Nógrád Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-01 / 77. szám
2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Országtakarító vadásztársaságok Alapítvány a stromfeldesekért Salgótarján (Folytatás az 1. oldalról) hivatalt, mert biztosították annak lehetőségét, hogy április 3- án az összegyűjtött szemetet a kotyházapusztai regionális lerakó fogadja. Hasonlóan viszonyult az akcióhoz a nógrádmar- cali lerakó vezetése is, ráadásul pedig mindkettőbe ingyenesen szállítható a szemét.- Mit vállaltak az egyes vadásztársaságok ebből a munkából!- Valamennyi vállalás említést érdemel! A Nádas Vadász- társaság azt tervezi, hogy Etes és Ságújfalu között, a hegytetőn rendbe teszi az illegális hulladéklerakót, ők 9 órakor kezdik a munkát. A Kohász Vadásztársaság tagjai Kazáron, a templom előtt gyülekeznek szombaton délelőtt 10 órakor. A község általános iskolásai és önkormányzata ugyancsak részt vállalt az akcióban, szállítójárműveket is biztosít, s ugyancsak segít a salgótarjáni városgazdálkodási kft. A Lókós-völgye Vadásztársaság Nőtincs környékének megtisztítását tűzte ki célul, amihez a rétsági önkormányzat segítségét is elnyerték. Pusztaszántón találkoznak, s az előzetes tájékozódás alapján mintegy száz résztvevőre számítanak. A Szilaspogonyi Vadásztársaság tagjai és segítőik a helyi presszó előtt találkoznak, 9 órakor. A szuhai Kerekbérc Vadász- társaság a buszvégállomást jelölte ki gyülekezési helynek, 8 órakor. A Mátra Tsz Vadásztársaság három helyen is tervezi az erdők megtisztítását, a krakkó- pusztai vadászház mellett, Szentkúton és a sámsonházai fatelepnél találkoznak az akció résztvevői, valamennyi helyszínen 9 órakor. A Szánasalja Vadásztársaság a Gusztáv-aknai vadászháznál 9 órakor, a Cserháti Vadásztársaság pedig Galibapusztán 8 órakor tervezi a munka indítását. A Szécsényi Sportvadász és Természetvédő Egyesület két helyszínt is megjelölt: Endrefalván a polgármesteri hivatal előtt, valamint a szécsényi Skála Áruház parkolójában találkoznak, mindkét helyszínen 9 órakor. A diósjenői Börzsöny Vadásztársaság a Zsibaktanyán jelölte ki a gyülekezőhelyet, 9 órától. A Mikszáth Vadásztársaság tagjai a nagyoroszi régi TÜZEP-en 8.30 órakor találkoznak, munkájukat a helyi iskola és az önkormányzat mellett a honvédség is segíti. A többi vadásztársaság még szervezi a maga akcióit, de az már biztos, hogy Hársas tagjai 9 órakor Mihálygergén találkoznak, a Medvesalja Cereden, a faluháznál, a Kelet-Cserhát Garábon és környékén, a Szondi VEFA Vadásztársaság pedig Drégelypalánk térségében fog tevékenykedni. A környezetünk állapota iránt érdeklődők és tenni akarók a vadászkamara telefonszámán (32/512-875) is felvilágosítást kaphatnak a gyülekezési helyekről és az időpontokról. Éppen ötven éve, hogy a Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola elődje a jelenlegi, salgótarjáni épületébe költözött. Ma már több ezerre tehető azok száma, akik itt végeztek, s az itt szerzett tudással felvértezve váltak a társadalom hasznos és aktív tagjává. Az egykori tanár, dr. Kecskeméti Sándor úgy gondolta, egy alapítvány létrehozása gesztusértékű köszönetnyilvánítás lehet saját és oktatótársai nevében, másrészt segítheti a diákok felkészítését napjaink nem túl rózsás gazdasági helyzetében is.- Az alapítványt, amely az iskola egykori névadójának nevét vette fel, 1995-ben hoztuk létre, Angyal László Somoskőújfalui barátommal, egykori tanártársammal - mondja. - A kuratórium összetétele időközben megváltozott, jelenleg Fodor István barátom elnökletével működik, akinek a munkáját remekül segíti Vincze Béla és Szabó Antal. Az alapítvány céljai azonban mit sem változtak, továbbra is elsődlegesnek tekinti a tanulók hazai és külföldi nyelvi táborokban való részvételének elősegítését, tanulmányi és sporttáborok szervezését, a kiváló tanulmányi eredményt elérő, de hátrányos helyzetű tanulók segítését. Céljuk, hogy jutalmazzák az országos középiskolai versenyeken eredményesen szereplő diákokat, s hogy biztosítsanak ösztöndíjat az intézményből továbbtanulni szándékozóknak. Ugyancsak megfogalmazódott, hogy anyagi támogatást szeretnének nyújtani az oktatás technikai, műszaki eszközeinek fejlesztéséhez, beszerzéséhez, a környezetvédelmi oktatás feltételeinek megteremtéséhez.- Ez utóbbi elhatározás talán egy kicsit öncélú - magyarázza Kecskeméti Sándor, akiről köztudott, hogy az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés elnökeként a környezetvédő szakma megyei - s talán regionális szintű - doaenje, elismert szaktekintélye. - Azt vallom ugyanis, hogy az iskolának igazodnia szükséges az élet adta változásokhoz, az új kihívásokhoz. Salgótarjánban hamarosan felsőfokú képzés keretében foglalkozunk a környezeti neveléssel, s remélem, hogy a padokban minél több strom- feldest is láthatok majd. Az alapítvány természetesen nyitott, bárki csatlakozhat hozzá, vagy adományait eljuttathatja számlaszámúkra. Azt remélik, hogy az iskola falai közül kikerült, mára több ezres stromfeldes közül igen sokan lesznek, akikhez eljut ez az üzenet, s lehetőségeikhez mérten támogatják az alapítvány elképzeléseinek megvalósítását.- Nem ünneprontásnak szánom, de a jelenlegi tanári kar egy része eddig nem tekintette fontosnak, hogy erőinket ösz- szegezzük, s hogy megismerjék törekvéseinket. Remélem, hogy ez az alapállás feloldódik a nemes célok megismerésével, s bár létezik az iskolának egy másik alapítványa is, a kettő együtt szolgálja majd a Stromfeld diákjainak érdekeit - mondta végezetül dr. Kecskeméti Sándor. T.M.L. Uniós vetélkedő Bocskay Istvánra emlékeztek A Pásztói Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat szervezésében került sor a hagyományos történelmi vetélkedőre, melynek keretében Bocskay Istvánra és az általa vezetett szabadságharcra emlékeztek. PÁSZTÓ A rendezvényen, melyet a Nógrád Megyei Közoktatási Alapítvány is támogatott, a megye hasonló típusú iskoláiból, Bátonyterenyéről, Balassagyarmatról, Salgótarjánból, Szátokról és Pásztóról, illetve a környező iskolákból, a pásztói Dózsa György Általános Iskolából, Csécséről és Jobbágyiból érkezett négyfős csapatok vetélkedtek. A vetélkedő zsűrijében a részt vevő iskolák felkészítő tanárai vettek részt. Az anyagot összeállította és a játékvezetői teendőket Bagó Bernadett, a pásztói iskola szaktanára látta el. A tízfordulós vetélkedőn szóbeli, írásbeli és forráselemző feladatokkal kellett megbirkózni a gyerekeknek. A színvonalas vetélkedést végül a Bogácsiné Volek Marianna tanárnő vezette pásztói Dózsa György Általános Iskola csapata - Balázs Ágnes, Bakos Máté Bállá Flóra, Bognár Benjámin - nyerte a Pásztói Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat és a Csécsei Általános Iskola csapata előtt. ESLA A győztes csapat FOTÓ: ESLA Vanyarc A vanyarci könyvtár sikeresen pályázott a KÜM könyvtári pályázatán és ennek köszönhetően európai uniós kiadványok beszerzésére, valamint előadások megrendezésére nyüt lehetőség. Április végén egy általános iskolásoknak szóló európai uniós vetélkedőt terveznek a mikrotérség településeinek, ahová a vanyarci iskolásokon kívül Szirák, Bér, Egyházasdenge- leg, Erdőtarcsa, Erdőkürt, Kálló és Bércéi iskoláinak négy-négy fős csapatait is várják. A felkészülés a kapott kiadványokból történik. Gyermekgyógyászatról NMH-információ Nógrádi gyermekgyógyászati esték címmel a Szent Lázár Megyei Kórházban tegnap előadás-sorozat indult. A megnyitón részt vett dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója, akinek szavai után előadások hangzottak el. A témák a következők voltak: a felső légúti infekciók kezelése, a súlyos elekt- rolitháztartás-zavar klinikai megjelenése, valamint a Humana táplálási programok a csecsemők igénye szerint. Előadók között szerepelt dr. Trethon András osztályvezető főorvos, dr. Kővári Helga, dr. Saada Eyad és dr. Herszényi Tamás régióigazgató. Minőségfejlesztés Salgótarján A Domyay Béla Általános Iskolában tavaly nyáron adták át a salgótarjáni városi ön- kormányzat és a területfejlesztési tanács támogatásával a megyei konferenciatermet, amelyet abból a célból alakítottak ki, hogy az intézmények minőségbiztosítási munkáját segítsék, tapasztalataik átadásával. Az eltelt időszak alatt például Balassagyarmat valamennyi iskolája többször is megfordult a Forgách úti iskolában - tudtuk meg Somogyidé Quallidi Lenkétől, az iskola igazgatójától. A Domyay, mint felkészítést segítő intézmény, támogatta a balassagyarmati iskolák munkája mellett a kazári, a mátraszelei, a mátra- nováki és a mátraterenyei intézményeket is közösségi-minőségfejlesztési modell kiépítésében.