Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-27 / 123. szám
2004. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Jól érezték magukat a mozogni vágyók 14. nemzetközi Kihívás Napja kilenc nógrádi településen A Magyar Szabadidősport Szövetség immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg tegnap (00.00-21.00 óra között) a Kihívás Napja sportnapot. Nógrád megyéből ezúttal kilenc helység - Becske, Borsosberény, Érsekvadkert, Felsőpetény, Héhalom, Karancskeszi, Nógrádkövesd, Salgótarján és Szarvasgede - vett részt az eseményen. A szép számú mozogni vágyó nem kímélte magát a különböző programokon. Salgótarjánban (VI. kategória: 25000-69999 ezer fő közötti lélekszámúak) a megyei jogú város önkormányzata és a Létesítmény és Sport Kht. a korábbi évek hagyományainak megfelelően a sportcentrumban rendezte meg az eseményt, melyen a város óvodásai és általános iskolás diákjai vettek részt. Délelőtt játékos sorversenyek szerepeltek a programban, majd kora délután az I. korosztályosoknak volt focitorna, majd kispályás felnőttmérkőzések következtek. A központi programok mellett több iskolában - melyek a városközponttól való távolságuk miatt a városi sportcentrum programjához nem tudnak kapcsolódni - helyi rendezvény keretében sport- versenyek zajlottak. Sokan felkeresték a városi tanuszodát is, FOTÓ: RIGÓ TIBOR továbbá futballtornát rendeztek fiúk részére, a III. korcsoportban a Forgách úti sporttelepen, ahol a megye legjobbjai vettek részt. Bállá Árpádtól, a Létesítmény és Sport Kht. igazgatójától megtudtuk, hogy a megye- székhelyen délután három órai állás szerint 39930 teljesítés volt, tehát ennyiszer tizenöt percnyi sportmozgást végeztek a résztvevők. Karancskesziben (III. kategória: 1500-2999) nulla órakor éjszakai tájékozódási futó- és túraversennyel kezdődött a program, általános és középiskolások részvételével, majd hajnali négy órakor maratoni focival folytatódott (korhatár nélkül, 20 fős csapatokkal). Közben hat órakor falusi reggeli torna volt, majd óvodások és az általános iskolások is megmozgatták magukat. Ezt követően volt járőr, sor, papírsárkányeregető és ügyességi kerékpár- verseny (korhatár nélkül), asztalitenisz és kispályás focibajnokság, staféta váltófutás. Délután 17 órától felnőtt ügyességi versenyek színesítették a programot, melyen belül volt kötélhúzás, küzdelem „A falu legerősebb embere” címért, zsákban futás, tizenegyesrúgó verseny, kosárra dobás, célba dobás, női kézilabda-mérkőzés. Az eseményt családi „kismaratoni” futóverseny zárta. Héhalomban (II. kategória: 700-1499) délelőtt kerékpártúra, labdarúgó- és kézilabdamérkőzések, mezei futó és kerékpár ügyességi, játékos váltó és sorversenyek szerepeltek a programban általános iskolásoknak, óvodásoknak és szülőknek egyaránt. Aztán délután fél háromtól gyerekeknek és felnőtteknek autótoló, asztalitenisz és rönkdobó verseny, aerobic (lányoknak és asszonyoknak), valamint kispályás labdarúgás volt este kilenc óráig, vagyis a zárásig. BALOGH TIBOR SPORTTURMIX TEKE NB III. Északkeleti csoport. A 12. fordulóból pótolt mérkőzésen: Sajóbábony - Debreceni MTE 6-2 (2389-2288). A 17. fordulóból pótolt mérkőzésen: Vámosgyörk - Gyöngyöstarján 2-6 (2245-2399). A bajnokság végeredménye 1. Kazincbarcika II. 1815 0 3100:44 30 2. Debrecen 1813 0 583:61 26 3. Sajóbábony 1812 1 587:57 25 4. Mátranovák 1812 0 685:59 24 5. Gyöngyöstarján 1810 0 8 79:65 20 6. Matáv-Miskolc 18 8 01061:83 16 7. Vámosgyörk 18 7 01169:75 14 8. Bátonyterenye 18 6 11165:79 13 9. Nyíregyháza II. 18 6 01261:83 12 10. Nádudvar 18 0 018 30:114 8 Megjegyzés: a Debrecen feljutott az NB II-be, a Nádudvartól 8 büntetőpont levonva. ELISMERÉSEK Pásztón, a város képviselő- testületének civil kapcsolatok bizottsága, Zentai József sporttanácsnok javaslatára elfogadta az elmúlt évben sikeresen szerepelt helyi sportolók díjazására benyújtott előterjesztést. Az érintett sportolók mellett e napon kerül sor a sportvezetők díjazására is. Az esemény május 27-én, csütörtökön délután fél négykor kezdődik a polgármesteri hivatal II. emeleti tanácskozótermében. BÍZIK A SIKERBEN Simao Sabrosa, a portugál labdarúgó-válogatott szélsője szerint minden esély megvan arra, hogy hazai közönség előtt megnyerjék a június 12-én kezdődő Európa-bajnokságot. - Úgy gondolom megnyerjük az Eb-t - mondta Sabrosa. - Ha nem hiszünk ebben, akkor foglalkozást kell változtatnunk. Ugyanakkor a görögök elleni, első mérkőzésünktől nagyon sok függ. őlb BANK OTP BANK RT. Azonnali hozzáférés a 2004. évi Európa Uniós mezőgazdasági támogatásokhoz az OTP Banknál! 2004. május 19-től minden mezőgazdasági termelő - jogszabályban meghatározott feltételek szerint - azonnal pénzre válthatja „T ámogatásigazolás”-át. Az OTP Bank rendkívül kedvező feltételekkel vállalja a támogatások kifizetését: A kifizetést minden jogosult igényelheti az OTP Bankban, bankszámlanyitás nélkül. Gyors, egyszerű ügyintézés. Folyósítás 12.00 óráig beérkezett igények esetén még aznap, 12.00 óra után másnap. Ügyintézés országosan, 210 OTP Bank fiókban. Szolgáltatásaink az alábbi településeken érhetőek el: Bács-Kiskun: Bácsalmás, Baja, Kalocsa, Kecel, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Lajosmizse, Mélykút, Solt, Soltvadkert, Tiszakécske, Baranya: Komló, Mohács, Pécs, Siklós, Szigetvár, Békés: Battonya, Békés, Békéscsaba, Csorvás, Dévaványa, Elek, Füzesgyarmat, Gyomaendrőd, Gyula, Medgyesegyháza, Mezőberény, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagyszénás, Orosháza, Sarkad, Szarvas, Szeghalom, Tótkomlós, Újkígyós, Vésztő, Borsod-Abaúj-Zemplén: Abaújszántó, Edelény, Encs, Kazincbarcika, Mezőcsát, Mezőkövesd, Miskolc, Ózd, Putnok, Sajószentpéter, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Szikszó, Tiszaújváros, Budapest: Bajcsy Zs. út. 24., Csarnok tér 3/4., Erzsébet u. 50., Jagelló 20/a. Ker.banki fiók, Semmelweis u. 11., Csongrád: Csongrád, Hódmezővásárhely, Kistelek, Makó, Mindszent, Mórahalom, Szeged, Szentes, Fejér: Adony, Bicske, Dunaújváros, Enying, Gárdony, Mór, Polgárdi, Sárbogárd, Székesfehérvár, Győr- Moson-Sopron: Csorna, Győr, Kapuvár, Mosonmagyaróvár, Sopron, Hajdú-Bihar: Balmazújváros, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Debrecen, Debrecen, Derecske, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Komádi, Nádudvar, Polgár, Püspökladány, Tiszacsege, Heves: Eger, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok: Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászladány, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Martfű, Mezőtúr, Szolnok, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Túrkeve, Komárom-Esztergom: Ács, Bábolna, Dorog, Esztergom, Kisbér, Komárom, Nyergesújfalu, Oroszlány, Tata, Tatabánya, Nógrád: Balassagyarmat, Bátonyterenye (Nagybátony), Pásztó, Rétság, Salgótarján, Szécsény, Pest: Abony, Albertirsa, Aszód, Budakeszi, Budaörs, Cegléd, Dabas, Dunaharaszti, Dunakeszi, Érd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Jászkarajenő, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Ócsa, Pécel, Pilis, Pilisvörösvár, Ráckeve, Százhalombatta, Szentendre, Szigetszentmiklós, Szob, Vác, Vámosmikola, Vecsés, Somogy: Balatonboglár, Barcs, Fonyód, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Szabolcs-Szatmár-Bereg: Baktalórántháza, Balkány, Csenger, Dombrád, Fehérgyarmat, Kemecse, Kisvárda, Mátészalka, Nagykálló, Nyírbátor, Nyíregyháza, Tiszavasvári, Újfehértó, Vásárosnamény, Záhony, Tolna: Bonyhád, Dombóvár, Paks, Simontornya, Szekszárd, Tamási, Tolna, Vas: Bük, Celldömölk, Körmend, Kőszeg, Sárvár, Szombathely, Vasvár, Veszprém: Ajka, Balatonalmádi, Balatonfüred, Pápa, Tapolca, Várpalota, Veszprém, Zirc, Zala: Keszthely, Lenti, Nagykanizsa, Zalaegerszeg Balassagyarmat, Rákóczi f. út 44., tel.: 35/501-114, 501-115. Bátonyterenye, Bányász út 1/a, tel.: 32/353-944. Pásztó, Nagymező út 10-12., tel.: 32/460-288. Rétság, Rákóczi út 28-30., tel.: 35/350-929. Salgótarján, Rákóczi út 22., tel.: 32/521-911. Szécsény, Feszty Á. út 1., tel.: 32/370-140. Karancskesziben is gazdag programok voltak _______ i játékos versenyeken mindent beleadtak a gyerekek a Salgótarjáni Városi Sportcentrumban ___ F OTÓ; GYURIÁN TIBOR