Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-10 / 8. szám
2004. JANUÁR 10., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Otthon is idegenben? Kosárlabda, NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak Longauer Ákos (labdával) jó játékára ezúttal is nagy szüksége lesz a Beszterce KK együttesének A rájátszás következik Kriston és Old Fish Pub terem-labdarágóbajnokság, Bátonyterenye ALAPSZAKASZ A-CSOPORT Beszterce KK-Fekete Sasok (3.) - Bp. Honvéd II. (9.) Salgótarján, Madách gimnázium, vasárnap, 11 óra. Dávid. Krisztián, a Beszterce KK-Fekete Sasok elnöke: - A hét végén a városi sportcsarnokban rendezendő teremfocitorna miatt ezúttal a Madách Imre Gimnáziumban játszunk, ahol eddig mindössze két alkalommal tudtunk edzeni, ám reméljük ezúttal ez is elég lesz. A Honvéd II. sokkal kevésbé tűnik acélosnak, mint a balassagyarmatiak csoportjában szereplő első számú csapatuk, viszont leírni sem szabad őket, hiszen ügyes, fiatal játékosaik vannak. Magas emberekkel nem nagyon rendelkeznek, inkább a mezőnyből OSZTRÁK TEHETSÉG A MINARDINÁL Ezen a héten Baumgartner Zsolt Forma-1-es csapata, a Minardi-Cosworth is megkezdi a felkészülést a márciusban kezdődő világbajnokságra, ennek jegyében a 20 éves Norbert Siedler tesztelhet az olaszországi Vallelungában. Az osztrák reménység szponzorai révén jutott a lehetőséghez. Siedler édesapja egykor a legendás Gerhard Berger egyik szerelője volt, így a fiatalember korán „megfertőződött” az autósporttal. Kilencévesen kezdett versenyezni, legutóbb a népszerű Nissan-világsorozatban szereveszélyesek, s amikor sikerült őket megnézni, akkor ifjú korukhoz viszonyítva meglepően tudatos játékot mutattak. Nálunk úgy tűnik ezúttal a keret valamennyi tagjára számíthat Kasléder Dávid játékos-edző, s mindenképpen győzni szeretnénk, még annak ellenére is, hogy a viszonylag új helyszín miatt most kicsit mi is „idegenben” játszunk. B-CSOPORT Államigazgatási Főiskola (11.)- Bgy. Justitia (8.) Budapest, Ménesi út, szombat, 17 óra. Boronyai Tamás, a Bgy. Justitia edzője: - Az elmúlt heti találkozó ismét bebizonyította, hogy a mi együttesünknek napéit. Az osztrák tehetség mellett Vallelungában az olasz Fabrizio del Monte is tesztel a Minardival, míg a Renault juniorcsapatából a finn Heikki Kovalainen és az argentin José- Maria Lopez jut ugyanehhez a lehetőséghez. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat Teremlabdarúgás: Toyota Kupa, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 12 óra. Kosárlabda NB II, Közép- magyarországi régió, férfiak, B-csoport: Államigazgatási Főiskola - Bgy. Justitia Budapest, Ménesi út, 17 óra. gyón sok közös gyakorlásra van szüksége. Mi ugyanis elsősorban csapatként tudunk nagyot alkotni, s a relatíve kevesebb szerzett pontot elsősorban jó védekezéssel igyekszünk kompenzálni. Ám ahhoz, hogy a védőjátékunk összeálljon elengedhetetlen a rendszeres munka, a sok edzés. Éppen ezért nagyon biztató jelnek tekintem, hogy a jövő hétre már befejeződnek a sportcsarnok felújítási munkálatai és végre ismét lesz termünk. Ami a szombati találkozót illeti, az Államigazgatási Főiskola csapata otthonában életveszélyes, ám reménykedem benne, hogy a legutóbbi mérkőzésen mutatódnál jobb játékkal meg tudjuk szorítani riválisunkat. Vasárnap Kosárlabda NB II, Középmagyarországi régió, férfiak, A-csoport: Beszterce KK-Fekete Sasok - Bp. Honvéd II., Salgótarján, Madách Gimnázium, 11 óra. Teremlabdarúgás: Toyota Kupa, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 8 óra. HA NYERÜNK - FELEZÜNK Játékunkban pénteken Borbély János bujáid olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: x, 1, 12, 1, x2, x, 12, x, 12,1,12, x, lx, x. A-csoport 8. forduló Old Fish Pub - Bauton Pásztó 2-2. Vezette: Szeles. Old Fish Pub: Macska, Poór, Balázs, Almási D., Forgács, Verebélyi L, Verebélyi A., Almási T„ Benus. Bauton Pásztó: Mátrai, Aigner, Bognár, Kapás Gy., Kapás L., Bacsó, Foltényi, Fenyvesi P., ifj. Fenyvesi P., Tóth Z., Csépe, Almási L. GL: Almási T, Benus N., ill. Bognár Zs., ifj. Fenyvesi P. Sárga lap: Benus N. Spartacus - White Team 8-0. Vezette: Szeles. Spartacus: Grúz, Kormány, Sándor A., Rácz S. , Gáspár, Botos A., Strehó, Botos K., Rácz R. White Team: Honfi D„ Honfi J„ Honfi N„ Lengyel, Tóth E. GL: Grúz (2), Sándor A. (2), Botos K. (2), Rácz S„ Rácz R. Bauton - Rebi Túri 5-7. Vezette: Szeles. Bauton: Macsó Krisztián, Macsó Kornél, Dóra, Szederkényi, Horváth, Fekete, Sztemácsik, Berta, Molnár, Muzsik. Rebi Túri: Verebélyi, Hadusovszki, Orosz P., Kun G., Oláh Cs„ Gulyás, Balogh Z., Frederics, Reviczki, Orosz T. GL: Fekete (2), Molnár (2), Szederkényi, ill. Orosz P. (2), Oláh Cs. (2), Balogh Z. (2), Frederics. Unicum SC - Bátony Metál 3-3. Vezette: Bogár. Unicum SC: Molnár, Kómár, Lahos, Tarjáni, Nagy-Majdon, Mlinszki, Érsek- murányi. Bátony Metál: Nádasdy, Ágoston, Béres, Szomszéd, Kovács A., Gordos., Danyi, Kovács Zs., Ozsvárth, Mátrai V., Gordos, Folk. GL: Kómár (2), Tarjáni, ill. Béres, Ozsváth, Mátrai V. Mátra Fűtőber - Kék Lagúna 2-0. Vezette: Bogár. Mátra Fűtőber: Szabó T„ Kecskés Á., Nagy P., Szabó G., Szebeni, Koós, Orosz A., Simon, Balázs. Kék Lagúna: Molnár G., Kovács Z., Hatvani, Szilágyi., Schnéberger, Dudás, Szécsi, Józsa. GL: Nagy P., Simon. 9. forduló Rebi Túri - Kék Lagúna 13-3. Vezette: Szeles. GL: Orosz P. (6), Reviczki A. (3), Oláh Cs. (2), Hadusovszki, Orosz T., ill. Lipták, Kovács Z., Szécsi. Sárga lap: Lipták. Mátra Fűtőber - Unicum SC 6-5. Vezette: Szeles. GL: Nagy P. (2), Szabó G. (2), Simon L. (2), ill. Molnár Z. (3), Jánosi, Molnár T. Old Fish Pub - Bátony Metál 8-2. Vezette: Szeles. GL: Almási T. (3), Végh (2), Macska, Poór, Almási D., ill. Kovács Zs. (2). White Team - Bauton Pásztó 3-12. Vezette: Smelkó. GL: Baja (2), Honfi N., ill. Kapás Gy. (2), Kapás L. (2), Bacsó (2), Fenyvesi (2), Aigner, Bognár, Csépe, Almási L. Bauton - Spartacus 2-3. Vezette: Smelkó. GL: Muzsik (2), ill. Grúz, Pingiczer, Botos A. Sárga lap: Berta G., ill. Pingiczer, Grúz. Kiállítva: Grúz. A csoport végeredménye 1. Mátra Fűtőber 9 7 2 0 45-22 23 2 Bauton Pásztó 9 6 3 0 49-20 21 3. Spartacus 4. Old Fish Pub 9 5 3 1 30-18 18 9 5 2 2 41-28 17 5. Rebi Túri 9 5 1 3 49-25 16 6. Bauton 9 4 0 5 44-33 12 7. Bátony Metál 8. Kék Lagúna 9 2 2 5 23-32 8 9 2 0 7 17-50 6 9. Unicum SC 9 1 1 7 23-51 4 10. White Team 9 1 0 8 14-56 3 B-csoport 8. forduló Colt FC - Big Fish Team 1-13. Vezette: Szeles. Colt FC: Szűcs K., Horváth, Kovács N„ Kiss R, Fekete B., Fábián, Fodor D., Szűcs Cs., Albertus. Big Fish Team: Révai, Handó, Vámos, Klei, Jenei, Baranyi A., Bán, Szotlár, Cserényi, Susán, Mező. GL: Albertus, ill. Bán (3), Vámos (2), Jenei (2), Susán (2) , Kiéi, Baranyi A., Szotlár, Mező. Color - Dream Team 9-2. Vezette: Szeles. Color: Szomora, Lóié, Bartkó, Berki K, Németh J., Sárközi, Zsemlyán, Lázár, Nánási, Tátrái. Dream Team: Csömör II. Sziklai, Oláh Cs., Rácz D., Oláh N„ Nagy A., Nágel, Varga Á. GL: Szomora (3) , Bartkó (2), Lóié, Berki K„ Nánási, Tátrai, ill. Csömör II. J., Varga Á. Elán - Indoor Team 4-3. Vezette: Bogár. Elán: Lászlók, Szerencsés, Berzák, Sulyok, Gazdag, Fazekas, Kovács T., Nagy T., Mátyus, Jeney, Sasvári, Fodor. Indoor Team: Kegye V., Nagy Á., Forgó, Szerencsi, Csaba, Letovai, Kegye Z., Kegye Cs., Balogh J. GL: Kovács T. (4), ill. Forgó, Kegye Z„ Kegye Cs. Olimposz Broker - Botos Ingatlanközvetítő 4-3. Vezette: Bogár. Olimposz Broker: Rump, Homoga, Sebestyén, Varga Cs., Istvanovszki, Nagy B„ Nagy M„ Somogyi. Botos Ingatlanközvetítő: Simon, Radvánszky, Botos, Séber, Hornyák, Rigó., Szirbusz, Ruzsinszky. GL: Istvanovszki (2), Homoga, Nagy B„ ill. Hornyák (2), Séber. De Sing Kft. - Bátony Uniker 3-11. Vezette: Bogár. De Sing Kft.: Malomhegyi, Németh T., Németh R, Pribisán, Bacsa, Kakuk, Grajzel. Bátony Uniker: Orosz I. T., Orosz II. T„ Zsignár, Krajecz, Bakos A., Szabó L., Tóth B„ Lakatos, Kiss Z. GL: Kakukk (2), Pribisán, ill. Krajecz (3), Kiss Z. (3), Orosz I. T., Orosz II. T., Szabó L., Tóth B., Lakatos. 9. forduló Botos Ingatlanközvetítő - Indoor Team 3-4. Vezette: Szeles. GL: Radvánszky (2), Hornyák, ill. Forgó (2), Szerencsi, Letovai. De Sing Kft. - Olimposz Broker 2-6. Vezette: Szeles. GL : Németh P. (2), ill. Nagy B. (4), istvanovszki, Nagy M. Bátony Uniker - Dream Team 18-2. Vezette: Smelkó. GL: Kiss Z. (9), Krajecz (4), Orosz I. T. (2), Orosz II. T. (2), Gál, ill. Oláh Cs., Varga Á. Color - Colt FC 5-1. Vezette: Smelkó. GL: Lóié (2), Berki K. (2), Tátrai, ill. Horváth P. Elán - Big Fish Team 2-4. Vezette: Smelkó. GL: Kovács T„ Mátyus, ill. Jenei (2), Kiéi, Susán. Sárga lap: Baranyi A. A csoport végeredménye 1. Big Fish Team 2. Color 9 8 1 0 66-21 25 9 8 0 1 64-22 24 3. Elán 9 7 Ó 2 73-24 21 4. Indoor Team 9 6 1 2 53-24 19 5. Bátony Uniker 6. Colt PC 9 5 0 4 60-27 15 9 3 0 6 21-53 9 ZBotosL 9 2 0 7 27-50 6 8. Olimposz B. 9 2 0 7 27-58 6 9. Dream Team 10. De Sing Kft. 9 2 0 7 26-91 6 9 1 0 8 24-71 3 Megjegyzés: A rájátszásban az első öt-öt csapat a felsőházban, míg a 6-10. helyen záró együttesek az alsóházban folytatják szereplésüket. A góllövőlista élcsoportja 30gólos: Kovács T. (Elán), 19 gólos: Kiss Z. (Bátony Uniker), 17 gólos: Krajecz (Bátony Uniker), Kegye Z. (Indoor Team), 15 gólos: Hornyák (Botos Ingatlanközvetítő), 14 gólos: Mező (Big Fish Team), 13 gólos: Bartkó (Color), Forgó (Indoor Team), 12 gólos: Simon L (Mátra Fűtőber), Almási T. (Old Fish Pub), Orosz P. (Rebi Túri). Sportturmix Kincstári Vagyoni Igazgatóság Nógrád Megyei Kirendeltsége (Salgótarján, Bartók B. út 10.) ügykezelő-operátort keres felvételre. Feltétel: szakközépiskolai érettségi és számítógép-kezelői gyakorlat. Költségvetési területen szerzett gyakorlat előnyt jelent. Illetmény a kjt., illetve megállapodás szerint. Jelentkezés: 06-32/316-143-as telefonon a kirendeltségvezetőnél, vagy levélben részletes szakmai önéletrajzzal, a végzettséget £ igazoló okiratok fénymásolatával 2004. január 15-ig a fenti elmen. 2 Postaautó Duna Rt., Salgótarjáni Fióktelepe (3100 Salgótarján, Kertész út 4.) művezetői állást hirdet az alábbi feltételekkel: legalább középfokú gépjármű-technikai képesítés, 3 év vezetői gyakorlat, számítógépes ismeret, műszaki vizsgáztatásban és környezetvédelmi ügyintézői gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a telepvezetőnél a 32/440-626-os telefonszámon. É R T E S í T É S Az FVM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatala értesíti a gazdálkodókat, hogy a Földmérési és Távértékelési Intézettől megérkeztek és a falugazdászok ügyfélfogadó irodáiban kihelyezésre kerültek a települések áttekintő blokktérképei. Azon mezőgazdasági termelők, akik 2004-ben területalapú támogatást szándékoznak igényelni, keressék fel a területileg illetékes falugazdászt az ügyfélblokk beazonosítása céljából. Az ügyfél-regisztrációs rendszerhez kapcsolódó ügyfélblokk adatlap kitöltése nélkül 2004-ben területalapú támogatás nem igényelhető a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Az adatlapok kitöltéséhez a falugazdászok segítséget nyújtanak. Az adategyeztetéshez vigye magával a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól kapott ügyfélblokk adatlapot és földhasználati lapokat. A területek beazonosítását legkésőbb 2004. január 18-ig el kell végezni ahhoz, hogy a területalapú támogatás igényléséhez szükséges további nyomtatványok (blokktérképek, területalapú támogatási igénylőlapok) időben rendelkezésre álljanak. Az FM Hivatalba megérkeztek az új típusú regisztrációs lapok azok részére, akik eddig nem voltak regisztrálva. Ezen nyomtatványok a falugazdászoknál átvehetők, melyet kitöltés után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell továbbítani. Salgótarján, 2004. január 7. Varga László hivatalvezető A Nemzetközi vállalati háttérrel rendelkező, nagy múltú cég ÜZLETKÖTŐ munkatársat keres salgótarjáni irodájában Elvárásaink leendő munkatársainktól: középfokú végzettség, kiemelkedő kommunikációs készség, siker- és eredményorientáltság, értékesítésben szerzett tapasztalat, mobilitás, gépjármű-vezetői engedély. Ajánlatunk: stabil vállalati háttér, hosszú távú perspektíva, fejlődési lehetőség, versenyképes jövedelem, mobiltelefon és cégautó lehetősége. Fényképes szakmai önéletrajzát "üzletkötő-Salgótarján" pozíció megjelölésével várjuk kővetkező címekre: 1139 Budapest, Váci út 99., 84 Mail Boxes Etc. e-mail: hr_recruitment@mailbox.hu