Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-11 / 109. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI 2004. MÁJUS 11., KEDD KORKÉP Terányi Európa-nap Ötlet, EU-pályázat, kedvező hitel Ez mind egy helyen megtalálható Az Ipoly Eurorégió szabadegyeteme az uniós csatlakozás kapcsán a közelmúlt­ban színes és tartalmas programsoro­zattal ünnepelte Európába való hazaté­résünket. NMH-információ A helyi Kalácska népdalkor szép énekeit követően Lencsés Zsolt festőművész, alapí­tó az ARTTÉKA Művészeti Egyesület Hatá­rok Nélkül elnevezésű szervezetet mutatta be, a község néprajzáról, népi hagyomá­nyairól, viseletéről Zólyomi József néprajz- kutató könyve alapján Németh Péter Mikola, az Ipoly Eurorégió titkára beszélt, majd Kömyei Aliz drámapedagógus, játék­mester tartott előadást. Karaba Tamás épí­tész a falu természetes és épített környeze­tének változásairól szólt, a szakrális és pro­fán terekről Rainer Péter építész-belsőépí­tész osztotta meg gondolatait a hallgatóság­gal. Terény európai értékeit, a genius locit, a hely megújuló szellemét vitatták meg a helyi tudás képviselői. Németh Péter Mikola kérdésünkre el­mondta, hogy az egész nap a helyi tudást, a hely szellemét, értékeit, hagyományait kí­vánta megmozgatni, s szinte missziószerű- en tudatosítani. Terény nem szabad, hogy szégyellje a vályogházakban élők már-már evangéliumi szegénységét. Épp e megőrzött szegénység teszi egyedülállóvá a községet a térségben. Nyolc palóc kontyos ház maradt meg, s a híres szőlősor, az 1300-as években épült rózsaablakos Szent András-templom, mely a térség szíve. Mitikus titok a kegytár­gyak sugárzó ereje is. A pálos atyákról sem szabad megfeledkezni, aldk mindig is kötőd­tek Terényhez - jegyezte meg a szabadegye­tem szervezője. A természeti elvű építészet­nek, a falu összképébe illő épületeknek van csak jövője a községben. Megépíteni és meg­őrizni, ez lehetne a mottó. Összekötni a föl­dit az égivei, hisz az egész világ szakrális. Terényben az ökoturizmust, a növény- és ál­latfajok védelmét kellene összekapcsolni a falusi turizmussal, s ezt önerőből is meg le­hetne valósítani. Ehhez persze szemléletvál­tásra van szükség - fogalmazott Németh Pé­ter Mikola. Lombos István, Balassagyarmat polgár- mestere,- az Ipoly Eurorégió elnöke köszön­tőbeszédében gróf Tisza István szavait idéz­te: Jaj annak a nemzetnek, melyet a meg­próbáltatások és megmérettetések perceiben nem egységesen szervezve talál a sors...” A magyarság ezeréves történelme során több­ször bizonyította, hogy képes volt talpra áll­ni, új házat és hazát építeni önmaga számá­ra itt, a Kárpátok karéjában, s mindig javára cselekedett maroknyi népünk Európának. 2004. május 1-jén remélhetőleg véget ért az a korszak, amely az I. világháborút követő igazságtalan békekötéssel vette kezdetét Eu­rópában, amellyel a veszteseket megalázták és kifosztották, nemzeteket szakítottak szét mesterkélt határokkal, esetenként az azo­kon való átjutást fizikailag is lehetetlenné té­ve. Az Ipoly Eurorégió az elmúlt évtizedben sok áldozatot hozott azért, hogy összekösse mindazt, ami természeténél fogva egybe tar­tozik. Ezért valamennyien köszönettel tarto­zunk az elődöknek, a munkát felvállaló pol­gároknak, poliükusoknak - emelte ki az el­nök.