Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-30 / 75. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI 2004. MÁRCIUS 30., KEDD Új szervezet segíti az agrárgazdálkodók tevékenységét Beszélgetés az MVH Nógrád megyei kirendeltségének vezetőjével Az csak merő véletlen, hogy a mezőgazdasági termelők de­monstrációjának első napján találkozom a Mezőgazdasági és Vidékfejíesztési Hivatal (MVH) Nógrád megyei kirendelt­ségének közelmúltban kinevezett vezetőjével. Arra gondo­lok, az említett hivatal és a megyei szervezetei is azért jöt­tek létre, hogy a támogatások hozzáférését segítő munká­jukkal elkerülhetők legyenek a gazdatüntetések, s javulja­nak az agrárim élet- és munkakörülményei. Percze József kirendeltségvezető e minőségében első nyilatkozatát a Nóg­rád Megyei Hírlapnak adta.- Mikor, mi célból alakult meg az MVH?- A hivatal a földművelés- ügyi és vidékfejlesztési minisz­ter irányítása alatt álló önálló jogi személyiséggel rendelkező országos hatáskörű, önállóan gazdálkodó közigazgatási szerv, amely 2003. július 1-jén alakult meg, a SAPARD-hivatal és az agrárintervenciós köz­pont általános jogutódaként. Feladatai sokrétűek, mindet fel­sorolni itt aligha tehetem, in­kább csak kiemelésekre - a vég­rehajtás körébe tartozó felada­tok egyikének-másikának meg­említésére - szorítkozhatom. A hivatal hatáskörébe tartozik a pályázati felhívások közzététe­le, a közös agrárpolitikán belül az uniós támogatások elérhető­ségének biztosítása, a támoga­tásra benyújtott pályázatok ér­tékelése és kiválasztása, hely­színi szemlék végzése. Fontos feladat a folyamatban lévő pro­jektek megvalósítását segítő in­tézkedések megtétele, a támo­gatások ellenében vállalt köte­lezettségek megvalósításának nyomon követése, a támogatá­sok kifizetésének engedélyezé­se, teljesítése és ellenőrzése - és így tovább.- A fenti kérdést teszem fel az ön irányítása alatt álló megyei kirendeltségre vonatkozóan is.- A megyei kirendeltségek a múlt év november közepén ala­kultak meg. Jómagam pályázat utján nyertem el a kirendeltség­vezetői munkakört, a helyette­sem dr. Tóth Szabolcs agrármér­nök, vezető főtanácsos. Szerve­zetünk engedélyezett létszáma 16 fő, kiépítése és elhelyezése folyamatban van. Érthetően de­finiálva kirendeltségünk funkci­óját: az MVH meghosszabbított karjaként működve feladatunk mindaz, ami a hivatal hatáskö­réből megyei szinten megjele­nik. A hivatal önálló jogi szemé­lyiséggel nem rendelkező terü­leti szerveként operatív felada­tokat látunk el, végrehajtó sze­repkörben segítjük a helyi gaz­datársadalmat.- Milyen a kapcsolatrendsze­rük jogállás és munkamegosztás szempontjából az FVM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivata­lával? Nem lesznek párhuza­mosságok a feladatok ellátásá­ban?- Jól megkülönböztethető a két - mellérendeltségi kapcso­latban álló - szervezet funkció­ja, és éppen ezért is lehet együttműködésünk korrekt és hatékony. A pályázatok elkészí­tésének segítése továbbra is a hivatal és az állományába tarto­zó falugazdászok, valamint a megyei agrárkamara szakem­bereinek hatáskörébe tartozik. A mi fő feladatunk a remélhető­en jól elkészített pályázatok be­fogadása, „komplettírozása”, alaki, tartalmi és úgynevezett fizikai, helyszíni ellenőrzése, továbbá felterjesztése. Itt sze­retném felhívni a gazdatársada­lom figyelmét, hogy a pályáza­tokkal szemben rendkívül szi­gorú követelményeket támasz­tanak az Európai Unió illetékes szervezetei, amelyeknek való megfeleltetés a mi feladatunk is. Ebből is következik, hogy a több ellenőrzési ponton átme­Percze József nő pályázatok elbírálása, kifize­tése - a „rendszerből” követke­zően - időigényes.