Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-24 / 46. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ SZÉCSÉNY 2004. FEBRUÁR 24., KEDD Mi az emberekért vagyunk Bemutatkozik Fürjes Béla, Szécsény új rendőrkapitánya SZÉCSÉNY Február elsejétől Fürjes Béla rendőr alezredes Szécsény város új rendőrkapitánya, megbí­zottként. Az 54 éves kapitány életének eddigi nagy része a rendőrségi munkához kap­csolódik. Putnokon születet, Miskolcon érettségizett. A ka­tonai évek után, amit Balassa­gyarmaton töltött, a rendőr­ség állományába került. Jár­őrként kezdte, volt körzeti megbízott, közben tanult, ké­pezte magát, elvégezte a rendőrtiszti főiskolát. Később bűnügyi nyomozó volt, majd 1983-tól 1990-ig a körzet megbízotti alosztályá­nak volt a helyettes vezetője. Ezekben az években munká­ja révén több alkalommal is megfordult Szécsényben és a térségben, hiszen abban az időben Szécsény is a balassa­gyarmati rendőrkapitányság­hoz tartozott. Tovább haladt fel­felé a rendőrségi ranglétrán, bűnügyi osztályvezető, kapi­tányhelyettes lett. Február 1-jén elbúcsúzott a balassagyarmati kapitányságtól, ahová eddigi rendőri pályafutása kapcsolta.- Milyen elképzelésekkel, ter­vekkel érkezett Szécsénybe? Gon­dolom, jól ismeri a rendőrség ál­lományát, milyen kapitányságot szeretne megvalósítani?- Az az ember vagyok, aki szeret előretekinteni. Csak any- nyira nézek vissza, amennyire a jövőkép kialakításához szüksé­ges. Ismerem a rám bízott em­bereket. Stabil állományt aka­rok létrehozni, a rendet és a fe­gyelmet megte­remteni. Azt szeretném, ha a rendőrök felsza­badultan, nem szorongva jönnének be az épü­letbe. Egy olyan munkahelyi légkört akarok megvalósítani, ahol a humánum, a megértés, az emberség a meghatározó, de rend és fegyelem van. Az egy­más megértése, tisztelete nem zárja ki a szigort, a fegyelmet, a következetességet.- Hogy a rendőrségről milyen kép alakul ki a lakosságban, az részben az intézkedő rendőr ma­gatartása is befolyásolja.- Önnek igaza van. Alapel­vem, hogy a rendőrnek minden­kit emberszámba kell venni, in­tézkedése közben legyen hatá­rozott, körültekintő, de ne sértse meg az emberi méltóságot.- Biztos, hogy mielőtt Szécsénybe került, a rendőrkapi­tány szemüvegén át is tanulmá­nyozta a várost. Melyek azok a feladatok, amit úgy érez, hogy rövidesen meg kell valósítani?- Szécsény szerencsére nem tartozik a bűnügyileg fertőzött települések közé. Az elődeim által elért eredmények megtar­tása mellett több területen is szeretnék előbbre lépni. Akad tennivaló bőven. Jelezték ne­kem, de a bemutatkozó látoga­tásom alkalmával az önkor­mányzati ülésen is elhangzott, hogy a városban gyakori az úgynevezett rodeózás. Ezeket a személyeket fülön kell csípni, ki kell szűrni a szabálysértőket, felelősségre kell őket vonni. A bűnmegelőzési munkánkat még hatékonyabbá tesszük. Fontosnak tartom, hogy az em­berek biztonságérzete javuljon. Szécsény kisváros, ahol az em­berek ismerik egymást. A rend­őrség és a civilek között jó kap­csolat révén el kell érnünk, hogy az emberek is felelősséget érezzenek a társaikért. Ha vala­hol valami rendellenességet, szokatlan dolgot észlelnek, azonnal jelezzék nekünk. Tu­dom, hogy nagyrészt törvény- tisztelő állampolgárok élnek itt, őket szeretnénk bevonni a munkába. Meg kell keresni a kölcsönös információáram­lás formáit.- Ezek szerint, azt is mondhatjuk, hogy a rendőr­ség a lakossággal, a lakossá­gért kíván együttműködni.- Valóban így van. Ezt J csak kölcsönös bizalommal tudjuk megvalósítani. Jó, fo­lyamatos munkakapcsolatot szeretnék kiépítem az önkor­mányzattal, civil szerveze­tekkel, iskolákkal, együtt kí­vánunk működni a határőr­séggel, polgárőrséggel.- Ön fontosnak tartja a bűnmegelőzést. A legfogéko­nyabb korosztály az ifjúság, úgy is, hogy könnyebb a meggondolatlan fiatalt rossz­ra csábítani, de úgy is, hogy könnyebb kialakítani bennük az együttműködés szabályait. Ezen a téren, mik az elképzelé­sei, hiszen a veszély itt ólálkodik körülöttünk?- Említettem, hogy hatéko­nyan együtt kívánok működni az iskolákkal, mi felajánljuk se­gítségünket. A polgármesteri hi­vatal gyermekvédelmi szakem- [ hereivel tovább szeretnénk foly­tatni és kiszélesíteni az együtt­működés formáit. Rendőri mun­kám során egy időben gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkoz­tam. Tudom, hogy mennyire fontos az ifjúsággal való folya- matos törődés. Nem titkolom, hogy a különbö- I ző szórakozóhe­lyeken, bevonva más személye­ket is, gyakrab­ban végeznek a rendőrök ellen- J őrzést. Fontos- j nak tartom, j hogy a fiatalokban reális kép alakuljon ki a rendőrökről.- Mikor lenne elégedett kapi­tányi munkájával?- Ne mi mondjuk ki, hogy ja­vult a városban a közbiztonság, hanem az itt élő emberek a min­dennapi tapasztalatai alapján nyüatkozzanak így. Ha az embe­rek felismerik, hogy mi értük és nem ellenük vagyunk. Ha az itt élő emberek a rendőrségről, a rendőrökről úgy nyilatkoznak, hogy a mi rendőrségünk. SZENOGRÁDI FERENC „Ne mi mondjuk ki, hogy javult a városban a közbiztonság, hanem az itt élő emberek a mindennapi tapasztalatai alapján. ” Magas a visszaeső bűnözők aránya A város rendőrkapitánya, Fürjes Béla rendőr alezredes a leg­utóbbi városi önkormányzati ülésen beszámolt a közbizton­ság érdekében végzett 2003. évi munkáról. Szécsény Szécsény és vonzáskörzeté­ben 2003-ban 593 bűncselek­mény vált ismerté, ami 29,5 szá­zalékkal kevesebb az előző évi­nél. Szécsény város és a vonzás- körzetéhez tartozó 15 település továbbra is a bűnügyileg kevés­bé fertőzött területekhez tarto­zik. Az ismerté vált bűncselek­ményekről 235 Szécsényben történt. A városban a személyek ellen elkövetett bűncselekmé­nyek száma 14-ről 23-ra emelke­dett, ugyanakkor a vonzáskör­zetben 50-ről 40-re csökkent. Az ismerté vált bűncselekmé­nyek között lopás 145 alkalom­mal történt. Betöréses lopás 88 esetben fordult elő. Rablási ügy­ben négy alkalommal kellett a rendőrségnek nyomozást elren­delni. Sikkasztás miatt hat személy ellen indult eljárás. Szerepel a bűncselekmények között csa­lás, jármű önkényes eltulajdoní­tása. Emberölés és arra tett kí­sérlet nem fordult elő. Erősza­kos közösülés miatt egy esetben tettek feljelentést. Garázdaság miatt a városban 19 esetben kel­lett eljárást indítani. Örvendetes tény, hogy a fia­talkorúak által elkövetett bűn- cselekmények száma egy év alatt 40-ről 27-re csökkent. Szo­morú viszont, hogy magas a visszaesők aránya. Az ismertté vált bűncselekmények 40 száza­lékát ők követik el. Az elmúlt évben 32 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, melynek során 43 sze­mély sérült meg. Közülük hatan súlyosan. Halálos kimenetelű közúti baleset nem volt. A bal­esetek nagy része figyelmetlen­ségből, a közlekedő partnerek­kel szembeni agresszív maga­tartásból adódik. A balesetek több mint felét 30 éven aluliak követték el. Kiemelt közleke­désrendészeti szabálysértés el­követéséért 142 személyt bün­tettek meg, átlag 28,8 ezer fo­rintra. Közlekedésrendészeti szabálysértésért 275 személy­nek kellett büntetést fizetni, át­lag 12,7 ezer forintot. Fiatalkorú sérelmére csalá­don belül elkövetett bűncselek­mény egy esetben volt. A beszámoló megállapította, hogy a kapitányságnak jó a munkakapcsolata az önkor­mányzatokkal, határőrségekkel, a helyi polgárszervezetekkel. A tanácskozáson részt vett dr. Havasi Zoltán rendőrtábor­nok, a Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság főkapitánya, aki a város vezetőitől a polgárok­tól és a szécsényi rendőröktől még hatékonyabb együttmű­ködést kért. Elmondta: meg kell érteni az állampolgárok­nak, hogy saját biztonságuk érdekében jobban együtt kell működniük a rendőrkapitány­sággal. Felhívta a figyelmet ar­ra, hogy időzített bomba ke­tyeg a szórakozóhelyeken. Ha összefogva nem tesszük meg a szükséges intézkedést, a fiata­lok esnek áldozatul. ______ ________ RÁDI Új szolgáltatóház épül Nagyobb és szebb lesz a sarokház helyén épülő szolgáltatóház Szécsény A Király és a Rákóczi ut­ca sarkán a buszmegálló­ban lévő saroképületnek meg vannak számlálva a napjai. A több mint száz­éves épület - ahogyan azt tulajdonosa, Bartus István mondta - megérett a bon­tásra. Az épületből a fotó és optikai bolt a Skála Áru­házba költözött. A város­háza mellett áll az a pavi­lon konténer, amely átme­neti otthont ad az épület­ben lévő újságosboltnak. A divatbutikban is javában tart a végkiárusítás. A zöldségesboltot már ko­rábban bezárták. Az épü­let bontását márciusban elkezdik, hogy helyén fel­épüljön a tetőtérrel beépí­tett szép, modern kereske­delmi és szolgáltatóház. A tulajdonos arról tájé­koztatta lapunkat, hogy az épületben, amely egy éven belül kész lesz, nyolc üz­let, egy kisebb, 40 fős kon­ferenciaterem és a vállal­kozásfejlesztés irodája kap helyet. ________________■ M ilyen a kistérség vidékfejlesztési programja? 1999-ben minden kistérségnek ki kellett dolgozni a vidékfej­lesztési tervét. Az európai uniós csatlakozás miatt olyan je­lentős változások történtek a kistérségek életében, melyek a tervek átdolgozását és programmá való kiszélesítését indo­kolják. Faluhelyi Lászlóval, a szécsényi kistérség menedzse­rével a támogatás programjáról beszélgettünk.- A vidékfejlesztési progra­munkat egy szakmai munkacso­port dolgozta ki - kezdte Faluhe­lyi László. - A térség általános célkitűzése, hogy az itt élő lako­sok életminősége az országos szintre emelkedjen. A program elkészítése első lépése helyzet- elemzés volt, ez alapján tűztük ki azokat a fő fejlesztési irányo­kat, ahová erőforrásainkat össz­pontosítani kell. Kihasználva erősségeinket, megoldani lema­radásainkat.-Mi a fő irány?- Kistérségünk egyik fő fej­lesztési irányának a mezőgazda­ság kell legyen, mint megélheté­si forrás. Meg kell tanulni és al­kalmazni kell a gazdáknak a marketingtevékenységet, hogy a megtermelt termékeket hosszú távon is a legjobb áron tudják értékesíteni. A megváltozott kö­rülményekhez át kell alakítani a szakképzést. A belterjes gazdál­kodásról a termőterület nagy ré­szén át kell térni a külterjes, jó­val kevesebb ráfordítást igénylő gazdálkodásra. A mezőgazdasá­gi infrastruktúránk igen elmara­dott, amelyet korszerűsíteni kell. A másik fő irányvonalunk az idegenforgalom fejlesztése. Szécsényben és a kistérségben az idegenforgalom fontos fel­adata a falusi vendéglátás és a minőségi turizmus komplex fej­lesztése. A mára jellemző átuta­zó turizmus helyett a többnapos tartózkodás megteremtése a cél. A látnivalók mellett komplex színvonalas szolgáltatást kell biztosítani. A kulturális turiz­musnak kiemelt szerepet kell tulajdonítani, hiszen térségünk­ben a néphagyomány, népmű­vészet ma is élő. A horgászturiz­musnak, vadászatnak is meg­vannak a bővítési lehetőségei. Kistérségünk felzárkóztatását az egyének tudás- és igényszintjé­nek emelésével kell kezdeni.- Milyen fejlesztési irányokat határoztak meg?