Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)
2003-12-06 / 282. szám
„Az ember harca” Kunyhóból fényes napvilágra A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet és Pásztó Város Ön- kormányzata rendezésében kerül sor a Pásztói Múzeumban „Az ember harca” című, Pásztó város képzőművészeti gyűjteményéből összeállított kiállítás megnyitójára. A kiállítást Sisák Imre országgyűlési képviselő, Pásztó város polgár- mestere és Szakolczai Lajos író, irodalomtörténész és műkritikus nyitotta meg. A rendezvény nyitásaként Maczó Villő, a Rajeczky Benjamin Zeneiskola 10 éves, hegedű tanszakos tanulója adott rövid műsort, majd Shah Gabriella művészettörténész bevezetőjében arról beszélt, hogy ez a kiállítás a város képzőművészeti gyűjteményének olyan része, amelyet most mutatnak be, másik részét már régebben láthatták az érdeklődők. Ezt követően Sisák Imre köszöntő-megnyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy a város múzeuma ilyen magas szintű kiállítást rendezhet meg a város képzőművészeti gyűjteményéből. Méltatta a kiállítás jelentőségét. Szakolczai Lajos megnyitó- beszédében elsőként Kokas Ignác nagy hatású, a kiállításnak is címet adó művét - „Az ember harca” - elemezte. A történész szólt a kiállítás egyik részében bemutatott festmények alkotóinak munkáiról, így Scholz Erik, Miháltz Pál, Tőig Molnár Zoltán, Bartl József, Kovács Péter, Vecsési Sándor, Somos Miklós és Csavlek András kiállított alkotásait elemezve. A tíz kiállított grafikai mű bemutatásánál Kass János, Barczi Pál, Molnár Gabriella, Feledy Gyula, Hibó Tamás munkásságát ajánlotta a szép számú érdeklődő figyelmébe. KEREKES LAJOS Sisák Imre (jobbról az első) megnyitóbeszédét mondja, mellette Szakolczai Lajos irodalom- történész Kokas Ignác Az ember harca cimű festménye Filmköltemény Balázs János életművéből A cím minden szavának súlya van. A Pécskő hegyi cigánytelep kunyhója, alacsony viskója azt az életteret jelzi, ahol Balázs Jánosnak laknia adatott, ahonnan soha el nem kívánkozott: „Nem óhajtot- tam, hogy máshol is legyen kedves otthonom" - írta természetközeli „csodabogárfészkéről.’’ A fényes napvilág arra a nem is titkolt vágyára utal, hogy azért szerette megosztani az emberekkel, amit remetemagányában alkotott. Ez rajzaival, festményeivel már élete alkonyán csak-csak sikerült egy-egy kiállítással, sajtóhírrel, újságcikkel, az olykor már-már terhes látogatók hadával. Talán erre is utalnak alábbi sorai: „Hosszú időkön át / szöktem, bújtam, / rettegtem is, de most már / nem vagyok üldözött / ide-oda lökdösött / rongy az útban. ” Egyéni hangvételű, különleges észjárásra valló mondatai, szavakba formált mély érzelmei, a közeli és távoli világ folyásáról, messziről jött népe sorsáról, „szépségbe roskadott szegénységéről” kifejtett filozofikus gondolatai azonban sokáig „alvásra” kényszerültek. Igazából csak halála után derült ki, hogy „ezer színt mutató” hagyatékából mekkora értéket jelentenek a több száz és ezer oldalra, kockás papírra rovott vallomások, szabadversek. Aggódott sorsukért és a maga módján szemérmesen abban bízott, hogy majd egyszer ugyancsak értő kezekbe kerülnek irodalmi igényű, esztétikai rangú művei és költőként, gondolkodóként is megismeri, elismeri az értő közvélemény. Nos - ha megkésetten is, de - e reménye is teljesült: Salgótarján várossá nyilvánításának 80. évfordulójára megjelent a „Versek, vallomások” című kötete, a napokban pedig a nagyközönség elé került a - szintén a városi önkormányzat támogatásával készült - „Pontok a mindenségből” című film - konkrét technikai megjelenítése alapján DVD - amely művészetét alkotásai és vallomásai tükrében mutatja be. A könyv szerkesztője Kovács An- na volt, a filmet ugyancsak ő szakértette, szerkesztette, de rendezőként senki nem szerepel a stáblistán. Igazából ugyanis az 1977-ben, hetvenkét évesen eltávozott Balázs Jánost kellett volna megjelölni, hiszen valójában az ő élete és művészete - mint elválaszthatatlanul összetartozó, egymást feltételező fogalompár - képezte a forgatókönyvet, „rendezte” a filmet. Az ő hangja, szereplése növeli az alkotás dokumentumerejét, számos archív, korábban sose látott, a Nógrádi Történeti Múzeumban őrzött felvételekkel egyetemben. A Salgótarjáni Városi Televízió, személy szerint László István kamerája bravúrosan örökítette meg a szürke valóság és a művészi alkotás egymásba tetsző, sugárzó színvilágé képeit, a Sándor Zoltán előadóművész értő tolmácsolásában előadott vers- és prózarészletek - az írások ciklikus rendjét követve - ugyancsak Balázs Jánost beszéltetik jószerivel egy filmköltemény szintjén. Az ünnepélyes bemutatón megjelent Teleki László államtitkár és Puszta Béla polgármester is elragadtatásának adott hangot a látottak okozta felejthetetlen élmény kapcsán. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy Balázs János egyike volt azoknak, akik - a művész szavaival szólva -„kicsillantak” a cigányság soraiból. Bizonyára vannak mások is, akik segítséggel sokra vihetnék az életben, a művészetben, ha nem is Balázs János-i magaslatokba emelkedve, mert - mint Kovács Anna fogalmazta - az ö személyében egy univerzális zseni élt közöttünk a huszadik században. Életműve - amely túlmutat nemcsak a város, a megye, hanem az ország határain is - felbecsülhetetlenül értéke Salgótarján szellemi kincsestárának £ jó érzékkel, tehetséggel elkészített tűmmel megsokszorozódott annak az esélye, hogy erről senkit ne kelljen meggyőzni. A látvány ugyanis önmagáért beszél... CSONGRÁDY BÉLA PONTOK A MINDENSÉGBŐL BALÁZS JÁNOS MŰVÉSZETE ALKOTÁSAI ÉS VALLOMÁSAI TÜKRÉBEN A hét közepén bemutatott vadonatúj DVD borítója Versimnep a Kohászban harmincharmadszor „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy...” Az elhangzott mesék nagy száma miatt joggal kezdhetjük akár így is a Váci Mihály vers- és prózamondóversenyről szóló írásunkat. S még egy okunk van rá: az a mai viszonyok között rendkívüli, már-már mesébe illő tény, hogy egy intézmény - jelesül a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ - az idén már harminc- harmadik alkalommal rendezte meg a városi és környékbeli általános és középiskolás fiatalok irodalmi találkozóját. Irodalomszerető tanulók és felnőtt kísérőik a közönség soraiban FOTÓ! GYURIÉN TIBOR Nem volt túlzás Gálné Horváth Mária igazgatónőtől versünnepnek nevezni az eseményt, amelynek elsősorban az ünnepélyes jellege domborodik ki évről évre. Sőt akár tágítható is az elnevezés a kultúra piros betűs napjává. Részben azért, mert a fellépő általános iskolások nagy számban mondtak prózai műveket, idéztek meg írókat is, nemcsak költőket, másrészt a kísérő művészeti ágak jelenléte okán. Mindkét korosztály rendezvényét színvonalas zenei „előhang” nyitotta meg. A fiatalabbak matinéján az Akkord Kohász Fúvós Kisegyüttes lépett fel - lassan már ugyancsak hagyományosan - a délutáni programot pedig a Brillant duó - Nagy Ágnes (fuvola) és Vincze Gizella (gitár) - vendégszereplése vezette be. A századik születésnapján jócskán túllépett, rendkívül gazdag múltú, de manapság igencsak nehéz helyzetben lévő, szerény egyesületi támogatással működő intézmény évről évre nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy egyáltalán folytatódjék e párját ritkító rendezvénysorozat, hogy a patinás, de elhasználódott, öreg épület falai között legyen sokszínű kulturális élet és sikerüljön méltó körülményeket biztosítani a versmondóknak, a kísérőknek, érdeklődőknek. A teremben, ahol immár sok éve a pódium is áll, ezúttal a Kohász képzőművészeti kör alkotásainak tárlata volt látható. A huszonnégy általános iskolásból nem kevesebben mint ti- zenheten(l) adtak elő vagy mesét, vagy prózarészletet. E ritkán tapasztalt arány önmagában még nem jelentett problémát, inkább azzal volt némi gond, hogy a gyerekek túlságosan is a hosz- szú szövegekre koncentráltak, kevesebb energiájuk maradt a mondandó értelmezésére, színes megjelenítésére, a monotóniát oldó kiemelések érvényesítésére. A próza csábító ugyan, mert közelebb van az élő beszédhez, de igazán jól mondani nehezebb mint verset. Az előadónak ugyanis egyszerre kell rendelkeznie mesélő- és poen- tírozókészséggel valamint természetességgel, ami csak kivételes esetben adatik meg. A zsűri jó szándékkal tette szóvá a többeknél tapasztalt halk, illetve gyors beszédet is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mű okozta érzelmeknek valamelyest a fellépő arcán is tükröződniük kell. A kiegyensúlyozott mezőnyben, a szoros versengésben végül is nüánszok döntötték el a díjak és helyezések sorsát. Az 5-6. osztályosok kategóriájában az első helyet Horváth Lili (Kodály) szerezte meg, a másodikon Császár Orsolya (Petőfi), a harmadikon Papp Dávid (Kodály) végzett. A 7-8. osztályosok között Novák Annabella (Mocsáry - Karancslapujtő) lett a győztes, megelőzve Sztankó Lilit (Gagarin) és Müller Petrát (Kodály). Az iskolák közötti pontversenyt - amelybe a további díjazottak eredménye is beleszámít - és az elegáns vándorserleget egy évig a Kodály Zoltán Általános Iskola őrizheti. Emlékezetesen színvonalas versmondást produkált a pódiumra lépett huszonhárom közép- iskolás diák. Szinte valamennyien igényes verset választottak, felvonultatva a lírában igencsak gazdag magyar irodalom színe-javát Petőfitől, Vörösmartyn, Adyn, Tóth Árpádon, Kosztolányin, József Attilán, Radnótin át az élőkig: Faludy Györgyig és Kányádi Sándorig. Elhangzott vers Kaffka Margittól és Szécsi Margittól éppúgy, mint a ritkán „elővett” Reviczky Gyulától és Reményik Sándortól, sőt egy Nógrád megyei alkotótól, Marschalkó Zsolttól is. A fellépők döntő többsége biztos szövegtudásról és a kifejezőkészség gazdag tárházáról tett tanúbizonyságot. Zömük az elmúlt években a zsűri állandó tagjainak a szeme láttára érett jó, egyre jobb versmondóvá, mintegy igazolva a színészkirály, Latinovits Zoltán gondolatát is, amely szerint ,Aki verset mond, kötővé kell növekednie, hogy eljátszhassa a költő szerepét.” Az első helyen Horváth Eszter (Bolyai) végzett, második lett Molnár Mariann (Madách) és Sándor Zsombor (kereskedelmi). Az Akkord különdíjában Györki Nikoletta (Bolyai) és Varga Viktor (gépipari) részesült. Az iskolák versenyét ezúttal a Madách Imre Gimnázium nyerte. Az 1970-ben elhunyt Váci Mihály szerint az író, a költő feladata nem lehet más, mint „egy közösség, egy nép, nemzet szereteté- be bejutni, ott nyomot hagyni és megtartó emlékezetében megmaradni”. Nos e nemes versengés - amelyet rangja, értékei szerint Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogat - rendre valóra váltja, beteljesíti a névadó Váci jogos reményét. CS. B.
