Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)
2003-11-11 / 260. szám
2003. NOVEMBER 11., KEDD SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Remekül küzdöttek Kézilabda, NB I/B, Keleti csoport, férfiak - Mestermérleg A Salgótarjáni Háromkő KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata a nyolcadik fordulóban 28-27-re nyert Cegléden. A mérkőzésről Molnár Ferencet, a Háromkő KC edzőjét kérdeztük.- Meseszerűen* kezdődött a mérkőzés, csodálatosan játszottunk - kezdte Molnár Ferenc. - Mióta a társaság a kezem alatt dolgozik, még ennyire összpontosítva, jó támadásbefejezésekkel és védekezéssel még nem játszottunk. A huszadik percben már 10-4-re vezetünk, a hazai közönség ez idő alatt szinte meg sem szólalt. Ezután érthetetlen módon visszaestünk, nagyon sok labdát eladtunk, ziccereket hagytunk ki, több volt a pontatlanság a játékunkba. Védekezésünkkel különösebb gond nem volt, főleg a rossz befejezésekből indítottak le minket, és ezzel hamar ránk jött a Cegléd, sőt a félidőben ők vezettek egy góllal. Ugyanúgy kezdődött a második félidő is, ahogy az elsőt zártuk. Aztán egyszer csak ismét elkezdtünk normálisan, pontosan játszani, nagyon jól fejeztük be a támadásainkat. Azt azért hozzá kell tenni, hogy szinte lövők nélkül játszottuk végig a mérkőzést. Ezért nagyon sok cserét kellett eszközölni és állandóan frissítésre volt szükség. Viszont elértük azt, hogy az ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni, a végén már három góllal is vezettünk, de az utolsó 30 másodpercben kapott két góllal lett szoros az eredmény. Összességében megérdemelten nyertük a mérkőzést. Gratulálni lehet csak a csapatnak, mert végre úgy küzdöttek, ahogy kell, a sikert a szív és a lelkesedés hozta meg.- Hogyan értékeli a játékosok teljesítményét?- Valamennyi pályára lépő játékos jó teljesítményt nyújtott, mindent megtettek a siker érdekében. Személy szerint most nem szeretnék senkit kiemelni, ez egy igazi csapatdiadal volt. Továbbra is azt mondom, hogy szerényen és a legnagyobb alázatossággal kell készülni a hátra lévő mérkőzésekre. Nagyon fontos öt találkozó van hátra, mert ha valamit el akarunk érni a bajnokságban, akkor most kell igazán az istrángot szaggatni. MULICZA FERENC Erős emberek nagy napja Nógrád megyei fekvenyomó-bajnokság Negyedik alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton a megyei fekvenyomó-bajnoksá- got, azaz a Nógrád Gabona Kupát, mellyel szeretnének megemlékezni a Gabona Rt. idén nyáron elhunyt vezérigazgatójáról, Schuchmann Rezsőről, akinek sokat köszönhetett az egész megye sportélete. A legtöbb magyar bajnoki helyezést elért nógrádi sportág, az erőemelés megyebajnokságát rendezik meg november 15-én 10 órától Balassagyarmaton, a Kiss Árpád Általános Iskolában. A versenyen bárki indulhat, aki betöltötte 14. életévét és eleget tett az előnevezés feltételeinek, azaz időben jelezte azt írásban a szervezők, rendezők, a Vitalitás SE erőemelő szakosztálya, vagy a megyei szövetség felé. Az ifjúsági és felnőtt korcsoportok hölgy- és férfiversenyzői már 8 órától, a mérlegeléssel kezdenek, de a bemelegítés és a 10 órai ünnepélyes megnyitó után veszi kezdetét az igazi küzdelem, ahol 15 súlycsoportban mérik össze erejüket a résztvevők, az érdeklődők pedig ingyen nézhetik meg a legerősebb megyei sportolók vetélkedését. Nógrádi érmek és értékes helyezések Tájfutás - Országos egyéni bajnokság, Lillafüred térsége Koós Diána és Erdélyi Gyula a második helyen végzett Világranglista-futamként bonyolították le Lillafüred térségében a minap az idei nemzetközi nyílt országos egyéni normáltávú tájfutó bajnokságot. A selejtező futamok során mintegy ezer induló küzdött a döntőbe jutásért. A viadalon három nógrádi tájfutó egyesület - Salgótarjáni Dornyay, a Balassagyarmati MEDOSZ és a pásztói HUFEZE SK - versenyzői indultak. Közülük a domyays Koós-lányok a második, szenioroknál pedig a balassagyarmati Jakubecz Andrea a harmadik helyen harcolta ki a másnapi döntőbe való kerülést. Férfiaknál két szenior versenyző, Erdélyi Gyula (St. Dornyay) a második, míg az idei svájci felnőtt tájfutó világbajnokság fő szervezője, Bandixen mögött a pásztói Zentai József legjobb magyarként lett a döntő részvevője. Fehérvári Zsolt, Nagy László, Pelyhe Dénes és Pelyhe Dániel (St. Dornyay) az előkelő negyedik, míg klubtársuk, Győri László a hatodik helyen vívta ki a döntőbe való kerülés jogát. A döntő napján hirtelen hidegre fordult az időjárás. A kényszerűségből kesztyűt húzó három magyar élversenyző közül a soproni Vajda Kolos, a kalocsai Dénes Zoltán és a nógrádiak nem kis bánatára a junior országos bajnoki cím várományosa, a tarjáni Pelyhe Dániel az elektronikus ellenőrzést igazoló mikrochipet verseny közben elhagyta. Á nem éppen a helyzet magaslatán lévő miskolci rendezők, bár lehetőségük lett volna utólag a számítógépes rendszerből kivenni az eredményeket, ezt kényelmességük miatt nem tették meg, így egyszerűen az érintett versenyzőket kizárták a küzdelmekből. A döntő utáni eredményhirdetésekor Erdélyi Gyula és Koós Diána felállhatott a dobogó második fokára, míg a 14 éves lányoknál Koós Brigitta az ötödik, az F 45 kategóriában indult Győri László pedig a hatodik pontot érő helyen zárta az idei országos egyéni bajnokság küzdelmét. Nógrádiak eredményei. F14 Elit kategória (34 induló). Táv: 4.950 km, 290 m szintkülönbség, 15 ellenőrző pont: 11. Fehérvári Zsolt (St. Dornyay) 54,03 perc. F16E (38). Táv: 6.575 km, 380 m, 18 ep.: 7. Nagy László (St. Dornyay SE) 61,08 perc, 30. Józsa Gábor (St. Dornyay 106,37. F21E A-döntő (40). 13.925 km, 680 m, 31 ep.: 14. ifj. Pelyhe Dénes (St. Dornyay) 112:41 perc. F21E B-döntő (41-74 hely.). Táv: 9.875 km, 415 m, 23 ep.: 13. ifj. Marczis István (St. Dornyay) 101,21 perc, 18. Hugyecz Zoltán (HUFEZE SK-Pásztó) 109,04. F21EC-döntő (75-82). Táv: 8.325 km, 400 m, 17 ep.: 1. Reviczki Zsolt (HUFEZE SK-Pásztó) 96,06 perc. F35A (32). Táv: 9.875 km, 415 m, 23 ep.: 2. Erdélyi Gyula (St. Dornyay) 72,12 perc, 9. Mohácsy Tamás dr. (St. Dornyay) 82,09 perc, 13. Török József (St. Dornyay) 83,52, 15. Kovács Gábor (Bgy. MEDOSZ SE) 84,14. F40A (34). Táv: 8325 m, 400 m, 17 ep.: 22. Sramkó Tibor (St. Dornyay) 90,25 perc. F45A (35). Táv: 7.425 km, 380 m, 16 ep.: 6. Győri László (St. Dornyay SE) 61,08 perc, 9. Zentai József (HUFEZE SK- Pásztó) 62,35, 12. Pelyhe Dénes (St. Dornyay) 64,36. N14E (34). Táv: 3.500 km, 175 m, 11 ep.: 5. Koós Brigitta (St. Dornyay) 39,14 perc. N16E (29). Táv: 4.600 km, 230 m, 13 ep.: 2. Koós Diána (St. Dornyay) 41,12 perc. N18E (19). Táv: 6.100 km, 330 m, 15 ep.: 11. Győri Judit (St. Dornyay) 83,22 perc. N35 (19). 6.325 km, 280 m, 14 ep.: 7. Jakubecz Andrea (Bgy. MEDOSZ SE) 74,13 perc. Zentai József Tatán folytatja Zentai József, a pásztóiak szenior tájfutója a napokban féléves időtartamra a Tatai Honvéd AC-hoz igazol. Az ok: a városban nem volt megfelelő edző- és csapattárs, az esetleges megyén belüli változtatás is szóbeszéd maradt. Ezért a héten a szenior tájfutó Tatára utazott egy összetartásra, ahol eldől a további pályafutásának lehetősége. Egy biztos, hétvégén az országos dobogókői hegyi maratoni futóversenyen már az új egyesület színeiben áll rajthoz, melyet koratavaszon egy ausztriai gleccserfutás követ. SPORTTURMIX DIÁKFOCI A pásztói Gárdonyi Géza Általános Iskola sportudvarán rendezték meg a diákolimpia labdarúgótornáit A versenyeket több korosztályban, sok résztvevővel sikerült lebonyolítani, ahol a színvonalas mérkőzéseken a Gárdonyiiskola csapatai szerepeltek a legjobban. Eredmények. Fiúk. I. korcsoport (1995-96). 6 csapat: 1. Pásztó, Gárdonyi, 2. Szurdokpüspöki, 3. Palotás. II. korcsoport (1993-94). 6 csapat: 1. Pásztó, Dózsa, 2. Pásztó, Gárdonyi, 3. Héhalom. III. korcsoport (1991- 92). 