Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-19 / 142. szám
2004. JÚNIUS 19., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Hírek Karancsság E-PONT. A helyi önkormányzat január elején nyújtott be pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz e- Magyarország pont kialakítására. A sikeres pályázat eredményeként június 19-én, szombaton avatják az 1,2 millió forint értékű számítógépparkot, amelyet a falu könyvtárában heti 16 órán át használhatnak a település lakói. Salgótarján FOGADÓSZOBA. Dr. Huszár László jogi természetű kérdésekben tart fogadónapot június 22-én (kedden) 15 órától az MSZP városi irodáján. HELYESEN: FERENC. A megyei közgyűlés csütörtöki ülésén átadott Nógrád Megye Köz- szolgálatáért díjat Somoskői Ferenc kapta és nem Somoskői Ferencné, mint ahogy az június 18-i lapszámunkban tévesen megjelent. Az érintettől elnézést kérünk! ■ Új mentők Nógrádnak is (Folytatás az 1. oldalról) a Mercedes mentők elöregedtek, átlagéletkoruk tíz év, de a Toyota járművek is cserére szorulnak, mivel átlagosan csaknem három- százezer kilométert futottak. A Nógrád megyei mentőszervezet is folyamatosan részesül az új Mercedes és Ford típusú esetkocsikból.- Az ígéret szerint rövidesen - jelezte kérdésünkre Tamási Gyula vezető mentőtiszt. Az országoshoz hasonló állapota miatt a nógrádi mentőkocsi-állomány műszaki karbantartására nagy figyelmet fordítanak. Megyénk mentőszervezete huszonnyolc mentőkocsival dolgozik, a tavaly országosan elosztott negyvenhat új mentőautóból megyénkbe egy Toyota Hiace jutott, ezt a balassagyarmati szer- vezet használja. __________«^j. K ábítószeres cserbenhagyó Karancslapujtö A salgótarjáni rendőrkapitányság kábítószerrel való visz- szaélés megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ellen a 27 éves karancslapujtői férfi ellen, aki június 13-án délután a Ráróspuszta és Litke közötti útszakaszon anyagi káros közlekedési baleset okozója volt, s a helyszínről megállás nélkül távozott. Az igazságügyi orvos szakértő elsődleges véleménye alapján amphetamin, metamphetamin és THC típusú kábítószert mutattak ki nála. A féri ráadásul alkoholt is fogyasztott, a helyszínt elhagyta és a gépjárművet is annak tulajdonosa tudta nélkül vezette, miközben vezetői engedélyét a bíróság ittas vezetés miatt már koráb- ban bevonta. ___ __■ B alra tért, vontatónak ütközött NMH-információ Csütörtökön a késő délutáni órákban egy 44 éves férfi személygépkocsival közlekedett a 21-es főút felől Csécse irányába. Egy bukkanót követő egyenes útszakaszon áthaladt a bal oldali sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 25 éves férfi által vezetett mezőgazdasági vontatóval. A személygépkocsi vezetője súlyos, a vontatóé könnyű sérüléseket szenvedett. ________ ■ H AROMKO TAKAREKSZOVETKEZET A Háromkő Takarékszövetkezet fiókjaiban egyéni igényeinek megfelelően választhat ajánlatainkból! KEDVEZŐ BETÉTI KAMATOK: Takarékszelvény: • sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • bármikor felvehető (időarányos kamat mellett), • betéti okirat vagy számla formájában váltható. • Eves kamatok: 1-30 nap 7,6% 31-60 nap 8,1% 61-90 nap 15,65% Lejáratkor történő visszafizetés esetén havonta kamatos kamat jár, az így elérhető hozam évi: 10,50% EBKM:10,65% Egyedi számlabetét: • összeghatártól függően sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • Éves kamatok: 9,00%-11,50% EBKM: 9,13%-11,66% Takarék számlabetét: • Változó kamatozású • Bármikor felvehető (részösszeg is) • Évi kamatláb:-3 és 6 hónapra lekötött betét 11,00% (EBKM: 11,15%)-1,2,3,4,5 évre lekötött betét 11,50% (EBKM: 11,66%) • A lekötési időn belül felvett összegre 1,5% kamatot fizetünk. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-230, 521-233, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtö, Rákóczi út Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482- 148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504-020 Szállj ki! Kábítószer-ellenes hét Salgótarjánban Salgótarján A kábítószerügyi egyeztető fórum (kef) kábítószer-ellenes hetet szervez „Szállj ki!” címmel. A szakmai programok résztvevői az ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézete, az egészségügyi és szociális központ, az ifjúsági információs és tanácsadó iroda, a Palló Ifjúságsegítő Egyesület. A városi megnyitó és a „Kiszálló - Kispiás naplója” című drogprevenciós videofilm díszbemutatója június 21-én lesz a József Attila Művelődési Központ (JAMK) belső klubjában. 14 órakor hangzik el Kovácsáé Czene Csilla alpolgármester és Révay Ferenc kef-el- nök köszöntője, majd Argyellán Zsuzsanna (kef-munkacsoport- vezető) ajánlása a filmhez. A film bemutatóját követően dr. Kadosa Ildikó főorvos, addiktológus mondja el gondolatait a kábítószer elleni világnapon. Június 22-én „Fókuszban a lélek egészsége” címmel az ifjúsági információs és tanácsadó irodában (SITI) folytatódnak a programok. Tíz és tizenhat óra között konzultációs lehetőségek, feszültség-szorongás teszt, az érzelmi állapot feltárása Kovács Rózsa pszichológus segítségével, az eredményesség 7 komponense (teszt) Godó Anna mentálhigié- nikussal, anonim drogkonzultáció Argyellán Zsuzsanna addiktológiai konzultánssal. 13 órától kiállítás az ifjúsági galériában. 16-17 óráig előadás és beszélgetés a szenvedélyekről, függőségekről, a kispiás „kiszállásának” történetéről Argyellán Zsuzsanna addiktológiai konzultánssal és Molnár Zsuzsanna drámajátékvezetővel. Június 23-án „Kiszálló” a Palló Ifjúságsegítő Egyesület új ifjúsági klubjában Zagyvapálfalván, a Gorkij-lakótelepen, 10 órától konzultációs lehetőségek, feszültségszorongás teszt, az érzelmi állapot feltárása, az eredményesség 7 komponense, drogkonzultáció névtelenül, Kiszálló - Kispiás naplója filmbemutató, beszélgetés Argyellán Zsuzsanna addiktológiai konzultánssal és Holtai Gábor kef-munkacsoport-vezetővel. Június 26-án 8-15 óráig nyílt nap az egészségügyi és szociális központ addiktológiai szolgálatában: anonim kábítószerszűrés, tanácsadás személyesen és a 32/431-386-os telefonszámon, egyéni, család-, csoportos konzultáció, kezelési rendszerek megismerése, találkozás, beszélgetés kortárssegítő fiatalokkal. 15 órától szalonnasütéssel egybekötött, közös kirándulás Salgóbányára. A hét programjai díjtalanok. Infovonal hétfőtől péntekig: 32/411-777. ÉLETESÉLY A GYERMEKEKNEK. Hagyományteremtő szándékkal rendezett véradó napot a Kiwanis Klub-mozgalom salgótarjáni szervezete. Az önkéntesek a gyermekéletek megmentésére ajánlották fel vérüket. Az MTESZ „Technika Házaként” ismert székházában közel ötve- nen vettek részt az első alkalommal rendezett véradó napon.__________________________________________________________fotó: oy. t. Juhász Anita Ugyanaz Fura világban élünk. Hol sírunk, hol nevetünk. Van, hogy meg vagyunk elégedve az életünkkel, és gyakran előfordul, hogy nem. Szinte minden embernek van barátja, akihez fordulhat örömében, bánatában vagy csak egy jó kis beszélgetésért. Huszonöt évem alatt sokszor adódott olyan helyzet, hogy mások segítségére szorultam. Voltam munkanélküli, azt hittem, hogy soha nem tudok visszakapaszkodni az életbe, mert sokáig nem találtam munkát. Hiába tanultam, keresgéltem, egyszerűen semmi sem jött össze. Kínosnak éreztem, hogy a szüleim nyakán élek, s egy fillért sem keresek. Mozgósítottam rokonokat, ismerősöket és barátokat, amikor munkát kerestem. Kaptam egy csomó ígéretet, de volt, aki bizony nem is akart igazán segíteni. Ez idő alatt megtapasztaltam, hogy addig jó vagyok, amíg én valakin segítek, de aztán el vagyok felejtve. Szomorú, hogy mostanság már vannak olyan rokonaim is, akik köszönni is elfelejtettek. Ráadásul ha meglátnak, még a fejüket is elfordítják. Nem ritka, hogy a hátam mögött ezt-azt mondanak rólam, persze ez általában - akár akarom, akár nem - mindig „visz- szajut” a fülembe. Pedig én még most is ugyanaz vagyok, aki pár éve voltam. Nem változtam meg, belül megmaradtam ugyanolyannak, csak most már több oldalról nézem a dolgokat. Miért van az, hogy a rokonok, ismerősök egy idő után elfordulnak az embertől? Miért van az, hogy valaki csak addig kell, míg megoldja a másik problémáját? Mért van az, hogy ha én kérek segítséget, akkor tízből legalább nyolc esetben „most nem megy...” és ehhez hasonló választ kapok? Rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől... Persze érnek kellemes meglepetések is. Ilyen történt a minap is, mikor egy kedves bácsi lépett be az ajtómon. Ő és a hozzá hasonló új ismerősök adnak erőt, biztatást arra, hogy meglássam a sötét alagutakból kivezető utak végén a fényt. A rokonait pedig senki sem választja. Ők csak „úgy” vannak, s még néha köszönni is elfelejtenek. Vagy csak nem akarnak. Talán ők már nem ugyanazok, akik voltak. De én mindig az leszek. Diákönkormányzat alakult (Folytatás az 1. oldalról) hosszú távú célként pedig megemlítette, hogy egy funkcióiban és infrastrukturálisan is kibővített ifjúsági központot szeretne az önkormányzat létrehozni a volt Hang-Ár átalakításával.- Fontos egy információt adó, tanácsadást és egyéb ifjúsági ügyekkel kapcsolatos szolgáltatást nyújtó közösségi tér létrehozása, amely a SITI működésének megerősítését is jelentené. Molnár Péter ugyanakkor hangsúlyozta annak jelentőséget, hogy a most alakult városi diákönkormányzat mint bejegyzett ifjúsági szervezet működjön, amely a jövőben képes lesz pályázatok és támogatások igénylésére.- Elsődleges cél, hogy még több olyan kezdeményezés érkezzen a fiatalok részéről, amely az ő korosztályuk igényeit szolgálja - emelte ki az ifjúsági tanácsnok. A diákönkormányzat ötleteinek és javaslatainak megvalósításához anyagiakban is hozzájárul a városi önkormányzat és a városi közgyűlés, amely irányába a diákönkormányzatnak beszámolási és elszámolási kötelezettsége van - hangzott el a tegnapi összejövetelen. Autós kontra motoros Salgótarján Csütörtök este ismét közlekedési baleset történt a Pécskő úti kereszteződésben: a Rákóczi úton haladt Hatvan felől Somoskő irányába Toyota Yaris típusú személygépkocsijával egy 47 éves salgótarjáni férfi, aki járművével az Erzsébet tér felé akart bekanyarodni. A manőver közben nem biztosított elsőbbséget a Rákóczi úton Hatvan irányába egyenesen haladó segédmotor-kerékpárnak, amelyet egy 20 éves salgótarjáni férfi vezetett. A segédmotoros könnyű sérülést szenvedett. ■ Egy nap a reumatológiáról Salgótarján Húsz percet is elegendő eltölteni bármely rendelőintézetben ahhoz, hogy bárki meggyőződjön arról: szinte minden második idősebb ember küzd valamilyen mozgásszervi betegséggel, amely megnehezíti a mindennapokat, rontja az életminőséget. A szakma képviselői szerint sokan tehetnek azért, hogy a jövőben jobb legyen a helyzet, ezért rendezik meg azt a programot, amelynek céljairól dr. Deme Éva, a Szent Lázár Megyei Kórház osztályvezető főorvosa tájékoztatta lapunkat:- Tekintettel arra, hogy a lakosság elöregedett és a szóban forgó betegségcsoport ennél a korosztálynál leggyakoribb, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával az országban húsz helyszínén rendez reumatológiai napokat, a salgótarjáni rendezvény június 26-án szombaton, 10 órától a kórház előadótermében lesz. Célunk az, hogy bővítsük a lakosok mozgásszervi, illetve a reumatikus betegségek felismeréséről, kezeléséről szóló ismereteit, nem utolsósorban népszerűsíteni szeretnénk a megelőzni segítő életmódot és mozgáskultúrát. A mozgásszervi elváltozások ugyan - a csontritkulással összefüggő időskori combnyaktörést és következményeit kivéve - nem tartoznak a halálos megbetegedések közé, de az életminőséget jelentős mértékben, kedvezőtlenül befolyásolják, az egyén és a társadalom számára nem kis terhet terhet jelentenek. Dr. Deme Éva jelezte, hogy szeretettel várnak minden érdeklődőt a salgótarjáni reumatológiai napra, amelynek első részében előadások segítségével megtudhatják többek közt, hogyan alakulnak ki a mozgásszervi bajok, melyek a mai, modern terápiás eljárások, délután pedig gyógytorna, tanácsadás várja a nyílt nap résztvevőit. ________i