Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-17 / 114. szám
10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÖK Ö R 2004. MÁJUS 17., HÉTFŐ y' ;- r. I Kerekes közvetlen közelről vette be a fehérvári kaput FOTO: LÄUFER LÁSZLÓ Kis vihar a sarokban Pénteken késő este menesztették Békéscsabán Supka Attilát. A vezetőedzőt ugyanis május 31-ig tiltotta el tevékenysége gyakorlásától a fegyelmi bizottság. Ez pedig azt jelenti, hogy a szezon végéig érdemi munkát nem végezhet (az osztályozóra már felkészíthetné gárdáját) Supka, ezért a csapat vezetősége olyan szakember kezébe adta a kormányrudat, aki képes a kispadról követni a meccseket. (Ilyenkor bizonyosodik be a bölcs előrelátás, hogy házon belül többen is rendelkeznek a vezetőedzői poszthoz szükséges papírokkal, és nem kell ilyen helyzetben kapkodni, fű- höz-fához rohangálni.) Érdekes lesz a következő forduló, amikor a Győr szerdán játszik a Békéscsabával. Kedden ugyanis a Bayern München vendégeskedik a kisalföldieknél, és kérdés, mi lesz számukra fontosabb: a gálameccs, vagy az hogy egy viharsarki pontszerzéssel biztosan elkerüljenek az osztályozós helyről. HB9 Ferencváros - MTK 2-0 (1-0) PMFC - Videoton 3-3 (i-2) m Ferencváros: Szűcs L. - Vukmir, Botis, Gyepes - Sowunmi (Károlyi, 84. p.), lipcsei, Rósa D., Leandro (Szkukalek, 81. p.) - Gera, Tököli, Penksa. Vezetőedző: Pintér Attila. MTK: Végh - Pusztai, Juhász, Komlósi, Fűzi - Vati (Silva, 64. p.) - Zavadszky, Jezdimirovic (Kovács J„ 78. p.), Rósa H., Rednic (Szabó, 46. pO - Torghelle. Vezetőedző: Egervári Sándor. PMFC: Herbert - Sipos, Szabados, Dienes, Bajusz - Berdó (Montvai, 69. p.j, Pest K., Erős G. (Márton, 46. p.j, Szekeres - Kerekes, Koltai (Notheisz, 31. p.). Vezetőedző: Nagy Tamás. Videoton: Túri - Pantic, Vochin, Koller - Magasföldi (Lattenstein, 80. p.) - Szalai, Tóth B„ Szabó T. (Bartyik, 71. p.j, Kóczián - Hercegfalvi (Fehér A., 88. p.), Savu. Vezetőedző: Csank János. Budapest. Nézőszám: 3500. Játékvezető: Szarka Zoltán (****$). Gólok: 1-0 Gera (3. p.), 2-0 Gera (61. p.j. Sárga lap: Sowunmi (46. p.), ill. Pusztai (63. p.). Balaton FC - Újpest 0-1 ((H)) Pécs.Nézőszám: 500. Játékvezető:SolymosiPéter (*#*). Gólok: 0-1 Tóth B. (22. p.), 0-2 Koller (32. p.), 1-2 Kerekes (39. p.j, 1-3 Magasföldi (65. p.), 2-3 Montvai (83. p.), 3-3 Márton (90. p., 11-esből). Sárga lap: Notheisz (55. p.j, Bajusz (75. p.), ül. Koller (60. p.j, Savu (83. p.), Bartyik (85. p.). Békéscsaba - ZTE 2-3 (1-2) Balaton FC: Csernyánszki - Radics, Hegedűs, Kuttor, László - Juhász, Vörös, Kovács P. (Usvat, 73. p.), Körösi (Sallai, 73. p.) - Csordás, Sitku. Vezetőedző: Csertői Aurél. Újpest: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák - Simek (Feczesin, 84. p.), Erős K. (Cseri, 91. p.j, Farkas, Tóth N. - Bükszegi, Rajczi (Polonkai, 83. p.). Vezetőedző: Mészöly Géza. Békéscsaba: Fekete R. - Schindler, Bánföldi, Valen- tényi, Bujáki - Hoffmann (Paróczai, 81. p.), Brlázs (Udvari, 46. pj, Kovács B., Vincze Z. - Javrujan, Miculescu. Megbízott edző: Németh Zoltán. Zalaegerszeg: Varga Z. - Kocsárdi, Sebők V., Csóka, Szamosi - Babati (Král, 60. p.j, Vincze O., Balog Cs., Koplárovics (Egressy, 80. p.) -Gyánó (Sabo, 73. p.), Waltner. Vezetőedző: Gellei Imre. Siófok. Nézőszám: 5000. Játékvezető: Dubraviczky Attila (##*■#). Gól: 0-1 Tóth N. (69. p„ 11-esből]. Sárga lap: Radics (25. p.), Kovács P. (38. p.j, Sallai (84. p.), ill. Vanczák (39. p.), Tamási (75. p.j, Simek (84. p.). Kiállítva: Bükszegi (60. p.j. Békéscsaba. Nézőszám: 2500. Játékvezető: Erdős József (****).Gólok:0-1 Gyánó(9.p.),0-2 VinczeO. (32.p.), 1- 2 Kovács B. (4L p., 11-esből), 2-2 Miculescu (67. p.), 2-3 Sabo (89. p.). Sárga lap: Bánföldi (45. p.), Valentényi (54. p.), ül. Waltner (88. p.j, Egressy (91. p.). Kiállítva: Miculescu (69. p.). xmmr . _ ■ _ . y* Debrecen-Sopron 1-2(14) Győr - Szombathely 3-2(24) J|j Debrecen: Takács - Bemáth (Selymes, 60. p.), Vincze (Kiss Z., 82. p.j, Szekeres, Szatmári (Nikolov, 8. p.) - Dombi, Sándor, Habi, Halmosi - Bajzát, Bogdanovic. Vezetőedző: Szentes Lázár. Sopron: Milinte - Grósz (Horváth A., 73. p.), Lambulic, Pető, Hanák - Bagoly, Pintér, Fehér Z. (Lazic, 66. p.), Balaskó (Huszti, 63. p.) - Sira, Tóth M. Edző: Dajka László. Győr: Sebők Zs. - Horváth R., Stark, Makra - Böjté, Regedei (Németh, 55. p.), Kartelo, Varga Z„ Vlajic (Jaki, 84. p.) - Peric, Priskin (Nicsenko, 64. p.). Vezetőedző: Reszeli Soós István. Szombathely: Balogh T. Farkas, Lőrinc, Seper, Róth - Szabó Z., Rajos, Tóth P. (Kincses, 71. p.j, Somfalvi - Schimmer (Venczel, 76. p.), Illés. Szakmai igazgató: Tóth Bálint. Debrecen. Nézőszám: 6200. Játékvezető: Juhos Attila (♦♦***). Gólok: 0-1 Tóth M. (11. pj, 1-1 Sándor (20. p.}: Bagoly (63. p.). Sárga lap: Grósz (52. p.). 1-2 Győr. Nézőszám: 600. Játékvezető: Szabó Zsolt (#***). Gólok: 1-0 Kartelo (34. p.}, 2-0 Peric (36. p.), 2-1 Somfalvi (43. p.), 2-2 Róth (74. p.j, 3-2 Nicsenko (80. p.). Sárga lap: Makra (15. p.), Nicsenko (69. p.), Böjté (82. p.), ill. Somfalvi (46. p.). Békéscsaba - Zalaegerszeg 2-3 (1-2) Gólokban és fordulatokban gazdag találkozó volt az alsóházban. Bő félóra alatt szerzett két gólt a vendéggárda, amelyet hatalmas akarással egyenlített ki az osztályozót elkerülni próbáló hazai gárda. Végül szinte a lefújáskor szerezték megy a győzelmet a zalaiak, és 22 alkalom után először távoztak győztesen Békéscsabáról. Milinte (Sopron) Grósz Tamási Koller Gyepes (sopron) (Újpest) (Videoton) (FTC) tipp Simek (Újpest) Bagoly (Sopron) Gera (FTC) Vincze 0. (ZTE) Tóth M. (Sopron) Tóth N. (Újpest) Balaton FC - Ferencváros 1-1 MTK - Debrecen 1-2 Sopron - Újpest 2-2 Szombathely - PMFC 1-1 Békéscsaba - Győr 2-1 Videoton - Zalaegerszeg 1-2 A FORDULÓ JÁTÉKVEZETŐJE: Juhos Attila (♦#***) Debrecen - Sopron 1-2 (1-1) Akár a bajnoki cím is eldőlhetett ezen a mérkőzésen, Juhos egy sárga lappal megfogta a mérkőzést, amelyet szerencséjére két igen sportszerű csapat játszott. Né« Gólok száma Tóth Mihály (Sopron) Gera Zoltán (FTC) Kovács Zoltán (Újpest) Torghelle Sándor (MTK) Wanner Robert (ZTE) Hercegiatvi Zoltán (Videoton) Kovács Béla (Békéscsaba) Igor Mesénké (Győr) 1. Újpest 29 14 9 6 45-27 51 Gera Zoltán (FTC) 2. Ferencváros 29 14 9 8 38-26 51 Úgy tűnik, néha képes túltenni magát azon a tényen, hogy va3. Debrecen 29 14 8 7 46-29 50 4. Bauton FC 29 14 8 7 32- 17 50 sárnap délben kell meccset ját5. MTK 29 11 10 8 40-34 43 szani. Igaz, mostanában a Fra6. Sopron 29 11 8 10 47-40 41 di rendre ebben az időpontban 7. Zauegerszeg 29 11 5 13 44-40 38 játssza a tévés meccseket, és 8. Videoton 29 8 10 11 44-48 34 a támadó ezúttal két góllal vet9. PMFC 29 7 12 10 29-35 33 te ki részét csapata győzelmé10. 6tör 29 9 6 14 34-49 33 bői, és tartotta továbbra is a bajnokesélyesek között a zöldfehéreket. 11. Békéscsaba 29 6 8 15 32-47 26 12. Szombathely 29 4 9 16 16-55 21 Gyenge támadójáték eredménye Labdarúgó NB I/B, 31. forduló Balassagyarmati SE - Kecskemét 0-0 Balassagyarmat, Nagyligeti pálya, 700 néző, vezette: Fábián (Bukovics, Ortó). Balassagyarmati SE: Szabó I Cs. - Palaticzky, Lenkey, Rubint, Zolnyánszki - Ivitz, Mohácsi, Csatlós, Toldi (László, 58.), Forgó - Szabados (Daru, 75.). Vezető edző: Kis Károly. Kecskeméti TE: NagyZs. - Babos, Barna Zs., Zahorecz, Fiié - Czizmadia, Horváth R. (Anka, 85.), Sándor, Koncz - Szoboszlai, Dani (Kiss, 85.). Vezető edző: Glázer Róbert. Sárga lap: László (62.), Ivitz (74.), ill. Koncz (20.). Jók: Szabó I Cs., Rubint, Zolnyánszki, Csatlós, Forgó, ill. Zahorecz, Filó, Csizmadia, Sándor. kevés lehetőséget dolgoztunk ki az ellenfél kapujánál, ráadásul azokat sem tudtuk értékesíteni. Ezúttal is érződött az, hogy fél csapatra való játékos hiányzott. Glázer Róbert: - Győzelmet szalasztottunk el. Mindvégig nagyszerűen játszottunk, a tizenegyest és a helyzeteinket azon- ban elhibáztuk. kanyó ferenc További eredmények: Nyíregyháza Spartacus FC - FC Szeged 1-0 (0-0), Rákospalotai EAC A Balassagyarmat (sötét mezben) egy pontot szerzett a Kecsemét ellen FOTÓ: GÓCS ÉVA 15. perc: Jobb oldali szögletrúgás után Palaticzky 18 méterről zúdított kapura, de a labda egy védőt érintve elkerülte a kaput. 28. perc: Zolnyánszki 22 méteres lövése után a labda éppen, hogy elkerülte a kaput. 39. perc: Ivitz 12 méterről tüzelt kapura, de a bal sarok irányába tartó labdát Nagy remek mozdulattal kiütötte. 41. perc: Koncz 12 méteres lövése után Szabó I Cs. hárította a labdát. 47. perc: Forgó indította Zolnyánszkit, aki betört a tizenhatoson belülre, majd 14 méterről lőtt, de a labda a bal kapufáról vágódott az alapvonalon túlra. 68. perc: Sándor 14 méterről lőtt kapura, de Szabó I Cs. az ötösön hárította a labdát. 78. perc: Egy hosszúnak tűnő átadásra Szabó I Cs. és Sándor Zsolt rajtolt. A kecskeméti csatár eljátszotta a szabálytalanságot, nagyot esett, és óriási meglepetésre a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőből Zahorecz Krisztián a bal kapufára lőtte a labdát, és a kipattanót ha ügy- gyel-bajjal is, de mentették a hazaiak. A balassagyarmati csapat tizenkilenc fős keretéből ismételten csak tizennégy játékos állt rendelkezésre, és a kezdőben is sérülten játszottak néhányan. A mérkőzés első félidejében mindkét gárda lassan, körülményesen támadott. Fordulás után sem