Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)

2003-12-09 / 284. szám

2003. DECEMBER 9., KEDD Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TŰKOR Királycsináló dopping Kolonics a legeredményesebb a világon Immár bizonyos, hogy a magyar kajak­kenu válogatott Gainesville-ben érte el minden idők legjobb világbajnoki szereplé­sét. Miután az orosz Szergej Uljegin dop­pingtesztje és a vizs­gálat B próbája is po­zitívnak bizonyult, csapatunk neve mel- Kolonics György lett 1-1 arany- és fot&ábwhámné bronzéremmel többet jegyeznek (így 10 arany, 1 ezüst és 3 bronzéremmel végeztünk az éremtáblázat élén). A Kolonics György, Kozmann György, Malomsoki Sándor, Vasali László összetételű C-4 200 méteres egység 2. helyét elsőségre módosítot­ták, míg a Pulüi Im­re, Novák Ferenc, Hüttner Csaba, Für­dők Gábor 500-as kvartett 4. pozíciója 3. hellyé nemese­dett. Kolonics György ráadásul így 13. világbajnoki cí­mét szerezte meg, miáltal ismét őt tisz­telhetjük minden idők legeredménye­sebb lapátforgatójaként. „Én a pályán szeretek nyerni, ám örülök ennek az éremnek is, el­végre csak az érdemli ki a dia­dalt, aki becsületesen küzd.” - mondta Kolonics. Erőt és hitet adó továbbjutás Erőt és hitet adó sikeren van túl a magyar női kézilabda-válogatott, amely most már csak akkor juthat ki az athéni ötkarikás játékokra, ha a legjobb öt között végez a horvát­országi világbajnokságon. Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata vasárnap este Csáktornyán kiüté­ses, 29-19-es győzelmet aratott ki­ki mérkőzésen az olimpiai- és Eu- rópa-bajnok, biztos athéni résztve­vő Dánia felett, s ezzel középdön­tős lett. Örömteli, hogy az együttes egy­re jobb formát mutat, a németek elleni vereséget követően csupa szép diadal következett, ráadásul a betegeskedő Farkas Ágnes és Szrnka Hortenzia is egyre jobban érzi magát. A szakvezető szerint a jó védekezéssel sikerült meglepni az ellenfeleket.- Ha a hátsó alakzat jól műkö­dik, és a kapus is jó teljesítményt nyújt, akkor sokkal könnyebb a tá­madók dolga. Már csak azért is fontos ez, mert ha az ellenfélnek van ideje visszazámi, akkor bi­zony nem megy gördülékenyen a játék. Többfajta védekezési kom­binációt gyakoroltunk, s az adott szituációnak megfelelően változta­tunk a mérkőzések alatt is - mond­ta Mocsai, aki bízik abban, hogy a folytatás hasonlóan jó lesz. A szakember hozzátette, hogy a középdöntő előtt nem érdemes számolgatni, mert a mezőny na­gyon szoros még, csupán két pont a különbség a pillanatnyilag leg­jobban álló ukránok és a hatodik románok között.- Az biztos, hogy a következő három összecsapás nagyon ke­mény lesz. Meg kell harcolni a si­kerért, hiszen az olimpiai jegyeket nem adják olcsón. Ha végre min­denki egészséges lesz, akkor meg­valósíthatjuk a célt, és a legjobb öt között végezhetünk. A dánok elle­ni diadal erőt kell hogy adjon mindannyiunknak. S még egyszer szeretném megköszönni a szurko­lóknak, hogy eljöttek miattunk Csáktornyára, és felejthetetlen hangulatot varázsoltak a csarnok­ba - mondta a kapitány. A magya­rok kedden Romániával, szerdán a vb-második Norvégiával, csütörtö­kön pedig a jelenleg élen álló Uk­rajnával találkoznak. Pálinger Katalin, aki a dánok el­len bemutatott káprázatos védése­ivel kiérdemelte a mezőny legjobb­ja elismerést, megjegyezte: nem szabad hátradőlni, s az olimpiai bajnok elleni siker jó dolog ugyan, de sok még a tennivaló.- Az első részcélt teljesítettük, továbbjutottunk a csoportból, de most már tudjuk, csak magunk­ban bízhatunk, nincsenek már a dánok, akik esetleg segíthettek vol­na, ha mi nem zárunk jó helyen. Ha kedden győznénk, akkor már egy riválissal kevesebb lenne. Véget ért az idei díjugratószezon Eredményes évet zártak lovasaink A tél beköszöntével véget ért megyénkben az idei díj ugrató­versenyszezon. A közelmúltban Nógrádgárdonyban megtar­tott záróforduló után nem csak a bajnokok kihirdetésére ke­rült sor, hanem lehetőség nyílt megyénk lovassportjának rö­vid értékelésére is. A megyei bajnokságot Bazsó Gergely, a Carussel SE verseny­zője nyerte, Korbáss Diána (Sal­gótarjáni Lovas SE), Németh Zoltán és Szita Gabriella (mind­ketten az Ipoly-völgyi Lovas Diák-SE versenyzői) előtt. Min­denképpen örömteli, hogy lova­saink nem csak Nógrádban, ha­nem a szomszédos megyékben és Budapesten rendezett verse­nyeken is megállták a helyüket, ugyanakkor szomorú, hogy me­gyénk lovaséletében évek óta szinte ugyanazzal a tucatnyi versenyzővel találkozhatunk, s alig-alig van új induló. Ez intő jel kell legyen minden, a díjlo­vaglás jövőjéért felelősséget ér­ző megyei sportvezető számára, hiszen a sportág fejlődését csak a fiatalok mozgósításával lehet elérni. Ezért is külön öröm, s opti­mizmusra okot adó tény, hogy az idén a nógrádmarcali Bene­dek Katalin személyében ifjúsá­gi bajnokot is avatott a megye, akit a balassagyarmati Czudar Orsolya követett a második helyen. Azt is mindenképpen el kell mondani, hogy a tehetsé­ges fiatalok, akik egyéb­ként mindketten az Ipoly- völgyi Lovas Diák SE ver­senyzői, nem csak az akadálypályán, hanem az iskolapadban is megáll­ják a helyüket. így hosz- szú évek után végre biz­tosítottnak tűnik a szín­vonalas versenyző-után­pótlás megyénkben, hi­szen a lovassport, és egy­általán a lovasélet fejlődé­se ma már elképzelhetet­len magasan képzett, dip­lomás, idegen nyelveket beszélő szakemberek nélkül. Az is alapos elemzés tárgyát kell képezze, hogy miért csökken évről évre a megyénkben rendezett díjugra­tóversenyek száma, újra kell gondolni a struktúrát, s pályáza­ti források bekapcsolásával, va­lamint új szponzorok megnye­résével bővíteni kell az anyagi hátteret. A töprengésre és az új stratégia kidolgozására nagysze­A nógrádmarcali Benedek Katalin nem csak a verseny- pályán sikeres rű alkalmat nyújtanak a hosszú téli esték... * *** Öröm a tabellára nézni Évadzárót tartottak a szügyi focisták A minap megtartotta évadzá­ró bankettjét a megyei első osz­tályban szereplő Szügyi SE, me­lyen Markó Antal, Szügy polgár- mestere fogadást adott a csapat részére. A falu első embere büszke a csapatra és méltatta, hogy újoncként az őszi szezon végén az előkelő hatodik helyen állnak, és így öröm a tabellára nézni.- Mind a felnőttek, mind az if­júságiak kitűnően teljesítettek, nem is gondoltam volna, hogy ilyen remekül fog szerepelni a gárda - mondotta a polgármes­ter. - Tavasszal viszont nehezebb dolgunk lesz, mert jobban odafi­gyelnek majd ránk, s már nem újoncként kezelik a csapatot. Az együttes továbbra is bízhat a pol­gármesteri hivatal, illetve a főtá­mogató Zöllner Kft. segítségében - zárta szavait Markó Antal. Ezek után Palánki Zoltán szakosztályvezető méltatta a csapat teljesítményét és hozzá­állását, s ő is kiemelte, hogy a ta­vaszi idényben még jobb játékra és több akaratra lesz szükség, hogy a fokozottabb elvárások­nak is megfeleljenek. Mindezek érdekében a csapat már az új év harmadik napján sort kerít egy szezonnyitó megbeszélésre, s az első foglalkozást is megtart­ják a szügyi sportcsarnokban. Az egyesület nevében a szak­osztályvezető köszönetét mon­dott Markó Antalnak, aki min­dig és mindenben rendelkezé­sükre állt.