Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-17 / 140. szám

2004. JÚNIUS 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Sámson várának feltárása Békés búcsút szeretnének Zsunypuszta Hollókőt választotta, következik a vagyonmegosztás Felmentett orvosok (Folytatás az 1. oldalról) A balassagyarmati városi bíró­ság - első fokon eljárva - bűn- cselekmény hiányában felmen­tette a vádlottakat.- A bíróság szakvélemények alapján hozott ítéletet az ügyben - tudtuk meg Barsi Józseftől, a bíróság sajtószóvivőjétől, aki hozzátette: jogilag foglalkozási szabályszegés nem történt. - Igaz - egészítette ki - diagnoszti­kai tévedés történt. - A Takács Renátát vizsgáló orvosok a tüne­tek alapján okkal gondolhattak arra, hogy a gyomor-bélhurut je­leit észlelik, ugyanis a toxikus sokk szindrómának kevés és nem a speciálisan jellemző tüne­tei voltak észlelhetőek - tudtuk meg a sajtószóvivőtől. Az ügyet dr. Varga Zsolt bíró tárgyalta. A városi ügyészség fel­lebbezést'jelentett be a bűnös­ség megállapítása céljából, tehát az ügy másodfokon folytatódik. SZ. E. Könnyű sérülések NMH-információ Három baleset történt kedden Nógrád megye közútjain, szeren­csére csak könnyű sérüléses kö­vetkezményekkel. Reggel háromnegyed hétkor egy 52 éves ludányhalászi férfi személygépkocsijával Ludányha- lásziban, a Rákóczi úton az úttest jobb széléről indult el: az úttesten egy ívben akart megfordulni, de eközben nem biztosított elsőbb­séget a vele szemből érkező, egy 33 éves karancskeszi férfi által ve­zetett személygépkocsinak és az­zal összeütközött. A karancskeszi férfi a baleset következtében kön­nyű sérülést szenvedett. Nem sokkal 17 óra után egy 21 éves bátonyterenyei férfi sze­mélygépkocsival közlekedett Mátraszele felől Mizserfa irányá­ba. A személygépkocsi egy erő­sen balra ívelő útkanyarban meg­csúszott és a menetiránya szerin­ti jobb oldali vízelvezető árokba sodródott, majd az úttestre visz- szacsapódva oldalára borult. A baleset következtében a jármű vezetője szenvedett könnyű sé­rülést. Este, 20 óra 10 perckor egy is­meretlen járműből a 2-es számú főúton Katalinpuszta és Szende­hely között szennyeződés került az úttestre, amelyen később egy 32 éves budapesti férfi motorke­rékpárral megcsúszott és felbo­rult. A baleset következtében a motorkerékpár utasa, egy 19 éves budapesti nő szenvedett könnyű sérülést. ■ (Folytatás az 1. oldalról)- A mostani munkálatokat tá­mogatták többek között Heizer Antal és Fűzik János. Jelentős összeget kaptunk a Pilis Likőr­gyártól és helyi lakosoktól is. A növényzet irtásában a helyi pol­gármesteri hivatal munkatársai is kivették a részüket - mondta Bálint Mihály.- Az alapítványtól Bálint Mi­hály keresett meg minket, hogy szakmai szempontból irányít­suk a feltárási munkákat - fogal­mazott Rácz Miklós régész, az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ mun­katársa. - Először a geodéziai felmérés miatt le kellett tisztíta­ni a terepet. Ezt már a tavasszal elkezdték és a vár központi ré­szét sikerült megtisztítani. A geodéziai felmérést a napokban már elkezdtük. Másfél hetes fel­tárásra volt most lehetőség, amivel egy időben a fennálló fa­lakon már állagmegóvást is foly­tattak a kivitelezők: kőműve­sekkel dolgoztak. Egy kutatóár­kot nyitottunk a legjobban fenn­álló épületrészen keresztül, aminek megtaláltuk a padló­szintjét. Egy XI1I-XIV. századi égett pusztulási réteget - ami­ben malomkő, sarkantyú, vala­mint egyéb kerámiatöredékeket is találtunk. A várfalon kívül pe­dig egy korábbi cölöpfal marad­ványait fedeztük föl. A vár alap­rajzának a megrajzolásához na­gyon fontos volt a mostani feltá­rás. Reméljük, hogy a későbbi­ekben további lehetőségek adódnak majd a munkálatok folytatására - zárta szavait Rácz Miklós régész. (Folytatás az 1. oldalról) kilencven napon belül a