10 csapat: 1. Pásztó, Gárdonyi, 2. Palotás, 3. Vanyarc. ÍV. korcsoport (1989-90). 12 csapat: 1. Pásztó, Gárdonyi, 2. Ecseg, 3. Palotás. Lányok. III. korcsoport (1990-92). 7 csapat: 1. Buják, 2. Héhalom, 3. Pásztó, Gárdonyi. ÍV. korcsoport (1989-90). 6 csapat: 1. Pásztó, Gárdonyi, 2. Palotás, 3. Szurdokpüspöki. A pásztói Gárdonyi Géza Általános Iskola csapatait Tóth Tibor és Kerekes István készítette fel. AZ ÉLRE UGROTT A Real Madrid angol labdarúgójának, David Beckhamnek önéletrajzi könyve már az első héten az eladási listák élére ugrott Kínában. A múlt heti megjelenést követően a szurkolók gyakorlatilag megrohamozták a nagyobb könyvesboltokat, ahol még mindig órákig kell sorban állni egy- egy példányért. A „David Beckham: My Side” című alkotás kevesebb mint négy dollárért megvásárolható az ázsiai országban, de egyelőre megbecsülni sem lehet, mekkora bevétel várható. KÉSZÜLNEK Három éven belül, azaz legkésőbb 2006 végéig valamennyi, a 2008-as olimpiával kapcsolatos infrastrukturális beruházás elkészül Pekingben. Legalábbis ezt állítja a Beijing Morning Post című újság, amely többek között arról adott hírt, hogy az építkezésekkel összefüggő utolsó szerződésekre is rákerültek az aláírások. Tizennyolc létesítmény épül jelenleg, illetve épül majd a jövőben, köztük az olimpiai stadion, valamint a versenyzők és szakvezetők elhelyezését szolgáló olimpiai falu. A beruházások a tervek szerint 3 milliárd dollárt emésztenek fel. Tippeljen csapataink 46. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Balassagyarmat - Tatabánya labdarúgás NB 1 B 2. SBTC - Gyula labdarúgás labdarúgás NB II 3. Magyargéc - Fót labdarúgás labdarúgás NB III 4. Mátranovák - Klsbágyon labdarúgás 5. Zagyvaróna - Palotás megyei 1. osztály * 6. Háromkő KC - Makó kézilabda NB 1 B Név: .............................................■................................................ Lakcím: A tippszclvény beérkezési határideje 2011.1. november 14., péntek 12 óra, j Találgatóeredmények Kecskemét - Balassagyarmat 3-11 Putnok - SBTC 2-11 Jászberény - Magyargéc 1-1 x Karancsberény - Ersekvadkert 4-31 Romhány - Szügy 2-01 Nagybátony - Baglyasalja 0-12 Telitalálatos szelvény nem volt. Totóeredmények I. Haladás-DVSC O-Ox 2 Videoton-Ferencváros 1-2 2 3,Sopron-ÚjpestPC 1-1 x 4. Frankfurt - Vffi Stuttgart 0-2 2 5. Hamburg-1860 München 3-11 6. Hertha BSC-Mönchengladbach 2-11 7. Hannover-Bremen 1-5 2 8. Leverkusen-Schalke 04 3-1 1 9. Bayern München-Dortmund 4-11 10. Brescia-Bok^na 0-0 x II. Juventus-Udinese 4-11 12. Parma-Milan 0-0 x 13. Siena-Chiero 1-2 2 14. Roma-Lazio 2-0 1 Totónyeremények Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 167 db, nyereményük egyenként 82 066 forint. 13-asok- ra 27 301 forintot, a 12-esekre 885 forintot, a 11-esekre 147 forintot, a 10-esekre 69 forintot fizetnek. Góltotó: 6 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 839 825 forint. 5 találatos szelvény 28 darab, nyereményük egyenként 3583 forint. 4 találatos szelvény 226 darab, nyereményük egyenként 666 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Kovács Lajos salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD „1 HÍRLAP Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. FTC Békéscsaba nbib 2. Lombard-Haladás Balaton FC 3. Pécs WITK 4. Sopron Debrecen 5. ZTE Újpest 6 Skócia Hollandia Eb-selejtezö 7. Oroszország Wales 8. Horvátország Szlovénia 9 Lettország Törökország 10. Spanyolország Norvégia 11 Németország Franciaország Válogatott mérk. 12. Portugália Görögország 13. Olaszország Románia + 1 mérkőzés 14 Anglia Dánia Válogatott mérk. PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Atalanta - Como 2. Cagliari - Venezia 3. Fiorentina - Genoa 4. Palermo - Napoli Olasz B A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. I Q16 17 | lndexs7An 1 64 dt» Név:. Cím: