Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)

2003-11-10 / 259. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. NOVEMBER 10., HÉTFŐ Egy szemtanú visszaemlékezése Hatvanöt éve történt: „Az Ipoly folyó nem határ többé!" 1938. november 10-e (más források szerint 8-a) a legszebb nap volt! A szécsényi helyőrség elindult felszabadító útjára. Őszi szél fújdogált a zászlódíszbe öl­tözött szécsényi házak között. Nagy volt a készülődés, úgy a városban, mint az Ipoly túlsó ol­dalán, ahol magyar zászlókkal, virágcsokrokkal várták a honvé­deket. Azok a szécsényi főtéren álltak rendezetten, útra készen, csendben és fegyelmezetten. A főszolgabíró ünnepélyes keretek között köszöntötte a felsorako­zott helyőrséget és elmondta be­szédét. A búcsúztatóra igen nagy tömeg gyűlt össze. Az ünnepi szónoklat elhang­zása után felcsendült a Him­nusz, majd elindult a helyőrségi század az Ipoly hídja felé. Pösténypuszta lakói a hidat virá­gokkal és díszkapuval látták el. A város apraja-nagyja, a hozzá­tartozók hosszú sorban követte a vonuló katonákat az ország­úton. Sokan a rövidebb utat vá­lasztva előre siettek, hogy szem­tanúi lehessenek a történelmi eseménynek: a hídnál a cseh oroszlán - Csehszlovákia jelké­pe - ledöntésének. Az oszlopot a túloldalon lakó magyarok semmisítették meg. Tolongott a tömeg a cseh színekkel befestett oszlop körül. Ha nem is segíthe­tett mindenki a ledöntésben, legalább látni akarta azt. Húsz év minden bánata kiült az ar­cokra, amint ütötték, a szemek­ből villogott a bosszú. A honvé­dek ez idő alatt a hídhoz értek. A túloldalon már türelmetlenül várták őket. Felhangzott a ma­gyar Himnusz, s az Ipoly fölött összeolvadt a két partról szálló ének! A két ország illetékes tisztjei­nek kézfogása és szóváltása után megindultak katonáink. Tüzesen húzta a szécsényi ci­gányzenekar a Rákóczi-indulót. Átlépve a trianoni határt, lelkes, megható köszöntés után, szinte zokogás közepette, ismét a Him­nusz éneklésébe kezdett a tö­meg. Az arcokról már eltűnt a keserűség, hogy ismét újra sza­bad a magyar nemzeti imádsá­got énekelni, amelytől addig til­tották őket. Tiltották, mert féltek értelmétől, gyönyörű dallamá­tól, melytől minden magyar szív lángra lobban! A magyarságot elnyomhatták, de amint tapasz­talható volt, a magyar érzést és hazaszeretetet kiirtani nem tud­ták a hatalmon lévők. Eget verő éljenzés közepette, virágcsővel borítva vonultak a magyar honvédek. Katonáink a túlsó oldalról integettek boldo­gan az őket követő, elkísérő tö­megnek, és vonultak tovább az országúton. Mi csak álltunk né­mán és viszonoztuk integetésü­ket. Sokan feltettük gondolatban a kérdést: ébren vagyunk vagy álmodunk? Felejthetetlen ese­ményt éltünk át. Szemtanúi le­hettünk az északi trianoni határ leomlásának. K. B. Kezdődik a vasútiátjaró-korszerűsítés Salgótarján Mint már múlt héten is jeleztük, ma es­te hét órától várhatóan csütörtökön (no­vember 13-án) 14 óráig teljes szélesség­ben lezárják Salgótarjánban a Kossuth úü vasúti átjárót, mivel a MÁV beruházásá­ban burkolatkorszerűsítési munkák kez­dődnek. Mivel ez a város egyik legforgalmasabb pontja, szinte minden közlekedőt érint az átmeneti elterelés. Az egyébként erre járó tömegközlekedési eszközök, teherjármű- vek ezen időszakban kizárólag a város fő utcáját vehetik igénybe, s a gyalogosok sem használhatják három napig az emlí­tett átjárót. Számukra a postai, illetve a Zagyva és Salgó patak találkozásánál lévő aluljárókat ajánljuk. Ezzel egy időben a Rákóczi út város­központi szakaszán növekvő forgalomra számítsanak, ami különösen a reggeli és délutáni órákban eredményezhet torló­dást, ezért a szokottnál korábban indulja­nak el munkahelyükre, vagy az iskolába. A munkákat koordináló kht. vala­mennyi érintett közlekedő megértését és türelmét kéri. -th PÁRTOLÓ ALAPÍTVÁNY. Hamar megszerették a képes­ségfejlesztő játékokat a szécsényi napköziotthonos óvoda és bölcsőde fiatal lakói. A Haynald úti intézmény kicsinyei a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány segítségével tölt- hetik hasznosan szabad idej ükét. oyurián tibor felvétele Az önkormányzaté lehet a laktanya Nyíregyháza-Nagyoroszi A haderőreform során megszűnő laktanyák egy részét az érintett önkormányzatoknak térítésmen­tesen adja majd át a Honvédelmi Minisztérium, míg más létesítményeket értékesít és az ellenérté­ket a profi hadsereg feltételrendszerének megte­remtésére fordítja - mondta Juhász Ferenc Nyír­egyházán. Az átadásig és értékesítésig minden fel­számolásra kerülő katonai épület őrzését megold­ják, nem fordulhat elő az, ami korábban, hogy a létesítményeket szabad prédaként valósággal lera­bolják, tönkre tegyék - tette hozzá a honvédelmi miniszter. A tárca vezetője közölte: azokat a laktanyákat szeretnék ingyen átadni hasznosításra az önkor­mányzatoknak, amelyeket a haderő-átszervezés hátrányosan érint. Példaként említette Nyíregyhá­za, Pécs, Nagyoroszi és Szabadszállás nevét, ahol kaszárnyák szűnnek meg. Megjegyezte, hogy az átadás természetesen csak ott jöhet szóba, ahol az érintett helyhatóság részéről van fogadókészség az átvételre. Speciális esetként említette a taszári repülőteret - ha és amennyiben használatára az amerikaiak és partnereik nem tartanak igényt -, hiszen a légiki­kötő működtetése a 3000 lakosú településnek sú­lyos anyagi terhet, évi másfél milliárd forintos ki­adást jelentene. A többi megszűnő katonai ingat­lannal kapcsolatban Juhász Ferenc kifejtette: lesz egy olyan létesítménycsomag, amelyet minden­képpen értékesíteni szeretnének. A honvédelmi miniszter kérdésre válaszolva ki­tért a megszűnő laktanyák szerződéses katonái­nak sorsára is és kijelentette: nagyobb részüknek további szolgálati státust ajánlanak fel másutt, de a kimaradóknak is próbálnak segítséget adni az el­helyezkedéshez a munkaerőpiacon. Ha csak egy hétvégére is: Nyerjen a Hírlappal egy Toyotát! E hónapban zajló játékunk nyertesei abban a nagyszerű élményben részesülnek, hogy be­ülhetnek a világ talán legmegbízhatóbb már­kájába, s egy teljes hétvégén át élvezhetik va­lamelyik ragyogó Toyota modell képességeit. Az elkövetkező négy héten át minden heti forduló után értesítünk egy szerencsés nyer­test, aki vagy egy Yarist, vagy egy Corollát, vagy egy Avensist, vagy pedig egy RAV 4-et tesztelhet, a salgótarjáni székhelyű, s balas­sagyarmati telephellyel is rendelkező Kakuk Autóház jóvoltából. Ha Ön lapunk előfizetője, s kedve van az emlí­tett tesztvezetéshez, nem kell mást tennie, mint a lapunk hétfői számaiban megjelenő három kér­désre helyes választ adnia. Könnyítésül eláruljuk, hogy a megfejtéseket a Kakuk Autóházakban is megtalálják kifüggesztve, ám a hírlapban erre a célra kialakított lapmezőből kivágva kell bekülde- niük minden hét csütörtök délig. A négy héten át tartó játékunk lezárásaként ér­tékes nyereményeket sorsolunk ki azon helyesen válaszoló előfizetőink között is, akik nem nyertek tesztvezetést. Kisorsolunk egy Panasonic DVD le­játszót, s mintegy tucatnyi ajándékot: pólót, sap­kát, illetve kétszemélyes vacsoraestet. A sorsolá­son csak a névvel, címmel és értesítési telefon­számmal ellátott szelvények vesznek részt. Tehát: nyerjen a hírlappal egy Toyotát - ha csak egy hétvégére is! (Mint pénteki számunkban jelez­tük, a nagy érdeklődésre való tekintettel minden hét végén két modellt is tesztelhetnek játékunk nyertesei!) i-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 A második forduló kérdései: 1. Hogyan nevezik a Toyota korszerű benzinmotor-technológiáját? ! a: TW-i b: WT-i c: VTT-i 2. Milyen általános garancia vonatkozik a Toyota modellekre? a: 1 év, vagy 50 ezer km b: 2 év, vagy 60 ezer km ! c: 3 év, vagy 100 ezer km 3. Melyik cég a Toyota Forma 1-es csapatának főszponzora? a: Sony b: Panasonic c: JVC (A megfejtéseket az alábbi címre küldjék: Nógrádi Média Kiadói Kft., 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. A bekarikázott megfejtéseket elküldhetik e-mailban - nmedia.szerk@axels.hu vagy faxon, a 32/310-869-es számra is.) Toyota Bízhat a jelben Most díjmentes karbantartással A MINOSEG VARAZSA A Corolla hosszú évek óta - a tulajdonosok véleménye és nemzetközi felmérések tanúsága szerint is - kategóriájának egyik legmegbízhatóbb autója. Nem meglepő tehát, hogy 3 éves vagy 100 000 km-es garanciát kínálunk hozzá, amely időszak most még gondtalanabb lehet, köszönhetően a díjmentes karbantartási ajánlatunknak! Ha november végéig rendeli meg új Corolláját. akkor autójához egy karbantartási csekkfúzetet is kap. amellyel díjmentesen rendezheti a periodikus karbantartásokat. Nincs más dolga tehát, mint maximális nyugalomban élvezni a Toyota Corolla által nyújtott vezetési élményt. A részletekkel várják Önt márkakereskedőink! KAKUK AUTÓHÁZ. SALGÓTARJÁN,TÓSTRAND, BALASSAGYARMAT, KŐVÁRI ÚT 30, TEL.: 32/520-640. E.mail: kak@toyota.hu TEL.: 35/500-699. E.mail: toyota@enternet.hu A költségmentes periodikus karbantartások tételes felsorolását a gépkocsival átadott „Karbantartás és Garancia" c. füzet tartalmazza. A költségmentes munkákba nem tartoznak bele a kopó alkatrészek esetleges cseréi. Az akció a Toyota Motor Hungary Kft.-hez 2003. szeptember 18. és 2003. november 30. között beérkező, új Corolla és Corolla Verso megrendelésekre érvényesíthető. Üzemanyag-fogyasztás, változattól függően (1/100 km): országúti: 47-6,7: városi: 7,2-11,1; kombinált: 5,6-8,3. C02-kibocsátás. változattól függően (g/km): 149-198. 3 év vagy 100 000 km garancia, díjmentes karbantartással www.toyota.hu

Next

/
Thumbnails
Contents