Nógrád Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-21 / 93. szám

2004. ÁPRILIS 21., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Kicsiben nem „megy” Négy-öt éve megnőtt azoknak a falusi kistermelőknek a száma, akik olajtökmag termesztésével foglalkoznak a megyében. A tavalyi termés után járó pénzt azonban sokan még a mai napig sem kapták meg. Az ügyben mégis nagy a hallgatás, az embe­rek nem mernek beszélni, hiszen a legtöbben szerződés nélkü­li felvásárlóknak adták át a megtermelt tökmagot. Országos döntő Salgótarján Az Országos Szakmai Tanul­mányi Verseny döntőjének ad ott­hont szerdától a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Az ország minden ré­széből érkező diákok nyolc szak­mában mérik össze tudásukat, melyek mindegyike járművek­hez, illetve közlekedéshez kap­csolódik. A megmérettetés ered­ményhirdetésére pénteken kerül sor, a rendezvény védnökei kö­zött találhatjuk dr. Csillag István gazdasági és közlekedési minisz­tert, dr. Magyar Báünt oktatási minisztert, Dóm Ottó megyei köz­gyűlési elnököt és Puszta Bélát, Salgótarján polgármesterét is. ■ Eötvös Cirkusz Balassagyarmat Új műsorral szeretettel várja önt és kedves családját a világhí­rű Eötvös Cirkusz Balassagyar­maton, a Vizy Zsigmnd úti sport­telepen (a volt Áfort kút terüle­tén), április 23-án, pénteken este hat órától, 24-én, szombaton dél­után három és este hat órától, va­lamint 25-én, vasárnap, délután három órától. Magyarország ked­venc cirkusza - amely egy családi tradíció egyedüli örököse - világ- színvonalon, interaktív játékok­kal, állatok parádéjával, zsonglő­rökkel, rengeteg humorral, meg­lepetéssel és látványos műsorral várja a vendégeket, akik fűtött sá­torban és fűtött nézőtéren élvez­hetik az előadást. Az Eötvös cirkusz a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nem­zeti Kuturáüs Örökség Minisztéri­uma által támogatott műsort mu­tat be. Jegyek elővételben is kap­hatók a cirkusz pénztáraiban vagy telefonon megrendelhető a 06-70/586-96-77-es számon. ■ Vándorkiállítás ______ Mátramindszent_______ A település általános iskolájá­nak galériájában tegnap nyílt meg az „Illusztrációk Mikszáth Kálmán műveihez” című ván­dorkiállítás, amely május elejéig tekinthető meg. ____ ■ M egyeszerte drámai a munka­ügyi helyzet, mivel sokakat érin­tettek az elmúlt években tapasz­talt elbocsátási hullámok. Egyfaj­ta kényszerhelyzet teremtődött a falusi emberek számára: a megha­tározott ideig járó munkanélküli, majd szociális segélyt valamivel ki kell, hogy egészítsék. Falun ter­mészetes dolog volt mindig is, hogy a „gyári meló” után az em­berek a földeken kezdték el a „második műszakot”. A falusi em­ber - kemény munkával - megter­melte a családjának valót. A több pénz reményében fogtak bele az olajtökmag termesztésébe is. A legtöbben csak keveset, alig egy hektárnyit termeltek, voltak azon­ban, akik komoly összegeket fek­tettek be, több százezres fejtő- és szárítógépet vásároltak. Az olaj­tökmag kilónkénti ára 43-55 forint körül mozgott az elmúlt időszak­ban. A különböző településeken általában egy-két ember vállalta fel a tökmag begyűjtését, majd onnan a szállító vitte tovább. Van, ahol ez a szállító a mai napig sem jelentkezett, s az emberek tavaly októbertől hiába várják a tökmag után járó 30, 70 vagy akár 200 ezer forintjukat... Az olajtökmag termelése a me­gyében először Endrefalván 1986-ban egy tízhektáros terüle­ten kezdődött el az akkori szövet­kezet keretein belül. Már akkori­ban is szigorú követelményeknek kellett megfelelni a termesztését és a kezelését illetően, ráadásul gépek hiányában mindezt kézi erővel végezték az első két évben. Az utóbbi 4-5 évben viszont meg­nőtt a tökmaggal foglalkozók szá­ma, így Varsányban, Nógrád- sjpeken, Rimócon, Nagylócon és Őrhalomban egyre többen ter­mesztik. A olajtökmagot túlnyomórészt osztrák és német piacokon tudják a hazai felvásárlók értékesíteni. A minőségi követelmények évről-év- re növekednek, az élelmiszeripari szabványt ezen a területen is köte­lező betartani. Ma már nagy jelen­tőséget tulajdonítanak annak is, hogy milyen körülmények között állítják elő az alapanyagot. Amint azt Kuris Tamás szécs- ényi falugazdász elmondta, ta­valyelőtt egy kisebb mértékű, de országos szintű hiány volt olaj­tökmagból. Akkoriban 50-52 ezer forint fizettek a felvásárlók mázsá­jáért. A haszon reményében so­kan sajnos úgy kezdték el a ter­melését, hogy az értékesítés útjá- ról-módjáról nem volt információ­juk. Mivel egy hektár alatt nem ér­demes géppel végezni a betakarí­tást, a legtöbben kézzel szedték a magot, de tavaly például már nem is lehetett eladni a kézi szedésűt. Öt-tíz évvel ezelőtt viszont ez iránt volt nagy a kereslet. A ter­meltetők nagy része a termelést a vetéstől kezdve végigkíséri. a tökmag Aki nagyobb mennyiségre köt szerződést az megvizsgáltatja a ta­laj minőségét, s akár folyamatosan ellenőrzi a technológiai láncot. A kézi és a gépi termelés között alap­vető eltérés a higénia kérdése - ál­lítja a szécsényi falugazdász. Az előbbinél kétséges, hogy a kistermelő mindig tiszta kézzel nyúl a tökmaghoz, hogy a szárítá­sa is megfelelő körülmények kö­zött történik. Az az eljárás például, ha valaki kiterít egy fóliát a beton­ra, s á napon szárítja a nyersen sze­dett magot, már higéniás szabályo­kat sért - foglalta össze Kuris Ta­más, s hozzátette: az egészségügyi feltételeknek kis termelés esetén nagyon nehéz eleget tenni. Az elmúlt évben Szécsény tér­ségében több száz hektáron ter­melték, ez a mennyiség pedig duplája a 2002-es évinek. Az évek folyamán egyébként is növeke­dett a beültetett területek aránya, de az utóbbi egy évben megdup­lázódott. A térségben a termés átlagosan két és fél mázsa volt hektáron­ként, ám az országban vannak olyan területek, ahol hét-nyolc mázsát takarítottak be hektáron­ként az elmúlt évben. Alapvetően tehát az országosan megtermelt mennyiség volt nagy, amelyhez még hozzájárult, hogy Ausztriá­ban is jó volt a termés. A jelenlegi értékesítési problémát az okozza, hogy a magyar, az osztrák és a né­met tökmag is egy piacra kerül. A fő gondok közé tartozik, hogy lé­nyegesen nagyobb a rendelkezés­re álló mennyiség, mint a korábbi években. Jelenleg még azoknál a terme­lőknél is gondot jelenthet az el­adás, akiknek szerződésük van, de a legnagyobb gondot ezek hiá­nya okozza. A talajvizsgálat jelentőségéről a főfalugazdász Nagy Lajos adott felvilágosítást: ha a talajban példá­ul fellelhető a foszforsav, amely a korrábban használt rovarölősz­erek maradványából képződhet, akkor az a földterület már nem al­kalmas tökmagtermelésre. Nagy Lajos továbbá elmondta, hogy nem csak megyei, hanem országos gond a tök- magértékesítés, május elsejétől pedig tovább szigorodnak a ter­mesztési feltételek. SZELES ENIKŐ Csillagok váltják a zászlót 1 fi FI Gl £. Mercedes Graf Teltow - Flämind A változás: nemzeti trikolórunk és a fekete H-betű helyett kék sávban az unió csillagjai alatt fehér betű ékesíti a rendszám bal oldalát (felvételünkön egy német azonosító) fotó, r. t. (Folytatás az 1. oldalról) ezer forinttól (három betű-há­rom szám) akár 280 ezer forint plusz áfát (egy betű-öt számtól akár öt betű-egy számig) is le­szurkolhatunk egyedi rendszá­munkért. Az új, európai uniós azonosí­tóra egyébként nem lesz kötele­ző váltani, vagyis akinek érvé­nyes rendszáma van, használ­hatja azt, de május után