- Mit ajánl különösen a pá­lyázni kívánó gazdák figyelmé­be?- Először is, hogy regisztrál­tassák magukat. Megyénkben korábban mintegy 26 ezer őster­melő került bejegyzésre, közü­lük eddig jó, ha mintegy 10 szá­zalék regisztráltatta magát. Ezért hívom fel a figyelmet arra, hogy a korábbi, őstermelői re­gisztráció nem jogosít az uniós támogatások igénybevételére. Újra kell regisztráltatni magu­kat. Ismétlem, hosszú az átfutá­si idő, ha például valaki már re­gisztráltatta magát és sikeresen pályázik, esetleg az év vége felé jut a pénzéhez- A kirendeltségről már sok mindent tudunk, önről keveseb­bet. Bemutatkozna olvasóink­nak?- A gödöllői egyetemen 1970-ben szereztem agrármér­nöki, majd 1975-ben ugyanitt szakmérnöki diplomát. Első oklevelem kézhez vételétől dol­gozom a megye mezőgazdasá­gában, különböző munkahe­lyeken és beosztásokban. Csak az utóbbit említve: 1996-tól az FVM megyei földművelésügyi hivatalában dolgoztam, ahon­nan 2003. november 15-én az MVH állományába kerültem, s a kirendeltségvezetői állás be­töltéséig az alakulóban lévő ki- rendeltség munkájának koordi­nálásával bíztak meg. Miután pályázaton elnyertem a vezetői státuszt, ez év január 16-ától kerültem kinevezésre. Magam­ról már csak annyit, hogy csalá­dos vagyok, két felnőtt gyerme­Tárlat az iskolában Varsány Balogh Erzsébet képzőmű­vész alkotásaiból rendez tárlatot a Hunyadi Mátyás Általános Is­kola. Megnyitása április 1-jén csütörtökön 16 órakor lesz az in­tézmény galériájában, nyitóbe­szédet mond Bakos Ferenc grafi­kus, az iskola művésztanára. Balogh Erzsébet pasztellal, akvarellel, olajjal és tűzzománc­technikával dolgozik, jó néhány önálló kiállítás mellett bemutat­künk és négy kis unokánk van, Salgótarjánban lakunk- Milyen koncepcióval pályá­zott és foglalta el hivatalát? Me­lyek a legfontosabb és legaktuá­lisabb feladatok?- Ismét csak kiemelésekre vállalkozhatok. Tisztában vol­tam azzal, hogy mint nem önálló jogi személyiségű kiren­deltség működését a hivatal szervezeti és működési sza­bályzata határozza meg, ennek kövefkezetes betartása és be­tartatása az alapvető. Ugyanak­kor jelentkezik egy sor olyan feladat, amit a kirendeltségve­zetőnek kell megoldani. Ezeket fejtettem ki részletesen pályá­zatomban - a személyi állo­mány kialakításától, az elhe­lyezésén, a munkaszervezet és munkarend megszervezésén keresztül a központtal és a me­gyei szervekkel való kapcsolat- tartásig bezárólag. Ezek közül J még egyik-másik folyamatban j van, a legsürgősebb az appará­tus elhelyezésének biztosítása, miközben a szakmai tevékeny­ség egy pillanatra sem szen­vedhet csorbát. Kiemelném még az ügyfélbarát ügyintézés fontosságát, miközben a szol­gáltató funkció helyett - kifize­tő ügynökségi jellegünknek megfelelően - a hatósági mun­kára koncentrálunk. A kiren­deltség munkájának megszer­vezésében igyekszem felhasz­nálni külföldön szerzett jó ta­pasztalataimat, amelyeket ugyancsak kifejtettem pályáza­tomban.- Nyakunkon az Európai Uni­óhoz való csatlakozásunk, majd beilleszkedésünk. Ön szerint jobb vagy rosszabb helyzetbe ke­rülnek a magyar gazdák?- Csak megerősítem, az EU intézményrendszere rendkívül szigorú követelményeket tá­maszt minden csatlakozó or­szággal, így velünk, a mi mező- gazdaságunkkal szemben is. Amennyiben ezeknek a kritéri­umoknak maradéktalanul meg tudunk felelni, akkor bízvást bízhatunk abban, hogy a ma­gyar agrárium is és benne a gazdaember is jobb helyzetbe kerül.- Diplomatikus válasz volt. Ezért konkrétabb leszek: hogyan ítéli meg versenyképességünket?- Döntő lesz, hogyan tudjuk versenyképességünket javítani. Ehhez hozzájárulhat az agrár- és vidékfejlesztési operatív program (avop), amelynek egyik legfontosabb feladata a versenyképesség megalapozá­sa. Ezen belül is a mezőgazda- sági beruházások támogatása: gépesítés, feldolgozási techno­lógia stb. A másik fontos jogcím az erdőgazdálkodás korszerűsí­téséhez nyújtható támogatás és így tovább. Ha az ebben rejlő le­hetőségeket ki tudjuk aknázni, akkor javulhat versenyképessé­günk is, és jó esélyünk lesz az uniós tagság nyújtotta előnyök érvényesítésére is. Persze ez nem megy majd máról holnap­ra, s a magyar agrárium minden résztvevőjétől toleranciát, szak- szerűséget, következetességet és fegyelmet is igényel. BARÁTHI OTTÓ HALÁLOS ÜTKÖZÉS. Amint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, pénteken este 17 óra 45 perckor halálos kimenetelű közlekedési baleset történ Kisterenye belterületén. A Rákóczi úton Nemti felől a 21- es főút felé közlekedett az a kamion, amelyet egy 35 éves budapesti férfi vezetett. Az úttest jobb szélén parkoló gépkocsi kikerülése közben áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeüt­között a szemből érkező, egy 49 éves kazári férfi által vezetett Skoda típusú személygépkocsival. A bal­eset következtében a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette, utasai közül egy 17 éves lány súlyos, egy 20 éves férfi és egy 20 éves nő könnyű sérülést szenvedett. ___________________________■ Á llást foglal a munkaközösség A salgótarjáni Százszorszép Tagóvoda szülői munkaközössége (SZMK) nevében ezúton fejez­zük ki sajnálatunkat a 2004. március 26-i közgyű­lésen történtek miatt. Amint azt az óvoda során elkeseredett apuka a sajtó nyilvánossága előtt elmondta: akciója spon­tán volt, pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség okozta, saját személyes véleményének kívánt ezúton han­got adni. Az esettel kapcsolatban annyiban érezzük felelős­nek magunkat, hogy egyéni erőfeszítéseit,, elkesere­dettségét átérezzük A SZMK, illetve a szülői közösség nevében egyéni akciókat nem hajtottunk végre, és nem is kívánjuk egyéni szándékainkat egy közösség bástyája mögé bujtatni. Ezért kérjük, hogy a cselek­ményt a közvélemény egyediségében kezelje, és ne a szülői munkaközösség egy részét minősítse ezzel. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a közvélemény csak egy tortára figyel fel, sem pedig arra, hogy a város önkormányzata minden valódi ok nélkül, és több mint 2600 városlakó tiltakozó aláírása ellenére be­zárja legcsaládiasabb és leggazdaságosabban mű­ködő óvodaintézményét. Bár a tiltakozás e módját természetesen nem tartjuk a demokratikus meggyőzés eszközének, a Százszorszép Tagóvoda megszüntetését továbbra sem tekintjük véglegesnek és megfellebbezhetet­lennek. Közöljük továbbá, hogy az elkeseredett apuka a szülői közösség, nem pedig a szülői munkaközös­ség tagja, amint az a lapban március 27-én napvi­lágot látott. MITRÓ ÉVA, AZ SZMK ELNÖKE ________________FARKAS BEÁTA, AZ SZMK ELNÖK-HELYETTESE M ese helyett igaz történet a csodabalzsamalmáról Ázsiában emberemlékezet óta fogyasztják és nagy becsben tart­ják a keserűuborkát, más néven csodabalzsamalmát, latin ne­vén Momordica charantiát. A növény termése nyersen és sütve egyaránt fogyasztható, a magjából és a gyümölcsének részeiből teát is főznek. A Momordica charantia áldásos hatásáról nem­csak szakmai leírások szólnak, szűkebb pátriánkban megta­pasztalta ezt egy Neműben élő idős asszony is. Már az említett két elnevezés (keserű uborka, balzsamalma) alapján is az ember valami zöld­ség-gyümölcsre gondol, de hogy még pozitívabb legyen a képzele­tünkben, említhetjük a Fülöp- szigeteken használt nevét is, mely szerint keserűdinnye. Euró­pában csak pár éve lehet hozzá­jutni, Németországban és Auszt­riában a tea formájában történő fogyasztás vált kedveltté. Az eu­rópai siker titkára Dr. Otfried Weise táplálkozástudós és Ayurvéda szakértő nemrégiben megjelent könyve ad magyaráza­tot. Elsőként mutatja be teljes részletességgel a növényt és be­számol a használati tapasztala­tokról, amelyek során a kozott a '92. évi olimpiai pályá­zaton, a II. országos pasztellbi- ennálén is, rendszeres résztve­vője a megyei képzőművészeti kiállításoknak, köztük a széc- sényi őszi tárlatnak. Pintér Sándorné lánya családjánál Momordica charantia igen ked­vezően befolyásolta az anyagcse­rezavarra visszavezethető pana­szokat. A könyv szerzője szerint a csodabalzsamalmának az anyagcserére gyakorolt előnyös hatásai különösen a cukorbeteg­ség és a magas vérnyomás esetén érvényesülnek. Sőt, segítséget je­lenthet az ödémás elváltozások­nál, csökkent emésztőképesség, magas koleszterinszint, reumás izületi gyulladás esetén is. Özvegy Pintér Sándorné Neműben él, nyolcvanharmadik évét tapossa és már tizenhét éve cukorbeteg. Örömmel meséli, hogy az utóbbi hetek kedvező változást hoztak számára: a szo­kásos reggeli ellenőrző mérések ugyanis egyértelműen jelezték, a charantea fogyasztására ala­csonyabb lett a vércukorszintje, s aminek legjobban örül, hogy megszűnt az ingadozás, amely korábban rosszulléteket okozott nála. S mint mondja, még a járás is könnyebb azóta. Pintér néninek a lánya, Széles Kálmánná szerezte be a gyógy­növényt, ő pedig lapunk, a Nóg­rád Hegyei Hírlap Jó tanács cí­mű mellékletében olvasott róla. Azt ajánlotta az édesanyjának, hogy mindenképpen tegyen ve­le egy próbát. Az idős asszony két hónapig itta a gyógynövény­főzetet. Reggelente a közelben lakó lánya az aprított Charantea zöld­ség-gyümölcsből (nem filtere- zett!) készítette el számára a te­át, melyet az idős asszony a nap folyamán rendszeresen fogyasz­tott az előírás szerinti mennyi­ségben. így hát a teafőzés a reg­geli tevékenység részévé vált, a tea az eddigi gyógyszer, moz­gás, diéta kombináció elmarad- hatatlan kiegészítője lett. pr

Next

/
Thumbnails
Contents