Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)

2003-12-30 / 299. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. DECEMBER 30., KEDD Karácsonyi őrjárat, avagy a határt ünnepen is védeni kell Kemény hideggel köszöntött be ka­rácsony első napjának reggele Balassa­gyarmaton is, ahol a város néptelen út­jai azt is jelezték, hogy az ünnep fáradt­ságát pihenő emberek még nem na­gyon igyekeznek kimozdulni otthona­ikból.- A határőrségnél teljes a szolgálat, de arra törekedtünk, hogy a családosok az ünnep estéjét lehetőleg szeretteikkel töltsék - mondta Ferencsik Pál dandár- tábornok, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója, akivel ellenőrző útra indultunk ezen a reggelen. Amíg Dejtár felé futott velünk az autó, a dan­dártábornok arról beszélt, hogy majd' negyven éve sorkatonaként kezdte szolgálatát a határőrségnél és ez maradt egyedüli munkahelye, ahol az évek so­rán négy diplomát is megszerezve kü­lönböző felelős beosztásokat látott el és már közel nyolc éve igazgatója a kerü­letnek. Minden katona kezében hordozza a marsallbotot - jutott eszembe Napóle­on mondása a tábornokot hallgatva, aki arról is beszélt, hogy az ünnepeken és újévkor a parancsnok társaival egy­mást váltva végiglátogatják az igazga­tósághoz tartozó közel 240 kilométeres határszakaszon szolgálatot teljesítő ál­lományt. A dejtári kirendeltségen Morvái Ró­bert főtörzsőrmester fogad bennünket. Katonásan ad jelentést a helyzetről és arról, hogy a járőrök merre tényked­nek. Csend van most ezen a határsza­kaszon. A közelmúltban Nagyoroszinál fogtak el határsértőket, akiket az igaz­gatóság fogdájába szállítottak ügyük ki­vizsgálásáig. A legutóbbi esemény pár napja volt, amikor a járőr feltartóztatott egy engedély nélküli vezetőt, akit átad­tak a rendőrségnek. A dejtári kirendelt­ség Ipolyszög alsótól a csitári patakig védi az országhatárt és ezen a területen is nagy létszámban fogtak el határsértő­ket az elmúlt időkben.- A migrációs háló fenntartása érde­kében együttműködési szerződést kö­töttünk a rendőrséggel, a vámőrséggel, a bevándorlási állampolgársági hivatal­lal, a munkaügyi központokkal, a mun­kaügyi főfelügyelőségekkel, a polgárőr­ségekkel és közösen csináljuk az ellen­őrzéseket - magyarázza a határkerület igazgatója és még hozzáteszi: - A lakos­ság jól fogadja ezeket az intézkedése­ket, érzik, hogy a rendőrségen túl a ha­tárőrség is ott van mögöttük. Büszkék vagyunk arra, hogy a határőrség széles körű munkájának is köszönhetően Nógrád megye utolsó helyen van a bűn- cselekmények tekintetében. A több mint ötven szervezettel aláírt együtt­működési szerződés a gyakorlatban is működik. Az európai uniós csatlakozás is szóba kerül és erre úgy készülnek a balassagyarmati igazgatóságon, hogy az átjárhatóság biztosítása érde­kében a határőrizeti kirendeltség jár­őrei heti, kétheti és havi váltásokkal a határforgalmi kirendeltségeken teljesí­tenek szolgálatot. Az igazgatóságon áp­rilis óta folytatják a tiszthelyettesek ha­tárforgalmi elméleti felkészítését és most folyik a gyakorta ti képzés. Új hír még, hogy má­jusig össze­vonják az egy területen lévő határőrizeti, határforgalmi kirendeltségeket az európai uniós kívánalmakhoz igazod­va. Az átszervezést a jelenlegi ezerfős létszám keretén belül hajtják végre és ahová szükséges, oda csoportosítják az állományt. Az uniós csatlakozásnál to­vábbra is megmarad feladatnak a határ­forgalom, a zöldhatár ellenőrzése, egé­szen a schengeni csatlakozásig, de azt követően is szükség lesz a határőrség­re, amelynek fel kell tudni készülni a határok bármikori védelmére. A terüle­tén működő határforgalmi kirendeltsé­gek a jövőben is megmaradnak és a meglévő állomány szolgálati ellátására továbbra is szükség lesz. A dejtári határőr-kirendeltségen jó volt körülnézni, mert a felújított épület minden követelménynek megfelel. A modern számítástechnikával felszerelt irodák, szociális helyiségek mellett kor­szerű járműpark szolgálja a feladatok eredményes végzését.- Az igazgatóság üzemanyagkereté­nek 92 százalékát a határőr-kirendeltsé­gek használják fel és ez is jelzi, hogy nem véletlen volt a nagy létszámú ha­társértő csoportok elfogása - tájékoztat Ferencsik Pál, akivel Drégelypalánk előtt személygépkocsi-ellenőrzésben találjuk a járőrt. Basa Csaba törzsőr­mester jelenti a szolgálati feladatok vég­zését, aztán kötetlenebb beszél­getés kerekedik a kará­csony estéről, ame­lyet mindkét fiatal a családja körében töltött. Parassapusztán a határátkelőhelyen is csendes a forgalom karácsony regge­lén. Tóth István főtörzsőrmester és tár­sai a lejelentkezésük után arról is szót ejtettek, hogy az utóbbi időkben erősen lecsökkent a határsértések száma ezen a területen is, ahol mindennapi ese­ményt