Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-18 / 141. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2004. JÚNIUS 18., PÉNTEK 2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap vvr Erőltetett menet a távoli halálba Hatvan év után visszatért Bagólyukba a volt gettó salgótarjáni lakója Mondják, az emlékezés annyi, mint lélekben ismét átélni az egyszer már megtörténteket. A rossz emlékekkel nagyon ne­héz szembesülni, de nem lehet kitérni előlük. Ez az idős, botra támaszkodó, hajlott hátú férfi sem tehet mást, mint hogy lassan végighordozza tekintetét a kies völgyben meg­húzódó házakon. Salgótarján-Bagólyuk- Kissé eltakarják a fák - resz­ket az ujja, amint a patak túlol­dalára mutat - de azért látni a jobb oldalon álló harmadik há­zat, négy családdal együtt abba kerültünk mi is az édesanyám­mal. Tizennégyen zsúfolódtunk be az egyik bagólyuki bányász otthonába. Őt egy hónapra űz­ték el innen, minket ugyanennyi időre deportáltak ide, hogy az­tán erőltetett menetben útnak indítsák az összeterelt embere­ket a távoli halálba... Akkor, 1944 tavaszán a recski Cselényi (Czeizler) György hu­szonkét éves volt. A településen építőanyag-kereskedőként is­mert és tisztelt édesapja már nem élt, s egyetlen bátyja sem, ő 1943-ban huszonnégy évesen munkaszolgálatosként halt meg a Donnál. A család megmaradt két tagjának pedig a deportáltak sorsa jutott.- Amikor bejöttek a németek, már a második vagy a harmadik belügyminiszteri rendelet hatá­rozott arról, hogy hol jelölik ki a zsidók tartózkodási helyét. A városokban önálló gettókat léte­sítettek, a falvakban élőknek pe­dig utasításba adták, hogy egy bizonyos napon hol kell jelent­kezniük, így került több mint ezerkétszáz zsidó Heves, Gyön­gyös, Eger és Pétervására kör­nyékéről Bagólyukba. Az a bizonyos nap 1944. má­jus 9. volt.- Mielőtt a személyenként en­gedélyezett ötven-ötven kilós csomaggal lovas kocsira ültünk volna, lepecsételték a házunkat. Onnan csak ruhaneműt és élel­miszert vihettünk magunkkal. El lehet képzelni, hogy mi min­den fért bele a kettőnk egymá- zsás pakkjába. A táborban nem volt központi gondoskodás, egy­két nappal a megérkezés után már lehetett főzni. Ki mit tudott készíteni magának, azt evett. De ha elfogyott a táplálkozáshoz szükséges alapanyag, nem lehe­tett kimenni utánpótlásért.- Bár egyszer kivételt tettek - idézi fel a ma már Salgótarján­ban élő egykori gettólakó. - A pétervásárai főbíró, Fábián Zol­tán tíz nap után kieszközölte néhányunknak, hogy visszame­hessünk a lakhelyünkre, s el­hozhassunk az onnan deportál­tak lakásából bizonyos holmikat és ennivalót. Ez nagy szó volt, mert a tábor vezetője, az egri já­rási főbíró nem volt ilyen enge­dékeny. Ez a Polgár nevű sze­mély kimondottan kegyetlen ember volt, az ő szemében mi csak piszkos zsidók, nagy sen­kik voltunk, jóformán nem is tö­rődött velünk. Cselényi György a gettó egykori talán elhelyezett emléktáblánál rótta le kegyeletét FOTÓK: GÁL GÁBOR A deportáltakkal csupán a kórházépületben foglalkoztak, abban a deszkapallóból épített házban a szintén száműzött or­vosok és ápolónők rendeltek, de súlyosabb esetük nem volt. A tá­borlakók zöme azzal töltötte az idejét, hogy szétbontották a kis település szélén álló romos épü­letet, majd stócokba rakták a le­tisztított téglákat. Nem volt sem munkaidő, sem norma, ezzel az őket őrző csendőrök sem foglal­koztak.- Nem is ez volt az idegfeszí­tő - említi az idős férfi - hanem az állandó bizonytalanság. Bár sejtettük, hogy deportálnak ben­nünket, de semmi konkrétumot nem tudtunk. A recski fiatalembert végül május 28-án elvitték munka- szolgálatra Szécsénybe. Ott tud­ta meg, hogy az édesanyját, s a többi lágerlakót - tüzetes és megalázó motozás után - június 5-én gyalog útnak indították Kerecsendre, ahol három napot töltöttek a téglagyárban. Miután ott nem volt vasútállomás, Makiárra hajtották őket, s ott va- gonírozták be, majd vagonjaikat ahhoz a szerelvényhez kapcsol­ták, amelyik az egri zsidókat is vitte Auschwitzba. Kísérőik egy­re kegyetlenebbek voltak, indu­láskor 60-70 embert zsúfoltak egy vagonba, fejenként egy liter vizet kaptak, élelmet szinte semmit. Mire odaértek, tele volt a szerelvény halottakkal, a bete­gek, az idősek, a gyerekek nem bírták ki a nélkülözéssel teli utat.- Ön miként élte túl ezt az egész borzalmat?- Szécsényből minden áron vissza akartam kerülni az édes­anyámhoz, de nem sikerült. Ha vele tartok, én is a koncentráci­ós tábor áldozata lettem volna. Munkaszolgálatosként viszont - számos egri társammal együtt - repteret építettem Kiskunlac- házán, aztán a budapesti Sorok­sári úti enyvgyárba kerültem, majd a lebombázott rákospalo­Izrael Állam magyarországi nagykövet asszonyával, Judith Várnai Schorerrel tai állomás helyreállításán dol­goztam. Adandó alkalommal Cselényi György és egyik barátja megszö­kött az alakulattól, egy ideig Pes­ten bujkáltak, majd újra a mun­kaszolgálatosok közé kerültek. Mezőgazdasági munkát végez­tek a Dunántúlon, ahonnan az­tán elindították őket Nyugat felé, végül Mauthausen haláltáborá­ban kötöttek ki. De ekkor már közel volt a háború vége.- Ennek köszönhetően 1945 áprilisában kiszabadultunk.- Miként derült ki végérvénye­sen, hogy örökre elveszítette az édesanyját?- Mielőtt elvittek volna ben­nünket Recskről, betelepítettek a lakásunkba egy kibombázott, hattagú pesti családot, akikkel jó viszonyba kerültünk. Ké­sőbb kalandos körülmények között tőlük kaptam egy leve­let, amiben megírták, hogy édesanyámat Németországba vitték, s ezek után ne számítsak semmi jóra... A recski deportáltak közül Cselényi Györgyön kívül még ketten menekültek meg a biztos haláltól: Grinhud Irén és Kollár Károlyné. Az utóbbi még él, de idős korára való tekintettel már nem vállalkozott arra, hogy Ba­gólyukban fejet hajtson egykori sorstársai emléke előtt. SZILVÁS ISTVÁN Holokausztról emlékeznek meg Balassagyarmat-Salgótarján Balassagyarmaton és Salgótarjánban egy időben, június 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor emlékeznek meg a holokauszt hatva­nadik évfordulójáról. A balassagyarmati izraelita temetőben Verő Tamás rabbi és Zucker Emánuel kántor istentiszteletet tart a hatvan évvel ezelőtt elhurcolt balassagyarmati és kömyékbéli zsidók emlékére. Em­lékbeszédet mond Bauer József, a helyi hitközség elnöke és Lombos István polgármester. A megemlékezés az imaházban foly­tatódik, ahol Mezei András költő és Majdán Béla várostörténész idézi meg a mártírok emlékét. Salgótarjánban a Füleki úti temetőben a városi zsidó hitközség tart mártírmegemlékezést, majd fogadást a megyeházán. Salgó Hotel: „kétperces” tulajdonos (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Bartha László kitért arra is, hogy jú­nius 13-án úgy döntöttek a zsunypusz- taiak, hogy ezentúl Hollókő település- részeként kívánnak tovább működni. A 74 választásra jogosultból 67-en mentek el szavazni. Csupán öten voksoltak nemmel, így leghamarabb 2007. január elsejétől már nem Nagylóc része lesz Zsunypuszta. Ezt követően napirend előtti felszó­lalást kért Becsó Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tanácsnoka, aki csu­pán csak ennyit mondott: „A győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereséget pedig nem lehet.” Az előterjesztések között szerepelt többek között az Agro-Help Kht. fel­ügyelő bizottsága javaslatainak alapján a kht. feladatainak további ellátására irá­nyuló program, valamint javaslata Nóg­rád Szeszám Számítástechnikai Szolgál­tató és Kereskedelmi Kft. működésével kapcsolatos további feladatokra. Egyes vagyoni kérdések rendezésére is ajánlást tett a közgyűlés, amely napi­rendi pont alatt „futó” Salgó Hotel esete éles vitát váltott ki a közgyűlési tagok között. Bő egy óra leforgása után a kép­viselők 22 igennel megszavazták, hogy Manusek Béla egyéni vállalkozó 61 mü- lió forintos ajánlatával vásárolhassa meg a hotelt, s ne az Infoker Kft. A szócsata és a döntés után a jelenlévő egyéni vál­lalkozó lemondott a hotel vételi jogáról és úgy kommentálta döntését, hogy nem akar „semmilyen háznak a tulajdo­nosa lenni, főleg nem olyannak, amely ilyen éles vitát és ellentétet sző”. Dóra Ottó, a közgyűlés elnöke ezt követően bejelentette, hogy a Salgó Hotelt nem ér­tékesítik. A következő közgyűlésen ja­vaslat hangzik majd el arra vonatkozó­an, hogy a hotellel kapcsolatban felme­rülő költségeket honnan fedezzék. Szintén vitatott napirendi pont volt a megyei gyermekvédelmi központ tevé­kenységére és további feladataira irá­nyuló előterjesztés. A megyei önkor­mányzat megtárgyalta, majd a közgyű­lés hozzájárult a „Fészek” gyermekott­hon (Salgótarján, Keszi út 12. szám) Ruhagyári út 9. szám alatt működő gyermekvédelmi központba történő át­helyezéséről. Ez esetben a jelenleg ott működő Nógrád Megyei Sportigazgató­ságnak kell majd új helyre költöznie. A megyei közgyűlés zárt ülés kereté­ben tárgyalta Nógrád megye Szontagh Pál-díjának, valamint a Gazdaságért díjá­nak adományozásáról szóló javaslatát. Az ülés után szólabda helyett valódi bőrrel csatáztak a képviselők, akik foci­meccsen mérték össze erejüket. _____ J. ANITA P illanatképek a megyei közgyűlés tagjainak „ülésszakzáró” futballmérkőzéséről. Becsó Zsolt szerint lapunk „ilyen okén” tudósított tavasszal az ülésekről, ezt meg is örökítette az utókornak Répássy László, a meccs „főbírája”. Barna János és Pindroch Szilárd némi hűsítőről gondosko­dott, Dóra Ottót pedig jól fedezték „az elnök emberei" ovumill TIBOI1 «LVÉTELE,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents