Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-26 / 48. szám

EletMód NÓf, RÁD* HÍRLAP 7. OLDAL DIGITÁLIS VILÁG Besegít az FBI Az FBI bejelentette: a hollywoodi filmstúdiók, kiadók és program- fejlesztő vállalatok ezentúl hasz­nálhatják a szervezet nevét és lógóját a hamisítók elrettentésé­re. így a jövőben DVD-ken, CD- ken és a szoftvereken is találkoz­hatunk majd a bűnüldöző szerv emblémájával. A szervezet illetékesei szerint az ötletet az iroda kiberbűnözés elleni osztályával és az érintett vállalatok képviselőivel együtt ta­lálták ki: reményeik szerint az FBI-logo virtuálisan megvédené a termékeket az évente dollármilli­ÉH árdos bevételkiesést okozó ka- lózmásolat-készítéstől. A felmé­rések szerint az amerikai szoft­vergyártók évi 12 milliárd dollárt veszítenek a törvénytelen máso­latok készítésén, ugyanez az adat globális szinten a hanglemezek esetében 4,6 milliárd, a filmstúdi­ók pedig 3,5 milliárd dollárra te­szik saját veszteségeiket. A fel­használóknak a tervek szerint akár öt év börtönt és 250 ezer dollár pénzbüntetést is jelenthet, ha egy matricával ellátott termék­kel kalózkodnak. Testedzés, izomláz nélkül Továbbra is sikeresek a sportjátékok Kapcsolódjon rá a digitális világra a Matáv Nyílt Internet segítségével! Szinte megmagyarázhatatlan, miért si­keresek a sportjátékok - hiszen hogyan is hasonlíthatnánk össze például egy küzdelmes kispályás focimeccset a mo­nitor előtti üldögéléssel és a klaviatúra vad püfölésével? A fejlesztők viszont ál­lítják: a másnapi izomlázat leszámítva minden ugyanolyan. A számítógépes játékokat egy­re növekvő elterjedésükkel párhuzamosan igen sok táma­dás éri: hangsúlyozzák erősza­kosságukat, negatív jellemfor­máló hatásukat vagy éppen bugyutaságukat. A kriükusok azonban a sportjátékokkal nemigen tudnak mit kezdeni: az vitathatatlan, hogy nem túl egészséges órákon keresztül a számítógép előtt görnyedni, és elsőre talán bizarrnak tűnhet, hogy ahelyett, hogy mi ma­gunk kosaraznánk, inkább kü­lönböző alakokat irányítunk, hogy zsákoljanak vagy blokkoljanak - ám va­lószínűleg aki egyszer is belekóstolt, az nem egykönnyen fog leállni róla. Velem vagy nélkülem A sportjátékok az elemzők szerint nem el­sősorban a reflexekről vagy a taktikáról szól­nak: ennél sokkal hangsúlyosabb az azonosu­lás. A legtöbb játékban ugyanis (a kalandjáté­kok szuperhőséhez hasonlóan) egy közismert sportoló bőrébe búj­hatunk, és őt irányítva nyerhetjük halálra magunkat. Ám az utóbbi években az ellenkező tendencia is megjelent, azaz saját magunk is a játék részesei lehetünk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy ■ Hírek NÉHÁNY ISMERTEBB JÁTÉK ADATAI Név Sport ír FIFA 2004 labdarúgás 11990 Ft NBA 2004 kosárlabda 11 990 Ft NHL 2004 jégkorong 14990 Ft NFL2004 amerikaifutball 11990 Ft bescannelt arcképet küldeni a játékos-generá­tornak, és egy pillanat múlva fogunk korcso­lyázni a Pittsburg Pinguins mezében. A spor­tok tárháza szinte végtelen: a kosárlabdától kezdve a jégkorongon át a baseballig vagy ép­pen az amerikai fociig mindent kipróbálha­tunk - sőt, a hírek szeriont hamarosan kapha­tó lesz Harry Potter Quidditch World Cup is, amelyben kedvenc varázslótanoncunk sport­jával ismerkedhetünk meg tüzetesebben. Gera passzol Rónáidénak Külön kategóriát képez az EA Sports FIFA- sorozata: az immár 12. résznél tartó focijáték tipikus „megjelenés előtti aranylemez”, hi­szen szinte állandóan ott tanyázik az eladási listák élén. A cég évről évre neves labdarúgó­kat kér fel a játék promotálására: idén Thierry Henry, Alessandro Del Piero és Ronaldinho adta nevét a játékhoz, tavaly a nagy hármast Ryan Giggs, Edgar Davids és Roberto Carlos alkotta. (Érdekes, hogy az utóbbi időben szin­te csak az angol, a spanyol és az olasz ligá­ban gondolkodnak a készítők.) A neves játé­kosok emellett segédkeztek a motion capture- ben, azaz a mozgások minél életszerűbb le- modellezésében is. A FIFA-sorozatban a zenei aláfestés is első osztályú, hiszen a készítők mindig ügyeltek arra, hogy elismert előadók adják a játékba a muzsikát. Idén a Radiohead és az Underworld a húzónév, tavaly a Ko- sheen és Avril Lavigne zenélt. A játékban 17 bajnokság 350 csapata közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikusát, játszhatunk nemze­ti bajnokságot vagy valamilyen kupát, de könnyedén létrehozhatjuk álmaink csapatát is, hogy azzal verjük tönkre a világot. így pél­dául összejöhet az az alapvetően elképzelhe­tetlen szituáció, hogy a Ferencváros csapatá­val veretlenül nyerjük meg a Bajnokok Ligá­ját, mivel a Ronaldo-Gera csatárkettős számo- latlanul ontotta a gólokat, Szűcs kapus hálóját pedig a Maldini-Dragóner-Nesta-Roberto Carlos hátvédsor tette szinte érintetlenné. Jól mennek a DVD-írók A Topology Research Institute piackutató cég a napokban közzétett jelentése szerint a tajvani DVD-író gyártók része­sedése tovább nő a globális pi­acon. A kereslet továbbra is erős, részben az online letöl­tött zenék és filmek DVD-re történő írásának terjedése mi­att. A globális DVD-író eladá­sok az idén várhatóan elérik a 47,5 milliós darabszámot. Új technológia az LCD-ben A Toshiba bejelentette, hogy olyan folyadékkristályos tech­nológiát fejlesztettek ki, mely­nek révén a kijelző fogyasztása a hagyo­mányos változatok­hoz képest érezhe­tően lecsökkent­hető. A bejelen- <*■ tése ér­telmében a noteszgépekbe szánt kijelző jóval kisebb energiaigénnyel rendelkezik, mint a manapság használatos LCD-k. Ez nagy előrelépés, hi­szen egy noteszgép akkumu­látorát a hordozható számító­gép elemei közül leginkább a kijelzőpanel terheli meg. Egy kis szívesség... Hamarosan megjelenik a Ke­resztapa első részének képileg feljavított, digitálisan tisztított és hangzásban felturbózott változata. A korábban megje­lent díszdoboz a vüág minden táján óriási sikert aratott - a készítők most a folytatások felújítását ezen kiadás bevéte­leitől teszik függővé. _______■ K özel a végítélet Ha egy játék címe Apocalyptica, akkor azért sejthetjük, hogy nem egy könnyed csütörtök délutáni mászkálóst indítunk el: a japán Konami cég legújabb fejlesztésében a cél természetesen a túlélés. A helyszín a Föld, az idő pedig a nagyon távoli jövő. A kerettörténet ismerős lehet: az emberiség soka­dik végzetét éli. A gondok valahol a mi jelenünkben kezdődhettek, az erkölcsi fertők és a bűnözés elhoz­ta az apokalipszist és majdnem nullára redukálta a népességet - egyedül a hívők maradtak életben. Ezek az emberek még a végzet előtt elindultak egy jobb világ felfe­dezésének reményében, s idővel rá is leltek az ígéret egy újabb földjé­re. Amit azonban sikerült újra meg­teremteni, azt a kisebb viszályok­ból kiinduló nagyobb ellentétek is­mét lerombolták - ám ekkor lé­pünk mi színre. Célunk az új sátán hadseregeinek megállítása, s ennek érdekében a legkézenfekvőbb fel­adat Sarubac herceg és hatalmas lé­giójának elpusztítása a Jerusalem V nevű bolygón. A játék kezdetekor 16 karakter közül választha­tunk, s ezeket négy na­gyobb kategóriába sorol­hatjuk be: az Apácák für­geségükkel és észjárásuk­kal tűnnek ki; a Templo­mosok egyfajta modem lo­vagok, a közelharc hívei; a Szeráfok, az angyalok és emberek nászából keletke­zett hibridek varázslással küzde­nek. A negyedik választható kaszt a robotoké, akik remek célzási ké­pességekkel bírnak. Az Apocalyptica külsőségei semmi kívánnivalót nem hagynak maguk után: a grafika teljes mér­tékben megfelel a mai tendenciák­nak, a játék hangjai pedig igazi csa­tahangulatot teremtenek. Aki tehát harcolni és világot megmenteni szeretne ebben a zavaros február­ban, annak mindenképpen érde­mes bevállalni. ■ Digitalizált emlékek A scanner néhány éve még szinte luxuscikknek számított, mára viszont annyira természetes része a számítógépnek, mint mondjuk a nyomtató. Növekvő népszerűségében nyilván az egyre zuhanó ára is fontos szerepet játszik. A scanner feladata viszonylag egy­szerű: segítségével fényképet, raj­zot, szöveget, vagy bármi hasonlót tudunk beolvastatni a számítógép­be. (Ezt a műveletet nevezzük digi­talizálásnak.) A scanner által digita­lizált képpontok szabványos kép­fájlba kerülnek, amit megfelelő szoftverekkel felhasználhatunk, módosíthatunk. A képfájlba beolva­sott szöveg mindaddig csak kép­ként kezelhető, amíg szövegfájllá át nem alakítjuk. Ehhez speciális, úgynevezett karakterfelismerő programra van szükség, melyeket a lapolvasókhoz mellékelnek. A gyakorlatban leginkább a sík­ágyas lapolvasókkal találkozunk. Ezek közül is a leggyakoribb az A/4- es lapscanner. Van kézi változat is, de ezek mára gyakorlatilag teljesen eltűntek a számítástechnika-üzletek polcairól. (Távoli rokonaikkal vi­szont lehet találkoznia a bevásárló- központok pénztáraiban.) A síkágyas scannemél a lapot egy üveglapra helyezzük, miköz­ben a leolvasófejet egy mechanika állandó sebességgel mozgatja a lap Ismerj fel! Ha szöveget akarunk beolvastatni, akkor feltét­lenül szükségünk van egy felismerő programra is. A magyar fejlesztők nemzetközileg is elis­mertek ezen a téren: az amerikai ScanSoft vál­lalat egyik zászlóshajójának számító OmniPage szövegfelismerő program fejleszté­sét ezért szervezte Magyarországon. alatt. A készülékben a felbontóké­pességtől függően fényérzékelő ele­mek vannak elhelyezve, melyek elektromos jellé alakítják a lapon lé­vő ábrától függő fényjeleket. Scanner vásárlása esetén a leglé­nyegesebb jellemző a felbontóké­pesség. Ezt dpi-ben (dot per inch, azaz 1 inch-en, 2,54 cm hosszúsá­gon leolvasott képpontok száma) adják meg. A jellemzésnél megad­ják még a maximálisan használható színek számát, illetve a színhűséget is. Mivel a legtöbb felhasználó első­sorban már meglévő régi fényképeket sze­retne ilyen módon di­gitalizálni és megőriz­ni (így kevéssé számít például az olvasás gyorsasága), 50-60 ezer forintért már egészen jó minőséget biztosító szerkezet- hez juthatunk. ■ Nem kell a kontroll? Határozottan ellenzi az internetes felhasználói tartalmak jelenleginél szigorúbb szabályozását a Magyar- országi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE). A legnagyobb tartalomszolgáltatókat tömörítő szervezet ajánlásában megfogal­mazott álláspont szerint a jelenlegi jogszabályi környezet tökéletesen alkalmas az esetleges jogsértések­kel szembeni fellépésre. A hír előz­ménye, hogy a hónap elején Újhe­lyi István szocialista médiapoliti­kus az ORTT-hez fordult, mert sze­rinte a Hír TV internetes oldalán több olyan kijelentés is olvasható, amely sérti egyes politikusok be­csületét és emberi méltóságát. Az MTE határozottan fogalmaz: véleményük szerint az interneten megjelenő felhasználói fórumok az Alkotmányban biztosított kom­munikációs alapjogok kiteljesedé­sének eszközei. Az alkotmánybí­róság több határozatában is hang­súlyozta, hogy a szabad vélemény- nyilvánításhoz való jog a véle­ményt annak érték- és igazságtar­talmára tekintet nélkül védi. Az MTE fontosnak tartja kiemelni, hogy az önszabályozásnak és a fel­használók teljes körű tájékoztatá­sának kiemelt szerepe van az online fórumok jogszerű működé­sének biztosításában. A fórumo­kon megjelenő közlésekkel kap­csolatban megfelelő eszköz a mo­derálási elvek kidolgozása, illetve a moderátor alkalmazása. Az MTE által készített, tagja számára köte­lező, a többi tartalomszolgáltató számára pedig ajánlott tartalom­szolgáltatási etikai kódexben fog­lalt szabályok támpontul szolgál­hatnak ilyen típusú belső szabá- lyok kidolgozásához. __________■ D rágulhat a nyomtató Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum, az Informatikai Vállalko­zások Szövetsége, és a Magyar Tartalomipari Szövetség egyaránt sajnálattal vette tudomásul, hogy az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma olyan kezdemé­nyezést terjesz­tett a kormány elé, amely értel­mében a nyom- l tatókra is kitér- jesztik a reprográfiai 1 díjfizetés kötelezettségét. Amennyiben a kormány elfo­gadja az Előterjesztés a reprográ­fiára szolgáló eszközök körének meghatározásáról szóló kor­mányrendelet módosításáról szó­ló anyagot, akkor minden nyom­tatókészülék árába beépül - az m EU-gyakorlattal ellentétesen - a reprográfiai díj. Ezen díjat a Ma­gyar Reprográfiai Szövetség álla­pítja meg és az NKÖM miniszte­rének jóváhagyása és az érintet­tek véleményezése mellett. Ezen összegre áfa is terhelődik, a be­folyt bevétel pedig a Magyar Reprográ­fiai Szövetséghez kerül. A fenti szerve­zetek e lé­pést jogilag aggályos­nak, az in­formációs társa­dalom építésére nézve hátrá­nyosnak, a kormányprogrammal és a kormány által elfogadott Ma­gyar Információs Társadalom Stratégiával ellentétesnek látják, és remélik, hogy a terv megma­rad a tervezés szintjén.

Next

/
Thumbnails
Contents