Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-06 / 31. szám

12. oldal Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. FEBRUÁR 6., PÉNTEK Pályán az Érsekvadkert Futball7vége, regionális döntő, Dunakeszi Újra az aranyásók földjén Kovács László ezúttal sífutásban indul Ahogy az NB I-es labdarúgó- kluboknak a téli műfüves te­remtorna, úgy a nagypályás amatőr (az NB III-asnáí alacso­nyabb klubok részvételével) együttesek számára az immár három esztendeje megrende­zett Futball7vége nyújt az ubor­kaszezonban is játéklehetősé­get. Az idei rendezvénysoroza­tot a főváros mellett négy me­gyében szervezte meg a Buda­pesti Futball 7 Utánpótlás és a Pest Megyei Sportszeletet is ki­adó BEAD Kft. A Fut- ball7végéken tíz különböző helyszínen összesen 76 megyei, illetve budapesti amatőr csapat Szombaton és vasárnap Frankfurtban rendezik meg az asztalitenisz Európa TOP 12 via­dalt, amelyen Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla is indul. A 2. helyen kiemelt Tóth kilencedik alkalom­mal vesz részt a rangos verse­nyen, legjobb eredményét tavaly érte el, amikor a 3. helyen vég­zett. Bátorfi (7.) tizenhetedszer indul, s 1986 óta három aranyér­met szerzett. A viadalt az elmúlt állt rajthoz a két hét vége négy játéknapján, tíz különböző helyszínen (Balassagyarmaton, Budafokon, Dunakeszin, Pest- hidegkúton, Solymáron, Szé­kesfehérváron, Tarjánban, Tá- piószentmártonban, Tökölön és Vácon) összesen száznyolcvan mérkőzést játszva. Február 7-én az öt terembaj­nok (Securicor, Polgárdi, Tardos, Érsekvadkert és Pilisszentiván) körmérkőzése­ken méri össze erejét a II. Arany Ászok Regionális Futball7végén Dunakeszin, 10 órától a városi sportcsarnokban. esztendőben szintén Németor­szágban (Saarbrücken) bonyolí­tották le, akkor a férfiaknál és a nőknél is hazai asztaliteniszező - Timo Boll, Jie Schöpp - végzett az élen. Tóth az elődöntőben kapott ki a kínai származású játékostól. Szombaton a csoportmérkőzése­ket és a negyeddöntőket, míg va­sárnap az elődöntőket és a finálé­kat bonyolítják le. Kovács László, a Balassagyar­mati Vitalitás SE versenyzője ta­valy futószámban indult a Kana­dában rendezett Yukon Arctic Ultra teljesítménypróbán. A rajt Whitehorséből volt, 500 kilomé­tert kellett megtenniük az indu­Kovács László Az elmúlt héten ismét két for­dulót rendeztek a balassagyar­mati teremfoci-bajnokságban a Cserhátvidéke Takarékszövetke­zet Kupájáért. A harmadik for­dulóban nyertek a favoritok, míg a negyedik játéknapon meg­szerezte első győzelmét a Delta Tech és első pontját az Olssen FC. Már csak az ipolyszögi vá­rosrész csapata nem szerzett még pontot. Az öregfiúknál be­mutatkozott a BSE-öregfiúk so­raiban a 64 éves Pál Márton. 3. forduló CKÖ Roma Parlament - Olssen FC 4-3 (1-2). V: Szakai T. GL: Oláh T. (3), Petrovszki, ill. Zöld G. (2 Szabados Á. Szondy - Cserhát print 1-6 (1-2). V: Szakai T. GL: Gréczi, ül. Kalácska (4), Czibulya, Holes Joker FC - Mapei 3-1 (2-1). V: Szakai T. GL: Tresó G„ Gyurovics, Fábri, ül. Kardos Á. Csitár - Runner 0-4 (0-1). V. Szakai T. GL: Pintér I., Hodászi L, Tedás, Gyimesi. Police Vitalitás - Ipolyszög 5-2 (1-1). V: Szakai T. GL: Ma­lóknak. Az útvonal az aranyásók földjén haladt át, ahol Kovács hét nap és nyolc óra után két francia versenyzőtárásával együtt első­ként ért a Pelly Crossingben lévő célba. Ezúttal február tizennegye­dikétől rendezik meg a viadalt is­mét három számban: futás, sífu­tás és mountain-bike. A Pat- varcon élő Kovács László ma uta­zik el a versenyre, ahol ezúttal a sífutásban méretteti meg magát.- A rajt és cél ezúttal is ugyanaz, csak az útvonalban lesz némi módosítás - mondta az utazás előtt Kovács László. - Úgy érzem, a felkészülésem jól sikerült, de nehéz megjósolni, hogy ezúttal miként végzek. A fő célom az, hogy teljesítsem az 500 km-es távot. Itt említeném meg, hogy futásban, a 170 km- es távon lesz egy Kanadában élő magyar női induló is.- A rajt napján, február 14-én ünnepeled a 30. születésnapo­dat. gyár G. (2), Berki, Homor, Jusz­tin, ill. Jakus, Beke. Delta Tech - Észak Kapuja 1- 2 (0-0). V: Szakai T. GL: Szathmári Cs„ ill. Saár, Benécs. 4. forduló Police Vitalitás - Joker FC 2- 3 (1-1). V: Babcsán T. GL: Magyar G., Jusztin P., ill. Tresó G. (2), Virágh. Ipolyszög - Delta Tech 3-4 (1-2). V: Babcsán T. GL: Trepinszki, Vachó, Tóth ill. Ka­tona (2), Szathmári Cs. (2). Runner Holding - Szondy 9-1 (5-0). V: Babcsán T. GL: Gyimesi (4), Hodászi (2), Tedás, Szilágyi G., Pintér I., ill. Szádóczki Zs. Cserhátprint - CKÖ Roma Parlament 2-6 (0-1). V: Babcsán T. GL: Czibulya, Szakai, ill. Oláh T. (4), Mátyás (2). Olssen FC - Mapei 4-4 (1-2) - hetesekkel: 5-6. V: Babcsán. GL: Zöld L. (2), Zöld G., Filip ill. Baranyi T. (3), Baranyi Á. Észak Kapuja Csitár 3- 1 (1-1). V: Babcsán T. GL: Tavaly jól bírta a hideget a Patvarcon élő versenyző- Igen, ez a nap biztosan emlé­kezetes fog maradni számomra.- A verseny állását hol lehet követni?- Akit érdekel a verseny állá­sa, az a www.arcticultra.de hon­lapon figyelemmel kísérheti.- Mikor térsz, haza?- A repülőjegyem visszafelé február 28-ra szól.- Sok sikert kívánunk.- Köszönöm. BALOGH TIBOR Gaál B., Helmreich, Benécs, ill. Baráz L. A bajnokság állása: 1. Runner Holding (33-1) 12 pont, 2. Joker Falatozó (16-3) 12, 3. Észak Kapuja (15-7) 12, 4. CKÖ Roma P. (19-8) 9, 5. Cserhát Print (17-9) 9,6. Mapei (6-17) 4, 7. Szondy (5-17) 4, 8. Csitár (6-11) 3, 9. Police Vitalitás (10-18) 3, 10. Delta Tech. (6-23) 3, 11. Olssen FC (9-14) 1, 12. Ipolyszög SE (7-21) 0. OLD BOYS CSOPORT 2. forduló Brazil - BSE-öregfiúk 0-8 (0-5). V: Babcsán T. GL: Czibulya Zs. (3), dr. Muhari G. (2), Koplányi A., Jamrik, Bendik L. Palóc Útkaparók - Bíróság 6-0 (1-0). V: Babcsán T. GL: Sági L. (3), Gulyás, Benyó T., Jakus J. Akik folyamatosan friss hírek­hez akarnak jutni a tornával kap­csolatosan azok az interneten az alábbi címen tehetik meg: www.jokerfc.xw.hu KANYÓ FERENC SPORTTURMIX DARTS A salgótarjáni Bora-Bora café&grillben február 7-én, szombaton 10 órától rendezik meg a városi nyílt steel darts ver­senyt. A 501-es dupla kiszállójú versenyszámra a helyszínen le­het nevezni. ELMARADT A pálya használhatatlansága mi­att elmaradt a szerdára tervezett Gyöngyös - SBTC labdarúgó előkészületi mérkőzés. BÜNTETÉS A ROSTOCKNAK A Német Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága rendezési hiányosságok miatt tízezer eurós (2,7 millió forint) bünte­téssel sújtotta a Hansa Rostoc­kot. A csapat szurkolói a decem­ber 13-i, 1. FC Köln elleni bajno­ki során (1-1) különféle tárgya­kat hajigáltak a pályára. Mivel a radikális híveknek nem ez volt az első rendbontásuk, a klub óvintézkedésül 40 ezer euróért biztonsági hálót és törhetetlen üveget építtet be a „kritikus” he­lyekre. EJTETTÉK A VÁDAT A holland ügyészség bizonyíté­kok hiányában ejtette az Edgar Davids ellen bántalmazás miatt emelt vádat. Az FC Barcelona vá­logatott labdarúgóját 2002 feb­ruárjában jelentette fel akkori barátnője. Sarah Hagens állítása szerint a középpályás többször megverte őt 1999 és 2002 között, amikor Hollandiában, illetve Olaszországban együtt éltek. Davids, aki a téü átigazolási idő­szakban került a Juventustől az FC Barcelonához, mindvégig ta­gadta egykori barátnője vádjait. REKORDJELENTKEZÉS Rekordot jelentő hét ország adta be jelentkezését a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnél (FI­BA) a 2010-es férfi világbajnok­ság megrendezésére. A pályá­zók: Ausztrália, Franciaország, Olaszország, Puerto Rico, Oroszország, Szerbia-Monte- negró és Törökország. A FIBA küldöttsége szeptember 1. és október 31. között keresi fel a kandidáló országokat, majd az értékelés alapján a végrehajtó bizottság még az ősszel kihirde­ti a győztest. A 2006-os férfi-vb- nek - amelyen 16 helyett már 24 nemzet vesz részt - Japán ad otthont. Kitiltott futballhuligánok Egy londoni bíróság több mint kétezer angol futballhuli- gánnak tiltotta meg, hogy nyá­ron a helyszínen tekintse meg a portugáliai Európa-bajnokságot. Az ítélet nemcsak a büntetett előéletű garázdákat érinti, ha­nem azokat is, akiknél alapos gyanú áll fenn, hogy korábban részt vettek valamilyen rend­bontásban. Még egy meccs Kanadával! Az 5-4-es vendéggyőzelem­mel zárult kedd esti székesfehér­vári mérkőzés sportszakmai és közönségsikere nyomán még az idén tavasszal ismét megmérkő­zik egymással a magyar és a ka­nadai jégkorong-válogatott. Az erről szóló szerződést szerda es­te, a magyar és a kanadai váloga­tott tiszteletére rendezett fogadá­son - a Spoon hajó fedélzetén - a magyar szövetség elnöke, Studniczky Ferenc és a kanadai válogatott menedzsere, Scott Salmond írta alá. A megállapodás értelmében az áprilisi, prágai vi­lágbajnokságra készülő címvédő együttes Magyarországon tartja az A-csoportos világbajnokságot közvetlenül megelőző edzőtábo­rozását. Ennek keretében az im­máron az NHL, az észak-amerikai profiliga sztárjait felvonultató tengerentúli együttes ápriüs 20-án a Budapest Sportarénában ismét megmérkőzik a Divízió 1-es világ- bajnokságról hazaérkező magyar csapattal. A kanadai együttes ápri­lis 17-től 21-ig tartózkodik Ma­gyarországon, s innen indul to­vább a prágai világbajnokságra. Tóth és Bátorfi indul Három csapat még hibátlan Balassagyarmat 18. teremfoci-bajnoksága Sportfórumot tartottak Pásztón Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára szólt az ez évi pályázatokról is eddigi funkcióját továbbra is be­tölti, hiszen az előző évi forrá­sokból származó pénzt pályáz­tatja meg ez évben. Az államtit­kár rossz hír­ként említette, hogy a sportlé­tesítmények fej­lesztésére nem lesznek pályá­zatok kiírva. Éh­ben az évben a takarékossági intézkedések a GYISM-et is érintik. A szük­séges pénzesz­közöket az olimpiai felké­szülésre a szak- szövetségek ré­szére kell bizto­sítani. A szaktárca államtitkára tájékoztatójában el­mondta, hogy a minisztérium részletesen áttekintette az álla­mi tulajdonban lévő sportva- gyont, melyet három kategóriá­ba sorolt be. Az elsőbe olyanok kerültek, amelyek hosszú távú Pásztón járt szerdán Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsá­gi és Sportminisztérium politikai államtitkára. A városi könyvtárban, a magyar sportélet kérdéseivel kapcsolatban tartott fórumot. Mesterházy Attila államtitkár (középen) tartja előadását Az államtitkár bevezetőjében a minisztérium által kiírandó pályázatokról szólva elmondta, hogy valószínűleg nem lesznek ez évben meghirdetve pályáza­tok. A tömegsport támogatására rendelkezésre álló 250 millió fo­rint a Wesselényi Alapítvány ke­zelésébe kerül, onnan lehet megpályázni szabadidős tevé­kenységek, illetve sportkiad­ványok finanszírozására. Mes­terházy Attila hangsúlyozta, hogy a Wesselényi Alapítvány sportérdeket szolgálnak, mint például a tatai edzőtábor. A má­sodik csoportba azok tartoznak, amelyeket az állam nulla forin­tos áron átad az önkormányza­toknak, vagy az olyan egyesüle­teknek, amelyek most is hasz­nálnak üyeneket, mint a Vasas, az FTC stb. Ezt olyan céllal kap­ják meg, hogy garantálják a sportcélú hasznosításukat. Ezek a létesítmények kikerülnek a Sportfólió Kft.-től, mivel ez a sportvagyon együttesen állami­lag nem finanszírozható. A har­madik kategóriába azokat a léte­sítményeket sorolta, amelyeket ■a jövőben nem tudnak sportcél­ra használni, ezért el kell adni. Az elmúlt időszak pályázati helyzetét elemezve az államtit­kár arról beszélt, hogy az egy­millió forint, illetve az alatti pá­lyázatokat kielégítették, mivel erre kevésbé volt igény. Az 5 és 15 millió forintos pályázatok azok, amelyek mindenki számá­ra elfogadhatók voltak. A máso­dik fél évben a minisztérium próbál ilyen irányú pályázatokat kiírni. Ennek forrása az elképze­lések szerint a vagyonértékesí­tésből, várhatóan engedéllyel a minisztériumnál maradó négy- milliárd forint lesz. Szólt az államtitkár a sportlé­tesítmények helyzetéről, állagá­ról is, kiemelte, hogy vagy nincs megfelelő létesítmény, vagy na­gyon leromlott állapotban van­nak. A kormány szándéka sze­rint 2005 a sportlétesítmények fejlesztésének éve kell, hogy le­gyen. Mesterházy Attila ezt követő­en a sporttörvényről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az új tör­vény megalkotását azzal a céllal tették egyrészt, hogy az átlátha­tó, kisámítható finanszírozha­tóságot megvalósítsák. Olyan fi­nanszírozhatóságot, amellyel 2005-ben minél jobban tudják az egyesületek saját érdekeiket érvényesíteni. Ennek elősegíté­se érdekében létrehozták a Nemzeti Sporttanácsot. Az új törvény biztosítja a sport de­centralizálását, az a cél, hogy minden egyesület meg tudja va­lósítani terveit, ehhez az állam csak a keretet adja. Megemlítet­te, sokan felvetették, hogy az olimpia évében a változás zava­rokat okozhat a rendszerben, ehhez tudni kell, hogy az új tör­vény 2005-től lép életbe. Az államtitkár elmondta azt is, hogy elkészülőben van a 2012-ig szóló sportstratégia, amely meghatározza a kitörési pontokat, a fejlesztési irányokat, meghatározza, melyek azok a kiemelt sportágak, amelyek tá­mogatása nagyobb odafigyelést igényel. Mindezeket széles körű szakmai vita alapján állítják ösz- sze. Az előadó kifejtette, hogy néhány kormányrendelet kiadá­sára is sor kerül a törvénnyel kapcsolatban, többek között a szakképzésekkel kapcsolatban. Példaként említette, hogy egy ökölvívóedzőt nem szabad félre­állítani, akkor sem, ha csak nyolc általánost végzett, de har­minc éven át tisztességgel nevel­te a sportolókat, de ez vonatko­zik más sportágakra is. Végezetül az államtitkár az uniós csatlakozással kapcsola­tos teendőket, elvárásokat is­mertette, végezetül válaszolt a mindennapi sportélettel foglalkozó kérdésekre. KEREKES LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents