Nógrád Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-07 / 82. szám

2004. ÁPRILIS 7., SZERDA SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Az egykori kiváló Stécé-játékos két világbajnokságon szerepelt Beszélgetés a ma hetvenhárom éves Szojka Ferenccel, az Aranycsapat tagjával HUSZONNYOLCSZOR A VÁLOGATOTTBAN 1954 06.17. Magyarország - Dél-Korea 9:0 (4:0) svájci vb 09.26. Szovjetunió - Magyarország 1:1 (1:0) 10.10 Magyarország - Svájc 3:0 (2:0) 10.24. Magyarország - Csehszlovákia 4:1 (1:0) 11.15. Magyarország - Ausztria 4:1 (1:1) 12.08. Skócia - Magyarország 2:4 (1:3) 1955 04.24. Ausztria - Magyarország 2:2 (2:2) 05.08. Norvégia - Magyarország 0:5 (0:2) 05.11. Svédország - Magyarország 3:7 (2:4) 05.15. Dánia - Magyarország 0:6 (0:3) 05.29. Magyarország - Skócia 3:1 (0:1) 09.17. Svájc - Magyarország 4:5 (2:3) 09.25. Magyarország - Szovjetunió 1:1 (0:0) 10.02. Csehszlovákia - Magyarország 1:3 (0:1) 10.16. Magyarország - Ausztria 6:1 (1:0) 11.13. Magyarország - Svédország 4:2 (2:1) 11.27. Magyarország - Olaszország 2:0 (0:0) 1956 02.19. Törökország - Magyarország 3:1 (2:0) 02.28. Libanon - Magyarország 1:4 (0:2) 05.20. Magyarország - Csehszlovákia 2:4 (1:2) 06.03. Belgium - Magyarország 5:4 (1:3) 07.15. Magyarország - Lengyelország 4:1 (1:1) 1957 10.06. Magyarország - Franciaország 2:0 (1:0) 1958 06.12. Svédország - Magyarország 2:1 (1:0) svéd vb 06.15. Magyarország - Mexikó 4:0 (1:0) svéd vb 09.14. Lengyelország - Magyarország 1:3 (0:1) 1959 10.11. Jugoszlávia - Magyarország 2:4 (2:2) 1960 10.30. Belgium - Magyarország 2:1 (2:1)- Hogyan kezdődött a labdarú­gó-pályafutása?- Tizenöt éves voltam, amikor elmentem a Salgótarjáni SE játékostoborzójára. A harmadik csapatba kerültem, ahol az edző a viszonylag gyenge alkatom miatt a halszélre küldött. Később megsé­rült a balfedezetünk és annak a he­lyére kerültem. Ez a poszt tetszett nekem, többet találkoztam a lab­dával. Az NB II-ben szereplő fel­nőttcsapatnak 1948 tavaszán let­tem tagja. Innen sokszor voltam megyei, ifjúsági vidék- és felnőtt észak-magyarországi válogatott.- Miként került az SBTC-hez?- Budapesten az országos ifjú­sági és utánpótlás-válogatott tábo­rában voltam 1950 nyarán, amikor az átigazolási időszak utolsó nap­ján az SBTC vezetői odajöttek és megkérdezték tőlem, hogy lenne-e kedvem náluk játszani. Én öröm­mel mondtam igent, azonnal aláír­tam a fekete-fehér együtteshez.- Még abban az évben bemutat­kozott az első osztályban.- Az átigazolásom után az SBTC vezetői elintézték az ipari ta­nulók intézetével, hogy a szeptem­beri vizsgáimat augusztusban lete- hessem. Életem első NB I-es mér­kőzését 1950. augusztus 20-án ját­szottam hazai pályán, ahol a be­NÉVJEGY Szojka Ferenc 1931. április 7- én született Salgótarjánban. Egyesületei: Salgótarjáni SE (1946-1950), Salgótarjáni BTC (1950-1966). Játékos-pályafutásának si­kerei: Az SBTC-ben 369 bajno­ki mérkőzésen (NB I-ben: 324 mérkőzés/16 gól, az NB I/B- ben: 45/7) játszott, 23 gólt szer­zett. Az NB I-ben háromszor volt a vidék legjobbja: 1956-ban (nem hivatalos, mert félbesza­kadt a bajnokság) az ötödik, 1957-ben (egyfordulós tavaszi bajnokság) a hatodik, míg 1960-61-ben ugyancsak az ötö­dik helyen végeztek. 1954 és 1960 között 28-szor szerepelt a magyar válogatott­ban, egy gólt szerzett. Ezen felül húszszoros B-válogatott és sokszoros ifjúsági, utánpótlás, szakszervezeti és bányászválo­gatott. A magyar öregfiúk-válo- gatottban 1966 és 1983 között játszott. Két világbajnokságon szere­pelt: a magyar válogatottal 1954-ben Svájcban ezüstérmet szerzett, 1958-ban Svédország­ban nem jutottak tovább a cso­portból. Ugyan nem lépett pá­lyára, de 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai aranyér­mes magyar csapatnak. 1953- ban VIT-győztes magyar csapat­ban játszott Bukarestben. 1956- ban Magyarországon az év lab­darúgójává választották. adásomat Csuberda Ferenc fejelte a hálóba, ezzel nyertünk l:0-ra a Bp. Előre ellen. Másnap vizsgáztam, ahol az elnök nagy Stécé-drukker volt, így talán mondanom sem kell, hogy sikerült a műszaki szer­kesztő és rajzoló vizsgám.-Az új csapatában már jobbfe­dezetet játszott.- Sós Károly, a Stécé akkori edzője - ő akasztotta rám a „Rozo­ga” becenevet - vetett be ezen a poszton, ahol jól éreztem magam, mert még jobban játékba tudtam hozni valamennyi csapattársamat.- A B-válogatottban is pályám lépett, majd megsérült.- Még 1950. november 12-én Újpesten bemutatkoztam a B- válogatottban, ahol 2:0-ra vertük Bulgária hasonló csapatát. A kö­vetkező év tavaszát viszont ki kel­lett hagynom, mert a bajnokság előtt egy héttel kétkapus edzésen megsérültem, térdszalagszakadást szenvedtem. Csak 1951 őszén tud­tam újra teljes értékű munkát vé­gezni.- Aztán 1952-ben utazhatott Helsinkibe az olimpiám, ahol a magyar válogatott az első lett, de ön nem kapott aranyérmet.- Igen nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Sebes Gusztáv szövetségi kapitány beválogatott a csapatba. Pályafutásom egyik leg­nagyobb élménye volt, hogy tagja lehettem az olimpiai bajnoki címet szerzett nemzeti csapatnak. Ugyan nem léptem pályára, de lehetősé­gem volt testközelből megfigyelni Puskás, Hidegkúti, Kocsis, Bozsik és a többiek remek játékát. Akkori­ban nem volt csere, s olyan jó csa­pat volt a miénk, hogy nem tud­tam bekerülni a kezdő tizenegybe, márpedig akkor csak az kapott aranyérmet, aki a pályára is lépett. Köztudott, hogy az olimpiai arany­érmes sportolók havi járadékot kapnak, de én ebben így nem ré­szesülök.- Az A-válogatottban az első hi­vatalos mérkőzését 1954-ben a sváj­ci világbajnokságon játszotta.- Az első mérkőzésünket Dél- Korea ellen játszottuk. Ma is jól emlékszem, hogy június 17-én reg­gel Sebes Guszti bácsi közölte ve­lem, hogy kezdő ember leszek. Nem izgultam, hiszen az előké­születek során már játszottam Egyiptomban a nagycsapatban, amely Budapest néven szerepelt Kairó ellen, míg Svájcban, a Yong Boys elleni edzőmérkőzésen én voltam a balfedezet, mert Zakariás megfázott. Mivel a koreaiak elleni Szojka 1954es világbajnoki ezüstérme meccsig nem gyógyult meg, így maradtam a csapatban. A Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Szojka - Budai II., Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összetétel­ben 9:0-ra győztünk, a találkozó előtt és alatt végig biztattak a társa­im. A többi mérkőzésen már nem jutottam szóhoz, mert Zakariás visszafoglalta a helyét, így a néző­térről izgultam a csapatért. Szojka Ferenc- Már rengetegszer elhangzott, de mégis meg kell kérdezné ön sze­rint miért kaptunk ki a világbajno­ki döntőn a németektől?- A fináléig vezető út igen sok erőt kivett a játékosokból. A cso­portmérkőzésen könnyedén ver­tük a németeket 8:3-ra, de gondot okozott, hogy Puskás itt megsé­rült. A négy közé jutásért a brazi­lok ellen 4:2-re győztünk, majd az uruguayiak ellen 2:2 után a hosz- szabbításban nyertünk hasonló arányban. A játékosok olyan fárad­tak voltak, hogy nekünk kellett le­húzni róluk a szerelést. Vélemé­nyem szerint csapatunk a döntő­ben fáradtság miatt veszített 2:0-ás vezetésről 3:2-re. Meg aztán elpár­tolt a szerencse is mellőlünk, sem­mi sem jött be, ami korábban igen. A vereség mai napig is fájó, de en­nek ellenére az életem legszebb, legfelejthetetlenebb éve volt.- A sikeres évek azonban foly­tatódtak, s következett az újabb világbajnokság is.- A svédországi vébén 1958-ban a négy mérkőzésünkből kettőn lép­tem pályára: Svédországtól 2:l-re kikaptunk, míg a Mexikó ellen 4:0- ra nyertünk. A csoportmeccsen ugyanannyi pontot szereztünk, mint a walesiek, döntő mérkőzést kellett velük játszani a továbbjutá­sért. Sajnos 2:l-re kikaptunk, pedig nekünk a döntetlen is jó lett volna. Nem sikerült a nyolc közé kerül­nünk, pedig abban a magyar csa­patban sokkal több volt. A világbaj­nokság után még háromszor ját­szottam a válogatottban, utoljára 1960. október 30-án Brüsszelben, ahol 2:l-re kaptunk ki a belgáktól.- Esélye volt Chilébe is kiutazni?- Az 1962-es chilei vb előtt biz­tos csapattagnak számítottam. Benne voltam a tizenhatos keret­ben, de Baráti Lajos, az akkori szö­vetségi kapitány az utolsó pillanat­ban valami miatt kihagyott engem, Menczel Ivánt jelölte meg az uta­zók között. Életem egyik legfájdal­masabb élménye volt ez, mert így nem teljesült az álmom, hogy há­rom világbajnokságon szerepeljek.- Térjünk vissza az SBTC-hez! A hatvanas években a fekete-fe­hér gárda olyan edzőket szerződ­tetett, akik korábban a játékos­társai voltak. Milyen érzés volt ve­lük dolgozni?- Gmsics Gyulával jó volt a kap­csolatom játékostársként a váloga­tottban és edzőmként is. Mészáros Józseffel már nem volt felhőtlen a viszonyunk. Én úgy éreztem, hogy pár évig még hasznára tudok lenni a csapatnak, ő azonban nem így gondolta. 1966. március 13-án, az első fordulóban a Ferencvárost fo­gadtuk, s ő centert játszatott ve­lem, ezt a húzását máig nem ér­tem. A lényeg az, hogy a követke­ző meccsen már a tartalékban ta­láltam magam, ahol még pár mér­kőzésen pályára léptem, május 15- én a Kohász-stadionban a Tatabá­nya elleni meccs előtt búcsúztat­tak el, de már nem léptem pályára. A szurkolók vastapsa kísért az öl­tözőbe. Itt volt a televízió, Vitray Tamás készített velem interjút, de alig tudtam megszólalni. Ennyi volt a búcsú. Pár héttel ezután az öregfiúkkal Vácra mentünk játsza­ni. Mészáros is jött, hazafelé is én hoztam kocsival, útközben meg­szólalt: - „Feri, ha tudom, hogy még mindig ilyen jól játszol, akkor nem mondom, hogy hagyassák veled abba a futballt.” Az aktív pá­lyafutásom befejezése után hosszú évekig játszottam a Stécé-öreg- fiúknál, valamint a magyar öregfi­úk válogatottban.- Mire emlékszik vissza a Stécében eltöltött aktív játékos ko­rából?- Sok jó edző közül is kiemel­ném Szűcs Györgyöt, aki nagysze­rű társ és jó barát is volt. A csapat olyan volt mint egy család, a sike­rért együtt küzdöttünk. Mindenki­vel jóban voltam, de Oláh Gézával és Vilezsál Oszkárral tartottam össze a legjobban, mivel acélgyári gyerekek voltunk.