- Sajnos, nem jelenthetjük ki őszinte meggyőződéssel, hogy mindenben egysége­sek vagyunk, de amíg az eltérő vélemények mindegyike rejt magában a más állásponton lévők számára is megszívlelendő tartalma­kat és azokat emberi hangon vagyunk képe­sek közvetítem egymás felé, addig aggoda­lomra nem látok okot - mondta a polgármes­ter, aki hozzátette, hogy számunkra, határ menti településeken élők számára az átla­gosnál fontosabb üzenete van május 1-jé- nek. A polgármester beszédét követően Né­meth Péter Mikola költő, Németh Zsófia Nó­ra, a váci piarista gimnázium diákja, Szaba­dos György zongoraművész és Szabó Sándor gitárművész bemutatta „Impromptu” című verses-zenés jótékonysági összeállítását a Párkányi Raáb Péter szobrászművész - a kö­zelmúltban eltulajdonított - Szent-Györgyi Albertet ábrázoló terényi bronzszobra újra­öntése érdekében. SZABÓ ANDREA Olasz tartalékosok Nógrádban NMH-információ A bajtársi találkozón jelen volt még Szarka Zoltán mk. alezredes parancsnokhe­lyettes, Kovács Gábor alez­redes, a személyügyi és ér­dekvédelmi osztály vezető­je, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének elnöke. A találkozón Keller Mihály ez­redes rövid tájékoztatást adott az átszervezés alatt álló magyar haderőről, a végrehajtandó fel­adatokról, melyek közül külön kiemelte az önkéntes tartalékos haderő szervezésével kapcsola­tos, valamint az európai uniós csatlakozásból adódó katonai feladatokat. A parancsnok fölve­tette, hogy egymás rendezvé­nyeinek kölcsönös részvételén túlmenően vizsgálják meg a ha­disírok felkutatásával, gondozá­sával kapcsolatos lehetőségeket, különös figyelemmel az olasz földön az I. világháború idején elesett és eltemetett magyar katonákra, megyénkben pedig a II. világháborúban el­esett katonák sírjaira, bármely hadsereg ka­tonái voltak. Az olasz küldött­ség vezetője jelezte azon szándékukat, hogy a Matasz Nóg­rád Megyei Szerveze­tével a már kialakult együttműködést szerződéses formá­ban is szeretnék meg- A találkozó résztvevői valósítani, melybe be kívánják vonni a hivatásos állo­mányt is. Szóba került még a sóshar- tyáni lőtér rendeltetésszerű újra­hasznosítása, egyben az olasz küldöttség az olasz tartalékos­szövetség 2004 augusztusában Erdélyben megrendezendő olasz-erdélyi tartalékostalálkozó­ra tolmácsolta meghívását a hiva­tásos és tartalékos állománynak. Csank Csaba tartalékos had­nagy pedig a május 22-én Rétságon megrendezésre kerülő járőrbajnokságra hívta meg a vendégeket, ahol három korcso­portban várják a nevező csapa­tokat, köztük a nemzetközi, va­lamint az ifjúsági csapatok ver­senyzőit is. GYURIAN TIBOR A tettetések Salgótarján A Nógrád Megyei Közműve­lődési és Turisztikai Intézet szervezésében május 12-én 17 órakor kezdődik a képzőművé­művészete szeti szabadegyetem befejező előadása a József Attila Művelő­dési Központban. „A tettetések művészete” címmel Bálványos Huba grafikusművész, főiskolai tanár tart előadást. ■ Körülés NMH-információ A Salgótarjáni Polgári Kör so­ron következő ülését a József Attila Művelődési Központban e hét szerdáján, május 12-én tart­szerdán ja, a szokott időben. Vendég: Fodomé Kovács Erzsébet, a Nóg­rád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Gazsi Ferenc, a VOSZ Nógrád megyei elnöke. _________■ A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium indított az EU csatlakozó országokban, így Magyarországon is először európai uniós pályázati ta­nácsadó képzést. Az elmúlt héten adta át Csillag István miniszter az oklevelet, amely igazolja az oktatás eredményes elvégzését. Nóg­rád megyéből Gazsi Ferenc a GF-Primus Mérnökiroda cég- tulajdonosa is átvehette ezt a minősítő okiratot.