már csak az újjal helyeznek forga­lomba autókat. Az okmányiro­dákba még nem érkezetek meg az új rendszámok, azokat jövő hétre várják. Amennyiben vala­ki le akarja cserélni meglévő tábláit az új szabvány szerinti­ekre, arra is van lehetőség. A „delikvens” megtarthatja akár régi betűit és számait is, de mindezért akár 36 ezer forintot is fizethet. Az európai unióban egyéb­ként nem kötelező az azonosítócsere, ennek ellenére majd' minden országban beve­zették azt. A csatlakozók közül a váltásban a lengyelek jártak le- gelőrébb, hiszen ott már hóna­pokkal korábban bevezették az új szabványokat. CSÖRGŐ BALÁZS Felnőttképzés támogatással (Folytatás az 1. oldalról) marketing- és reklámügyintéző, valamint iskolatitkár szakképe­sítést szerezhet a megyéből 16- 16 jelentkező a J. L. Seagull ala­pítványi Iskola május elején in­duló képzésein. Körmendy Éva igazgatónő a tájékoztatón Az ILS Nyelviskola a megvál­tozott munkaképességűek, illet­ve a fogyatékkal élők számára indít támogatott képzéseket an­gol és német alap-, illetve kö­zépfokú nyelvtanfolyamokon, illetve recepciós képzésben. A támogatás teljes körű, a képzési díjon túl tartal­mazza a tankönyvek és a vizsgák díját is. A részvételi lehetőségre egy pályázati adatlapot kell benyújtani, melyet áp­rilis végéig bírálnak el. A képzések májustól decem­ber közepéig tartanak. Amennyiben minden képzés - megfelelő résztve­vői pályázat esetén - elin­dulhat, úgy közel száz nóg­rádi felnőtt jut e rendkívül kedvező lehetőséghez. A pályázati adatlap a www.seagull.hu honlapról letölthető. ______ OSZTÁLYRÓL-QSZTÁLYRA A SALGÓTARJÁNI SZENT LÁZÁR MEGYEI KÓRHÁZBAN - BŐRGYÓGYÁSZAT________________ B őrünk is jelezheti, hogy „odabent” valami baj van. Az orvoslás valamennyi szakterületének vannak különleges, vonzó vonásai, a szülészet-nőgyógyászat szépsége az új élet világra segítésében rejlik, a belgyógyászaté abban, hogy a lét- fontosságú szervek bajainak mélyére lát, a sebész szikével győzi le az egészség támadóját. A bőrgyógyászat különleges­sége részben abban rejlik, hogy tudja, melyek azok a bőrpa­naszok, melyek jeladók, s így „túlmutatnak önmagukon... Dr. Marosi Irén, a Salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház Bőr- gyógyászati Osztályának vezető főorvosa tevéken ységüket bemutatva a szakág e sajátosságairól is szólt. Alapvető feladatok és sajátos­ságok: Ebben a megközelítésben az alábbiak jellemzőek az osztály munkájára; a megyéből és az or­szág más részeiről érkező páci­enseket egyaránt fogadja. Megyei kórházi szintű ellátást biztosít. Egyik kiemelt területe az al­lergia vizsgálata. Arculatának meghatározó vonása a speciális, sajátos kezelési módok alkalma­zása: a nagyszámú idült lábszár- fekélyes betegen például úgyne­vezett nedves sebkezeléssel se­gítenek. Jó eredménnyel kezelik a pikkelysömört is. Foglalkoz­nak kozmetológiával - a bőr szépséghibáinak javításával - és kisebb műtéteket is végeznek. A Bőr- és Nemibeteggondozó Inté­zettel napi kapcsolatban áll az osztály. A diagnosztikus és a terápiás hátterünk nagyon jó - mondta a főorvosnő, aki arra is rávilágí­tott, hogy különleges szakága az orvoslásnak a bőrgyógyászat, mert szinte minden szakterüle­tekhez kapcsolódik. A bőrön ki­alakuló elváltozás nemcsak a bőr betegségének lehet a jele, előfordulhat, hogy több annál, a szervezet jelzőrendszerének fu­tára, hírvivője. A bőrbetegség bizonyos ese­tekben komoly belgyógyászati problémára hívja fel a figyelmet, így segíthet például a cukorbe­tegség korai felismerésében de előre jelezheti a daganatok kiala­kulását is. Többek között ezért fontos, hogy a bőrpanaszokkal mielőbb felkeressék a házior­vost, aki azután ha szükséges szakorvoshoz irányítja a beteget. Felvilágosító munkánkban erre mindig felhívjuk a figyelmet - je­lezte a vezető főorvos. A bőrgyógyászati osztály elő­jegyzés alapján, de sürgősséggel is fogadja a betegeket. A bőrdaganatok száma évről- évre nő, ezeket a festékes daga­natok kivételével sebészi úton véglegesen tudjuk gyógyítani. A korai felismerés itt is fontos, ezért a szűrővizsgálatokat, felvi­lágosító előadásokat szervez­tünk. Bizonyos bőrpanaszok szezo­nális előfordulása is megfigyel­hető az osztályon: kora nyártól szeptemberig esetenként a na­pozás következményei, vagy ép­pen a darázs- és a méhcsípéssel szembeni túlérzékenység miatt kell felvenni, kivizsgálni, gyó­gyítani a betegeket. Úgy hírlik, az osztály életé­ben változás lép majd életbe: másik épületrészbe költöztetik. Dr. Marosi Irén megerősítette ezt, s jelezte, hogy egyelőre az előkészítés folyik annak érdeké­ben, hogy minél kedvezőbb kö­rülményeket teremtsenek. Hangsúlyozta: arra fognak töre­kedni, hogy a betegek ellátásá­ban a helyváltoztatás semmiféle fennakadást ne okozzon. Az ügyeleti munka kapcsán egy rossz beidegződésre hívta fel a figyelmet az osztályvezető:- Az éjszakai osztályos ügyelet összevont, de a kollégák maximá­lisan felkészültek arra, hogy a sürgős betegeinket tökéletesen el­lássák. A bőrgyógyász szakorvos­ok pedig készenlétet tartanak, te­hát a betegek e tekintetben is biz­tonságban érezhetik magukat. Szeretném azonban felhívni egy olyan problémára a figyelmet, ami sajnos, mindennapos jelen­ség, és talán szerepet játszik ben­ne a tájékoztatás hiánya is: arról van szó, hogy sokan az ügyeletet összetévesztik a szakrendeléssel! Pedig a kettő nem azonos! Az ügyeletes orvosnak a sürgős or­vosi segítségre szorulókat kell el­látni, s nem azokat, akik több he­te meglévő krónikus tünetekkel jelentkeznek. Tapasztalataik szerint sokan időhiányra hivatkozva, a vára­kozás elkerülése céljával mellő­zik a rendelőintézetet.- Szakrendelésre tartozó problémákkal nem szabad ter­helni az ügyeletet, mert ez a sür­gősségi munka rovására mehet - mondta a főorvosnő. Dr. Marosi Irén büszke az osztály kollektí­vájára:- Két szakorvos, egy pálya­kezdő rezidens s egy nagyon jól képzett nővéri gárda dolgozik itt. Nagyon lelkiismeretes és összeszokott kis csapatom van, s ennek azért is örülök, mert meggyőződésem, hogy kiváló szakdolgozók nélkül nem lehet osztályt jól vezetni. A szakdol­gozóim remek munkát végez­nek, tevékenységünket a továb­biakban is ugyanebben a szel­lemben akarjuk tovább folytat­ni. A szakdolgozói teljesítmény nyilvánvalóan meghatározója az itteni, határozottan családias légkörnek, nem kevésbé fontos szerepe van ebben azonban a bizalomnak, amely láthatatlan szálként fűzi egybe a csapatago­kat. az összetartás érzékelhető abból is, ahogyan orvos a nővér­hez, ápoló az ápolóhoz vagy ép­pen az ismeretlen érkezőhöz szól. Havrán László több mint har­minc éve tette be a lábát a kór­házba: takarítóként kezdte, azu­tán tanult és a betegágy mellett folytatta. Ő az osztály főnővére, s bár kiismerte már az egészség­ügy minden gondját-baját, még­is meg tudta őrizni a régi moso­lyát. Beszélgetünk, s amit mond, nagyon rövid idő alatt megsejtte- ti, a nővérek összetartásának tit­ka az egymás iránti nyitottság, az, hogy nagyon figyelnek egy­másra és a betegekre. Természetesen minden ami az osztályon működik a betegek érdekeit szolgálja, gyógyulásu­kat segíti. A szakmai felkészültségen kí­vül meggyőződésünk, hogy a betegeknek fontos az osztályon az együttérzés, a kedvesség és a figyelmesség. MIHALIK JÚLIA Zajlik a kezelés az osztályon FOTO: GYURIAN TIBOR Higiéniás szabályokat sért a kézi „belezés”

Next

/
Thumbnails
Contents