Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-05 / 55. szám

2004. MÁRCIUS 5., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal HÍREK Salgótarján SZÓLÓ- ÉS KAMARAZENEI EST. A salgótarjáni ifjúsági ze­nei napok harmadik állomása ! volt a március 4-én megrende- j zett szóló- és kamarazenei est a Váczi Gyula Művészeti Iskola ( hangversenytermében, ahol az j intézmény növendékei működ- | tek közre. A rendezvénysorozat keretén belül ad koncertet az if- j júsági szimfonikus zenekar és a fúvószenekar március 6-án a Jó­zsef Attila Művelődési Központ­ban este hat órától. PÁSZTÓ NŐNAPI KÖSZÖNTŐ. Zenés táncos nőnapi ajándékműsort rendeznek március 8-án este fél hatkor a városi művelődési ház­ban, ahol a sztárvendég Csonka András színművész lesz. Az es­ten közreműködnek a Miami sporttáncegyesület versenytán­cosai. A város minden hölgyla­kóját szeretettel várja Sisák Im­re polgármester. Vizslás NŐNAPI VIGADALOM. A Százszorszép menyecskekórus Nőnapi vigadalom címmel mű­soros estet rendez március 6-án 16 órai kezdettel a kultúrház- | ban, s erre nemcsak a lányokat, asszonyokat, hanem a családok férfitagjait is várják. A megje­lenteket kicsik és nagyok fellé­pése szórakoztatja: a rendező menyecskekóruson kívül mű­sort adnak az óvodások, iskolá- | sok, a Deef Jam Dance tánccso- J port, a kazári Zsivajgó tánc- együttes és László Viktória mu­sicalénekes. Karancslapujtö BATYUBÁL. A község, vala­mint a szomszéd falvak - Karancsberény és Karancskeszi - nyugdíjasklubjai és a helyi kertbarátkor volt tagjai is meg­hívást kaptak a községi művelő­dési házban a március 6-án 16 órától tartandó nőnapi ünnep­ségre. A lapujtői önkormányzat támogatásával tartandó, batyu­bállal egybekötött rendezvé­nyen szép műsorral kedvesked­nek a megjelenteknek. Buják LAKOSSÁGI FÓRUM. Sisák Imre, az MDF országgyűlési képviselője március 6-án 17 óra­kor lakossági fórumot tart a község művelődési házában. Lucfalva FOGADÓSZOBA. Becsó Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség országgyűlési képviselője fogadóórát tart a polgármesteri hivatalban március 5-én dél­után egytől kettő óráig. Táncsics-napok versenyekkel Salgótarján Csaknem három évtizedes hagyomány­ra tekint vissza megyénk egyetlen közgazdasági szakközépiskolá­jának rendezvénysorozata, a Táncsics-napok. Az idei tanévben a program március 3-i ünnepélyes meg­nyitása abból a szempontból is különleges volt, hogy az is­kola hangversenyén nógrádi művészek léptek színpadra a József Attila Művelődési Köz­pontban. Mindezt az intéz­mény, a közoktatási közala­pítványtól e célra elnyert ősz- \á szegből finanszírozta. A nyitó- j nap mintegy félnapos programját az irodalmi műismereti verseny tette ki, melyet hét középiskola rész­vételével bonyolítottak le. Ebben az év­ben a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola csapata bizonyult a A névadó szobra az intézmény aulájában legjobbnak, s így ők nyerték el a jogot, hogy a kö­vetkező évben megrendezzék a versenyt. A szerda esti programot, a látogatást a csillagvizsgálóba - a rossz időjárás mi­att - kénytelenek voltak elhalaszta­ni a szervezők. Március 4-én iro­dalmi műelemző versenyt ren­deztek, valamint Márton Péter angoltanár tartott előadást a rockzene első harminc évé­ről. A hét utolsó tanítási napján a testnevelés veszi át a főszerepet: leánycsapatok zsámolyfociznak a tornate­remben. A március 15-tel záródó programsorozat egy másik sajátossága, hogy ez évben a Miniszterelnöki Hivatal felaján­lása révén negyvenöt táncsicsos diáknak lehetősége nyílik