Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)

2003-11-06 / 256. szám

2003. NOVEMBER 6, CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE 2 0 0 3 SALGÓTARJÁN Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Élhetőbb várost akarnak, közös munkával Valószínű, hogy sokak számára - akik úgy vélik: ismerik Salgótarján történetét - hihetetlennek tűnik, hogy a Salgótarjá­ni Polgári Kör évtizedes történetéről be­szélhetünk. A kételkedőkkel ellentétben elmondható, hogy valamikor a 19. szá­zad végén ide települt lakók között már elindult az a kezdeményezés, amelynek célja értelmes, az adott kor gaz­dasági, termelési színvonalán álló közösségi viszonyok kiala­kításának szorgalmazása. Végül is 1905. december 10-én a Czirbesz-féle vendéglőben nyolcvanöt, magát salgótarjáni­nak valló mérnök, kereskedő, szakmunkás létre hozta az egyesületet és elnökének a több nyelvet beszélő kereskedőt, Tóth Gyulát választotta. 1996. április 16-án alig vala­mivel több mint egy tucat salgó­tarjáni vállalkozó, orvos, tanár, népművelő, jogász elhatározta, hogy felkészültségét, tudását napi elfog­laltságán túl a nagyobb közösség, Salgó­tarján érdekében is mobilizálja, és ezt az akaratát úgy hozta nyilvánosságra, hogy Salgótarjáni Polgári Kör néven egyesüle­tet alapított, amelyet azóta is fenntart és működtet. A kör vezetője a megalakulás­tól dr. Horváth István történész, nyugal­mazott címzetes megyei múzeumigazga­tó. Napjainkban tagságuk megközelíti a harminc főt. Előre meghatározott téma megvitatatására rendszeresen - a hó első szerdáján - találkoznak. A kör mindenki előtt nyitott, aki elfogadja az alapsza­bályban foglaltakat és befizeti a tagsági díjat. Mert az egyesület önerőből, a tagdíjakból és a támogatók egyszá­zalékos hozzájárulásá­ból tartja fönn magát. Ez a forrása az évente kétszer megjelentetett Salgótarjáni Lapok cí­mű kiadványuknak is. Elődeik tapasztalatát hasznosították abban, hogy a kör a városban működő politikai pár­toktól távolságot tart. Világnézetileg termé­szetesen sokszínű, Római katolikus főblébánia Református templom Evangélikus templom amilyen a város. De mind­ez a város helyzetének jobbítása érdekében kifej­tett vélemények helyessé­gét, avagy korrigálását, vi­táját nem befolyásolja. Alapelvük: a kor követel­ményeihez illeszkedő Sal­gótarján életének gondozásában való je­lenlét. A ma működő Salgótarjáni Polgári Kör nemcsak formálisan tekinti a 19. szá­zadi ősöket elődeinek, hanem a céljaik ismeretében azonosul azokkal, és a mos­tani település körülményei között kíván­ja azt a ma követelményei szerint meg­valósítani. A kör tagsága vállalt feladatai között is hangsúlyosnak tekinti a hagyo­mányok tiszteletét, a kulturális értékek védelmét, környezetünk óvását, a városi­asodás feltételeinek mai gondozását és jövőbeni lehetőségeinek kimunkálásá­ban való részvételét. A várost szeretni kell! Dr. Csongrády Béla a város is­mert, szinte minden közéleti rendezvényén jelen lévő szemé­lyisége. Tanárként kezdte, majd hosszú ideig sikeres közműve­lődés-politikusként tevékenyke­dett. Mint szerkesztőségvezető újságíró ment nyugdíjba. Irodal­mi tevékenysége is számottevő. Első könyve „Kötődések” cím­mel jelent meg 1994-ben. Jelen­tős érdemeket szerzett a Ma- dách-kultusz ápolásában. Nem­rég kiadott „Zsinórpadlás nél­kül” című könyvében nagy sze­retettel és szakértelemmel ír Sal­gótarján színházi életéről. A TIT-nek évtizedek óta tagja, 15 évig a megyei szervezet alelnö- keként, 5 éve már elnökként igyekszik az ismeretterjesztésbe bevonni az értelmiséget. A nem­zetközi ifjúsági nyári egyetem egyik életre hívója. Csongrády Béla szerény alko­tó értelmiségként nap, mint nap példamutatóan bizonyítja a Sal­gótarjánhoz való ragaszkodását. Határozottan vallja, hogy nem annyira a várost elhagyók miatt kell bánkódni, hanem az itt élőknek kellene és illene többet tenniük Salgótarjánért. Úgy véli, a várost lehet és kell is szeretni, mert - noha gondokkal küzd - így is az ország egyik legszebb települése, ahol sok értékes em­ber él. Két igazi, már-már túlfűtött szenvedélye van. Az egyik a sport, azon belül az SBTC, a má­sik a színház, a helyi színházi élet. Egészen biz­tos, hogy a jó tol­lú színikritikus­ként is ismert Csongrády Béla látta az itt élők közül a legtöbb színházi elő­adást. Az sem akármilyen ra­gaszkodásra és megszállottság­ra vall, hogy a Stécé valamennyi hazai meccsét végigszurkolja. Úgy érzi, amikor a focicsapat nyer, akkor a város győz, ami­kor veszít, akkor a várost verik meg. A színházi élethez való kü­lönleges viszonya is abból ered, hogy az idelátogató különböző színházak a salgótarjániaknak jelentenek felüdülést, élményt. Számos magas kitüntetés bir­tokosa, de háromra büszke iga­zán: az 1974-ben kapott Ma- dách-díjra, a Pro Urbe-díjra, mellyel 2001-ben tüntették ki, és a Nógrád megyei sajtódíjra, mellyel 2003-ban ismerte el munkásságát a megyei közgyű­lés. Csongrády Béla a továbbiak­ban sem tétlenkedik, a Madách Imre Gimnáziumban neveli, ok­tatja az újságíró-utánpótlást, s mint a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület elnöke a Ma- dách-gimnázium kiemelkedő ta­náregyéniségeiről tervez köny­vet. Életútja bizonyítja, hogy Salgótarjánban is lehet színes, változatos értelmiségi, értelmes életet élni. Soha nem vágyott máshová. Itt érzi jól magát. A nagy hírű Nógrád néptáncegyüttes a színpadon Felsőfokú oktatás Főiskola - változó keretek kö­zött - 1972-től működik Salgó­tarjánban. A Budapesti Gazda­sági Főiskolát 2000. január 1-jén hozta létre a Parlament, három - korábban sikeres - főiskola új, integrált intézményeként. A BGF jelenleg az ország egyik legnagyobb főiskolájaként több mint 20 ezer hallgató kép­zéséről gondoskodik, a salgótar­jáni intézetben tanulók száma meghaladja az ezer főt. 2003 jú­niusában tagja lettünk annak a felsőoktatási konzorciumnak, amely a Gyöngyösi Károly Ró­bert Főiskola, a népjóléti képzé­si központ, Salgótarján és Balas­sagyarmat önkormányzatai és Nógrád Megye Közgyűlése rész­vételével jött létre. Célja a felső- oktatási lehetőségek kínálatá­nak bővítése, a képzésben részt­vevő hallgatók számának növe­lése, a térség innovációs képes­ségének és humán erőforrás-fej­lesztésének javítása. A táj és a természet szerelmese Dr. Fancsik János nyugdíjas osztályvezető főorvos tősgyökeres tarjám. Anyai ágon acélgyári, apai ágon pedig_ bányász családból származik. Ó szervezte meg a kór­ház reumatológiai osztályát, me­lyet egészen nyugdíjba vonulásá­ig vezetett - országosan is elismert - magas szakmai színvonalon. En­nek köszönhetően meghívást ka­pott a Hévízi Gyógyintézet, majd pedig az ORFI igazgatói állásának betöltésére, de a csábító ajánlatok­nál erősebb volt a szülővárosához kötődő érzelmi kapcsolata. Pécsi származású művész-ta­nár feleségével bejárták a gyö­nyörű vidéket, sok fényképet készítettek, melyekből a kör­nyéket bemutató kötetek, kiállí­tások, ismeretterjesztő előadá­sok, kiadványok születtek. Fo­tókkal illusztrált írásai gyakran jelentek meg a la­pokban. A me­gye legszebb tá­jait bemutató diaporáma- sorozataik pedig a helyi televízió talán legtöbbször vetített képsorai közé tartoznak. Ez az életvitel természetesen nyomot hagyott a két leányukban is, akik közül az idősebbik az építészmérnöki, a fiatalabb pe­dig ugyancsak környezetalakító kertészmémöki szakmát válasz­totta s mindketten Salgótarján­ban maradtak. Az orvosi hivatással a tíz­egynéhány évvel ezelőtti nyug­díjba vonulás után sem szűnt meg a kapcsolata, de a korábbinál már jó­val kisebb intenzitá­sú. Már rövidebbek a túrák és hosszabbak a visszaemlékezések. Egyre több időt vesz igénybe számára a város múltjának ku­tatása s a személyes emlékek, élmények és élettapasztalatok megörökítése. A múltba való vissza­fordulást az élet természetes ve­lejárójának tekinti, de úgy érzi, hogy ebben az is szerepet ját­szik, hogy egyre kevesebb re­ményt lát a környezettudatos magatartás elterjedésére, a kör­nyezet elhanyagoltságának megfékezésére. Közöttünk él az Aranycsapat Középkorú hölgy me­sélte büszkén a minap, hogy ő még látta Szojkát játszani. Ez valószínű­leg azért lehetséges, mert az SBTC fénykorá­ban sok salgótarjáni csa­lád rendszeres vasárna­pi programja közé tarto­zott a meccsre járás. Szojka Ferencet annak idején nemcsak a város­ban, hanem az egész or­szágban ismerték és tisztelték. Ugyanis a sokat emle­getett Aranycsapat mezét is ma­gára ölthette, méghozzá 28- szor, pedig akkoriban vidéki fo­cista jobbára csak úgy kerülhe­tett a válogatottba, ha átigazolt valamelyik fővárosi klubhoz. Szojka Ferenc azonban hű ma­radt a város­hoz. Számára csodálatos ze­nének számí­tott, amikor a Kohász Stadi­on telt házas, 13-14 ezres mérkőzésein zúgott a „Haj­rá, Stécé!” Az 1931- ben született Szojka 1950 és 1966 között 369 bajnoki mécs­esén lépett pályára. Részt vett 1952-ben a helsinki olimpián, 1954-ben a svájci, 1958-ban a svédországi világbajnokságon. Talán a legszebb emlék számára, amikor 1954. december 18-án Glasgowban 134 ezer néző előtt nyertek 4-2- re, s a lapok szerint a magyar csapat egyik legjobbja volt. 1956-ban világhírű vetélytár- sait megelőzve, Magyarorszá­gon az „Az év labdarúgójáénak választották. A sors igazságtalan­sága, hogy nem kap az olimpiai bajnokokat megillető járadékot, mert Helsinkiben nem kapott ér­met, ugyanis „csak” tartalék volt. Visszavonulása után edzősködött, majd a Stécé pálya­edzője lett. A mai futball jövőjét illetően nem túl bizakodó... Érdeklődés­sel és visszafogott optimizmussal figyeli az SBTC körül szorgosko- dók elismerésre méltó munkáját. Minden idők legsikeresebb salgótarjáni focistája, az Arany­csapat tagja köztünk él... Megújuló üzlethálózat, kedvező árak A Nódrádker 52 éve a megye legjelentősebb kereskedelmi vállalkozásai közé tartozik. Ta­lán kevesen tudják, hogy az 1993. évi privatizáció óta a részvénytársaság meghatározó tulajdonosai a dolgozói, mivel a részvények többségével ők rendelkeznek. A elnök-igazga­tó dr Institórisz András, aki 1979-től dolgozik a Nógrádkernél, azóta első szá­mú vezetője. A társaság tevékenysége ru­házati, vegyesiparcikk és vegyi árúk kis- és nagykereskedelmé­re, valamint külkereskedelmé­re terjed ki. 2003-ban közel 2,3 milliárd forint forgalma lesz. Az alkalmazottak száma meghaladja a 150 főt. A megye legismer­tebb, legszélesebb vá­lasztékot kínáló és legnagyobb alapterü­letű, legszebb áruhá­zai - Pécskő-, Lakbe­rendezési, Csarnok- Vas- és a balassagyar­mati Ipoly Áruház - jelentős szaküzletek (adidas, A&A, sport- ruházat, háztartási-festékboltok stb.) a Nógrádker Rt. kiskeres­kedelmi hálózatához tartoznak. A cég az utóbbi években nagy súlyt helyez a vásárlási kö­rülmények javí­tására. Elkészült a Pécskő- és a Lakberendezési Áruház teljes fel­újítása. Az el­adóteret csak­nem valamennyi salgótarjáni egy­ségben légkon­dicionálták. A Csarnok Áru­házban 400 m-es bemutatótér ke­rült kialakításra és folyamatban van a belváros képét meghatá­rozó Pécskő- és Lakberendezési Áruház külső rekonstrukciója is. ■ Mindennapok krónikása Vertich József Az 1912-ben született Vertich Józseffel, a nép­szerű Dodi bácsi­val találkozni és beszélgetni fel­üdülés mindenki számára. Dodi bá­csi a salgótarjáni acélgyár, a gyár­telep 19. és 20. századi életének avatott ismerője, annak ő is egyik aktív alakítója volt. A múlttal kap­csolatos csaknem minden érdeke­sebb történetet, anekdotát össze­gyűjtött és feldolgozott, s hozta szinte tapintható közelségbe a szlovák gyökerekkel rendelkező gyártelepi emberek mindennapja­it. A „Volt egyszer egy fogaskere­kű”, a „Sportoló elődeink - előde­ink sportja” vagy a „Rimavilág” so­kunk könyvespolcán megtalálha­tó. Vertich József nevét a megye­határon kívül is jól ismerik. Sport­vezetőként is tevékenykedett. Elő­ször a gyári egyesületnél, majd hosszú ideig a megyei atlétikai szövetségben, annak főtitkára­ként. Tagja volt a Magyar Atlétikai Szövetség Vidéki Bizottságának. Vertich József jeles színházi rendezőként is ismert a salgótarjá­niak körében. Az acélgyár kiváló műkedvelő csoportjának évtizede­ken át legendás alakja, működésé­nek egyik motorja volt. Dodi bácsit nagyon sokan tisz­telik Salgótarjánban. Nem vélet­len, hogy 90. születésnapján né­pes társaság köszöntötte őt baráti vacsora keretében az egyik étte­remben. Dodi bácsi teljes szellemi frissességgel, az öniróniát sem nél­külözve fogadta a gratulációkat. Sífutás, lesiklás A szilváskői sícentrum mű­szakilag, esztétikailag felkészül­ten várja a havat és a sízőket. A tervek szerint az új szezonban már hóágyú és -taposó készíti elő a lesiklópályát. Vezérigazgatóként is Ildikó maradt A megyében valószínűleg keve­sen tudják, hogy a többségi állami tu­lajdonú Salgótar­jáni Glass Rt. 110 éves salgótarjáni öblösüveggyárá­nak vezérigazgatója immár máso­dik éve Aranyos Ferencné. Ildikó - így szólítja ma is mindenki a gyár­ban - tősgyökeres salgótarjáni. Egész eddigi élete jól példázza, hogy a város elhagyása nélkül is le­het karriert csinálni. Diplomáját a számviteli főiskolán szerezte. 1987-től dolgozik különböző be­osztásokban a messze földön hí­res gyárban. Termékeik 70 száza­lékát 26 országba exportálják. Bár akadnak problémáik, Ildikó asz- szony bizakodó. Úgy érzi, hogy az évekig tartó recesszió után kezd élénkülni a piac. A filigrán, fiatalos hölgy a jógának, a meditációnak is köszönheti fittségét. Betűfüggő­nek tartja magát, a szakirodalom mellett gyakran olvas szépirodal­mat. Szereti az állatokat, két szép kutyájuk szinte családtagnak szá­mít. Férje a „Kisváros” gyártás- vezetőjeként megismert filmes, 33 éves fiuk Franciaországban él, 28 éves lányuk Bahreinben diplomatafeleség. Aranyos Ferencné erősen kö­tődik a városhoz, az itt élő roko­nokhoz, emberekhez, a tájhoz és az üveggyártáshoz. Nem tud­ná elhagyni egyiket sem. „Ma már nyitott a világ” - mondja.

Next

/
Thumbnails
Contents