Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-16 / 63. szám
2004. MÁRCIUS 16., KEDD BALASSAGYARMAT Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal REGIONÁLIS NAPLÓ Nem csak a városért dolgozik Kihívás és megbecsülés a feladat Tavaly decemberben vehette át a fővárosi Petőfi Csarnokban Kolompár Orbántól, az Országos Cigány Önkormányzat elnökétől a Közéleti díjat Baranyi János, a balassagyarmati cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. A megtisztelő kitüntetést a Nógrád megyei cigány ifjúság sportjáért, a labdarúgó- utánpótlás területén végzett tevékenységéért kapta meg. A tősgyökeres gyarmati muzsikuscsaládból származó Baranyi János nagyapjának testvére, a városban immár legendává ■ vált „Rekett” volt, s a nagy szegénységben élő, 6 gyermeket felnevelő család összetartó erejeként a szeretet és áldozatvállalás működött. Az Óváros téren felnövő négy fiú egyaránt leérettségizett. A zene mellett János vendéglátó-ipari technikumba járt, melynek később hasznát vette. 32 esztendeig volt előadóművész Pesten, bejárta az egész világot, majd 1988-tól 1994-ig a nagy hírű, 1280 négyzetméteres alapterületű, 29 főt foglalkoztató Balassa étterem vezetője lett, s a piacon is működtetett büfét. Időközben kitanulta a hangszerkészítő szakmát, ma is készít vonósokat a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában. Két gyermekére igen büszke: fia a fővárosi Belcanto étterem 6 nyelvet beszélő pincére, aki minden hangszeren játszik, lánya pedig a budapesü Matáv főigazgatóságán titkárnő. Baranyi János a 2002-es önkormányzati választások óta került az öttagú szervbe. A régi tagok mellett [Jónás Gábor, Baranyi Gábor) a három belépő új tag Mogyorósi Gabriella, Váradi László és Baranyi János lett, aki szavazás útján vált elnökké. Az 5 főből ketten a szociális bizottságnak is tagjai (Baranyi János és Mogyorósi Gabriella], utóbbi listán bekerült a képviselő- testületbe is. Baranyi János sportért végzett munkája valóban kiemelkedő. Tavaly 90 ezer forintot kaptak e célra a költségvetésből. Az elmúlt év januárjában a város által rendezett teremtornán 3. helyezett lett a cigány futballcsapat, s itt Mátyás Zsolt kapta meg a legjobb futballista címet. A megyei cigány kisebbségi önkormányzatok futballcsapatainak tornáján másodikok lettek, itt Oláh Tibor bizonyult a gólkirálynak. A Gyöngyösön megrendezett 19 évesek tornáján a megyei cigányválogatott megnyerte a bajnokságot, Nyíregyházán pedig 64 csoportból lettek a harmadikok. Augusztusban élményszámba menő esemény történt: a Puskás-stadion gyepszőnyegén döntőt játszottak a 14-16-17 éves válogatottak, ahol a legjobb kapus címet Mészáros Zsolt, a legfiatalabb játékos kupája címet pedig Jónás István szerezte meg. Idén februárban a balassagyarmati cigány kisebbségi önkormányzat csapata második helyen végzett a városi teremtornán. Sikereik eléréséhez nagy segítséget nyújt a városvezetés. Lombos István polgármester a volt úttörőtábort bocsátotta rendelkezésükre, a sportcsarnokot pedig minden kedden este 8-tól 10-ig megkaphatták. Amiben tud, melléjük áll a polgármester, az alpolgármesterek és Látkóczki Bálint, az MSZP városi elnöke. Baranyi János a tehetség- kutatáshoz minden iskolával tartja a kapcsolatot, s az úttörőtáborban 25-40 fős csapatokkal foglalkozik Oláh Tibor, Jónás Zsolt, Mátyás Zsolt, Kardos Iván segédletével. A Nádor utcában úgyszintén gyakorolnak. A sporton kívül azonban más közéleti tevékenységet is folytat Baranyi János. Tavaly nyáron 600 zsák ruhát osztottak szét a roma- ság és a szegény emberek körében, iskolaköpenyt adományoztak az általános iskolások részére. E célra 200 ezer forintot szerzett, de szponzorok, barátok is segítik munkáját. A Szent Imre Keresztény Iskola például kölcsönmezzel látta el a versenyzőket. Pályázati úton 100 ezer forintot nyert sportcélokra Baranyi János, aki áprilisban meg akarja szervezni a kistérségi roma vers- és mesemondóversenyt is. Múlt decemberben 5 évestől a 60 évesig mindenkit megmozgatott az általa szervezett roma rendezvény. Baranyi János kiemelte a közelmúlt eredményeit is: 14 év után dr. Bacskó József alpolgármester heteken belül meg tudja szüntetni az újkóvári cigánytelepet, és 5-6 családot fürdőszobás, összkomfortos lakáshoz juttat. A szociális bizottság és a városvezetés adósságkezelési programjával, felméréseivel megpróbál megoldá st találni a jogcímnélküli lakáshasználókkal szemben.- Nem a sikerekért dolgozom, nem is csak a városért, de az országért is. Ahol a cigánysággal baj van, én ott vagyok - mondta a Közéleti díjas kisebbségi önkormányzati elnök. ÜGYÉSZSÉG: EREDMÉNYES ÉV. A Nógrád Megyei Főügyészség összügyészi értekezletén dr. Tolvay Örs Csaba megyei főügyész számolt be 2003-ban kifejtett tevékenységükről. Nógrád megye az országos átlagnál is jobban teljesít, csaknem 98 százalékos váderedményességével - emelte ki a meghívottként szintén jelen lévő Polt Péter legfőbb ügyész. Március 1-jétől Dúzs József ezredes vette át a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatói posztját a februárban saját kérésére felmentett Ferencsik Pál dandártábornoktól. Az új vezetőt korábbi tevékenységéről, terveiről, a határőrség jövőbeli feladatairól kérdeztük.- Bizonyára sokan kíváncsiak eddigi pályafutására, életének állomásaira, személyére.- Borsod megyéből származom, 49 éves vagyok, nős, két felnőtt gyermek édesapja. A hivatásos tiszti pályafutásom 1977-ben, a Miskolci Határőr Igazgatóság jogelőd szervezeténél kezdődött, ahol 1995-ig megszakítás nélkül dolgoztam. A kirendeltségvezető-he- lyettestől a kerületparancs- nok-helyettesi beosztásig sokféle funkciót töltöttem be és ez idő alatt két egyetemi és egy főiskolai diplomát szereztem. 1996-97-ben a budapesti Ferihegyi nemzetközi repülőtér határrendészeti szervének voltam a vezetője, majd a határőrség idegenrendészeti és Dúzs szabálysértési főosztályvezetője lettem. Ebből a pozícióból kért fel az országos parancsnok úr a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatói feladatainak ellátására. Bár korábban is főosztályvezető voltam, úgy éreztem, nem árt 5-6 évente váltani. Ami a várost illeti: már többször jártam itt, s mivel a szülőhelyemhez hasonlít, nagyon szimpatikusnak találom ezt a környezetet, s kedvesnek az embereket. Jelenleg a határőrség pihenőházában lakom, csak hétvégente járok haza. A családom nem szándékozik elköltözni Budapestről. Magamról még annyit, hogy oroszból felsőfokú, németből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, és tagja vagyok a központi tisztikarnak is, hobbim a sakk. Az edelényi sportkör versenyzőjeként az OB I/B-ben játszottam, de sajnos mostanában egyre kevesebb az időm erre.- Az utóbbi időben felborzolták a közvéleményt a balassagyarmati igazgatóság kirendeltségein előforduló korrupciós ügyek. Milyen fellépést tervez ezzel a jelenséggel szemben?- Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a határőrség korrupt, hanem volt néhány korrupt tagja, akiknek ügyében a bíróság majd ítél, s ha kell, munkaviszonyuk megszűnik. A jövő egyik kiemelt feladata az, hogy csírájában elfojtsuk a korrupciót, s lépjünk az első gyanús jelre. A legradikálisabb ellenőrzési rendszerrel kell, hogy visszatartsuk az állományt. A „nulla tolerancia”-elvét érvényesítjük a visszaélésekkel szemben. Aki a határőri hivatást választotta, azonoJózsef sulnia kell a makulátlan előélettel. Szeretném, ha a határőrök udvariasak, kulturáltak, segítőkészek lennének az állampolgárokkal, a jogsértések esetében azonban határozottan, törvényesen és szakszerű intézkedésekkel lépnének fel. Föl kell mérni a korrupciót elősegítő körülményeket, azokat a szabályokat, melyeket kijátszhatnak az emberek. Csak úgy lehet az ellenőrzés módszerét kialakítani, ha tudjuk, mit akarunk, mi ellen küzdünk. A helyzet mindenkori változásához kell a folyamatos ellenőrző munka stílusát alakítani. Rá kell szolgálnunk a közbizalomra.- Milyen nagy átalakulások érintik a határőrség feladatkörét az uniós csatlakozás kapcsán?