részt vennie az országos ünnepségen, amit délutáni városnézéssel és egy esti koncertlátogatással kötnek majd egybe. Mi lesz a 21-es úttal? (Folytatás az 1. oldalról) Miután európai uniós pályá­zatra előkészített projektek kö­zött van a 21-es fő közlekedési út előzési sávjainak megépítése, ezért nem kerülhet sor arra, hogy kike­rüljön a 2004­2006-ra üteme­zett építési sor­rendből. Én bí­zom benne, hogy a gazdasági és közlekedési miniszter tartja a szavát és a 21-es fő közlekedési út pásztói négyes számú előzési sávja 2004-ben megépül.- Számomra talán ettől még izgalmasabb kérdés az, hogy a miniszter által az elmúlt évben vállalt kötelezettség, amely a 21- es fő közlekedési út a Pásztó Iri­nyi utca irányába történő lehaj- tósávja megépül-e, hiszen ez egy rendkívül balesetveszélyes szakasz - emeli ki az országgyű­lési képviselő. Bízom abban, hogy miután a közbeszerzési tender meghirdetés előtt áll, ez a 36 milliárd forintos elvonás nem érinti ezt a kérdést. Pásztó és a városba közleke­dők szempontjából szintén fon­tos a Cserhát csárdánál lévő le­ágazó szakasz a 2408-as Mátrá­ba vezető út, amely rendkívüli módon megsüllyedt, balesetve­szélyes és félpályás útlezárás van ezen a szakaszon. Úgy gon­dolom, hogy a minisztérium nem teheti meg, hogy ezt a sza­kaszt ne építse meg 2004-ben.- Szintén izgalmas téma a pásztói Csillag téri körforgalom, valamint a pásztói Fő utca asz­faltozása. Itt önrészt is vállalt a város 2004. évi költségvetésé­ben az előbbi feladatok megva­lósítására, nagy kérdés, hogy ezen útfejlesztések 2004-ben megvalósulhatnak-e.- Tehát én még egyszer azt szeretném kijelenteni, hogy el­lenzéki képviselőként is bízom abban, hogy a minisztérium nem változtatja meg a döntését. Egyéb iránt az útgazdálkodási koordinációs igazgatóság, amely ezen feladatoknak az előkészíté­sét végzi szintén az internetről, illetve a Népszabadság keddi számából értesült a 21-es fő köz­lekedési út előzési szakaszai épí­tésének lehetséges elhalasztásá­ról. Ilyen előkészület csak a Gaz­dasági és Közlekedési Miniszté­riumban folyhat. Úgy gondolom, Nógrád megye mind a 10 ország- gyűlési képviselőjének elemi ér­deke, mi több, képviselői felelős­sége, hogy mindent megtegyen .annak érdekében, hogy a 21-es fő közlekedési út előzési sávjai 2006-ig megépüljenek. Termé­szetesen számomra a pásztói előzési sáv 2004-re tervezett üte­mének a megépítése a legfonto­sabb - zárta tájékoztatóját Sisák Imre, az MDF országgyűlési képviselője. ________________■ T ényekkel a Napsugár óvodáról A salgótarjáni polgármesteri hivatal oktatási irodájának közleménye A Nógrád Megyei Hírlap március 4-i számá­ban „Nem jut elég fény a Napsugár óvodára” címmel cikk jelent meg, amelyben dr. Thassy Gábor városi mb. tiszti főorvos az önkor­mányzat kapcsolatfelvételét hiányolta a cso­portok újraindításáról. A polgármesteri hivatal oktatási irodájának tájé­koztatása szerint nevezett óvoda esetében nem új épületátadásról van szó, hanem már évtizedek óta színvonalasan működő, több száz óvodást szere­tettel, példaértékűen nevelő intézményről, ame­lyik 1961 augusztusától 3 csoportban 1972-től 5 csoportban, majd 1975-től 6 csoportban fogadta a gyerekeket. Az óvodában további 2, jelenleg szü­netelő csoport újraindítására van lehetőség. Az ÁNTSZ eddig is rendszeresen végzett közegész­ségügyi vizsgálatot, s nem állapított meg alapvető hiányosságokat. A cikkben jelzettek, valamint, hogy nem jut elég fény a gyerekek számára kijelölt csoportszobákba, eddig sem jelentett olyan prob­lémát, amely az óvoda működését akadályozta volna. A tisztiorvos úrnak a szülők kérésére lefoly­tatott soron kívüli vizsgálata és az arról készült jegyzőkönyve sem állapít meg olyan tényt, ami a további működést akadályozná, a kisebb hiányos­ságok pedig a nevelési év kezdésére rendezhetők. Az önkormányzat az óvodai igazgatósággal együtt a gyermekek elhelyezését a szülőkkel együttműködve, személyes egyeztetéssel, a lehető legjobb megoldásokat keresve kívánja rendezni. Azt pedig a magunk részéről sajnáljuk, hogy az mb. városi tiszti főorvos a szülők kérésére az ön- kormányzatot megkerülve folytat soron kívüli vizsgálatokat, tesz egyoldalú nyilatkozatot. Szabó Andrea Vérbeli kereskedők Kényszerűségből viszonylag gyakran betérek szülővárosom egyik üzletébe, ahonnan legszíve­sebben az első pillanatban kifordulnék. A mo- solytalan fiatal nő hangjában valami olyanfajta ri­degséggel teszi fel a kérdést: „Mást?!”, mintha in­gerültté tenné az, hogy egyáltalán zavarni meri valaki. Elgondoltam, vajon mennyi pluszfáradsá­gába kerülne kiegészíteni kérdését: „Mást kér?”, vagy netalán: „Mást tetszik kérni?” Mennyivel kellemesebben hangzana ez a mondat, mint az udvariatlan, türelmetlen, szinte már felszólításszerű formula. Arról nem is beszélve, hogy a vásár­lás végeztével az én „Köszönöm”-ömre néma csend a válasz. Bezzeg gyermekkorom kedvenc boHjának kereskedője! Amikor 10-12 éves koromban kértem tőle, mondjuk, 20 dkg parizert, a kedves idős úr - füle mögött ceruzával - a kiszolgáláskor nyílt mo­sollyal így szólt: „Köszönöm.” Megtisztelve éreztem magam, hogy nekem, a gyermeknek köszönetét mondanak a 20 deka parizerért. Kérdeztem is otthon: vajon miért köszöni meg a vásárlást? Mert vérbeli kereskedő - hangzott a válasz. Persze ezeknek az üzletek­nek rangjuk volt Balassagyarmaton, az ősi kereskedővárosban. Az emberek szívesen tértek be az ilyen vérbeli kereskedőkhöz. Azért ma is akad pozitív példa. Az egyik cipőbolt természetes bá- jú tulajdonosnője oly magától értetődő kedvességgel igazít el por­tékája további kezelési útmutatóit illetően, hogy az ember önkén­telenül is jó kedvvel jön ki üzletéből. Igazság szerint az élet majd minden területén szükség lenne egy „pályaalkalmassági vizsgára”. Milyen jó lenne, ha orvosnak, j nővérnek csak az menne, akinek évtizedek múltán is van szeme és szíve az emberi kiszolgáltatottságra, tanár az lenne, aki él­ményt tud nyújtani óráin és a tananyag mellett neveim is képes, kereskedőként pedig az dolgozna, aki tisztában van vele, hogy munkája nem csak pénzcsinálás, hanem szolgálat is. Nyugdíjasok és az unió (Folytatás az 1. oldalról) Szólt arról is, a tagállamok kö­zött nyitott együttműködés van nyugdíjügyben. Ez azt jelenti, hogy a jövőt illetően konzultál­nak a leglényegesebb kérdések­ről. Közös célkitűzés többek kö­zött az életszínvonal megőrzése, a juttatások és a járulékok ki­egyensúlyozott alakítása, a nyug­díjrendszer pénzügyi fenntartha­tósága. A munkanélküliség mér­séklésére, munkahelyteremtésre jó lehetőséget lát a határ menti ré­giók együttműködésében. Ami pedig Magyarország megítélését illeti az EU-ban - ahogy a taná­csos mondotta - az utóbbi két év­ben nem romlott, most is a csatla­kozó országok élbolyában talál­ható. Igaz ugyan, hogy a tőkebe­fektetések mérséklődtek Magyar- országon, ennek azonban jórészt az a magyarázata, hogy a privati­záció, amely vonzotta a befekte­tőket, már korábban befejező­dött. Az unió országaiban a civil szféra jelentős, jó részük nem is szorul az állam támogatására. Urban Árpád országgyűlési