- Öt fejlesztési irányt határoz­tunk meg. A mezőgazdasági ter­melés műszaki és technológiai fejlesztése, életképességének és a marketingtevékenységének a javítása. Ennek alprogramjai címszavakban: mezőgazdasági termelés épület- és gépberuhá­zásai. Az alaptermelés technoló­giai fejlesztése, innováció. Me­zőgazdasági termékek feldolgo­zottsági szintjének növelése. Termékfeldolgozó kapacitá­sok kialakítása, épület- és gép- beruházások. Mezőgazdasági szolgáltatások kiépítése. Elsőd­leges feldolgozás, csomagolás feltételeinek megteremtése. Gyümölcstelepítések (alma-kör­te, bogyósok, csonthéjasok), az alternatív ültetvények. Zöldség- termelés kialakítása. Gyógynö­vénytermesztés indítása. Exten- zív állattenyésztés fejlesztése, állománybővítés, technológia­modernizálás, épület- és gépbe­ruházások. Kisállattenyésztés fejlesztése. Táj (körzet) marke­tingtevékenység kialakítása. In­tegrált növénytermesztés és bio­gazdálkodás megteremtése. Ko­rai nyugdíjazás. Szerkezetátala­kítás alatt álló, félig önálló gaz­daságok támogatása. Másik irányvonalunk: a föld- használat, termékszerkezet ra­cionalizálása, környezetkímélő gazdálkodás, termelői csopor­tok alakítása, az alternatív jöve­delemszerzés bővítése - foly­tatta a menedzser. - Ennek alprogramjai: szántóföldi hasz­nosításra alkalmatlan területek kivonása és újrahasznosítása. Birtokszerkezet racionalizálá­sa. Mezőgazdasági úthálózat fejlesztése, részleges burkolá­sa. Mezőgazdasági vízrende­zés, melioráció. Kistározók, ár- vízcsúcs-csökkentő és több- funkciós tározók építése. Kor­mányozott vizekkel öntözhető területek komplex kialakítása. Erdőtelepítés, gyepesítés, re­kultiváció. Vadélőhelyek, va­dasparkok kialakítása. Erdő- gazdasági termékek, mellékter­mékek begyűjtése és hasznosí­tása. Kiegészítő és időszakos te­vékenységek fejlesztése. Az agro-, öko-, zöld- és falusi turiz­mus hálózatának fejlesztése, infrastruktúrájának létrehozá­sa. Agrártermelési szaktanács- adói szervezet létrehozása és működtetése. Termelői csopor­tok létrehozása és működteté­se. Hangya típusú szövetkezé­sek létrehozása. Gépkörök lét­rehozása. Szolgáltató szövetke­zések létrehozása. Térségfej­lesztési menedzserhálózat lét­rehozása és működtetése. A harmadik az idegenforga­lom, falusi turizmus bővítése, a kulturális örökség védelme. Al­pontjai: a vendéglátás helyi adottságainak fejlesztése. Kultu­rális örökség védelme, infrast­ruktúra fejlesztése. Aktív turiz­mus fejlesztés. Családi üdülés. Térségi marketing fejlesztése. Képzés, tanácsadás, javítás. Negyedik fejlesztési irá­nyunk: a kistérség infrastruktú­rájának fejlesztése, a környe­zetvédelem. Ezen belül: mező- gazdasági infrastruktúra fej­lesztése. Települési infrastruk­túra fejlesztése. Ivóvízbázis vé­delme. Szilárdhulladék-terhelés csökkentése. Természetvédel­mi területek védelme. Humán erőforrás fejlesztése, helyi kö­zösségek támogatásának al­pontjai: lakossági szemlélet for­málása. Szakképzés színvona­lának emelése. Civil szerveze­tek fejlesztése. Együttműködé­sek segítése.- Miért fontos ez a program? Nem tartalmaz sok fejlesztési irányt?- Ez Európai Unióban na­gyon fontos a fejlesztési célirá­nyos tervezettség. Ők nem pro­jekteket, hanem programokat támogatnak, amely összefüggő, egymáshoz kapcsolódó projek­tekből áll. Az anyagban való­ban soknak tűnik a célkitűzés, a megjelölt fejlesztés, de a jövő­ben egy-egy ötletet az unió nem támogat. Pályázni sikeresen, csak arra lehet, amit a vidékfej­lesztési terv is tartalmaz. Épp ezért az anyag véglegesítése előtt, február 27-én 17 órakor a művelődési házban fórumot szervezünk, s arra kérjük a la­kosságot, az érintett személye­ket, hogy szakmai véleményük­kel járuljanak hozzá a vidékfej­lesztési programunk jobbá téte­léhez. SZENOGRÁDI Fürjes Béla rendőrkapitány

Next

/
Thumbnails
Contents