Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)
2003-11-27 / 274. szám
2003. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK SPORT T Ű K Ö R Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Mikulás Sportshow A Nógrád Megyei Sportigazgatóság, a salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht., az ESX Kft. és a Salgótarjáni Rendezvény és Sport Kft. szervezésében december ötödikén a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban rendezik meg az első megyei Mikulás Sport- show-t, melynek műsorát megyénk nemzeti bajnokságokban szereplő labdajáték csapatainak bemutató jellegű összecsapásain nagyon fontos Salgótarján és Nógrád megye sportélete. Ezért egy ötlettel kerestük meg a Létesítmény és Sport Kht. és a Nógrád Megyd Sportigazgatóság vezdőit, Bállá Árpádot, valamint Répássy Lászlót, akik azonnal igent mondtak a kezdeményezésre és innentől együtt szerveztük ezt a Mikulás Sportshow-t. Ennek lényege, hogy a megye kiemelkedő labdajáték csapatai egy nap, egy helyen le^ A Mikulás Sportshow tervezett programja. 14.15 óra: aerobic - közös bemelegítés (Fitness Maraton). Salgótarjáni Sportiskola - Pásztó gyermekfoci mérkőzés. Beszterce - Bátonyterenye leánykézilabda mérkőzés. A Romhányi Művészi Teremkerékpár Egyesület bemutatója. Skorpió SE - Önkormányzati válogatott labdarúgó mérkőzés. SBTC - Magyargéc labdarúgó mérkőzés, pom-pomos táncbemutató (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola). Magyargéc - Balassagyarmat labdarúgó mérkőzés, diszkótánc bemutató (Beszterce lakótelepi Általános Iskola). SBTC - Balassagyarmat labdarúgó mérkőzés. Fekete Sasok - Beszterce KK kosárlabda bemutató. Krisz Rudi műsora. 19.45 óra: Háromkő KC - Balassagyarmati Kábel kézilabda bemutató. A rendezvény végén a szervezők vendégül látják a szereplőket, sportolókat. A Mikulás-csomagokat folyamatosan adják át az érkező gyerekeknek (14 év alatt!). 14.25 óra: 14.50 óra: 15.10 óra: 15.25 óm: 16.05 órcu 16.45 óra 16.55 óra: 17.35 óm: 17.45 óra 18.25 óra 19.15 óra túl érdekes betétprogramok is színesítik. A legjobb nógrádi labdarúgók, kézilabdázók és kosarasok fellépése mellett, igen látványosnak ígérkezik a romhányi művészi teremkerékpározók előadása is, míg az est sztárvendége Krisz Rudi lesz. A rendezvény előkészületeiről, annak „megálmodója” Dániel Tamás, a Salgótarján Rendezvény és Sport Kft. ügyvezetője tájékoztatta lapunkat.- A sportvállalkozás leglátványosabb eleme, vagyis a Fekete Sasok NB I/B-s kosárlabda csapata pillanatnyilag Egerben működik, de számunkra továbbra is gyenek jelen és mutassák meg, hogy mit is tudnak. Ezáltal-valamim a bdétprogramok által - egy látványos, szórakoztató sportnapot szeretnénk lebonyolítani, és támogatóink segítségével a rendezvényre kilátogató gyerekeket Mikulás nap alkalmából megajándékozni. Természetesen a programok megtekintése mindenki számára ingyenes, illetve várjuk azokat a felajánlásokat, cégek, intézmények, vállalatok se gítségét, akik még gazdagabb és megrakottabb puttonnyal indítanák el a megyd sportmikulást - zárta szavait Dániel Tamás. _________________ H.P. M agabiztos Atlantisz-siker Röplabda, NB II Keleti csoport, férfiak 8. fordaló Ötödik győzelmét aratta az Atlantisz RSE (fehér mezben) csapata____________________ ___ fotó/archív At lantisz RSE - TSK Székkutas 3:0 (9,14,19) Salgótarján, vezette: Tóth B„ Korún. Atlantisz RSE Salgótarján: Tihaméri, Prajsnár, Surányi, Brunczel, Kovács, Márkus. Csere: Veréb, Utassy. Csapatkapitány: Koncsek Zoltán. Az első szett kissé lassan indult, többek között az „alulfűtött” terem hőmérsékletének is köszönhetően, így a találkozó elején még csak 1-2 pontos előnyt szereztek a hazaiak. A nyitóelőnnyel kezdő vendégcsapat megszokott lelkes játékával indított, amelyre Tiha- mén és Brunczel dinamikus támadásokkal válaszolt. A távollevő Koncsek helyén játszó Tihaméri ezt követően is műiden ütésével pontot ért el és a többi támadójátékos is egyre jobban bemelegedett, Márkus és Kovács is jól „tördelték” az ellenfél blokkját. A Székkutas középen próbált szúrt labdákkal támadni, ám az őrt álló Surányi blokkja áttörhetetlen akadályt jelentett a vendégek számára. 1:0. A nagy fölénnyel megnyert nyitó szett után a hazaiak lelkes és egyre növekvő számú közönségünk biztatásával fordultak a második játékrészbe, amelyben tovább folytatódott az Atlantisz fölénye. A mezőnyben jól küzdő vendégek ugyan összeszedték a lepattanó labdákat, de az Atlantisz sánca remekül szűrte meg az ütéseket. A hátsó játéktéren is megfelelően védekező tarjániak értékes pontokkal fejezték be támadásaikat, Brunczel szellemes ütései és Tihaméri bombái ellen egyszerűen nem volt ellenszer. A vendéglátók így annak ellenére is biztosan nyerték a szettet, hogy a végjátékban némileg kiengedtek. 2:0. A harmadik felvonás hozta a legnagyobb küzdelmet, s a második szett lassabb tempóját folytató hazaiak az első percekben nem igen tudták felvenni a dinamikusan játszó Székkutas által diktált ritmust. A folytatásban az Atlantisz sáncmunkája kezdett feljavulni, aminek köszönhetően a vendégek nem tudtak komolyabb előnyre szert tenni. A végjátékba fordulva azután ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a hazaiak és értékes pontokat szerezve elhúztak, ellenfelüktől. A szett végére Tihaméri került a nyitósarokba és ott is maradt a mérkőzéslabdáig, ami a házigazdák számára négy pontot jelentett sorozatban. Ekkor a tarjániak elvesztették a nyitás jogát, de egy jó sáncmunkát követő Brunczel ütés a mérkőzés végét jelentette. 