képviselő, aki részt vett a találko­zón, kiemelte a gazdaság megin­duló fejlődését, a bérek és nyug­díjak felzárkóztatását az uniós át­laghoz, a fiatalok folyamatos kép­zését az idegen nyelvek és több szakma elsajátítását, hiszen ez biztosabb munkalehetőséget je­lent itthon és külföldön is. A találkozót a Nógrád Megyei Európai Információs Pont, a NYOK Nógrád megyei és Balas­sagyarmat városi képviselete szervezte. Ott volt a rendezvé­nyen Babjákné Ott Éva, az infor­mációs pont vezetője és Ozsvár Istvánná, a nyugdíjasok megyei képviseletének elnöke, valamint Borenszki Ervin, a megyei köz- gyűlés alelnöke. ____________■ M egégett a kisfiú Érsekvadkert Sajnálatos baleset történt a közelmúltban az érsekvad­kerti Rákóczi úti óvodában. Egy kisfiú a kiszebábu égeté­se közben égési sérüléseket szenvedett. Az óvodában évek óta hagyo­mány, hogy kiszebábu égetésé­vel búcsúztatják a telet, most azonban szomorú véget ért a né­pi szertartás. A település polgár- mestere, Nógrádi László elmond­ta, hogy a télbúcsúztatón az egyik óvodás arcába csaptak a lángok, akit a későbbiekben egy fővárosi kórházban kezeltek és kezelnek jelenleg is. Mint meg­tudtuk, a gyermek állapota javul és hamarosan hazajöhet. A ba­lassagyarmati rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt nyomozást rendelt el az ügyben._________■ Feszített a költségvetés Pásztó város önkormányzati képviselő-testülete a napok­ban a késő esti órákba nyúló vitát követően elfogadta a vá­ros 2004. évi költségvetését. A rendelet értelmében a város költségvetésének kiadási, illetve bevételi főösszege 3 958 762 ezer, a hiány 270.419 ezer forint. PÁSZTÓ A hiánycsökkentés érdeké­ben az előirányzat egy részénél korlátozó intézkedéseket (záro­lást) rendelt el a képviselő-testü­let, melynek nagyságrendje 61.684 ezer forint. Ennek figye­lembevételével 208.735 ezer fo­rint hiányzik a költségvetésből, melyet a pénzmaradvány és az önhiki összege tovább csök­kenthet. Pásztó város a többi hasonló sorsú kistelepüléssel együtt ne­héz helyzetben van, de a költ­ségvetés és az intézkedési terv a számításba vehető bevételnöve­lési és kiadáscsökkentési lehető­ségeket tartalmazza. (Megjegy­zéséként 2003-ban 1457 igény érkezett a Pénzügyminisztéri­umhoz a kb. 3200 önkormány­zattól önhikis támogatásra. Vár­hatóan ez a szám növekedni fog ebben az évben.) A kiadási oldal főbb összegei között szerepel beruházási fel­adatokra 1.255.019 ezer, felújí­tásra 5.610 ezer, intézményi fel­halmozási kiadásokra 13.739 ezer forint. A működési kiadá­sok 2.684.394 ezer forintot tesz­nek ki ebben az évben. A képviselő-testület ugyan­ezen az ülésén elfogadta a ci­gány kisebbségi önkormányzat költségvetését is, amely 864 ezer forint ez évben. A költségvetési rendelet kitér az esetleges likviditási problé­mák elkerülését szolgáló felada­tokra, az önhiki-pályázat beadá­sára vonatkozó teendőkre, vala­mint az egyes pénzeszközök fel- használására vonatkozó jogkö­rökre. A rendeletben leszabá­lyozták az intézmények költség- vetési gazdálkodását, illetve bi­zonyos összegek zárolásra ke­rültek, amelyek az önhiki- pályázat eredményétől függően kerülnek feloldásra. A jóváhagyott költségvetés fe­szített, de biztosítja az intézmé­nyek szigorú és fegyelmezett gazdálkodása melletti működé­sét, valamint a kiemelt célok megvalósítását. NEM CSAK AZ AUTÓ, A HÓ IS „PARKOL”? Az utak már szárazak a salgótarjáni parkolókban mégis jelentős helyet a hó foglalja el. ___________________________________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents