játékok házigazdáival. A megállapodást Szpiliosz Szpiliotopulosz görög nemzetvédelmi miniszter és Tang Cseng-csi (TangZhengqi), Kína athéni nagykövete szentesítette. Görög szakemberek már szeptembertől elkezdik kínai kollégáik felkészítését, míg novemberben görögországi látogatáson vesz részt Teng Hsziang- jü (Deng Xiang Yu), a kínai légierő parancsnoka. VISSZAVONUL Az athéni nyári játékok után befejezi versenyzői pályafutását Dmitrij Szautyin orosz olimpiai bajnok műugró. - Sokat gondolkodtam, és végül úgy döntöttem, hogy abbahagyom - jelentette be sajtótájékoztatón a Grand Prix-döntő kapcsán Mexikóvárosban tartózkodó 30 éves sportoló, aki éppen a korával magyarázta visszavonulását. Mint mondta: túlságosan öreg ehhez a sportághoz. Továbbjutottak a csehek, bajban az olaszok Labdarúgó Európa-bajnokság, Portugália, 2. forduló C-CSOPORT Dánia - Bulgária 2-0 (1-0) Braga, 22 ezer néző, vezette: Batista (portugál). Dánia: Sörensen - Helveg, Laursen, Henriksen, N. Jensen - Gravesen, Tomasson, D. Jensen - Jörgensen (C. Jensen, 72.), Sand, Rommedahl (Grönkjaer, 23.). Szövetségi kapitány: Morten Olsen. Bulgária: Zdravkov - Ivanov (Lazarov, 51.), Kirilov, Sztojanov, I. Petkov (Zagorcic, 40.) - Peev, Sz. Petrov, Hrisztov, M. Petrov, Jankovic (M. Petkov, 81.) - Berbatov. Szövetségi kapitány: Plamen Markov. Gl: Tomasson (44.), Grönkjaer (92.) Sárga lap: N. Jensen (10.), Sand (58.), ill. Kirilov (4.), Sztojanov (50.), Sz. Petrov (77.), Zagorcic (80.), Hrisztov (82.), M. Petrov (84.). Kiállítva: Sz. Petrov (82.). A dánok óriási lendülettel kezdték a találkozót, a nagy nyomás azonban sokáig nem vezetett eredményre. A hajrában aztán egy gyönyörű akció végén mégis vezetéshez jutottak az északiak. A folytatásban a bolgárok mindent megtettek az egyenlítésért, azonban ahogy telt-múlt az idő egyre idegesebbé váltak, amit Sztilian Petrov kiállítása is jelzett. A piros lap végleg megpecsételte a bolgár csapat sorsát, amely így az utolsó forduló eredményétől függetlenül nem juthat a legjobb nyolc közé. Olaszország - Svédország 1-1 (1-0) Porto, 48 ezer néző, vezette: Urs Meier (svájci). Olaszország: Buffon - Panuc- ci, Nesta, Cannavaro, Zambrotta - Gattuso (Favalli, 76.), Pirlo, Perrotta - Cassano (Fiore, 70.), Del Piero (Camoranesi, 82.), Vieri. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni. Svédország: Isaksson - Nilsson, Mellberg, Jakobsson, Ed- man (Allback, 77.) - Wilhelms- son (Jonson, 67.), Linderoth, Svensson (Kallström, 55.), Ljun- gberg - Ibrahimovic, Larsson. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck, Tommy Söderberg. Gl.: Cassano (37.), ill. Ibrahimovic (85.). Sárga lap: Gattuso (39.), Cannavaro (46.), Zambrotta (58.), ill. Edman (54.), Linderoth (75.). Mindkét gárda óriási lendülettel kezdte a mérkőzést, de az olaszok tíz perc után nagy fölénybe kerültek, s Cassano szép találatával még a szünet előtt előnyhöz jutottak. A svédek a folytatásban sem tudtak ritmust váltani, az olaszoknak pedig megfelelt az eredmény, s az utolsó negyedórára szinte teljesen átadták a területet a svéd válogatottnak. Ez megbosszulta magát: Ibrahimovic pazar megmozdulásával egyenlítettek a skandinávok, nehéz helyzetbe hozva ezzel Giovanni Trapattoni csapatát. A csoport állása 1. Svédország 21106-14 2. Dánia 21102-04 3. Olaszország 4. Bulgária 20201-12 20020-70 Az utolsó forduló párosítása (kedd, 20.45 óra): Olaszország - Bulgária, Dánia - Svédország. D-CSOPORT Lettország - Németország 0-0 Porto, 30 000 néző, vezette: Riley (angol). Lettország: Kolinko Isakovs, Stepanovs, Zemlinskis, Blagonadezdins - Bleidelis, Lobanovs (Laizans, 70.), Astafjevs, Rubins Prohorenkovs (Pahars, 67.), Verpakovskis (Zimis, 92.). Szövetségi kapitány: Aleksandrs Starkovs. Németország: Kahn - Friedrich, Wörns, Baumann, Lahm - Hamann, Schneider (Schweinsteiger, a szünetben), Ballack, Frings - Kuranyi (Brdaric, 78.), Bobic (Klose, 67.). Szövetségi kapitány: Rudi Völler. Sárga lap: Isakovs (L), Astafjevs (79.), ill. Friedrich (21.), Hamann (42.), Frings (53.). Az első fél órában kiegyenlített játék folyt a pályán, a németek birtokolták ugyan többet a labdát, de a lettek egy-két kontratámadása veszélyt jelentett. A második félidőben fokozódott a német nyomás, azonban a befejezésekbe mindig hiba csúszott, míg a túloldalon a villámgyors Verpakovskis okozott gondot a német védőknek. Gól azonban a folytatásban sem született, így Lettország válogatottja történetének első pontját szerezte világversenyen. Csehország - Hollandia 3-2 (1-2) Aveiro, 31 498 néző, vezette: Mejuto Gonzales (spanyol). Csehország: Cech - Grygera (Smicer 25.), Ujfalusi, Jiranek, Jankulovski - Galasek (Heinz, 62.), Poborsky, Rosicky, Nedved - Baros, Koller (Rozehnal, 75.). Szövetségi kapitány: Karel Brückner. Hollandia: van der Sár - Heitinga, Bouma, Stam, van Bronckhorst - Seedorf (van der Vaart, 86.), Davids, Cocu - van der Meyde (Reiziger, 79.), Robben (Bosvelt, 59.), van Nistelrooy. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat. GL: Koller (23.), Baros (71.), Smicer (88.), ill. Bouma (4.), van Nistelrooy (19.). Sárga lap: Galasek (55.), ill. Seedorf (9.), Heitinga (26.). Kiállítva: Heitinga (76.). Kitűnő mérkőzést játszott a két együttes. Az első félidő elején a hollandok az előrehúzódó Bouma, valamint van Nistelrooy találataival kétgólos előnyt szereztek, azonban Cocu hibáját kihasználva a csehek Koller révén szépítettek. Az 1996-os Eb ezüstérmese a második játékrészben mindent megtett az egyenlítésért, majd miután a hollandok Heitinga kiállítása miatt ember- hátrányba kerültek a győzelemért. Erőfeszítéseiket végül siker koronázta, Smicer góljával Csehország elsőként biztosította helyét az Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata között. A csoport állása 1. Csehország 22005-36 2. Németország 20201-12 3. Hollandia 20113-41 4. Lettország 20111-21 Az utolsó forduló párosítása (szerda, 20.45 óra): Hollandia Lettország, Németország Csehország. ■