két tes­tületnek ezt kellene véglegesíte­nie. Dulai Bamabásné, Nagylóc önkormányzata hangsúlyozta: mindenképpen békés megol­dást szeretnének, s ennek han­got adtak a népszavazás előtt Zsunypusztán megtartott lakos­sági fórumon is. Szabó Csaba hollókői polgármester megerősí­tette: szintén ez az óhaja a holló­kői önkormányzatnak. Sőt, az előkészítő bizottság indítványa is magában foglalja, hogy a békés megegyezésre kell törekedni. Amennyiben mégsem tudná­nak megegyezni a felek három hónapon belül, úgy a megyei bí­róságnak kell döntenie, a törvény szerint soron kívüli eljárásban. Dulai Barnabásné jelezte, a megegyezés a céljuk, s ehhez az is kell, hogy velük szemben ne- Fantasztikus siker, nagy győzelem, de a munka dan­dárja még előttünk áll - je­lentette ki Becsó Zsolt or­szággyűlési képviselő a vá­lasztások után, majd megkö­szönte a nógrádi emberek­nek, hogy támogatásukkal kitüntették pártjukat.- A választók Nógrádban is ki­nyilvánították hogy elégedetle­nek a kormány, a szocialista me­gyevezetés és a vezető városi MSZP-s politikusok munkájával és elégedetlenek saját életkörül­ményeikkel is - hangsúlyozta Becsó Zsolt, s hozzátette: vezető kormánypárttól a megyei szocia­lista vezetéstől azt várták, hogy az ígéreteiket teljesítsék. 2002- ben azt ígérték megyénkben a szocialisták, hogy jó lesz Nóg­rádban is az élet, de jobb csak a szocialista elitnek lett. Több ezer új munkahelyet ígértek, miköz­ben tömegével szűntek meg ál­láshelyek. Több pénz ígértek az önkormányzatoknak, a kultúrá­nak és a sportnak, de a pénzfor­rások egyre inkább elapadtak - foglalta össze a politikus. A Fidesz-Magyar Polgári Szö­vetség megyei áttörését bemu­tatva Becsó Zsolt elmondta: a 129 Nógrád megyei településből sz’áz településen a Fidesz nyert, egy településen pedig döntetlen volt az eredmény. Kisbár- kányban több, mint 78 százalé­kot kapott a Fidesz, Ilinyben pe­dig 80 százalék fölötti szavaza­tot kaptak. legyenek megalapozatlan igé­nyek. Álmosdi Jánosnétól meg­tudtuk, hogy eltérő megállapo­dás hiányában érvényesülhet a lakosságarányos elosztás, ezt azonban a polgármester nem tartja jónak. Meglátása szerint a feladatok arányát kell szem előtt tartaniuk a vagyon elosztásakor. S azért kell ehhez ragaszkodni­uk, mert a legtöbb feladat Nagylócon marad: működtetni kell az iskolát, ahová zsunyiak gyerekei is járnak, a rendelőt, amely előttük is nyitva áll, a te­metőt, ahová temetkezhetnek, úgyszintén a sportcsarnokot, amit szintén használhatnak. A zsunyi közvilágítással, útfenn­tartással, szemétszállítással, szociális ellátással és a vezeté­kes ivóvízzel kapcsolatos kiadá­sok azok, amelyeket a jövőben már nem a lóci önkormányzat­nak kell előteremteni.- Megyei szin­ten tíz százalék­kal vertük meg a szocialistákat - emelte ki az or­szággyűlési kép­viselő. - A hat vá­rosból négy vá­rosban döntő többséget sikerült elérni, s ha most lennének a megyei köz­gyűlési választások, akkor a szá­mítások alapján a Fidesz-MPSZ abszolút többséget ért volna el a közgyűlésen belül. A választási eredményeket tovább értékelve a politikus elmondta: Salgótar­jánban is nagy sikert ért el a pol­gári oldal, ugyanis nem volt még arra példa, hogy ilyen kicsi le­gyen a különbség a Fidesz és az MSZP között. 2002-ben a Fidesz az MDF-fel közösen indulva 29 százalékot ért el, míg a Magyar Szocialista Párt 47 százalékot, most azonban pártunk az MDF- fel együtt a salgótarjáni választó- kerületben is megverte az MSZP- t, amely kimagaslóan jó ered­mény. Ezzel a sikerrel a városba is friss fuvallat érkezett - fogal­mazta meg a párt megyei elnöke, majd hozzátette: Salgótarján el­veszítette a megyén belüli szoci­alista fellegvár címet és a súly­pont áthelyeződött Bátony- terenyére. Megérett a helyzet, hogy a városban lakó emberek­kel, munkásokkal közösen a va­lódi változást előkészítsük. Ez a siker mindannyiunknak erőt és bizalmat adott, melyet nagy alá­zattal szeretnénk megszolgálni - zárta szavait a politikus. SZ. E. Rácz Miklós régész az üszkös gerendák mellett használati eszközök maradványaira bukkant a kutatóárokban _ A helyreállítási munkák alatt mogyoródi vendégek is megcsodálták Sámson várát FOTÓK: OY. T. Önmagát becsüli meg a szakma Balassagyarmat Önmagát becsüli meg az a szakma, amely meg­tiszteli azon dolgozóit, akik több évtizeden át éltek hivatásuknak. E gondolat szellemében ünnepsé­get rendeztek a balassagyarmati védőnői központ­ban a Magyar Védőnők Egyesületének helyi szak­osztálya és az ÁNTSZ városi intézete szervezésé­ben, amelynek során nyugdíjas védőnőket kö­szöntöttek. Az összejövetelt Bartos Istvánnáaz ÁNTSZ vezető védőnője és Benyovicsné Bodó Éva, a védőnők egyesületének helyi szakosztályvezető­je rendezte meg. Simon Endréné Meskál Katalin 1914-ben szüle­tett, védőnői diplomáját 1939-ben szerezte és hat­vanéves koráig dolgozott. Pályáját zöldkeresztes védőnőként kezdte Balassagyarmaton, majd váro­si és járási vezető védőnőként, tisztiorvos mellett tevékenykedett. Akkoriban a klasszikus csecsemő­gondozás és várandós anyák gondozása mellett a nemi betegek és a tüdőbetegek ápolása is feladata volt. Sok fiatal védőnő tanult keze alatt az évtize­dek során. Vezető védőnőként vonult nyugdíjba 1964-ben. Tavaly a Magyar Védőnők Egyesülete díszoklevéllel köszöntötte abból az alkalomból, hogy hatvan éve szerezte meg oklevelét. Tengerész Mártonná Ponicsan Julianna 1930- ban született és Litke községben kezdett dolgozni. 1960-tól nyugdíjba vonulásáig, 1988-ig Balassa­gyarmaton volt védőnő. Krivánszky Józsefné Laczkó Mária 1942-ben született, 1962-től először Mohorán, utána Nógrádkövesden működött. 1971-től 1997-ig Mohorán és Cserháthalápon tevékenykedett. Mindhárom nyugdíjas kolléganőről nagy szeretet­tel emlékeztek meg fiatalabb társaik, a közös él­ményeket együtt felidézve. M.J. Friss fuvallat a városban Salgótarján Ötvenöt éve indultak, most újra találkoztak Ötvenötödik érettségi találkozóját tartotta a közelmúltban a második világháború után először végzett salgótarjáni osztály: a Salgótarjáni Állami Kereskedelmi Középiskola 1945-1949-es évfolyamának 53 vizsgázója közül huszonketten emlékeztek meg az évfordulóról. Salgótarján Kilencedik alkalommal gyűltek össze az ország, sőt, Európa több pontjáról azok, akik egykor a salgó­tarjáni kereskedelmi iskolában tettek érettségi vizsgát. A mérnököt, jo­gászt, minisztériumi alkalmazottat is soraiban tudó társaság a nagy vizs­ga utáni kilencedik összejövetelét a közelmúltban tartotta a La Fiesta ét­teremben. Az 1949-ben végzett két osztály 53 tagja közül huszonnyolcán él­nek még, közülük huszonketten jöttek el családtagjaikkal együtt Sal­gótarjánba. Hárman 1956-ban kül­földre távoztak (közülük az egyik atomkutató lett), Franciaország­ban, Németországban és az Egye­sült Államokban kamatoztatták itt megalapozott tudásukat. A két osz­tály tanulói közt négy házasság is köttetett. A mostani, ötvenöt éves érettségi találkozón először a helyi temetőben helyezték el a megemlékezés virága­it azon osztálytársak sírjaira, akik már nem lehettek közöttük. Ezt kö­vetően megválasztották az „osztály- főnököt”, majd rövid műsorral, sza­valattal alapozták meg a jó hangula­tot, ezt követően mindenki beszá­molt a legutóbbi találkozás óta eltelt időszak eseményeiről, s persze az is­kolai történetek is felelevenítették. Volt mit, hiszen többen is a frontról, a háborúból, vagy hadifogságból ha­zatérve, a legnagyobb nélkülözés közepette ültek az iskolapadokba. A nap végén megegyeztek: ezen­túl nem öt, hanem kétévente talál­koznak - életük kiindulópontján, Salgótarjánban. _____________aá. j lecsó Zsolt fi

Next

/
Thumbnails
Contents