3:0. Prajsnár József, az Atlantisz RSE elnöke: - A játék a papírforma szerint alakult, bár a mérkőzés előtt mindannyian tudtuk, hogy a Székkutas lelkes, jó kis csapat, amely tud meglepetéseket okozni. Ezért az elején felmértük, hogy ellenfelünknél ki az, aki ponterős lehet a támadásokban és ráállítottuk magas játékosainkat. így terveink szerint alakult a találkozó és fontos két pontot szereztünk. A bajnokság állása 1. Kunhegyes 8 7 1 23: 7 15 2. Ózd RSE 8 7 1 23: 9 15 3. D. Brassai 8 5 3 18:12 13 4. Atlantisz RSE 8 5 3 18:14 13 5. Piremon SE 6. Sátoraljaújhely 8 5 3 19:16 13 8 1 7 8:21 9 7. TSK Székkutas 8. DTE Eötvös 8 1 7 5:21 9 8 1 7 9:23 8 Junior: Atlantisz RSE - TSK Székkutas 3:0 (16,19,13) ■ Bajnokságok, eredmények, táblázatok LABDARÚGÁS NB Il-es és NB IlI-as utánpótlás bajnokság, Szolnoki csoport U19 Gyöngyös - Salgótarján 2-3 (2-2) Gyöngyös, vezette: Jávorszki. Salgótarjáni BTC: Verbovszki - Kékesi, Raskó, Balga, Bazsó, Herczeg (Lakatos), Varga Cs. (Mészáros), Oszvald, Simon A., Kovács Z„ Kancsulik (Lipták). Edző: Répás Béla. A Salgótarjáni BTC gólszerzői: Simon A. (2), Lipták. U17 Gyöngyös - Salgótarján 4-4 (2-2) Gyöngyös, vezette: Domoszlai. Salgótarjáni BTC: Humany - Szabó Zs., Hajas, Laczkó, Sváb, Kovács R, Simon Á., Kovács V. (Kiss Á.), Tanka, Simon A., Új (Szerémi). Edző: ifj. Simon Imre. A Salgótarjáni BTC gólszerzője: Simon A. (4). KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, felnőttek Nem közölt eredmények a 10. fordulóból: Every Day KSE Orosháza - Diósgyőri KC 25-26, Gyöngyösi Főiskola KK - Hajdú- böszörmény KSE 29-17. A bajnokság állása 1. Debrecen 10 10 0 0 318-233 20 2. Háromkő KC 10 7 3 0 279-249 17 3. Tiszaföldvár 10 7 1 2 301-251 15 4. Gyöngyösi F. 10 5 1 4 269-259 11 5. Fehérgyarmat 10 5 0 5 291-276 10 6. Orosháza 10 5 0 5 308-297 10 7. Mezőkövesd 10 5 0 5 273-271 10 8. Ceglédi KK 10 5 0 5 280-279 10 9. ÓzdiKC 10 4 1 5 255-245 9 10. Diósgyőri KC 10 4 1 5 243-264 9 11. Makó KC 10 4 0 6 298-2% 8 12. Szeged KKSE 10 4 0 6 258-293 8 13. H'böszörmény 10 1 0 9 193-293 2 14. Kiskunhalas 10 0 1 9 243-303 1 NB I/B, Keleti csoport, férfiak, ifjúságiak 8. forduló: Ceglédi KK - Salgótarjáni Háromkő KC 37-13, Every Day KSE Orosháza - Szeged KKSE 44-21, Fehérgyarmati VSE - Debreceni KSE 34-23, Gyöngyösi Főiskola KK - Mezőkövesdi KC 25-39, Hajdúböszörmény KSE - Diósgyőri KC 26-20, Kiskunhalasi KC - Ózdi KC 40-21, Makó KC - Tiszaföldvári VSE 33-21. 9. forduló: Debreceni KSE - Ceglédi KK 33-32, Diósgyőri KC - Gyöngyösi Főiskola KK 31-36, Mezőkövesdi KC - Every Day KSE Orosháza 30-29, Ózdi KC - Fehérgyarmati VSE 18-34, Salgótarjáni Háromkő KC - Makó KC 41-24, Szeged KKSE - Kiskun- halasi KC 31-35, Tiszaföldvári VSE - Hajdúböszörmény KSE 34-13.10. forduló: Mezőkövesdi KC - Kiskunhalasi KC 41-35, Salgótarjáni Háromkő KC - Tiszaföldvári VSE 38-31, Makó KC - Debreceni KSE 20-33. A bajnokság állása 1. Mezőkövesd 10 9 1 0 361-234 19 2. Orosháza 9 8 0 1 299-217 16 3. Debrecen 10 7 1 2 304-268 15 4. Fehérgyarmat 9 7 0 2 319-237 14 5. Ceglédi KK 9 6 0 3 281-232 12 6. Kiskunhalas 10 6 0 4 315-290 12 7. Gyöngyösi F. 9 5 0 4 293-277 10 8. Ózdi KC 9 4 0 5 248-272 8 9. Diósgyőri KC 9 3 1 5 220-233 7 10. Háromkő KC 10 3 0 7 285-341 6 11. Makó KC 102 1 7 251-328 5 12. Tiszaföldvár 10 2 0 8 228-269 4 13. H'böszörménv 9 2 0 7 209-301 4 14. Szeged KKSE 9 0 0 9 180-294 0 NB II, Északi csoport, férfiak, felnőttek 10. forduló: Gyömrő SE - Novolakk-Dunakeszi VSE 36-29, MAFC - Balassagyarmati Kábel SE 20-33, MÁV Előre SC Székesfehérvár - Pilisvörösvári Terranova KSK 28-35, Pénzügyőr SE - Mogyoródi KSK 30-29, Solymári SC - Testvériség SE 17-15. Szabadnapos: Gyöngyössolymos SE. A bajnokság állása LPénzügyőrSE 2. Gyomra SE 9 8 0 1 283-238 16 9 5 2 2 251-221 12 3. Solymári SC 4. Bgy.Kábel 9 5 1 3 228-206 11 9 5 0 4 235-219 10 S.Gysolymos OPifcuörösvár 9 5 0 4 247-247 10 9 4 2 3 224-232 10 7. Dunakeszi 9 4 1 4 263-260 9 8. Testvériség 10 3 2 5 259-274 8 9. Mqguoród 10. MÁV Előre 9 3 1 5 257-244 7 9 2 0 7 223-287 4 11. MAFC 9 1 1 7 212-254 3 NB II, Északi csoport, férfiak, ifjúságiak 9. forduló: Gyöngyössolymos SE - Solymári SC 20-35, Mogyoródi KSK - MAFC 18-37, Novolakk-Dunakeszi VSE - Balassagyarmati Kábel SE 37-24, Pilisvörösvári Terranova KSK - Pénzügyőr SE 31-23, Testvériség SE - MÁV Előre SC Székesfehérvár 26-21. Szabadnapos: Gyömrő SE. 10. forduló: Gyömrő SE - Novolakk-Dunakeszi VSE 20-29, MAFC - Balassagyarmati Kábel SE 35-20, Pénzügyőr SE - Mogyoródi KSK 25-25, Solymári SC - Testvériség SE 20-30. Szabadnapos: Gyöngyössolymos SE. A bajnokság állása LMAFC 9 7 0 2 283-193 14 2TeshéiségSE 9 7 0 2 290-206 14 3. Dunakeszi 9 7 0 2 329-246 14 4. Pilisvörösvár 7 7 0 0 233-162 14 5. Gyömrő SE 6. Solymári SC 8 6 0 2 229-185 12 940 5 261-250 8 7. MÁV Hőre 8 4 04 230-227 8 &Bgy Kábel 9 2 0 7 228-257 4 9. Pénzügyőr SE 10. Mogyoród 9 1 1 7 226-244 3 8 1 1 6 200-278 3 11. Gy'sólymos 9 0 0 9 150-411 0 NB II, Északi csoport, nők, felnőttek 10. forduló: Kinizsi TTK - Kispesti AC 25-24, Salgótarjáni Háromkő KC - Esztergomi KSE II. 37-27, Postás-Matáv SE - TFSE 19-30, Solymári SC - Gyömrő SE 20-25, Szentendre NK - Pilisszentiváni SC 25-22, Veresegyház VSK - Soroksári TE 22-21. A bajnokság állása 1. Háromkő KC 10 8 0 2 310-224 16 2. Szentendre NK 10 8 0 2 293-230 16 3.KinizaTTK 10 8 0 2 287-232 16 4. Pilisszentiván 10 6 0 4 240-210 12 5. Kispesti AC 6. Gyömrő SE 10 5 1 4 219-193 11 10 5 1 4 238-228 11 7. TFSE 10 5 0 5 246-244 10 8. Esztergom fl. 1040 6281-285 8 9. Veresegyház 10. Solymári SC 104 0 6 209-250 8 10 3 0 7 237-245 6 1L Soroksári TE 10 3 0 7 233-272 6 12 PostásAlatáv 10 0 0 10 159-336 0 NB II, Északi csoport, nők, ifjúságiak 9. forduló: Esztergomi KSE II. - Gyömrő SE 40-24, Kispesti AC- Postás-Matáv SE 21-22, Salgótarjáni Háromkő KC - Veresegyház VSK 63-14, Pilisszentiváni SC - Solymári SC 44-18, Soroksári TE - Kinizsi TTK 22-24. Szabadnapos: Szentendre NK. 10. forduló: Kinizsi TTK - Kispesti AC 27-23, Salgótarjáni Háromkő KC - Esztergomi KSE 11. 33-25, Solymári SC - Gyömrő SE 29-22, Szentendre NK - Pilisszentiváni SC 30-34, Veresegyház VSK - Soroksári TE 6-46. Szabadnapos: Postás- Matáv SE. A bajnokság állása IPffisszenthán 9 80 1 289-197 16 2. Kinizsi TIK 10 8 0 2 299-236 16 3. Háromkő KC 9 7 0 2 316-200 14 LEszteigomlL 9 5 2 2 291-207 12 5. Soroksári TE 9 5 2 2 220-15812 6.Szentendre 941 4 245-190 9 7. Kispesti AC 93 1 5 217-202 7 8 Solymári SC 93 06 198-254 6 9. Postás-Matáv 9207 194-253 4 10. GyömiőSE 920 7206-274 4 11. Veresegyház 9009 108409 0 KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak A-csoport: Honvéd Kossuth Lajos SE - BLF Palota I. 55-84, Budafoki KK II. - BC Csepel 77-99, Computerbontó KK - Miklósi KékRókák 96-81, Bp. Honvéd II. - Kőbányai Darazsak 97-77, BLF Palota I. - Kobak KC 82-74, Kandó FSC - KOKEC-BEAC Euroleasing 82-94. A bajnokság állása LBC Csepel 8 8 0 737-539 1.000 2 Computert). 5 4 1 497-377 0900 3.0doradóKE 7 5 2 588425 0857 4. Bp. Honvéd IL 8 5 3 656-632 0813 5,BLFPalotaL 8 5 3 596-586 0.813 6 Beszterce KK 7 4 3 650-560 0.786 ZKandóFSC 6 3 3 477-470 0.750 8. Miklósi KR 8 44 627-728 0.750 9.JTE 7 3 4 50Ű441 0.714 10.BEAC 7 3 4 533-552 0.714 1LHKLSE 62 4 460-531 0.667 12. Budafok II. 5 1 4 335-349 0.600 13. Kobak KC 7 1 6 477-625 0571 14. Kőbányai D. 7 0 7 436-719 0500 B-csoport: Józsefváros KC - Százhalombattai KSE 74-72, Százhalombattai KSE - Ferencvárosi SzSE 72-63, Diana SE- Hegyvidék - Esztergomi KE 84-76, Malév Bp. Airport HC - MAFC Martos 63-79, Diana SE- Hegyvidék - 12 Karátos Iskola 68-65, Bp. Honvéd I. - Ferencvárosi SzSE 141-55, Közgáz I. - Százhalombattai KSE 107-51, Telesis SE - Esztergomi KE 114-63, Öreg Kaszások - Józsefváros KC 69-58, Balassagyarmati Justitia - Gödöllői EAC 78-64. A bajnokság állása 1. Bp.HonvédL 10 10 0 1060-544 1.000 2. KözgázL 10 10 0 982- 591 L000 3. MAFC Martos 9 9 0 887- 561 1.000 4. MaiévAHC 10 7 3 799-639 0850 5. Diana SEB. 11 8 3 870-8710818 6 Telesis SE 10 64 718-7120800 7.12 KarátosL 9 5 4 698-591 0778 8. Ferencváros 11 5 6 856-1013 0.727 9. ÁFDSE 9 4 5 630-645 0722 lOJustitiaSE 10 4 6 661- 777 0.700 11. Öreg Kaszások 9 3 6 606- 628 0.667 12 Esztergomi KE 9 3 6 659-888 0667 U. Gödöllői EAC 10 2 8 751- 785 0.600 RSz'battaiKSE 10 1 9 601- 763 0550 15. JKC 10 1 9 625- 805 0550 16. MimerBSE 9 09 373-9600500 ÖSSZEÁLLÍTOTTA; HORVÁTH PÉTER