jelentettek az illegális bevándor­lók. Az elfogott határsértők meghallga­tásaiból kitűnik, hogy errefelé nem na­gyon jönnek már a határsértők, mert tudják, hogy erősen őrizzük a határt - veti közbe az igazgató. A múltról szólva elmondja, hogy an­nak idején 19 őrs, egyenként közel 40 sorkatonával őrizte a határt, most a 20-30 fős hét kirendeltség látja el ezt a feladatot, igaz, jóval nagyobb mobilitás­sal. A karácsonyi ünnepek utazási kedve még csak ébredezik ezen a délelőttön, mert alig akad akár egy sítúrás társaság is. A parassapusztai magyar és szlovák határőrök, de a vámosok is azt mond­ják, hogy ez csak a látszat, mert min­den évben megnő a forgalom kará­csony idején. A szügyi Karóba Mihály főtörzsőr­mester örömmel jelentette, hogy fia, Si­mon elkezdett járni karácsony estén és ez volt a legnagyobb ajándék neki és fe­leségének, de még a négyéves Márk fi­uknak is. Fehérvári Zsolt és Tamás Nor­bert őrmesterek már a szilveszteri ter­veikről beszéltek. Délutánra már megnő a forgalom, bi­zakodott a balassagyarmati Adler Lász­ló vállalkozó, aki pénzváltót is üzemel­tet Parassapusztán és az ipolysági Mol- kútnál volt az autóját mosatni. Ebben reménykedtek a szlovák határőrök is, köztük Varga István zászlós is, aki Lévá­ról jár ide dol­gozni. A bernece- baráti határőr­kirendeltségen Varga Ferenc zászlós jelenti, hogy a feladat teljesítése rendben halad és a három járőr a területen ténykedik. A 44 éves férfi 11 éve szolgál a határőrségnél és arról számol be, hogy ezen a terüle­ten is erősen lecsökkent a határsértések száma. A legutóbb két grúzt kapcsoltak le egy kamionból.- Ennek az is az oka - magyarázza Ferencsik Pál - hogy a határőrség hat éve nyomozati jogkört kapott, amely­nek során az embercsempészetet, illet­ve az útlevéllel elkövetett közokirat-ha­misítást a határőrség is nyomozhatja és az igazgatóság e tevékenység keretében is eredményes. Letkés felé haladva, a befagyott Ipolyi látva, arról ejtünk szót, hogy re­mélhetőleg megindulhat a folyó lerom­bolt hídjainak újjáépítése, ami talán a Pöstyénivel veheti kezdetét. A 3,5 ton­nás járművekig terhelhető letkési Ipoly- hid egyike a folyón jelenleg működő három hídnak és fontos feladatot lát el korlátozott nyitva tartással, ami reggel 8 órától este 8 óráig tart. A letkési határ- átkelőhelyet a szobi határőrforgalmi ki- rendeltség működted. A határőrség ügyeletesszobájában Kovács Róbert őrnagy jelenti, hogy két pár járőr van szolgálatban és közülük az egyik helyben szakmai továbbkép­zésben vesz részt. Egy nő is akad a szolgálatot teljesítők között, Heilné Ba­kos Ildikó főtörzsőrmester, aki 11 éve van a határőrségnél. Operátorként kez­dett és négy éve lett hivatásos, mert megtalálta számításait a határőrségnél. Három gyerekéből a legidősebb már 27 éves, így a munkáját maradéktalanul tudja végezni. A letkési határátkelőtől továbbindul­va a kanyargós Ipoly mentén Szob vas­úti határátkelőhely ellenőrzése követ­kezett. Itt Juhász János zászlós gépko­csivezető és Varga Vilmos őrmester jár­őrök jelentkeztek a parancsnoknál, akit az ügyeletesszobában Varga Vilmosáé őrmester fogadott. A szobi határőr-ki­rendeltség személyzete biztosítja és el­lenőrzi a Keleti pályaudvar és a szlová­kiai Sturovó közötti személyvonatokat. Jelenleg is szolgálatban van Sturovóban egy átkelőhely-ügyeletes és segítségére egy kutató határőr. Fontos feladatuk, hogy a szobi vasúti hidat felügyeljék, mert az kedvelt átkelőhely volt eddig is az illegális bevándorlóknak. Ez a karácsonyi országhatár-ellenőr­zés a Balassagyarmati Határőr Igazgató­ság működési területén mindenhol rendben találta a szolgálat ellátását. Ferencsik Pál dandártábornok ezt az el­lenőrző utat úgy összegezte, hogy a ve­zetés rendszeres felügyelete, a folyama­tos képzések, önképzések azért is szük­ségesek, mert a határőrség állományát állandó szinten kell tartani arra, hogy képesek legyenek a várható feladatok elvégzésére. SZABÓ ENDRE Lepje meg On is ismerőseit, családtagjait, barátait, üzleti partnereit egy szép és hasznos ajándékkal! 123 falu, 6 város teljes bemutatkozása! Polgármesterek - amit eddig még nem tudtunk róluk! Látnivalók, nevezetességek az egész megyéből! Település- és templomtörténetek 137 oldalon! 1357 név - talán épp az Öné is benne van! ölt A Nógrád Megyei Hírlap Almanach 2003 ' feladvány már kapható! Ára: 4750 Ft! iépilfetplÉp ALMANACH $ u Unfl. ■ J M __: uy I llipil iii®p ALMANACH 2003 MEGRENDELŐSZELVÉNY Név; ______________________________________________ Cím; ______________________________________________ Rendeli darabszám:____ Telefon._____________________ C ímünk: 3ÍG0 Salgótarján. Erzsébet tér 6. A megrendeli kiadványokat kézbesítőink juttatják et önökhöz!

Next

/
Thumbnails
Contents