-Ki vöt a legnehezebb ellenfele? - Puskás Öcsi, akivel nagyon sok­szor játszottunk együtt & egymás ellen is. Nagyon nehéz volt ellene helytállni, mert pillanatok alatt vál­toztatta a helyét, cselei kiszámítha­tatlanok voltak. A pályán nemes ellenfelek voltunk, de mind a mai napig jó barátok vagyunk.- Hosszú pályafutása alatt sok emlékezetes mérkőzést játszott. Ki­emelne ezekből néhányat?- Nagyon nehéz választani, de ha mindenképpen szükséges, ak­kor hármat kiemelnék. Először az 1953-as bukaresti Világifjúsági Ta­lálkozó tornát, ahol utánpótlás-vá­logatott néven szerepeltünk. A döntőben - a bukaresti stadion avatóján - százezer néző előtt az első félidőben még 3:l-re a romá­nok vezettek. Fordulás után na­gyon jól játszottunk, végül 4:3-ra győztünk a hét nagyválogatottal felálló házigazdák ellen. Aztán az Aranycsapat híres északi túráján 1955-ben Stockholmban játszot­tunk, itt szereztem az egyetlen gó­lomat a címeres mezben. A jobb oldalon szögletrúgáshoz jutot­tunk, Budai adott be, én a tizenha­tosnál álltam a hosszú oldalon. A svédek Kocsism figyeltek, akinek átszállt a feje fölött a labda, amely elém került, hagytam egyet pattan­ni, majd bal lábbal keresztbe, a bal felső sarokba bombáztam. Végül 7:3-ra nyertünk. A harmadik emlé­kezetes találkozó 1956. július 8-án volt, amikor a Stécével 13500 néző előtt fogadtuk a nagynevű Bp. Honvédet. Az Oláh G. - Sándor Gy„ Jancsik, Jedlicska - Szojka, Dávid - Chladny, Vasas, Csáki, Bodon Taliga összeállítású csapat­tal 4:2-re győztünk.- Számtalan sztorija, emléke le­het.- Kettőt el is mondanék. Először visszatérnék az 1952-es olimpiára. Estefelé érkeztünk Helsinkibe, fes­tői környezetben egy szigeten szál­lásoltak el bennünket. A kipakolás után Puskás Öcsi kitalálta, hogy menjünk ki focizni. Finnországban fehérek voltak az éjszakák. Éjfél fe­lé járt, amikor Mártái Gyula pálya­edző befejeztette velünk a játékot, de még a szállásunkon beszélget­tünk, hogy itt mindig ilyen világos van éjszaka is. ,Akkor itt bagoly nincs” - mondtam jó palócosan, ez a pestieknek nagyon tetszett. Ez­után ha Puskással találkoztam, mindig azt kérdezte: „Feri van-e ba­goly?” Szép emlék az is, amikor 1954. december 8-án Glasgowban 134 ezer néző előtt 4:2-re nyertünk Skócia ellen. Kora délután volt a mérkőzés, és akkor nálunk még újdonságnak számított, hogy a te­levízióban este felvételről megnéz­hettük magunkat. Számomra ez a mai napig is szép emlék (Ezen a mérkőzésen Szojka Ferenc a ma­gyar csapat egyik legjobbja volt a Képes Sport szerint - szerk.).-Mivott a sikereinek a titka?- A következetesség, a pontos­ság, hogy szerettem edzeni. Tud­tam, hogy a keményen elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. Az edzőim és a vezetőim utasítása­it maximálisan igyekeztem teljesí­teni, mind a zöld gyepen, mind a munkahelyen. A játékostársaim­mal és a munkatársaimmal mindig jó volt a kapcsolatom.- Rengeteg kiváló játékossal ját­szott a Stécében és válogatottban is. Ma is tartják a kapcsolatot?- Az SBTC 1956-os és 1960-61- es csapatának tagjai - akik még megvagyunk - most is összejö­vünk minden évben. Néha találko­zók egykori válogatott játékostár­saimmal is, de egyre ritkábban.- Az aktív labdarúgás befejezése után több helyen is edzősködött.- Az SBTC-nél 1966-ban rövid ideig szakosztályvezető voltam, majd átvettem a tartalékcsapat irá­nyítását. Továbbá edzősködtem az SKSE, a Kisterenye, a Nagybátony és a Pásztó csapatánál. A nyolcva­nas évek elején visszatértem a sze­retett klubomhoz, a Stécéhez, ahol a különböző korosztályú csapatok mellett edzettem a felnőtteket is. Az utóbbi években, egészen tavaly nyárig a Stécé pályaedzőjeként te­vékenykedtem.- Az SBTC jelenig* az NB üben szerepel Mit vár a jövőtől?- Az ősszel kijártam a mérkő­zésekre, és úgy láttam a nagyobb ritmusú játékra még rá kell állni a csapatnak. Ha tavasszal ezt sikerül megvalósítani, akkor előrébb léphetünk. Sze­retném - ha nem is a kö­zeljövőben - hogy az SBTC ismét a hírnevé­hez méltóan szerepel­jen. Úgy gondolom, eh­hez a városnak sokkal jobban össze kellene fogni és egymást segíte- ni.- Ön a pályán és a kis- padon évtizedeket töltött el Most nem hiányzik valami?- Nekem az életem a sport, ezen belül a labda­rúgás. Én nem hagytam el a Stécét, pedig több pesti ajánlatom is volt, de én a csa­patomnak, a családnak és a város­nak éltem. Most egy kicsit hiány­zik a kispad, mert a nézőként talán egy kicsit „lezserebben” nézi az ember a mérkőzést. Az biztos, hogy amíg élek a szívem örökké a Stécéért fog dobogni.-Mi a véleménye a mai magyar labdarúgásról?- Nem értem, hogy milyen az edzésmunkájuk és a magánéletük a mai labdarúgóknak. A nemzet­közi mércétől nagyon el vagyunk maradva, teljesítményképesség­ben, futásban és koncentrálásban egyaránt. Ilyen hozzáállással na­gyon nehéz lesz előrelépni.- Szólna egy pár szót a családjá­ról?- A feleségemmel, hónával 1957 óta élünk boldog házasságban. Két gyermekünk van, Erika és Ferenc, valamint három unokánk, Dávid, Gábor és Ágnes. Minden szabad időnket a családdal töltjük.-Mikémérzi magát a 73. szüle­tésnapján?- A jelen pillanatban jól érzem magam. Már alig várom, hogy jobb idő legyen, mert ekkor mehe­tek levegőzni, sétálni és persze a Stécé mérkőzéseire.-így legyen még nagyon sokáig, Feri bácsi! Ehhez kívánunk jó erőt és egészséget! BALOGH TIBOR A magyar válogatott 1954. szeptember 2frán Moszkában 85 ezer néző előtt 1-1-et játszott a Szovjetunióval. Képün- kön Szoika Ferenc felől balra! raovooóan játszott _________________________Ac*MJj>uta*nmiaöL S zojka Ferenc a labdarúgás élő legendája. A másodosztályú acélgyári csapatból, a Salgótarjáni SE-ből 19 éves korában ke­rült az NB I-es Salgótarjáni Bányász Torna Clubhoz és pályá­ja rendkívül gyorsan ívelt fölfelé. Több poszton játszott: klub­csapatában legtöbbször jobbfedezetként, míg a válogatottban - ahol többnyire Bozsik párja volt - jobblábasként balfedeze­tet játszott. A „Rozoga” néven is ismert labdarúgó tíz évig volt az SBTC csapatkapitánya. Népszerűségét, tevékenységét több alkalommal elismerték: 1986-ban Salgótarján, 1995-ben a megye díszpolgárává választották, majd 2001-ben az MLSZ 100 éves jubileumi ünnepségén tüntették ki. Az acélgyárban kezdett el dolgozni 1944-ben, majd '50-től a Nógrádi Szénbá­nyáknál volt műszaki szerkesztő és rajzoló egészen 1988-ig, nyugdíjaztatásáig. Vele beszélgettünk salgótarjáni lakásán.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents