Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-29 / 24. szám
NűGRÁDÍHÍRLAP Ki.ETMnn Szabad a másolás? DIGITÁLIS Embert is tolláról A tömörített zenei formátum, az a DeCSS néven futó feltöréssel és mp3 elleni masszív támadó stílus, annak internetes publikációjával úgy tűnik, nem válik be a nagy ki- semmi törvénysértő nem történt, adók érdekeit ugyancsak sértő Egy másik hivatalos DVD-védő DVD-másolás terén. Az utóbbi hó- szervezet, a DVD Copy Control napokban az új médiumot védő Association (DVD CCA) ennél kelszervezetek kénytelenek voltak fel- lemetlenebb visszavonulót fújt: hahagyni a pereskedésekkel. Elsőként zai pályán volt kénytelen ugyanis az Amerikai Mozgókép Szövetség belátni, hogy jobb a béke minden- (MPAA) akciója fulladt kudarcba, kinek. Az amerikai Andrew Bun- nem sikerült nyakon csípni a ner elleni perrel az volt a cél, hogy DVD-k másolásvédelmét, az úgyne- tiltólistára száműzzék a weblap- vezett Content Scrambling System sztár DeCSS-t. A szervezet azon- tartalomkódoló rendszert feltörő ban a közelmúltban maga kérte a norvég tinédzsert. Az észak-európai kaliforniai kerületi bíróságot, hogy ország bírósága másodfokon is fel- szüntesse meg a Bunnerrel szemmentette Jón Johansent, kimondva: ben indított eljárást. ___________■ K apcsolódjon rá a digitális világra a Matáv Nyílt Internet segítségével! www.netezz.matav.hu Talán nem túlzás, ha a hajlékonylemezt a számítástechnika nagy túlélőjének nevezzük. Igaz ugyan, hogy egyszer a régmúltban drasztikus töpörödésen ment keresztül, a floppy mindig is a jó öreg floppy maradt. Es most alighanem nyugdíjba mehet. Megérkeztek ugyanis az ifjú titánok: az USB flash memúriakulcsok és kártyaolvasók. Mint ahogy az a számítástechnikában és a szórakoztató elektronikában lenni szokott, az USB-szabvány nem a legújabb és nem is az egyetlen alternatíva a fekete mágneslemezzel szemben. A még ma is forgalmazott USB 1.1- nek évekkel ezelőtt komoly vetélytársa volt a digitális videózásban ma is elterjedt FireWire: utóbbi már akkor is 400 Mbit/sec-os adatátvitel- j00t* re volt képes, ,<<7" ' * amikor a gyermek USB | még csak 12 Mbit-et dott. A lényegesen továbbfejlesztett USB 2.0 már 480 Mbit-tel pörög másodpercenként (igaz, az aktuális FireWire 800-at tud). A technológia elterjedését nyilván segítette az is, hogy manapság nincsen számítógép USB-csatlakozó nélkül, miközben egyes nagy hardvergyártók bejelentették: végleg búcsúznak a kislemezmeghajtótól. Pendrive, avagy a kulcs Az aktuális kedvenc ugyan magyarul a memóriakulcs nevet kapta a keresztségben, angol megfelelője, a pendrive arra utal, hogy az első modellek leginkább ingzsebbe akasztható tolira hasonlítottak. Manapság a geometriai Búcsú a hajlékonylemeztől formák igen széles skáláját igyekeznek kihasználni a memóriakulcs-designerek (már amikor van erre idejük), és valóban kapósabbak a nyakba akasztható megoldások, mint zsebes társaik. Kölönlegességek persze itt is vannak: a Laks csodapéldánya például nem más, mint egy karórába ötvözött memóriaegység (igaz, technológiájában nem tartozik az éllovasok közé), a PQI Intelligent Stick pedig épphogy csak kétszerese egy átlagos hüvelykujj-körömnek (ráadásul használati értéke is kiváló, már ami kor éppen megtalálja gazdája), a Canyon- Flash példánya pedig víz- és ütésálló gumiborításával vonzza az extrém számítógépezés híveit. A memóriakulcsok kapacitása igen széles skálán mozog: akadnak 30 megás kezdők és fél gigás nagymenők is. A legelterjedtebb darabok, az ár-érték arány győztesei a 128 és 256 MB-os pen- drive-ok. Csak emlékeztetőül: a hajlékonylemezek végállomása 1,44 MB-nál volt. Kártyák és olvasók Az USB-s kártyaolvasók elsősorban a digitális fényképezőgépek elterjedését követően váltak a szakboltok kínálatának elhagyhatatlan részeivé - előbbiek ugyanis, mint ismeretes, memóriakártyával működnek. Azt pedig bizony olvasni kell. Igaz, hogy a legtöbb fényképezőgép maga is rendelkezik USB-csat- lakozással, azonban lényegesen egyszerűbb egy fél gyufásdoboznyi lapocskával közlekedni, mint egy egész fotóaparáttal. Arról nem is beszélve, hogy a kártyaolvasók lényegesen gyorsabban továbbítják képeinket a számítógép merevlemezére, mint az általában USB 1.1-es szabvánnyal szerelt kamerák. Az is e speciális szerkezetek mellett szól, hogy többségük ismeri mind a négy legelterjedtebb kártyaszabványt (a SmartMediát, a CompactFlash-t, a Secure Digitalt és a Memory Stick-et). E memóriakártyák a maguk akár gigabájtnyi kapacitásával ráadásul nem csak képek, hanem bármilyen digitális adat tárolására alkalmasak. A design-nak az olvasók világában lényegesen kisebb szerep jutott, igaz, a helyhez kötött szerkezetekkel kevésbé lehet státust szimbolizálni. így zavartalanul uralkodhat a funkcionalizmus. Utóbbi pedig nem kíván sokat: az egyik oldalon vannak a résekkel szabdalt kis dobozkák a maguk USB-csatlakozójával, a másikon pedig a számítógépházba építhető szimpla pa- nelek. A lényeg pedig odabenn van. ______■ K ULCSOK... Típus Jellemző Ár (Ft) PQI Travelling Disk CanyonFlash USB 1.1, 256 MB USB 2.0, 256 MB 20 500 19 250 EasyDisk Super Talent Flash USB 2.0, 128 MB USB 2.0, 500 MB 14 000 36 000 ... ÉS OLVASÓK Típus Ár Trust 630 USB Card Reader 12 900 ASUS 7 in 1 Reader Pro 11 990 Shuttle Card Reader (belső) 7 000 Forrás: Chip magazin K Hírek Vissza a plazmával A Sony Corp. a héten bejelentette, hogy visszahívja egyes síkképemyős plazma televízióit. A Sony 10 400,2002. november és 2003. augusztus között gyártott, Sony KE-32Ts2 televíziót rendel vissza. Elképzelhető, hogy a modellek közül néhánynak a képernyőjén nem jelenik meg a kép, az elektromos áramkör forrasztási hibája miatt. Szervizcsomag Office-ra A szokásos fél évnél kissé hosszabb várakozási idő után, 2004. júniusra ígéri az Office 2003 első szervizcsomagját a Microsoft. A népszerű irodai szoftvercsomag legújabb verzióját a tavalyi év októberében dobták piacra, ám számos nagyvállalat nem telepítette még rendszerében, várva az - általában igen fontos hibákat kiküszöbölő - első körű javításokra. A Kazaa visszavág Érdekes fordulatra lehet számítani a „fájlcserélők kontra Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA)” háborúban. Egy amerikai szövetségi bíróság döntése alapján ugyanis a Kazaa-t birtokló Sharman Networks viszontperelheti a RIAA-t. Mégpedig azért, mert a vád szerint a RIAA a kifogásolt szoftvert nem rendeltetésszerűen használva megsértette a felhasználók magánszféráját. Ajándék extrák, extra igényekhez Opel. Jó ötletek - jobb autók. ' Szabadon választott plusz extrák és tartozékok akár 400 000 Ft értékben! Ajánlatunk a Viva modellek kivételével valamennyi Opel Corsa, Astra, Agila, Meriva és Zafira személygépkocsira, 2004. március 31-ig érvényes. A részleteket keresse márkakereskedéseinkben! Fogyasztás: 5,5-13,1 1/100 km, Co2 kibocsátás: 115-225 g/km Spam: kezdődik a büntetés Nem kell ahhoz megrögzött hálókalandornak lenni, hogy a neves Moty Python-örökzöld után szabadon spam-nek keresztelt kéretlen levelek áradata megkeserítse az ember életét. Elég egy internetes postafiók és egy óvatlan ismerős: máris kész a baj. A spam- jövőt illetően ugyan az előrejelzések a leveleknek adnak okot az örömre. Hazánkban példának okáért várhatóan tovább emelkedik az egyébként is kiemelkedően magas, 330%-os éves szaporulat, de világszerte sem lehet nagy az öröm: a témában otthonos MessageLabs várakozása szerint a tavaly év végi 50%-ról 2004 áprilisára akár a 70%-ot is elérheti a levelek között a kéretlenek aránya. Egy dán bíróság feltehetően a vészjósló előrejelzéseket is figyelembe vette, amikor precedensértékű szigorú döntést hozott: közel hetvenezer dollárnak megfelelő büntetést szabott ki az ország egyik cégére kéretlen e-mailek küldése miatt. Igaz, az Aircom Erhverv ApS nem számít spam-nagymenőnek: büntetését mindössze 1500 nemkívánatos e-mail miatt kapta, míg az igazi netbetyárok percenként képesek ezt a teljesítményt produkálni. Dánia egyébként egyike annak a hat EU-s tagállamnak, melyek már a magukévá tették az Európai Bizottság azon direktíváját, mely az elektronikus kommunikációra és a magánszféra védelmére vonatkozik. Ausztria, Írország, Olaszország, Nagy-Britan- nia és Spanyolország tartozik még a fent említett hat állam közé - kezdődhet tehát a büntetés. Hanghatás A számítógépes játékok hangeffek- mely PC vagy játékkonzol mellett tusainak szerzői és zenei progra- kiaknázhatjuk. A DDTS-100 névre mok készítői akár világszintű de- hallgató dekóder nemcsak, hogy monstrációba is kezdhetnének, lát- ismeri a házimozizáshoz elenged- va az átlagos felhasználó műanyag hetetlen 5.1,6.1, vagy 7.1-csatomás és zörgő hangszóróit. Pedig a mo- rendszereket, beépített algoritmu- dem asztali pc-k által nyújtott él- sainak segítségével a mezei sztereó mény nem lehet teljes hangforrásokat is képes kiegészía megfelelő speak- terű 5.1 vagy 6.1 csatorerek nélkül. A nára. E szuperkügyártók azért tyühöz szabták a szerencsére Creative Inéi, hogy sokan Jjlf hangszórószámítógépről rendszert, pörgetik az mp3- AR ■HP amely a Dolby at, a DVD-t. A Digital EX és DTS multimédiás hard- w W jjg ES szabvány melverek és alkalma- lett a csúcsra járatott zások egyik legnagyobb gyártója, a játékok hangzását is képes mara- Creative feltehetően e gondolat je- déktalanul visszaadni. És hogy gyében dobta piacra digitális mozdulni se nagyon kelljen, mind- dekóderrel kiegészített nyolccsa- két újdonsághoz távirányítót is tomás hangszórókészletét. A cső- csomagolnak, dafegyver képességeit szinte bár- I__________________________1