változott sokat a játék képe. A balassagyarmati támadásokból hiányzott az átütőerő, míg gólszerzési lehetőségek a vendégek előtt voltak. A sportszerű mérkőzést sok hibával vezető játékvezető adott egy óriási esélyt a vendégeknek, de Zahorecz nem tudott élni a lehetőséggel. Összességében elmondhatjuk, hogy a Balassagyarmat csapata az akarásának köszönhetően szerzett egy pontot. Kis Károly: - Gyenge támadójátékunk, miatt meg kellett elégedni az egy ponttal. Nagyon- Budapest Honvéd 1-2 (0-0), DVTK 1910 - Pápai Termál PELC 1-1 (1-1), Dunaújváros’FC - Autó Trader-Tatabánya FC 2-2 (1-0), NABI Kaposvári Rákóczi FC - Szolnoki MÁV FC 2-0 (1-0), Budapesti Vasas - Dabas FC 2-1 (0-0), Hévíz FC - Bodajk FC 1-5 (1-3), BKV Előre - Duna- kanyar-Vác 2-1 (1-1). A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 31 21 6 4 70-21 69 2. Kaposvár 31 18 6 7 51-27 60 3. Bp. Vasas 31 17 6 8 53-34 57 4. DVTK 31 16 5 10 51-41 53 5. Nyíregyháza 31 14 7 10 35-33 49 6. REAC 31 12 10 9 38-34 46 7. BKV Előre 31 13 6 12 35-32 45 8. Tatabánya 31 13 5 13 41-37 44 9. Bodajk 31 13 3 15 4947 42 10. B.-gyarmat 31 10 11 10 32-32 41 11. Pápa 31 10 9 12 42-52 39 12. Szeged 31 12 2 17 41-55 38 13. Kecskemét 31 9 10 12 31-33 37 14. D-Vác 31 9 8 14 3546 35 15. Szolnok 31 9 6 16 3341 33 16. Dabas 31 8 9 14 33-53 33 17. D.-újváros 31 7 10 14 324 8 31 18. Hévíz 31 5 7 19 29-65 22 Másodikként zárt a Kábel Kézilabda - NB II, Északi csoport, férfiak, 22. forduló Pénzügyőr - Bgy. Kábel 32-36 (17-17) Budapest, Törley sportcsarnok, 120 néző, vezette: Éliás, Fülöp. Bgy. KábeMpoly Trans Síró - Kajdy 1, Hortobágyi, Rácz 9, Demus 3, Lórik 11, Szabó 5. Cs.: Dósa kapus, Specziár 3, Széles 1, Bán T. 1, Tihanyi 2, Bán D. Edző: Urbán Ottó. Hétméteresek: 6/6 ill. 4/3. Kiállítások: 8., ill. 14. perc. Az eredmény alakulása: 11. perc: 5-6, 18. perc: 10-11, 27. perc: 14-14, 49. perc: 22-22, 50. perc: 26-26, 28. perc: 29-32. A már bajnok Pénzügyőr otthonában lépett pályára a gyarmati gárda. A Gyömrő szombaton saját pályáján 38-32-re kikapott a Gyöngyössolymostól, így a Kábel győzelme esetén az ezüstérmet is megszerezhette. Lőrikék úgy is kezdték a játékot, hogy győzni akarásuk határtalan volt. Az első félidőt szinte végig vezették, elsősorban Szabó és Lórik látványos góljaival. A félidő végére a hazaiak feljavultak és egyenlíteni tudtak. Fordulás után fej-fej mellett haladtak csapatok, majd a 48. percben 25-25-nél 4-2-es védekezésre váltott Urbán edző, és ez teljesen megzavarta a hazaiakat. Bán és Rácz ellenállhatatlan volt, s a végén már csak az volt kérdés, hogy Síróék milyen arányban nyernek. Az egész csapatot dicséret illeti a tavaszi szezonban nyújtott teljesítményéért. Ha a Testvériség ellen idegenben nem szenvednek vereséget, akkor a tavaszt százszázalékosan zárta volna a Kábel, így most már csak az a kérdés, hogy ősszel hol folytatják. Urbán Ottó: - Nagyon örülök a győzelemnek, úgy érzem a fiúk mindent megtettek a siker érdekében. Köszönöm a játékosoknak, a lelkes szurkolóinknak, és vezetőinknek, akik biztosították ezt a sikeres szereplést. Ifi: 34-27.