- Mit jelent ez a diploma1- Ez egy EU-pályázati tanács­adó-minősítést jelent. A GKM és az EU által ajánlott szakértői lis­tára való felvételt, valamint a közvetlen és azonnali pályázati informáltságot biztosít­ja. Mi, akik ezt megsze­reztük, a hagyomá­nyos, ma érvényes 62 pályázat tanácsadás­ára, megírására minősí­tett felhatalmazást kap­tunk.- Mit kellett ehhez tenni?- A GKM által meg­hirdetett multipliká- Gazsi Ferenc torképző tanfolyamát és a záróvizsgát eredményesen teljesíteni kellett. Hozzáteszem, nem volt egyszerű, de nagyon hasznos volt. Azok a szakembe­rek, szaktanárok tartották a többnapos tanfolyamot, akik közvetlenül a kiírás, formai be­vétel, az értelmezés, az értékelés területén dolgoznak, tehát napi munkájuk most ez. Átvettük az EU-pályázatokhoz szükséges összes formai, tartalmi, pénz­ügyi, logikai ismereteket. Ezek a pályázatok nagyon sok új ele­met tartalmaznak az eddigi pá­lyázatokhoz viszonyítva, akár formai, akár tartalmi szempon­tokat veszünk figyelembe. Az EU teljesen más logika és nyel­vezet szerint építette fel a pályá­zatokat. Nagyon fontos új elem, hogy a pályázatban kell megad­ni azokat az indikátorokat, nyil­vános ellenőrző fényezőket, amelyekkel öt éven keresztül mérni lehet a project megvalósí­tásának eredményességét. Na­gyon fontos kiemelnem a logi­kus és tiszta pályázatírás fontos­ságát, mert ellenkező esetben hamar kieshet a pályázat az ér­tékelésnél. Pl. a pályázatok mi­nősítése részletekbe szedve, több értékelő által, pontozással történik, nagyon figyelni kell a pontos, következetes pályázati levezetésre.- Önnek voltak-e már pályá­zati tapasztalatai?- Igen, a GF-Primus Mérnök­iroda már nyolc éve foglalkozik pályázatírással. Az első pályáza­tomat még 1996-ban adtam be Brüsszelbe, amikor a salgótarjá­ni Európa-napra nyertünk támo­gatást. De azóta is minden év­ben írtam és írok pályázatokat. Mondhatom, nagyon jó elfoga­dási eredménnyel. Mégis úgy gondolom, nagyon fontos és hasznos volt ezen a képzésen részt venni, mert így az EU- pályázati gondolatmenetről el­sők között kaptunk iránymuta­tást. Fontos azt is megjegyezni, hogy előadóink a napi munká­jukban végzik a pályázatokkal azt a tevékenységet, amiről elő­adást tartottak. Az egyik előadónk az a hölgy volt, aki a formai befogadásnál dolgozik, annak vezetője. Fel­hívta a figyelmet az összes olyan fontos odafigyelnivalóra, amely formai hiba miatt a legjobb ötle- tű pályázat is elbukhat.- Mi az EU-pályáza- toknál a legfontosabb szempont?- Egy vállalkozás egy témában egy évben csak egy pályázatot nyújthat be. Tehát nem kell elhin­ni a több százezer forin­tért több pályázatot be­vállaló különböző cégek ajánlatát. Higgyék el, a pénznél többet ér a sze­mélyes ajánlás. Itt a megyében is van jó néhány kollégám, akik rendelkeznek ezekkel az isme­retekkel és korrekten megírják a pályázatokat.- Mit ajánl a vállalkozóknak, akik pályázni szeretnének?- A sikeres pályázás esélyé­hez ma három dolog szükséges: 1. Tiszta ötlet, amelyre ma van kiírt pályázat. 2. A megvalósítás­hoz szükséges pénz legalább 70%-ával rendelkezni kell. A pá­lyázatok minimum 50% saját erőt kívánnak. Mivel utófinan- szírozásúak, így a másik fele vagy megvan, vagy valamilyen pénzügyi konstrukcióban meg kell teremteni. Jelenleg az MFB- nek kontaktpontja vagyok itt a megyében, így ez is megoldha­tó. 3. Csak minősített pályázati szakemberrel készítessük el a pályázatot. Ma ezt önmagunk elkészíteni nem tudjuk. Nem kell sajnálni azt a pénzt, amibe kerül ez, mert többszöröse jön vissza a pályázattal. Összességében úgy látom, nagyon sok felhasználható pénzkeret van. Nagyon sok fajta témában lehet pályázni. Az ne legyen, hogy meg sem próbál­juk lehívni ezeket a pénzeket. Csak azt ne, hogy ott ragadjanak Brüsszelbe. Bátorítok minden­kit, tesztelje ötletét, próbálja megvalósítani, mert ma ez a fej­lődés, fejlesztés egyik leghaté­konyabb útja - zárta szavait Ga­zsi Ferenc, a GF-Primus Mérnök­iroda cégtulajdonosa, EU- pályázati tanácsadó. TNL A ceredi fa harangláb és a szécsényi Kubínyi-múzeum után idén az ország dél-nyugati részét fedezik fel a klassziktúra résztvevői Veteránok, csillagosok A tavalyi, Eger környékén és Nógrád megyében megrendezett csillagtúra folytatásaként a Mercedes-Benz Classics Magyaror­szág Egyesület, valamint a márka magyarországi vezérképvise­lete, az MB-Auto Magyarország Kft. szervezésében idén május­ban Pécs és környéke ad otthont a versenynek. A klub és a ver­seny legfőbb célkitűzése az országban fellelhető Mercedes-Benz oldtimerek (egészen pontosan klasszikus autók) hagyományá­nak ápolása és persze nem utolsósorban technikai gondozása. NMH-információ A közös-szenvedély jó han­gulatot nyújt a versenyhez is, ahol az etapok teljesítése mel­lett kitűnő alkalom nyílik az au­tócsodák megtekintésére, a ta­pasztalatok megvitatására, de hazánk legszebb tájainak nép­szerűsítésére is. így jutott el ta­valy a mezőny Ceredre, illetve Szécsénybe, s mindkét helyszí­nen számtalan néző előtt telje­sítettek a résztvevők külön- próbákat. Az ez évi verseny május 14-én Budapestről, az MB-Auto Magyar- ország albertfalvai bemutatóter­métől indul, Pécsett a Széchenyi téren pedig megtekinthető a befu­tó és a másnap reggeli rajt, illetve cél. Az öreg autók versenyének ter­mészetesen nem a sebesség, ha­nem a megbízhatóság a mércéje, a csapatoknak a megadott útsza­kaszokon, etapokon átlagsebessé­get kell tartaniuk, ezen kívül ügyességi pályákon kell végigmen­niük, amelyeket századmásodperc pontossággal kell teljesíteniük. A tavalyi mezőny több külön­legességgel is büszkélkedhetett: a legrégebbi modell egy 1937-es építésű autó volt, de indult egy 1960-as 300D modell is, amely igazán ritkaságnak számít, mivel összesen 65 darabot gyártottak belőle. Nagy feltűnést keltett egy 300SL roadster, amely teljesítmé­nyét tekintve akár a mai autókkal is felveszi a versenyt. Több Pago­da SL és annak elődje, a 190 SL is indult - a mezőny szemet gyö­nyörködtető látványt nyújtott. A 2003-as versenyt a Pétervári Zoltán, Bengyel Gyula páros nyer­te. A mezőnyben indult Ulmann Mónika színésznő is, aki kitűnő­en navigált, valamint Miklósa Eri­ka operaénekesnő, aki a harmin­cadik születésnapjára kapott - ak­kor éppen 30 éves -W114-es ku­péjával vágott neki a távnak.

Next

/
Thumbnails
Contents