Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-10 / 8. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2004. JANUÁR 10., SZOMBAT | Színházi ssféh A jó memóriájú salgótarjá­ni színházbarátok emlékez- (het) nek rá: William Somerset Maugham magyarul „Imádok férjhez menni” címen ismertté, népszerű­vé lett darabja az elmúlt bő tíz esztendő­ben sajátos karriert futott be itt, a József At­tila Művelődési Központ színpadán (is). Prolongált szilveszter Váratlanul tér haza az elhunytnak vélt első férj, Will (Nemcsák Károly) Először 1991-ben „Örökké téged!” címmel Gyarmati István zenéjével került színre Pé­csi Ildikó rendezésében egy alkalmi társu­lat előadásában Fehér Anna, Bajor Imre és Tahi Tóth László főszereplésével. 1997-ben Pécsi - ugyancsak Gyarmati Istvánnal - új átirattal jelentkezett. A „Hármasban”-t a Budapesti Kamaraszínház mutatta be - mások mellett - Dáár Enikővel Mihályi Győzővel és Kerekes Józseffel. Az idei bérletsorozat révén végre elérke­zett a József Attila Színház - jelesül Voüh Ági, Bodrogi Gyula és Darvas Iván - által évtizedekkel ezelőtt páratlanul nagy siker­re vitt Nádas Gábor, Szenes Iván muzsiká­jával fémjelzett „igazi” változat is, amelyet október végén a Radnóti, e hét közepén pedig a József Attila bérlet tulajdonosai lát­hattak. Utóbbiak számára akarva-akaratla- nul is jól sikerült az időzítés, hiszen az ele­mentáris humorú zenés vígjáték mintegy továbbéltette néhány nappal a vidám szil­veszteri hangulatot. Különös, hogy Maugham - s ez írói kvalitásait jelzi - alapjában véve tragikus sztoriból volt képes viccet csinálni, köny- nyedén, anélkül, hogy kegyeletet sértett volna. Pedig, mint ismeretes, a háborút követően Európa-szerte sok asszony vár­ta hiába haza férjét, aki helyett rendsze­rint csak egy értesítés érkezett a hősi ha­lálról. E megrázó tényt kénytelen-kellet­len tudomásul véve ki-ki maga dönthetett a szívszorító dilemmában: egyedül ma­radva ápolja-e egy életen át elhunyt társa emlékét, avagy a gyászév(ek) leteltével új társ oldalán keresi a boldogságot. Egész biztos olyan is előfordult, hogy egy-egy holtnak vélt férj akkor ke­rült elő, amikor volt felesége már másnak mondott igent. Nem kell bizo­nyítani, hogy mit éreztek mindhárman, amikor ez ki­derült. Bár Maugham fő­szereplőivel is ugyanez tör­tént, a reakció - amit belőlük ez az abszurd helyzet kivál­tott - minden­nek nevezhető csak szomorúnak nem. Az özvegynek hitt Victoria miután annak rendje s mód­ja szerint tisztességgel megtartatja a gyászszertartást („kórussal”!) William Cardeau, azaz Will emlékére, (volt) férje legjobb barátja, a civil katona Frederick Lawnders, azaz Freddi karjaiban keres vigasztalást. Olyannyira, hogy nem sokat teketóriázik: azonmód hozzámegy fele­ségül, sőt gyermeket is szül neki a már meglévő, Willtől fogant mellé. A benső­séges viszonyokra jellemző, hogy az el­sőszülött fiú a második férj nevét viseli, a kisebbik, pedig az elsőét. Victoria, az if­jú szépasszony mintegy parafrazálva Montecuccoli elvét a háború és a pénz vi­szonyáról, az életben a szerelmet tartja megháromszorozandónak és új férje mellett előszeretettel kokettál a dúsgaz­dag gyáros, a kamáslit viselő - tehát az anyai tanács szerint jó férjtípus - Mr. Patonnal is. Az idillt - amelyben legfel­jebb a háború utáni jegyrendszer és a fű­téskorlátozás okoz némi gondot - a sú­lyosan sérült, majd hadifogoly Will „fel­támadása”, váratlan felbukkanása két­ségkívül megzavarja, de csak addig, amíg a helyzet tisztázódik s ki nem derül, hogy melyik gyereknek ki az apja. A két férj ugyanis nem esik egymásnak - előzé­kenyen egyikük sem alszik Victoriával - sőt abban vetél­kednek, hogy melyikük tud gyorsabban távozni az immár mindkettőjüknek terhes házas­ságból. Ez az érdeke a Mr. Patonnal a Ritz Hotelben rande- vúzgató „szegény” Victoriának is, akit úgy „megráz” az eset, hogy - mint anyja fogalmaz - reggelre kimennek a hullámok előző nap befésült hajából. Csakhogy a jog kemény dió, nem könnyű útvesztőiből kime­nekülni. Ehhez kell egy ügyes ügyvéd mesterkedése és egy há­zasságtörőként felfogadott vén­kisasszony felettébb kacagtató közreműködése is... A fentiekből is kitetszhet, hogy e sztorit nehéz elrontani színpadra állítás közben. Hát még olyan, humorban ottho­nos rendezőnek, mint Mikó István, aki „mellesleg’ nészként is hozza megszokott formáját az esendően udvarias Mr. Paton megformálásával. Néhány jó öt­sz(- Mr. Raton (Mikó István), az új hódoló sofőrként tetszeleg létről - például a „nem csak” helyetti „Nemcsák” kiszólásról, vagy a konyhai kesztyű elrepítéséről - nem tudni, hogy rendezői fogás, vagy a két férjet élvezet­tel alakító Cseke Péter, illetve Nemcsák Károly rögtönzése-e. Victoriát október­ben Pápai Erika játszotta, a szerdai elő­adásban viszont egy kevésbé ismert színésznő, Nyíró Bea, aki a kezdeti bi­zonytalankodás - netán lámpaláz - után jól „rátalált a figurára”. Rövid sze­repében, Montmorency kisasszonyként emlékezetes alakítást nyújtott Pásztor Erzsi is. Zenés darabról lévén szó, nem közömbös a muzikalitás színvonala sem. Kinek-kinek az énekhangjával nem volt ugyan baj, de valahogy még élő zenei kísérettel sem szóltak elég át­ütőerővel a „Kicsit szomorkás a hangu­latom máma” vagy az „Engem nem le­het elfelejteni” refrénű, slágerré lett da­lok, s Szamosi Judit koreográfiája is túl mértéktartóra, „spórolósra” sikeredett. A Sals jegyezte jelmezek közül Will ko­pottas „leszerelő”-öltözete volt a legta­lálóbb. A bevezetőben jelzett kísérleteknél a Turay Ida Színtársulat előadása lénye­gesen jobban sikerült, de az „Imádok férjhez menni” etalonja még mindig az ugyancsak említett Bodrogi-Darvas féle változat. Szent a béke Victoria jelenlegi (Cseke Péteri és korábbi térje [Nemcsak Károly) Között FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ CSONGRADY BÉLA A család jelszava: szeretet Kiállítás a gimnáziumban Balassagyarmat Január 12-én, hétfőn 13 óra 15 perckor nyílik kiállí­tás a Balassi Bálint Gimná­ziumban Szabó András elő­adóművész, egykori balas- sis diák grafikáiból. A tárla­tot Kovács Ferenc, a gimná­zium tanára nyitja meg. A megnyitón Szabó András, az alkotó, valamint Bogár Erika és Forgács Zsuzsanna tanulók és a 9. d osztály ka­marakórusa közreműkö­dik, Pásztor Sándomé ve­zényletével. Szabó András így vall rajzairól:- Mint mikor gólyalábra álltam, vagy biciklire ül­tem, hasonlót éreztem a raj­zolás pillanataiban is. Az ember hirtelen a valóság fö­lé emelkedik, úszik a tár­gyak felett, mint Chagall angyalai: nem csak a keze, a képzelete is irányítja a vo­nal útját a papíron. A toll egyszer csak önállósulni kezd, külön életet él, már nem is én vezetem, ő vezet engem. Három gyereket nevel­nek szeretetben. Most bi­zonyára sokan azt gondol­ják, hogy mi ebben az ér­dekes? Nem ritka dolog, hogy valaki három gyere­ket nevel. A mátraterenyei Etesi Imre és felesége Ilona asszony abban különbözik mégis, nagy átlagtól, hogy az ő gyerekeik in­tézeti gyivis gyerekek.- Mindig két gyereket szeret­tünk volna. Andrea lányunk után már sajnos nem született több, saját hibánkon kívül. Ami­kor a saját lányunk, Andrea férj­hez ment, úgy éreztük, hogy na­gyon üres gyerekzsivaj nélkül a házunk. Nagyon hosszú töpren­gés kezdődött részünkről, hogy mi legyen? Aztán közbeszólt a sors is, mert munkanélküli let­tem, és nem találtam munkahe­lyet. Akkor döntöttünk úgy, hogy kihozunk két kicsit a gyer­mek és ifjúságvédelmi intézettől és nevelőszülők leszünk. Elvé­geztünk egy hivatásos nevelő­szülői iskolát a férjemmel együtt, de nem hivatásosak let­tünk, csak sima nevelőszülők. A két kicsiből csak egy lett. Annamáriát 15 hónaposán hoz­ták ki. Róla tudni kell, hogy hat és fél hónapra született, és alig másfél kilóval látta meg a napvi­lágot. Súlyosan oxigénhiánytól szenvedett és ez a súlyos beteg­sége a mai napig elkíséri.- Bizony sokat szaladtunk ve­le orvoshoz, mert fulladt és nem kapott levegőt szegénykém. So­kan mondták, hogy minek kín­lódunk vele, más még a sajátjá­val sem törődik ennyire, de mi nagyon megszerettük a töré­keny, ártatlan Idslányt. A mai napig hordjuk Ózdra egy diplo­más gyógytornászhoz, hogy se­gítsen rajta. A letapadt izmokat gyúrja föl és úgy vesszük észre, hogy nagyon sokat javít a kis­lány helyzetén. Ezeket a kezelé­seket nem téríti sem a társada­lombiztosítás, sem a gyivi. Mi vállaltuk és véghez is visszük minden évben. Egy-egy kezelés­sorozat 10-15 kezelésből áll, ami egy óráig tart. Sokszor sze­gény nagyon sír és a szívem akar megszakadni érte, de utána meg sokkal jobb a közérzete és használ neki. Úgy érezzük, hogy meg kell adni neki mindet, hogy ha majd felnő teljes értékű ember legyen. Annamarit Etesi Imre is ugyanúgy kezelte és ápolta, mintha a saját gyereke lenne. Ha kellett fürdette, tisztába tette, etette, sétáltatta, orvoshoz vitte. Kis füzetecskét vezettek a nevelt kislány életéről. Mikor bújt ki a fogacskája? Mikor kezdett el jár­ni? Mi volt az első szava? Bizony, ezek mind-mind nagyon szép emlékek az Etesi család életében. Egy ilyen pici sok törődést igé­nyel és ezt pénzért nem lehet csi­nálni, csak szeretetből. Kelemen Annamária külön­ben nagyon tehetséges kislány. Most tizenegy éves, és a kistérsé­gi Ki mit tud?-on másodi helye­zést ért el, aminek az egész csa­lád örült.- Időközben Annamária, ahogy növekedett, hat évvel ez­előtt, újból azon kezdtünk gon­dolkozni, hogy hozunk ki még egy kislányt. A gyivi-ben jártunk, akkor szóltak, hogy lenne egy nagyon aranyos kislány, de van egy kisfiú öccse is. Anyukájuk egyedül nevelte őket és rákos be­teg lett, meghalt. A testvéreket nem lehet szétszakítani. így ki­hoztuk őkét együtt Anitát és Ist­vánt. Anita most 14 éves, és a pá­lyaválasztás előtt állunk. Na­gyon ügyesen táncol. A Nógrád táncegyüttesben rendszeresen föllép, és nagyon jó jegyei van­nak, tehetségesnek tartják. A táncművészeti szakközépiskolá­ba Nyíregyházára gondoltuk, hogy mehetne továbbtanulni, csak az tart vissza ettől az isko­lától, hogy nagyon messze van. Ezen töprengünk, még van pár nap, és addig majd eldöntjük Anitával együtt, hogy mi legyen a folytatás. Anita egyébként na­gyon házias. Látszik, hogy az anyukája beteg volt és ápolásra szorult, mert Anita mindenben a jobbkezem. Sokszor a gondo­lataimat is kitalálja. Istvánka 12 éves és nagyon jó tanuló. Ért a számítógéphez és nagyon ügyesen kergeti a bőrt is, vagyis jól focizik. A mátraterenyei általános iskolá­ban focizik és aranyérmet nyer­tek. Nincsenek rákényszerítve semmire, csak a tanulásra. Ist­ván tavaly rontott egy kicsit, az­tán el is lett tiltva a foci. Amikor újból rákapcsolt a tanulásra, ak­kor mehetett edzésre is. Úgy kell nevelni őket, mintha a sajátunk lenne. Nem is érez­tetjük velük. Persze tudják, hi­szen nem kicsik, hogy mi csak nevelőszülők vagyunk, de min­den szeretetet megadunk nekik. Tavaly a család egy hétig Erdély­ben kóborolt, nagyon szép élményekkel gazda­godtunk. Van víkendhá- zunk Mezőcsáton és min­den évben sok időt töl­tünk ott is a nyári szünet idején. Mind a három gyerek más egyéniség és úgy kell velük fog­lalkozni. A faluban volt, aki azt mondta, hogy jól tettük, hogy ezeket a gyerekeket kihoztuk, de volt olyan, aki azt mondta, hogy ő bizony más gyerekével nem kínlódna. Mi meg szívesen fog­lalkozunk velük, és egyáltalán nem érezzük kínlódásnak. Na­gyon jó a családgondozónk, Mártámé Huszár Rita jár ki hoz­zánk rendszeresen. Nevelési kér­désekben és egyéb dolgokban a segítségünkre van. István és Anita anyukája sírjá­hoz gyakran kilátogatunk. Ilyen­kor viszünk a kertből virágot és halottak napján koszorút és mé­csest, hogy megemlékezzünk. Az biztos, hogy három gye­rek sok gond és sok fáradság, de ugyanannyi öröm is van velük, és mi nagyon szeretjük őket a férjemmel. Ezt szeretet nélkül nem lehet felvállalni. Egy kis­gyerek egyébként is nagyon sok figyelmet és törődést igényel, de nagyon kell őket szeretni is. Mi pedig mindhármat egyaránt na­gyon megszerettük. CSERHALMI ADÉL

Next

/
Thumbnails
Contents