Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-07 / 5. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. JANUÁR 7., SZERDA Rajt előtti pillanat a hegyi futóversenyen Alig kezdődött el az év, a futás szerelmesei máris „belehúz­tak”, a pásztói HUFEZE SK szervezésében és rendezésében ugyanis kemény erőpróba várt a résztvevőkre. Az 1. mátrai hegyi futóverseny második fordulójában ugyanis már nem csak a táv hosszával és szintkülönbségével, hanem a sűrű hóeséssel is meg kellet birkózniuk az ország minden tájáról ideérkező versenyzőknek. Vasárnap délelőtt beköszöntött a tél a Mátrába, de ez nem zavarta a hegyi futás szerelmeseit, ugyan­is a HUFEZE SK-Pásztó rendezésé­ben lebonyolított versenysorozat második fordulóján a sűrű hóesés ellenére Budapest, Eger, Gyön­gyös, Salgótarján, Pásztó, Nyír­egyháza, Szolnok sportegyesüle­teit képviselve több mint hetven futó toporgott a rajtnál. Közülük 45-en vágtak neki a Mátrake- resztes Kaszab-rét térségében ki­jelölt hegyi futóverseny 12 km, il­letve 6,5 km-es távjának, melyet a rendező klub a Pásztói Szabadidő SE természetjáró-szakosztálya ve­zetőjének, Parádi Lászlónak a se gítségével jelölt ki. A többiek a Fallóskút-Bagolyirtás között lévő tájfutóterepen küzdöttek a pont- begyűjtő edzőverseny elsőségéért. A tömegrajttal indított mezőny el­ső befutója a fiatal salgótarjáni Morvái András volt, aki a célegye nest követő Kaszab-rét előtti sza­kaszon tudott csak meglépni az őt mindvégig szorosan üldöző La­kács Gergely és a 12 éves tájfutó, Koós Brigitta elől. Itt kell megemlí­teni, hogy a fiúknál a Mátraszent- imrén élő volt mátrakeresztesi táj­Langer Olivér új pályacsúccsal nyert 1. mátrai hegyi futóverseny, válogatott tájfutók részvételével futó, Erdélyi Péter fia, Erdélyi Mar­tin a mezőny legfiatalabb (11 éves) tagjaként a dobogó harma­dik fokán végzett. Felnőtteknél a rangos mezőnyben fél tucat válo­gatott tájfutó előtt magabiztosan szakította át a célszalagot a terep- és hegyi futásban jeleskedő salgó- tarjáni Langer Oüvér. A tarjáni sportoló remek futásával szinte magával lendítette az egész me­zőnyt, miközben az ő és más kate­góriák időeredménye is a végel­számoláskor pályacsúcsot muta­tott. Külön említést érdemel a sze­nior férfi kategóriában idősebb Pelyhe Dénes teljesítménye, aki az I. fordulóban elért időeredményé­ből ismét lefaragott valamicskét. Nőknél az első fordulóban is győz­tes jászárokszállási Rusvainé Ba- nxsi Katalin diadalmaskodott, ez­úttal ő is pályacsúcsot ért el. A nógrádiak nagy örömére a máso­dik helyen a serdülő tájfutó-válo­gatott keret tagja, a salgótarjáni Koós Diána végzett, megelőzve az ifjúsági válogatott kerettag nyír­egyházi Liskány Dianát. Felnőtt férfiak (balról): ifj. Pelyhe Dénes, Langer Olivér ás Pelyhe Dániel Koós Diána (jobbról) abszolútban a harmadik helyen végzett EREDMÉNYEK Táv: 12 km, 300 m szintkülönbség Felnőtt férfiak: 1. Langer Olivér (SAC-WINK) 49,00 perc, új pályacsúcs (régi: ifj. Pelyhe Dénes 55,11) 2. Pelyhe Dániel 50,09 3. ifj. Pelyhe Dénes 50,59 (mind­ketten Domyay SE, Salgótarján). Ifjúsági fiúk: 1. Tóth Adám (Gyöngyösi Tájfutó Klub) 53,36 perc, 2. Tóth Máté (Gyöngyösi T. K.) 1:01,07 óra, 3. Nagy László (Domyay SE, St.) 1:06,25. Serdülők: 1. Fehérvári Zsolt (Domyay SE, St.) 1:10,35 (új pályacsúcs, régi: Fehérvári Zs. 1:16,50). Szeniorok (35-44 év): 1. dr. Mohácsy Tamás (Domyay SE, St.) 56,21 perc, új pályacsúcs (régi: Fe­hérvári Péter 1:07,15), 2. Fehérvári Péter (Dornyay) 1:01,57, 3. Rusvai László (JVSE 1:02,13). Szeniorok (44 év és idősebbek): 1. id. Pelyhe Dénes (Domyay SE, St.) 58,50, új pályacsúcs (régi: id. Pelyhe 59,41), 2. Petró Géza (JVSE) 1:01,44, 3. Kubacsek Jó­zsef (JVSE) 1:14,25. Felnőtt nők: 1. Rusvainé Barócsi Katalin (Jász­árokszállási VSE) 1:10,10 óra, új pályacsúcs (régi Rusvainé 1:12,21), 2. Mezei Anikó (JVSE) 1:14,34, 3. NagyÁkosné (Domyay SE St.) 1:18,40. Ifjúsági lányok: 1. Liskány Diána (Nyíregyháza) 1:18,01, új pályacsúcs (régi Liskány D. 1:18,02). Serdü­lő lányok: 1. Koós Diána (Dornyay SE, St.), 1:11,05. Szenior nők: 1. Koósné Nagy Judit (Domyay SE, St.) 1:30,36. Táv 6,5 km, 120 m szintkülönbség, 3 ellenőrző pont. Fiúk: 1. Morvái András 41,21 perc, 2. Lukács Ger­gely 42,07 (mindkettő Domyay SE St.), 3. Erdélyi Mar­tin (Mátraszentimre) 42,32. Lányok: 1. Koós Brigitta (Domyay SE, St.) 42,09. _______________________________________________IZtHTAI JŐtSBFI Toyota Kupa terem-labdarúgótorna Felnőttek és utánpótláskorúak lépnek pályára „The show must go on” - a sónak menni kell!, azaz a pár évvel ezelőtti Toyota utánpót­lás terem-labdarúgótorna kibővítve és nemzet­közivé szélesedve folytatódik. Mondhatjuk azt is, hogy csak Csipkerózsika-álmából ébredt, de tekinthetjük kezdetnek is, melyet ezentúl már évről évre megrendeznek és így hagyománnyá válik. A lényeg, hogy a versenynaptárban tá­madt űrt egy új (vagy felmelegített) kezdemé­nyezéssel, de focival töltik tó a salgótarjáni sportcsarnokban. Simon Imrének és Attilának nem sokat kellett győzködni Kakuk „Patyot”, a torna támogatóját, január 10-én szombaton a felnőttcsapatok küzdelmeivel útjára indul a labda. Az „A” csoportban a Magyargéc ellenfe­lei a szlovákiai Tornaija csapata, valamint a REAC és a Gyöngyös lesz, míg a „B”-ben az SBTC-re az ugyancsak szlovákiai Ragyolc, va­lamint a Tápiószecső és a BVSC vár. A körmér­kőzések után a helyosztókon már a végső sor­rend alakul tó, ahol a győztes csapat magasba emelheti a Toyota Kupát, de a legjobb egyéni teljesítményetóől sem feledkeznek meg a ren­dezők. Vasárnap az U 19-es korosztályban a szlovákiai Ragyolc mellett a Magyargéc, a Szécsény a Balassagyarmat és az SBTC után- pótiása lép pályára, hogy körmérkőzéses for- mában döntse el, tó a legjobb. ____________■ F arsang Kupa Pásztón Pásztón, a Dózsa György Ál­talános Iskola tornacsarnoká­ban január 10-én szombaton megkezdődik a Farsang Kupa teremlabdarúgó küzdelemsoro­zat. A tornán tizenkét csapat: Jager FC, Hé-Lán Bt., Sördögök, Bauton Plusz, System Error, Atletiko Hintalo, Jimmy Forever, Bad Boys, Büge, Ecseg, Bayern Müzlee, Felsőtold, Fe- gyencváros és a Hooligans lép a parkettre. A mérkőzések szom­baton 10-től 20 óráig, vasárnap reggel 8-tól este 8-ig tartanak. Az utolsó fordulóra és az ered­ményhirdetésre február 8-án va­sárnap kerül sor. Emlékeztetés- képpen az elmúlt évi bajnoksá­got a Jimmy Forever gárdája nyerte, és most is arra készül­nek, hogy megvédjék címüket. Az első forduló mérkőzései: Jager FC - Hé-Lán Bt., Sördögök- Bauton Plusz, System Error - Atletiko Hintalo, Jimmy Forever- Bad Boys, Büge - Ecseg, Bayer Müzlee - Felsőtold, Fegyenc- város - Hooligans. Ára 4750 Ft A feladványt salgótarjáni (Erzsébet térő.), balassagyarmati (Kossuth ut 15.), rétsági (Rákóczi út 20.) szerkesztőségeinkben. valamint Salgótarjánban, a CASCO-s házban lévő könyvesboltban, 123 falu, 6 város teljes bemutatkozása, látnivalók, nevezetességek az egész megyéből! Település* és templomtörténetek és még nagyon sok minden! Megint előbbre léptünk Országos ifjúsági sakkcsapatbajnokság, Budapest A méltán világhírű magyar sakkutánpótlás-nevelés sikerei, eredményei miatt már eleve nem indulhattak vérmes re­ménnyel a megyénket képviselő salgótarjáni ifjúsági korú sakkozók az országos csapatbajnokságon, ráadásul soha nem látott mezőny gyűlt össze a szilveszter napjáig tartó négynapos budapesti sakkparádén. A korosztályos világbaj­nokokkal tűzdelt és NB I-es tapasztalatokkal felvértezett ki­váló gyermek sakkozóktól hemzsegő mezőny ellenére szé­pen teljesített a Garancia Salgótarján csapata, hisz ilyen il­lusztris társaságban is a középmezőnyben végeztek. Impozáns látványt nyújtott a 62 csapat küzdelme, talán csak a sakkolimpiákhoz hasonlítható, bár ott a férfiaknál négyen, a nők­nél pedig hárman ülhetnek asz­talhoz. Az ifjúsági csapatbajnok­ra. A neves NB I-es csapatok utánpótlására jellemző, hogy leg- jobbjaik már kiválóan képzett és koruk ellenére rutinos, világver­senyeken is ragyogóan szereplő fiatalemberek, akik a csapatbaj­indulni a legnagyobb hazai csa­patrendezvényen. így viszont he­ten, azaz néhányszor egymást váltva tudtak leülni a mieink, akik közül az első táblás Kovács Zsoltnak jutottak a legnehezebb ellenfelek, így 6 partiból 2,5 pon­tot gyűjtött. Fazekas Péter (7-ből 4,5), Simon Tibor (7-ből 5) és Dávid Máté (5-ből 3) alaposan ki­tett magáért, ugyanez mondható el a betegséggel küzdő Kutas Ba­lázsról is (3 meccsből 2 pont) és hősiesen küzdött a nagyobbak között a mindössze 9 éves Ko­vács Dani (7-ből 1,5). A fent em­lített Csilla játékán még meglát­Kovács Zsoltnak kijutott a jó(k)ból az első táblán __________■ Fazekas Péter szorgalmasan gyűjtögette a pontokat________■ sá gon viszont hatan, de közöttük .kötelezően két ifjú hölgynek is lenni kellett, ületve egyiküket tó lehetett váltani egy 1992 után született fiúval. Ilyen szigorú megkötések mellett 2-2 órás já­tékidővel hétfordulós svájci rend­szerű (mindig hasonló pontszá­mú csapatok játszanak egymás­sal) forduló várt a sakkpalánták­nokságban edződnek és néme­lyikük értékszáma 2400 Élő-pont körül van. Ezzel szemben a sal­gótarjániak legjobbjai maximum az NB II ifitábláin és néhány tor­nán gyűjthetik a tapasztalatokat, és bizony a kislányok sem tolon­ganak nálunk a sakkozás világá­ban. Ha nincs a 10 éves Fodor Csilla, akkor nem is tudtak volna szott az elfogultság, és hogy ed­dig szinte nem is volt alkalma versenyszerűen sakkoznia, de biztató a lelkesedése és hozzáál­lása. A csapat pedig tovább lépett előre, hisz tavaly 47-ből 34. let­tek, most pedig négy csapatgyő­zelemmel, 18,5 ponttal 62-ből a 42. helyen végeztek. _________________________________(sausi

Next

/
Thumbnails
Contents