Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)
2003-10-09 / 235. szám
2003. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Erdei iskolát avattak Finisben a területfejlesztési pályázatok Sikeres „elméleti gyakorlat” NMH-információ A Védelem 2003 elnevezésű védelmi igazgatási rendszergyakorlat keretében október hetedikén a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság vezetésével speciális részgyakorlatot hajtottak végre. Mint arról már korábban beszámoltunk, a gyakorlatot szeptember 26. és október 6. között tartották a meghatározott ütemtervnek megfelelően. A gyakorlat során egy modellezett megyei alaphelyzetet kellett megoldani kommunikációs próba végrehajtásával, amelynek az volt a célja, hogy felmérjék a gyakorlat központi vezetésével és a megyei együttműködő szervekkel a kapcsolattartás biztosítottságát, minőségét és gyorsaságát. A megyeszékhelyen az érintetteknek egyik feladata volt egy olyan problémának az áthidalása, amely Salgótarján Somoskőújfalu határállomást érinti: a település parkolójában közúti baleset következtében veszélyes anyag került a levegőbe, s így a határt le kell zárni, Somoskőújfalu lakosságának egy részét pedig ki kell menekíteni, elhelyezésüket, ellátásukat meg kell oldani, a sérülteket el kell látni, a köz- és vasúti forgalmat a megye más területeire kell átirányítani, továbbá a lakosság tájékoztatását, az anyagi javak védelmét biztosítani kell. A Nógrád megyei speciális részgyakorlatokat törzsvezetési szinten hajtották végre, azaz abban csak a kijelölt szervek, szervezetek és személyek vettek részt. A feladatokat alapvetően „műhelymunkaként” oldották meg, s így a civil, polgári lakosságot az események nem érintették. A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság tájékoztatási csoportjának vezetője, Báli Péter úgy tájékoztatott: a gyakorlat első ütemében részt vevők tevékenysége az elvárások szerint alakult, az operatív törzsek munkája, a szakterületek együttműködése szakszerű volt. SZE (Folytatás az 1. oldalról) A felnőttek pedig nem ismerik az erdő gombáit. Ezek az erdők az ország legnagyobb egybefüggő erdőségei. Sokan dolgoznak azért?- hogy megmaradjanak, mint vendégvárók és mint gazdasági lehetőség. Egy új lehetőség nyílik most, lehetőség arra, hogy a gyermekeink, unokáink, osztálytársaink erre a helyre kikerülve kicsit belekóstoljanak az erdei életbe. Megtanulják a fák, a gombák neveit és megtapasztalják, hogy hogyan is működik az élet, mikor nincs központi fűtés és nem folyik a csapból a meleg víz. Ezek a dolgok megérintik az embert, s egy életen át vagy szereti vagy nem fogja - véli Juhász Gábor. Az avatáson Vanya Gábor, Bátonyterenye polgármestere vágta át a nemzetiszínű szalagot, majd a bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak műsort. J. A. Érdeklődők az erdei iskola kicsinosított udvarán FOTÓ: RIGÓ Ungár Klára a költségvetésről Salgótarján A Nógrád Liberális Kör szervezésében - a Friedrich Naumann Alapítvány támogatásának köszönhetően - október 10-én, pénteken délután öt órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban Ungár Klára, z Szabad Demokraták Szövetségének országos ügyvivője tart előadást Gazdaságpolitikai dogmák-költségvetés címmel. GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN. A Magyar Nemzet szerkesztői voltak a vendégek a Salgótarjáni Erdélyi Kör és a Magyarok Világszövetsége helyi csoportjának legutóbbi összejövetelén. A Balassi Bálint Könyvtárban napjaink fontos kérdéseiről esett szó. _______fotó:gy.t. H ulladéklerakó: szavaznak (Folytatás az 1. oldalról) hallgattak meg azon a zárt testületi ülésen, amelyen részt vettek a falu lakói is. Petrik Sándorné ismertette: a testület előzetesen úgy foglalt állást, hogy a regionális lerakó megépülése esetén a hulladékot szállító autók nem mehetnek át a településen, ezért a beruházás előfeltétele az elkerülő út megépítése. Hertel László, a Pest megyei önkormányzati társulás elnöke azt nyilatkozta: egy hárommilli- árd forintos európai uniós támogatás veszik el, amennyiben december végéig nem találnak helyszínt a 6,6 milliárd forintos beruházáshoz.- MTI 230 millió forint támogatást ítélt meg tegnapi ülésén a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács, döntően a területi kiegyenlítő keret (teki), kisebb mértékben a céljellegű decentralizált alap (céda) keretéből. A félszáz pályázót érintő döntés mintegy 1,3 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósulását segíti - jelentette be Dóra Ottó, a tanács elnöke. NMH-információ A teki esetében 37 pályázat 211,5 millió forinton osztozott, míg a céda-ra pályázók közül 13-an 18,8 millió forint támogatásban részesültek. A legnagyobb támogatást a pásztói szennyvízberuházás II. üteme kapta, de a jelentős fejlesztések között sorolta az elnök a megyeháza elektromos rendszerének korszerűsítését, illetve a megye- székhely Pécskő útjának közművesítését. Bejelentette, hogy a tanács elvi támogatásáról biztosította a pásztói termálprogramot, amely eddig már sikeresen pályázott Phare és Széchenyi-ke- retekre, s amennyiben a minisztérium véleménye is pozitív, újabb források nyílnak meg a beruházás előtt. A két hét múlva esedékes újabb tanácsülésen a többi decentralizált alapra benyújtott támogatási kérelmeket is elbírálják, így még lesz idő az esetleges hiánypótlásra. A pályázatok áttekintése során kiderült, hogy bizonyos keretekre dömpingszerű az igény, míg másokra csekélyebb az érdeklődés. A jövőben ezért jobban az élethez igazítják majd a pályázati kiírásokat - tette hozzá Dóra Ottó. Amíg tavaly a kis- és közép- vállalkozások céltámogatására többszörös igény jelentkezett, a befektetésösztönzési keretekre kisebb, addig idén fordult a trend - jelezte Holles Miklós, a tanács munkaszervezetének vezetője. Ez azt jelenti, hogy meglehetősen nehéz prognosztizálni, melyik évben melyik támogatási forma a népszerűbb. Dóra Ottó jelezte: október 22- én ülésezik a regionális területfejlesztési tanács. A ttfc-keretből jó esélyünk van 6-700 millió forint elnyerésére. Eddig a megye mintegy 220 milliós támogatást kapott a regionális alapból. Várható, hogy több zsáktelepülés igényel pénzt útépítésre, ami felveti, hogy egykét nagyobb horderejű pályázat kapjon prioritást. A tanács elnöke viszont úgy vélekedett, célszerűbb több beruházást párhuzamosan elindítani, így nagyobb az esély a jövő évi folytatásra. /- A pályázói aktivitás megyénkben igen alacsony, ezért á jövő évi kassza ismeretében javasolni fogom a tanácsnak, hogy különítsen el egy keretet a pályázatok előkészítésére, természetesen csak/akkor, ha ez jogszabályba nem ütközik - fogalmazott végezetül az elnök. T. NÉMETH Népijátszóház-vezetői képzés - már tanfolyami keretek közt is Közművelődési szakember, népi játék és kismesterségek oktatója, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel 120 órás akkreditált népijátszóház-vezetői tanfolyamot indít októbertől a J. L. Seagull Alapítványi Iskola pedagógusok és nem pedagógus végzettségűek számára. A képzésben részt vevő hallgatók elsajátíthatják mindazoknak a népi kismesterségeknek az alapjait, amelyek játszóházi foglalkozásokon, szakkörökön, szabadidős-programokon lehetőséget nyújtanak a gyermekek kézügyességének fejlesztésére, valamint a hagyományőrzés megvalósítására. Többek között megtanulják az agyagozás, a bőrmunka, a textilmunka, a mézeskalács-készítés, a gyöngyszövés és -fűzés, a nemezelés, a gyertyaöntés, a kosárfonás alapvető technikai fogásait, illetve megismerik a néptánc, népdal és a népi játék változatos elemi formáit. A képzéssel kapcsolatban az