- A mai világban ritka az olyan polgármester, aki így sze­reti a futballt és támogatja azt - hangsúlyozta Palánki Zoltán -, de természetesen a többi támo­gatóknak is tisztelettel köszön­jük a segítséget. A köszöntők után a szügyi konyhafőnök remek vacsorával látta vendégül a résztvevőket, majd baráti beszélgetéssel ért véget e meghitt péntek este. *** A napokban megjelent Táblá­zatok, adatok, érdekességek - Mérlegen a labdarúgó megyei I. osztály őszi idénye című össze­állításunkból sajnálatos tévedés miatt kimaradt a szügyi Gyimesi Gábor, aki a mezőnyjátékosok között tíz pontjával holtverseny­ben az egyéni ranglista ötödik helyén végzett. Madách Kupa 2003 A közelmúltban hatodik alka­lommal rendezték meg a Salgótar­jáni Városi Sportcsarnokban a Ma­dách Kupa leány kézilabda- és kis­pályás labdarúgótornát, középis­kolai csapatok részére. A kézilabda-viadalon a fővárosi Postás Matáv SE, a Gyöngyösi FKK, és a rendező Madách DSE csapatai vettek részt, míg a labda­rúgótorna mezőnyét az egyaránt salgótarjáni Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola, valamint a Madách Imre Gimnázium együttesei alkották. EREDMÉNYEK Kézilabda Salgótarjáni Madách DSE - Gyöngyösi FKK 27-19 (13-10). Ld.: Korponai 11, Molnár 5, Institórisz 4, Bóta 3, Rappi 3, ill. Farkas 10, Péter 2, Pethes 2. Postás Matáv SE - Gyöngyösi FKK 16-35 (8-13). GL: Kiss 8, Or­bán 3, Kéri 2, Szilágyi 2, ill. Farkas 18, Péter 8, Uram 5, Nagy 2. St. Madách DSE - Postás Matáv SE 29-25 (16-11). GL: Korponai 12, Institórisz 5, Rappi 4, Molnár 3, Drajkó 2, Nágel 2, ill. Kiss 8, Földes 4, Hutter 4, Orbán 4, Szilágyi 3, Kéri 2. Végeredmény 1. Madách DSE 2 2 0 0 56-44 4 2. Gyöngyös 2 10 1 54-43 2 3. Postás Matáv 2 0 0 2 41-64 0 Különdíjak. Legjobb kapus: Molnár Réka (Postás Matáv SE). Legjobb mezőnyjátékos: Korponai Renáta (St. Madách DSE). Gólki- rálynő: Farkas Gabriella (Gyön­gyösi FKK) 28 góllal. Kispályás labdarúgás Madách - Kereskedelmi 0-1 (0-0) GL: Árvái. Kereskedelmi - Egészségügyi 1-5 (1-3) GL: Krizs , ill. Szűcs (2), Végh (2), Rezes. Egészségügyi - Madách 0-2 (O-l) GL: Recska, Bulcsu. Végeredmény 1. Egészségügyi 2 10 15-33 2. Madách 2 10 12-13 3. Kereskedelmi 2 10 12-53 Különdíjak Legjobb mezőnyjá­tékos: Hrecska Nóra. Gólküálynő: Végh Éva és Szűcs Helga (mind­ketten Egészségügyi) 2-2 góllal. MUUCZA A névadó diadala Teke, Salgó-Sík Kupa, Salgótarján Befejeződött Salgótarjánban a 2003. évi, őszi Salgó-Sík Kupa, te- ke-városbajnokság melyen a név­adó egyesület amatőr csapata, ha szoros küzdelemben is, de jobb játszmaaránnyal nyerni tudott. A bajnokcsapat tagjai voltak Takács Gyula, Kerényi László, iß. Fejérvári Géza, Forgó Béla, valamint Dudás László. Az ezüstérmes Vízmű I. csapatát Molnár János, Húrom Ti­bor, Pusztai Gábor, Molnár Pálné és Sándor Ferenc alkotta, míg a har­madik helyen záró Létesítmény és Sport Kht. gárdájában Németh Csa­ba, Básti István, Juhász István és Bánházi György szerepeltek. Az egyéni pályacsúcsot Molnár János (Vízmű I.) érte el 289 fával, a csa­patpályacsúcsot pedig 1030 fával a Sakkozók ütötték. A csapatverseny végén a tizen­nyolc legjobb átlagot elérő ver­senyző egyéni döntőn szerepelt, ahol szoros küzdelemben remek eredmények születtek. A versenyt végül is egy igazi „amatőr”, Seregi Akiért profikat megszégyenítő tel­jesítménnyel nyerte. A végeredmény 1. Salgó-Sík 1110 0 153-13 20 2 Vízműi 1110 0 1 52-14 20 3.LSKhL 11 81 2 46-20 17 4.Sakkozók 11 80 3 46-20 16 5.URSAL 11 71 3 41-25 15 6. Áfész 11 70 4 38-28 14 6. Közút 11 5 0 6 34-32 10 8.RFK 11 40 7 2541 8 9. Autóüwg 11 20 9 17-49 4 10. Tarjánho 11 20 9 17-49 4 11. Vízműn. 11 20 9 15-51 4 12. URSA IL 11 0 0 11 12-54 0 Az egyéni döntő végeredménye: 1. Seregi Albert (Áfész) 263 fa, 2. Ozsvárt Oszkár (Sakkozók) 259,3. Szabó Ervin (Sakkozók) 259, 4. Németh Csaba (LS-Kht.) 258, 5. Huram Tibor (Vízmű 1.) 256, 6. Papp Ferenc (Közút) 256. * * * A közelmúltban Bélapátfalván rendezték meg az országos serdü­lő és ifjúsági vidékbajnokságot, melyen a nógrádi tekézők szépen szerepeltek. Az ifjúságiaknál Te­lek Tamás (Salgó-Sík) a kilence­dik, Kotroczó Csaba (Nádújfalu) pedig a tizenegyedik helyezett­ként jutott a december 20-21 -i kunfehértói országos bajnoki döntőbe. Nem sikerült ugyanak­kor a továbbjutás. Kómár Tamás­nak (Bátonyterenye), valamint Szabó Attilának (Salgó-Sík). Előb­bi a huszonhetedik, míg utóbbi a harmincegyedik helyen zárta a küzdelmeket. A serdülőknél két nádújfalui já­tékos képviselte megyénket, fele­más sikerrel. A tizenötödikként végző Gubán Péter szintén résztve­vője az országos döntőnek, azon­ban Szabó Tamás harmincharma­dik helyezettként kiesett a további küzdelmekből. T OTÓEREDMÉNYEK 1. Bremen- Bayern M. 1-1 X 2. Dortmund - Hatha BSC 1-1 X 3. Frankfurt-Hannover 4. Freiburg -Bochum 2-2 X 4-2 1 5.1860 Miinchai - Rostock 6. Stuttgart-Hamburg 1-4 2 O-OX 7. Wolfsburg - Kaiserslautern 8. Schalke - Mönchengladbach 4-1 1 2-1 1 9. LPCKöln-Levökusen 10. Empoli-Milan 0-0 X 0-1 2 11. Lazio-Juventus 2-0 1 12. Lecce-Parma 1-2 2 13. Sampdoria-Siena 2-1 1 14.Chievo-Roma 0-3 2 Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 49. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 31 millió 547 ezer 908 forint. 13 ta­lálatos szelvény nem volt. 12 ta­lálatos szelvény 32 darab, nyere­ményük egyenként 122 732 fo­rint. 11 találatos szelvény 360 darab, nyereményük egyenként 10 910 forint. 10 találatos szel­vény 3063 darab, nyereményük egyenként 2137 forint. GÓLTOTÓ: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 97 379 forint. 4 ta­lálatos szelvény 12 darab, nyere­ményük egyenként 6533 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Jamrik Tamás balassa­gyarmati lakosnak kedvezett Fortuna isten- asszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - T es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓG1 50. RÁD J* HÍRLAP hét Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bochum Frankfurt Német l 2. Hamburg Freiburg 3. Hertha BSC 1860 München 4. Kaiserslautern Schalke 5 Leverkusen Bremen 6. Rostock 1. FC Köln 7. Wolfsburg Hannover 8 Mönchengladbach Dortmund 9. Perugia Sampdoria otezA 10. Ancona Lazio 11. Bologna Internazionale 12. Juventus Parma 13. Reggina Chievo +1 mérkőzés 14. Bayern München VfB Stuttgart Német r PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Udinese - Lecce 2. Brescia - Empoli 3. Livorno - Atalanta 4. Vicenza - Palermo roT6 17 I Olosz A A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. ] M. db Név:.. Cím:..

Next

/
Thumbnails
Contents