- A konferenciaterem funkcióit kihasználva Salgótarján általános iskoláinak igazgatói munkaközössége is tartott már nálunk foglalkozásokat - fogalmazta meg Somogyiné, s mint elmondta: legutóbb ilyen volt a pedagógiai program módosításáról folyó egyeztetés is. Ez minden intézmény számára nagy munkát jelent. A pedagógia intézet által szervezett számos szakmai fórumnak és tanácskozásnak is helyet biztosított a Domyay, s a konferenciatermet - amely könyvtárként is funkcionál - nemcsak a pedagógusok, hanem a gyermekek is örömmel használják. Kiemelkedő váderedményesség (Folytatás az 1. oldalról) vált regisztrált közvádas bűncselekmény 6805-re csökkent, s a csökkenés mértéke alapján Nógrád a harmadik a megyék rangsorában. A 100 ezer lakosra vetített bűncselekmények számát illetően is javult a helyzet. Szűkebb pátriánk a múlt évben is a legkevésbé fertőzött megyék közé tartozott. A bűnözés főbb okai a tartós munkanélküliség, s az erkölcsi normák fellazulása. A személy elleni bűncselekmények száma 7,6 százalékkal csökkent, a megye összbűnö- zésén belül 6,3 százalékot képvisel. Öt emberölést követtek el tavaly. A közlekedési bűncselekmények száma 2,4 százalékkal csökkent, részarányuk 6,5 százalékot tett ki. Az ittas járművezetések 4 százalékkal estek vissza. A halálos balesetek száma 21-ről 24- re nőtt. A házasság, család, ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények 42 százalékkal emelkedtek, ezen belül ötszörösére nőtt a kiskorúak veszélyeztetése. A határőrség eredményes felderítőtevékenységének köszönhetően jelentősen visszaesett az embercsempészések száma. A közrend elleni bűncselekmények 12 százalékkal csökkentek, de a megye összbűnözésében ez a kategória képviseli a második legnagyobb részarányt (19,4 százalék). A gazdasági bűncselekmények nagymértékben, 15,3 százalékkal csökkentek. A megye 2003-as összbűnö- zésén belül ezúttal is a vagyon elleni bűn- cselekmények domináltak 58,8 százalékkal. Fele részben lopások történtek, de jelentős a rablások (54 eset) gyarapodása. A bűnelkövetők száma 2643 volt, vagyis 7 százalékkal csökkent. A 100 ezer lakosra vetített viszonyszámot tekintve megőrizte megyénk a 2002. évi 6. helyet. 10 százalékban fiatalkorúak az elkövetők, de 1/3-ával kevesebb a gyermekkornak köre. 87 százalékban férfiak, 13 százalékban nők a tettesek. A büntetett előéletűek körében 9 százalékos csökkenés következett be. Dr. Tolvay Örs beszámolt az egyes ügyészi szakterületekről is. A júliusi törvény a nyomozás törvényessége, feletti felügyeletre jelentős feladatot rótt. A fokozott ügyészi felügyeletek száma 1/3-ával emelkedett, 6 százalékkal gyarapodott a vádemelési javaslattal érkezett ügyeké, a vádemelés elhalasztásának lehetőségével közel 50 százalékkal több személlyel szemben éltek. Jelentős számban küldtek vissza iratokat további nyomozási cselekmények elvégzése céljából. Több ezerre rúgott a nyomozás meghosszabbító határozatainak száma, csökkentek az ún. gyorsító eljárások, a bíróság elé állítások, s 50 százalékkal nőtt a távollévő terheltekkel szembeni eljárások száma. A váderedményesség 97,48 százalékos, tehát ezúttal is jónak, az élmezőnybe tartozónak mondható. Az ügyészi állásfoglalások többsége kiállta a bírósági eljárás próbáját. Nógrád megye az országos átlagnál is jobban teljesít csaknem 98 százalékos váderedményességével - szögezte le a megyei főügyész. SZABÓ ANDREA Salgótarján környékét sem kímélik az illegális szemetelők A zsákokba gyűjtött szemét tavasszal az útszéleken virít FOTÓK: RIGÓ TIBOR