iskola október 13-án 16 órától tart nyilvános tájékoztatót Meredek úti konferenciatermében. ________■ L engyelországi jutalomüdülés Balassagyarmat A Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium tantestülete, valamint a tanulmányi versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó, példamutató magaviseletű és szorgalmú diákok szeptember 25-től 28-ig lengyelországi tanulmányi kiránduláson vehettek részt. Az első napon II. János Pál pápa szülőházát tekinthették meg Wadowicéban, s azt a templomot is meglátogatták, ahol Sien- kiewicz Nobel-díjas írót megkeresztelték. Megrázó élményt nyújtott az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor látványa felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. A második nap programjai már feloldódást hoztak magukkal: a wieliczkai sóbánya, a waweli királyi vár nevezetességei, Krakkó gyönyörűségei, a Mária-templom, a Posztóház, a Jagelló Egyetem mind-mind életreszóló emlékekként maradnak meg a látogatókban. Másnap a Csodatévő Fekete Mária képében gyönyörködhettek a gyarmatiak a Jasna Gora- kolostorban, majd sétát tettek a fegyvertárban, múzeumban, kincstárban, megcsodálhatták a bazilikát és a zászlótermet, s magyar szentmisét hallgathattak meg a kegyoltárnál. Az utolsó nap úti célja Zakopane volt, ahol kirándulást tettek a Tátrai Nemzeti Parkban, gyalogtúrán vettek részt a Morskie Oko tengerszemhez, s felvonóval feljutottak a Kasprowi Wierc csúcsra is. Ilyen gazdag és felejthetetlen élményekkel teli kirándulás után azt lehet mondani: érdemes jól tanulni a Szent Imre iskolában. SZABÓ ANDREA Többvágányos alternatívák (Folytatás az 1. oldalról) nem a fejlettebb, gazdagabb régiókban kísérletezik a MÁV ilyen elképzelésekkel. Lombos István ugyanakkor úgy tájékoztatott, hogy a közelmúltban felkereste őt dr. Tömpe István, a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese - az elméletileg 2004. január elsejével induló kísérleti regionális vasútKinek a táblája kerülhet ki? F0Tó- R. T. vonallal kapcsolatban - valamint Antal Dániel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium stratégiai főigazgatóságáról. Információink szerint a gazdasági minisztérium egy 16 fős tanácsadó testületet hozott létre, amely a napokban Balassagyarmatra látogat, s egy teljes körű vizsgálatot, felmérést végez a szóban forgó vasútvonal mentén. A testület célja, olyan alternatívák kidolgozása, amelyek továbbra is biztosítják a vasutak működési lehetőségét, de nem önkormányzati működtetésben. A vasútvonal az önkormányzatok bevonásával üzemelne ugyan, de továbbra is maradna minden állami kezelésben.- Mindez már csak azért is érdekes - fogalmazta meg Lombos István - hiszen a MÁV megmaradt eredeti elképzeléseinél, mely szerint az önkormányzatok működtetésébe adnák a szárnyvonalakat. így, ígéretéhez híven, a MÁV elkészítette azt az összegzést, amelyet az augusztusi fórumon a településvezetők hiányoltak, tehát egy teljes körű tájékoztatást a kísérlet várható eredményeiről. Lombos István szerint ezek anyagi vonzatát a MÁV tájékoztatója csak érintőlegesen tárgyalja, s mint elmondta, előzetesen az Ország- gyűlés önkormányzati bizottságától kémek szakmai véleményeztetést az elkészült anyagról.- Úgy tűnik, két vonalon futnak a szálak, egyrészt a MÁV, másrészt a gazdasági minisztérium részéről - mondta Balassagyarmat polgármestere. SZELES ENIKŐ TALÁLKOZÁSOK. A salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Galériájában dr. Matits Ferenc művészettörténész nyitotta meg ef. Zámbó István festőművész (képünkön az előtérben balról az első) „Találkozások” című kiállítását. A megnyitón közreműködött Mrakics Nikolett és Pintér Gergő. A tárlatot november 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. ____________________________fotó: rigó tibor