- A szakmai munka szempontjából a schengeni határellenőrzési feladatokra való felkészülést kell biztosítani az igazgatóságon és a kirendeltségeken. Úgy tapasztaltam, hogy az állománynál van egyfajta bizonytalanság e területen. A kollégáim pontosan szeretnék tudni, hogy milyen feladat vár rájuk a jövőben, változó világunkban viszont nem olyan könnyű a jövőkép kialakítása. Ehhez a realitásokból kell kiindulni, csak így jöhet létre a biztonságérzet. A schengeni ellenőrzési rendszer nem csak a külső határokon való ellenőrzést jelenti, hanem az ország mélységi ellenőrzésére is vonatkozik, a belső határokig terjed, sőt bizonyos esetben a szomszéd ország területét is érinti, például a bűnelkövetők üldözésekor. A schengeni egyezményhez történő csatlakozás után a belső határokon megszűnik a személyek és a járművek átléptetésének ellenőrzése, de az ország mélységében és a határterületen a határőrség jelenlétére továbbra is szükség lesz. Ennek elsődleges oka abból fakad, hogy a határon átnyúló bűnözést csak fokozott határ- rendészeti jelenléttel lehet I majd visszaszorítani és megakadályozni. Ebben az időszakban is számolni lehet majd olyan személyek megjelenésével a belső határok térségében, akik csak Magyarországra kaptak beutazási lehetőséget, ennek ellenére illegálisan próbálnak meg Nyugat-Eu- rópába hazánkból eljutni. A külföldi illegális munkavállalókkal szembeni hatékony fellépés is EU-s követelmény a határőrség részére. Ha az ország a fenti folyamatokat nem tudja majd megfelelően kezelni, az unió részéről komoly szankciókkal lehet számolni. Tehát a becsülettel dolgozó kollégáknak nincs miért félni a jövőtől: modem, hatékony határőrségre van szükség, mely az egész ország területén diszlokál. Ki szeretném emelni azt a körülményt is, hogy a schengeni és az európai uniós csatlakozásunk időpontja nem fog egybeesni. A határforgalom ellenőrzése a belső határokon május 1-je után is fenn fog maradni, egészen a schengeni csatlakozásunk időpontjáig, amelyre várhatóan 2007 után kerülhet majd sor. Az ellenőrzés mélysége és tartalma differenciált lesz, az uniós országok állampolgárai részére könnyített, akik akár személyi igazolvánnyal is átléphetik az államhatárt. Az egyéb kategóriába tartozók esetében az ellenőrzés technológiája és tartalma a jelenlegihez viszonyítva nem fog lényegesen változni, ugyanakkor mindenki számára megszűnik a vámellenőrzés és az utasoknak csak egyszer kell majd megállni a határ- átkelőhelyen, vagyis az ellenőrzés „egyvonalas” lesz. Az új ellenőrzési technológia azonban gyorsítani fogja majd a határátkelőhelyen való ki- és beutazást.- Mennyire volt könnyű a feladatok átvétele az igazgatóságon?- Két hét alatt történt meg az átadás-átvétel. Most már teljes felelősséggel irányítom az igazgatóság tevékenységét. A 27 éves szakmai és vezetői gyakorlat kellő önbizalmat ad számomra, hogy sikeresen megbirkózzam ezzel a feladatkörrel, amely megbecsülés, kihívás és megmérettetés is számomra. SZABÓ A. Kovács János 1989-től kisiparosként, majd egyéni vállalkozóként dolgozik. Azt követően, hogy fia betöltötte 18. életévét, ő is hasonló profilú vállalkozást indított. Mindkét cégnél 40-40 alkalmazottnak adnak munkát, s fél esztendeje kft.-t hoztak létre, mely kifejezetten a fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek számára kínál munkahelyet. Kovács Jánosnak jó tapasztalatai voltak a fogyatékkal élőket illetően eredeti vállalkozásában is: lelki életüket megváltoztatja a tevékenység, melyet alázattal és hálával végeznek. Kerekesszékesek, hallás- és látássérültek, szívinfarktus után rehabilitálódók találnak a vállalkozásban testre szabott, megfelelő elfoglaltságot. A 27 megváltozott munkaképességű személyből mintegy 15-en járnak be, a többiek bedolgozási rendszerben, otthon végzik munkájukat. Zavarszűrők és kistranszformátorok tekercselésével foglalkoznak a megváltozott munkaképességűek, akik három műszakban, rugalmas munkaidő-beosztással ténykednek. A térségben egyedülálló lehetőség iránt, melyet az állam is támogat, nagy az érdeklődés nem csak a városban, de például Szugyben, Érsekvadkerten, Mohorán, Orhalomban is. Kovács János kiemelte, hogy a kft. működésében sorsdöntő fordulat lehet a március 10-én beadott pályázat, mely egy telephely megvásárlását célozza meg. A modern telephely a nagybeszállítókkal is megkönnyíti a kapcsolattartást, a modern célgépek pedig a termelékenység növelését, a minőségbiztosítás feltételeit adhatják meg. S az sem utolsó szempont, hogy 50 új fő foglalkoztatására nyílhat lehetőség az áprilisban elbírálandó pályázat keretében. A munkahely biztosítása elősegíti a foglalkoztatottak társadalomba való visszailleszkedését, lelki egyensúlyuk megtalálását - hangsúlyozta Kovács János. SZ. A. A modern célgépek a termelékenység növelését is szolgálják Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása