Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-29 / 74. szám

2004. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ HAZAI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Budapest Április elsejétől emelkedik a vissza nem térítendő lakásépí­tési kedvezmény összege, nő a támogatást igénylők felső korhatára, és hosszabb idő áll rendelkezésre az ígért gyer­mekek megszületésére is. A részletekről Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízot­tat kérdeztük.- Bár 2004 a takarékosság éve, | a szociálpolitikai támogatás ?■ mégis jelentősen nőtt. Hogyan | sikerült ezt elérni?- A fiatalok támogatását, az otthonteremtést és a gyermek- vállalási kedvet kiemelten fon­tos dolognak tartjuk. Az emelés mértékével is elégedettek va­gyunk, hiszen az előző kor­mányzati ciklushoz viszonyítva egy gyermek estén négyszere­sére, kettő, illetve négy gyerek esetén pedig kétszeresére emel­kedett a kedvezmény. Úgy gon­dolom, 2006-ig már nem lesz szükség újabb emelésre.- Milyen felételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse a támogatást?- Új ház építésére, illetve új lakás vásárlásra igényelhető kedvezmény, ha az házastársak egyike sem töl­tötte még be a 40. életévét Két korlát van: egy kétgyerme kés család maximum 3 szobás, vagy 2+2 félszobás lakást építhet vagy vásárolhat, amelynek telek nélküli értéke nem lehet több 18 millió forintnál. A támogatás felét egyébként az is igényelheti, aki bővíti meglévő lakását, illetve az a három- vagy többgyerekes család, A LAKÁSÉPÍTÉSI KEDVEZMÉNYEK ÖSSZEGE (FORINT) 2002 2003 2004. ÁPRILIS 1-TÖL 1 % gyermek után ## gyermek után élé gyermek után éééé gyermek után 200000 1200000 2200000 2400000 500000 1600000 2700000 3 200000 800000 l 2 000000 i 3 200000 4000000 j amely régi lakását nagyobb alap- területű, többszobás használt lakásra cseréli.- A nagycsaládosok sérelmezik, hogy az ötödik és a hato­dik gyerek után csak 200 ezer forinttal nő a támo­gatás.- Sajnos ennyi az or­szág teherbíró képessé­ge. Meggyőződésem, hogy ez a gyermeklét- szám-szabályozás így van szinkronban a társa­dalmi elfogadottsággal.- Sokan azt kritizálják, hogy a fiatalok csak két gyermeket vál­lalhatnak előre.- Az előző kormány idején egyet sem ígérhettek, ehhez ké­pest óriási az előrelépés. Egyéb­ként ha valaki a szocpol mellett hitelt is felvesz, és közben meg­születik a harmadik gyerek, akkor a kölcsön törlesztésére felveheti a harmadik gyermek után járó tá­mogatást.- Az összeg növelése mellett emelkedett az ígért gyermekek meg­születésének határideje, és 35-ről 40 évre nőtt az igénybevevők korhatára. Ez miért fontos?- Ez megkönnyíti a családtervezést, és a gyermekvállalás és a munka közötti összhang megte­remtését. A korhatár emelésére azért volt szükség, mert kitolódott az első gyermek megszületésének ideje. Míg a ’90-es évek előtt álta­lában már az anya 25 éves kora előtt megszületett az első gyer­—— CSER KAROLYNÉ, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese: - Örülünk az emelés­nek, de nem vagyunk elégedettek vele, mivel az állam még mindig nagyon kis részt vállal a lakásépítésből. 1994-ben egy családi ház építési költségeinek a telét fedezte a szociálpolitikai támogatás, ám utána hosszú éveken keresztül nem emelték az összeget. Ma jó, ha egy ház építésének a 20 százalékát fedezi a kedvezmény. Valamilyen szinten befolyásolja az emelés a lakásépítési és gyermekvállalási kedvet, de ez nem számottetvő, hiszen hatalmas önerőre van szükség, egy többgyermekes családnak pedig szinte lehetetlen jelentős hitelhez jutni. « MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz - MPSZ szakpolitikusa: - A kedvezmény emelése önmagában üdvözlendő, bár a korábbi Ígéretekhez képest negyed évet csúszott a rendelet. A támogatás azonban nem oldja meg az ott­honteremtési problémákat, hiszen csak új lakás építé­sére lehet igénybe venni, ráadásul csak két gyereket lehet előre vállalni, hármat már nem. Valamelyest per­sze pozitívan befolyásolja az otthonteremtési kedvet, de nem tudja kompenzálni azokat a megszorításokat - lakáshitel-kamat­emelés, bérlakásépítés stagnálása, adókedvezménynek megnyirbá­lása -, amelyek eddig visszavetették azt. mek, ma sok esetben csak 30 év felett vállalkoznak a nők a szülés­re. Nem örülök ennek a tenden­ciának, de alkalmazkodnunk kell a mai világ jelenségeihez.- Mi történik akkor, ha valaki két gyereket ígér, ám bizonyos okok miatt egy sem születik meg a határidő leteltéig?- 2003 májusa előtt minden ilyen esetben egy összegben, kamatostól kellett visszafizetni a támogatást. Ma már csak azoknak kell így cselekedniük, akik maguk döntöttek úgy, hogy mégsem akar­nak gyereket. Ha egészségügyi okok miatt, vagy más, elháríthatat­lan ok miatt nem születik baba, akkor a támogatás átalakul hitellé, ami részletekben törleszthető.- Akkor is vissza kell fizetni a támogatást, ha az igénybevétel után kiderül, hogy a párnak nem születhet gyermeke, ám közben örökbe fogadnak?- Az örökbefogadás olyan, mint­ha az ember a saját gyermekét ne vélné, tehát a támogatás ugyanúgy jár, mint saját baba esetén.- Ön szerint mennyire befolyá­solja az otthonteremtési és a gyer­mekvállalási kedvet a kedvezmé­nyek megemelése?- Nem gondolom, hogy ennek hatására tömeges építkezések kezdődnek, de úgy tartom, hogy most helyre tettük az otthonte­remtések terén eddig hozott meg­szorítási intézkedéseket. Igaz, ki­csit többet kell törleszteniük havonta a lakáskölcsönnél rendel­kezőknek, de legalább nagyobb támogatást kapnak az indulás­hoz. Meggyőződésem, hogy ha az ország gazdasági helyzete javul, újra csökkennek majd a hitel­kamatok is. FARKAS MELINDA Néppárttá alakult a Fidesz Orbán Viktor és Szűrös Mátyás. Szövetségben fotós europress/diósi imre Budapest A költségvetés megváltoztatá­sát szorgalmazó nemzeti petí­ció aláírására szólította fel az embereket Orbán Viktor a Fidesz - MPSZ első szövetségi ülésén. A párt elnöke úgy lát­ja: ha nem változtatják meg a büdzsét, sokkal többen lesz­nek az európai uniós csatlako­zás vesztesei, mint a nyertesei. Megtelt a 12 500 fős Budapest Sportaréna a Fidesz szövetségi gyűlésen. A rendezvényt Kövér László, a párt választmányi elnö­ke nyitotta meg; szerinte az ülés célja a néppárttá alakulás de­monstrálása. Beszédet mondtak a Fidesz társszervezeteinek veze­tői is: Gyürk András, a Fidelitas elnöke, Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Túri-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesü­let vezetője és Semjén Zsolt, a Ke­reszténydemokrata Párt vezetője is. Farkas Flórián kijelentette: a Lungo Drom a magyarságát büszkén vállaló cigányság érde­keit képviseli. Vendégként felszólalt Szűrös Mátyás, a „történelmi” Szociál­demokrata Párt elnöke is, aki szerint az igazi szociáldemokra­táknak a nemzeti oldalon van a helyük. Szász Jenő, az erdélyi, székelyudvarhelyi polgármester szerint a Fidesz Szabad Európa­iistája az erdélyieket is képviseli Brüsszelben. Orbán Viktor pártelnök be­jelentette: befejeződött a párt át­alakulása. Hangsúlyozta: a kö­zösség sorsát csak úgy lehet job­bá tenni, ha a változást magukon kezdik. A 176 egyéni választóke­rületből 167-ben felálltak a veze­tők, közülük 77-en újak. Buda­pesten a 18 új jelölt mellett 14 maradt a posztján. A Fidesz elnö­ke szerint még május 1-je előtt módosítani kell a költségvetést. A Fidesz nemzeti petícióban szorgalmazza, hogy a kormány állítsa vissza az otthonteremtési támogatásokat, csökkentse a gyógyszerek árát, állítsa le a kór­ház-privatizációt, és garantálja, hogy az energiaár-emelés mérté­ke nem haladja meg az 5 százalé­kot. Orbán arra kérte híveit, hogy gyűjtsenek össze 1 millió aláírást a cél érdekében. farkas melinda A SAPARD A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatai alapján az alábbi célokra igényelhető, vissza nem térítendő támogatás EU forrásból: • Mezőgazdasági vállalkozások beruházásai • Mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése • Falufejlesztés-és felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése • A tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése • A vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása Részletes információ beszerezhető az alábbi címen: www.sapard.fvm.hu valamint az MVH Regionális Irodájában cím: Észak-Magyarországi Regionális Iroda 3500 Miskolc, Mindszent tér 1. Tel.: 45/509-563, 509-564 Fax: 46/509-565 Hírek Előbb fizetnének A 13. havi nyugdíj két részlet- beni kifizetését kezdeményezi az MSZP. A cél, hogy a összeg egyik felét május 31-ig meg­kapnák a nyugdíjasok. Idén a 13. havi nyugdíj kétheti nyug­díjnak felel meg. A javaslatot az SZDSZ is támogatja, europress Ellenszavazat nélkül Az MDF országos választmá­nya támogatta Dávid Ibolya „Á normális Magyarország” cí­mű programját, és megerősítet­te az európai parlamenti kam­pánystratégiát. Gémesi György kampányfőnök szerint a straté­giájuk az, hogy 2006-ban ke­resztény-konzervatív kormánya legyen az országnak, europress Konferencia Telekiről Teleki Pál emlékét idéző konfe­renciát tartott a Lakiteleki Nép­főiskola a budapesti Kossuth Klubban. Lezsák Sándor MDF- es országgyűlési képviselő szerint ugyanolyan társadalmi közmegegyezést kell kialakítani a volt miniszterelnökről, ami­lyen Nagy Imréről létrejött, mti Autópálya Tizenhat autópálya-felújítási és -fenntartási közbeszerzési el­járást hirdetett meg az Állami Autópálya Kezelő Rt. A munká­latok kiterjednek az MO-s autó- útra és az Ml-es, M3-as, vala­mint az M7-es autópályára, ám még nem érintik az M5-öst. mti Új támogató Új forráshoz jutott a Nagycsalá­dosok Országos Egyesülete érdekvédelmi tanácsadó köz­pontja, így egyelőre nem kell szolgáltató tevékenységét szű­kíteni. A pénzügyi cég támoga­tására azért volt szükség, mert a civil szervezetek költségvetési támogatása idén 23,5 százalék­kal csökkent, mti ■ Áprilistól emelkedik a szocpol

Next

/
Thumbnails
Contents