Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)
2003-10-08 / 234. szám
2003. OKTÓBER 8., SZERDA SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Tisztelt Szülő! A Nógrád Megyei Hírlap október 1-jén megjelent „Minden gyerekre szükség van” - felkiáltójellel ékesített cikkre szeretném a véleményemet kifejteni, mint a sportiskola alapító tagja, merem ezt megtenni, mert a cikkből kiderül, hogy az olvasó tájékozatlan a labdarúgás helyzetéről. A sportiskola a tehetséges gyerekeknek kell, hogy lehetőséget biztosítson és próbálja nevelni, tehetségüket kiaknázni. A sportiskola nem tömegsportszervezet. A vezetői, edzői mindent megtesznek azért, hogy jól működjön. Nagyszerű nemzetközi eredmények, tornákon elért helyezéseik, őket igazolják. Szervezettségük kitűnő, de a lehetőségük behatárolt. A jelenlegi létszám már így is meghaladja a fogadó lehetőségüket. Szakmailag elképzelhetetlen, hogy egy edző 20 fős csoportnál több kisgyerekkel tudjon eredményesen foglalkozni. Ilyen esetben lehet sajnálni a Petőfi iskolának a labdarúgásban kitűnt, de már megszűnt tagozatos osztályait, de a sportkörök megszűnését is, mert a fogadókészség, így már nagyon szűkös. A gond az, hogy ez a mai helyzet, csak rosszabbodni fog. De ezen a helyzeten javíthatnak a labdarúgást szerető és értő testnevelők az iskolai foglalkozások és a délutánonként a szabad időben való foglalkozások. Ez az ifjúsági és sportminiszter elképzelése is. Nem tudom elképzelni, hogy az anyukával nem álltak szóba, az egyesületnél dolgozó edzőknek nem ez a stílusa. Hanem az, hogy egyenesen szemtől szembe mondják el véleményüket az udvariasság határain belül. Akkor van gond, ha az edző nem tudja ezeket a dolgokat lerendezni, elmagyarázni. (Talán esetünkben is ez a helyzet állhatott elő - szerk.) Kérem, hogy a fenti észrevételeimet fontolja meg, találjon a kisfiáinak lehetőséget a sportolásra. Beszéljen újra a sportiskola vezetőivel, keressenek együtt megoldást. Mert valóban minden kisgyerekre szükség van, de a lehetőségek megteremtése, a sportiskola bővítése már nem a szakvezetők, edzők feladata. Végszóként azt üzenem az anyukának, ha a kisgyerekek tehetségesek, ügyesek lesznek, rövid időn belül csapatok fogják őket megkeresni. Az ügyet én nem tartom ügynek és ezt lezártnak tekintem. ________________________________________________________________________________SIMOW IMRE a Salgótarjáni Sportiskola egyik alapítója Veronnak dolgoznia kell! Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapata egyelőre nem számít az argentin Juan Sebastian Verőn szolgálataira. Az irányítót még a múlt heti, Besiktas elleni 2-0-s Bajnokok Ligája-kudarc után kezdték ki a londoni szurkolók, amit Claudio Ranieri edző is észrevett. A mérkőzést követő tréningek után az olasz mester úgy döntött: Verőn nem játszhat a Middlesbrough elleni bajnoki mérkőzésen - amelyet később 2-1-re megnyert a Chelsea.- Ha Verőn a csapatba akar kerülni, sokkal keményebben kell dolgoznia - mondta Ranieri. Az argentin futballista 2001- ben szerződött a szigetországba. Akkortájt óriási összegnek számító 28 millió font ellenében került a Manchester Unitedhez, ahol azonban nem tudott igazán gyökeret verni, így a nyáron igent mondott Roman Abra- movicsnak, a Chelsea orosz milliárdos-tulajdonosának az ajánlatára. Ott lesznek Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette: meggyőződése, hogy Irak, Afganisztán és Kelet-Timor legjobb sportolói ott lesznek a 2004- es athéni ötkarikás játékokon.- Nagyon keményen dolgozunk, hogy mindhárom ország képviseltesse magát a görög fővárosban, így nincs kétségem a részvételük felől - mondta a belga sportdiplomata. Rogge jelenleg Nigéria fővárosában, Abujában tartózkodik az Afrika-játékokon. Ismét alulmaradtak a sakkozóink NB Il-es csapatbajnokság, Erkel-csoport, 2. forduló Az első forduló után váratlan kisiklásnak is vélhettük a Salgótarján és a Hatvan-Pásztó súlyos vereségét, ám a folytatás sem hozott lényeges javulást, igaz a vereségek csökkenő mértéket mutatnak. Egy biztos, alaposan fel kell javulni mindkét csapatnak, hisz eddig egyikük sem az Erkel-csoport legjobbjaival került szembe. vereséggel a végén - időzavaros bukás, csapdába esés, nyert állás remire rontása, ugyanaz döntetlenre adása - szóval színes volt az elhullajFazekas Róbert (elöl, jobbra) értékes pontot szerzett az ifiknél Gödöllő - Garancia Salgótarján 7-5 Ama bizonyos (sakk) állatorvosi lóra hasonlított legfőképpen a salgótarjáni gárda, melyből szinte az összes „betegség” előjött. Túlerőltetés a minden áron való nyerésért - persze tott fél és egész pontok skálája, mely törvényszerű vereséghez vezetett, no és azért persze az ellenfél sem játszott rosszul. Mindössze Frink Ferencnek - sötéttel már a parti elején tisztet áldozva - és az ifjúsági Fazekas Péternek sikerült nyernie, Szabó Ervin, Ponyi Attila, Koltányi Imre, Lengyel István, és Kánya Zoltán döntetlent játszott. Füzesabony - Hatvan-Pásztó 7,5-4,5 Előrelépés mindenféleképpen történt a hatvani közös csapatnál, legalább is a tavalyiakhoz képest, hisz akkor 9,5-re kaptak ki az abonyiaktól... A pásztói „részlegre” viszont most nem nagyon lehet panasz, hisz hat játékosukból Tóth László, Mede István és Szarvas Sándor révén három győzelmet is szereztek, míg Kerékgyártó József remizett. A forduló további eredményei: Láng Vasas - Heves 8,5-3,5, Pénzügyőr II. - Honvéd- Mat(t)ador 4,5-7,5, Újszász - Barcza SE 8-4, Jászberény - Dunaharaszti 5,5-6,5. A tabella állása a 2. forduló után: 1. Honvéd-Mat(t)ador 17,5, Láng Vasas 16,5,3. Űjszász 16, 4-5. Gödöllő és Jászberény 13-13, 6. Pénzügyőr II. 12,5, 7. Füzesabony II. 11,5, 8. Dunaharaszti II. 10,5, 9. Barcza SE 10, 10-11. Hatvan-Pásztó és Salgótarján 9-9, 12. Heves 5,5 pont. . _______________________________[SATIS) G yőzelem a nyitómeccsen Röplabda, NB II, Keleti csoport, férfiak, 1. forduló Székkutas TSK - Atlantisz RSE 0-3 (15-25,16-25, 14-25) Székkutas, 50 néző, vezette: Grábner Jenő. Atlantisz RSE Salgótarján: BRUNCZEL, KONCSEK, KOVÁCS, VERÉB, MÁRKUS, SURÁNYI, PRAJSNÁR, UTASSY. A több mint 3 óráig tartó út meg sem látszott a tarjám csapaton. Az első játszmában a hazaiak kezdő nyitására válaszolva a vendégek ütői pillanatok alatt visszaszerezték a szerválás jogát és sorozatban szerezték a pontokat. A máskor oly sebezhető center poszton Surányi egymás után hárította a Székkutasi ütők támadásait és a jó előkészítést követően Koncsek, Brunczel és Kovács ütései védhetetlenül vágódtak az ellenfél térfelére. Vita nem volt, hogy mely csapat az eredményesebb, így alig 10 perc hozták a szettet a tarjániak. 0-1. A második mentet elején lendületesebben kezdett a Székkutas és a kissé lassan mozduló vendégek sáncai szélére ütött labdáikkal vezetéshez is jutottak. A 2-3 pontos előny nem tartott sokáig, mert ismét beindult a támadógépezet, és a helyenként a hátsó sorból is indított támadással Surányi felugrásból végrehajtott szerváival kiegyenlített csapatunk. Ezt követően nem volt vesztett labda, és Brunczel okos nyitásai, Kovács keresztütései, Koncsek „bombái” Surányi center „falai és kontraütései, Márkus szélső közbeütései ismét több pont eredményeztek az egyre bizonytalanabb Székkutas ellen, így nem volt kétséges az eredmény. 0-2. A harmadik menetben még nagyobb sebességre kapcsolt csapatunk és egyértelmű befejezést produkálva a helyenként kétség- beesetten védekezni próbáló Székkutast szó szerint lehengerelte a tarjáni gárda. Az utolsó pontokat már jóformán sánc nélkül bombázták be játékosaink és a mérkőzés végét jelző sípszót követően örömmel üthették össze kezüket. 0-3. Az öt támadójátékossal és egy irányítóval pályára lépő Atlantisz kihasználva a hátsó térfélre bármikor becserélhető liberó játékos pozíciót is, egyértelműen eredményesebb volt és a magas szélső és center ütőkkel kiegészítve mind a támadások, mind a sáncolás vonatkozásában végig fölényben volt és magabiztos győzelmet aratott. Nyolc gárda még nem pihenhet Városi kispályás labdarúgó-bajnokság, Salgótarján Mivel a bajnok kilétére a csoportok többségében már hetekkel a véghajrá előtt fény derült - a legkésőbb a Murányi biztosította be elsőségét - a záró fordulókban elsősorban a kiesés elkerüléséért, illetve a téli teremtornára kvalifikáló helyezések megkaparintásáért vívtak ádáz csatákat a salgótarjáni* városi kispályás labdarúgóbajnokság csapatai. Nos a legtöbb nyitott kérdésre már megszületett a válasz, csupán a hagyományos sport- csarnokbeli „jutalomjáték” résztvevőinek mezőnye nem teljes még. Erre sem kell azonban már sokat várni, hiszen a négy, még kiadó helyre pályázó Főiskola, Nógrád Volán, Széplak Bútorbolt, La-Ver, Murányi, Allianz Hungária, Vállalkozók és az Euro Ex-Bau Senior együttesei október 8-án, azaz ma 17 órától rájátszással döntik el, hogy melyikük csatlakozhat a szereplést már korábban kiharcoló tizenkét - a Vízmű Kft., az Áfész-SCC Rt., a Therwoolin, a BSA- Safi Team, a Tartós Kft., a Buborék Boys, a Hetek és a Baglyasalja-Car-Tuning a felsőház első nyolc, míg a Villmex, a Szilaj, az FRSZ és Speciál-X a második vonal első négy helyezettjeként jutott automatikusan „kvótához” - együtteshez. Az osztályozók párosítását a helyszínen, vagyis a városi sportcentrumban fél órával a találkozók kezdete előtt sorsolják ki. I. OSZTÁLY Elmaradt mérkőzések: Rallye - Hetek 2-3, Therwoolin - Big Fish Team 8-6. A bajnokság végeredménye LVízműM. 22 20 2 0133-46 62 2Áfész-SCC 22 17 3 2 104- 51 54 nberwmfa 22 13 1 8 96- 8140 4. BSA-SafiT. 22 11 2 9 73- 72 35 5. TártósKfi. 22 10 2 10 65-6932 6 Buborék Boys 22 8 3 11 94- 97 27 7. Hetek 22 8 2 12 78-74 26 8. Baglyasalja 22 8 2 12 79- 88 26 9. NógradMn 22 7 3 12 67-101 24 10. Főiskola 22 7 3 12 85-119 24 1L Big Fish 22 72 13 66-8223 12. Rallye 22 3 1 18 58-118 10 Megjegyzés: azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak (Hetek - Baglyasalja-Car-Tuning 3-4 és 7-1, Főiskola - Nógrád Volán 6-4 és 3-8). A Főiskola, a Big Fish Team és a Rallye csapatai kiestek a II. osztályba. II. OSZTÁLY 26. forduló: Janker - Botos Bt. 4-4, Bokafogó - Széplak Bútorbolt 5-4, Ad-Astra It - FRSZ 1-4, Fűtőber Produkt - Imbusz Traed 0-3, Speciál-X - Szilaj 2-2, Fa-Héj - La-Ver 0-3. A bajnokság végeredménye 1. Villmex 24 212 1 122- 39 65 2. Szilaj 24 14 7 3 85- 50 49 3. FRSZ 24 13 2 9 93- 71 41 4.SpedáLX 24 11 5 8 59- 53 38 5. Széplak B. 6 La-Ver 24 11 4 9 105- 75 37 24 11 4 9 74- 70 37 7. Janker 24 9 5 10 83- 96 32 8. Imbusz Traed 24 8 5 11 54- 70 29 9.AdAstraIt 24 75 12 43-60 26 10. Botos Bt* 24 9 1 14 72-105 26 lLEa-Héj 12. Bokafogó 24 7 5 12 54- 80 26 24 65 13 64-8223 13. Fűtőber 24 3 2 19 52-109 11 Megjegyzés: a 15. fordulóban lejátszott Speciál-X - Botos Bt. (5-5) találkozó eredményét jogosulatlan szereplés miatt a versenybizottság megsemmisítette és a mérkőzés három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Speci- ál-X javára írta. A Botos Bt.-től két büntetőpont levonva. A Cered együttese visszalépett, eredményeit törölték. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények - majd a jobb összesített gólkülönbség - rangsoroltak (Széplak Bútorbolt - La-Ver 1-4 és 4-1, Ad-Astra It - Botos Bt. 5-1 és 1-3, Botos Bt. - Fa-Héj 3-6 és 3-2, Fa-Héj - Ad- Astra It 1-4 és 1-1). A Villmex, a Szilaj és az FRSZ feljutottak az I. osztályba, míg a Fa-Héj, a Bokafogó és a Fűtőber jövőre a III. osztályban folytatják. Ill/A OSZTÁLY Elmaradt mérkőzések: Katlan Söröző - Tarjánhő 5-2. 25. forduló: Katlan Söröző - KGYV- Beton 4-14. 26. forduló: Rózsaszín Párduc - Háromkő Takarékszövetkezet 7-6, Vízmű II. Katlan Söröző 8-3, PSZF - Murányi 6-3, Tarjánhő - Allainz Hungária 3-8, Hetes Körzet - Heroos 5-4, Cherry ABC - Police Team 0-3, KGYV-Beton - Pro-Kop 3-0. A bajnokság végeredménye LMutínyi 26 19 3 4 107- 57 60 lADianzR 26 19 1 6 110-56 58 3.Vízműn. 26 183 5 126-7657 4 PSZF 26 16 2 8 124- 81 50 5. KGYV-Beton 26 16 1 9 115-73 49 ÚCharyABC 26 16 1 9 85- 67 49 7. HáromkőT. 26 16 1 9 95-85 49 8. RózsaszmP. 26 12 2 12 95-86 38 9. Tarjánhő 26 11 3 12 67- 85 36 10. Police Team 26 10 I 15 79- 97 31 11. Katlan Söröző 26 7 3 16 77-11124 12. Hetes Körzet 26 5 0 21 66-118 15 B.ProKopRt 26 4 1 21 55-125 13 14 Honos 26 2 0 24 51-135 6 Megjegyzés: azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak (KGYV-Beton - Cherry ABC 3-4 és 3-1, Cherry ABC - Háromkő Takarékszövetkezet 4-3 és 1-2, Háromkő Takarékszövetkezet - KGYV-Beton 2-5 és 0-7). A Murányi és az Allianz Hungária feljutott a II. osztályba. Ill/B OSZTÁLY 25. forduló: Határőrség - Fort Bau 2-1. 26. forduló: Euro-Ex Bau Senior - OTP Garancia Biztosító 8-3, Tinax - Határőrség 12-2, Fort Bau - Pikoló Presszó 2-10, Vállalkozók - VGÜ 12-2, Tryblex - Reklám Média 2-5, Plató Junior - Szolgáltató 4-3. A bajnokság végeredménye 1. Vállalkozók* 2 Euro-Ex Bau 24 21 1 1 126-42 66 24 18 0 6 116- 59 54 3. Pikoló Presszó 4. Plató Junior 2417 1 6 119-65 52 24 16 2 6 106- 67 50 5. Rxt Bau * 6 Tryblex 24123 9 87-7538 24 10 6 8 88- 80 36 ZVGÜ* 24 U 2 11 79-12131 8. Tinax 24 9 2 13 91- 99 29 9. OTP Garancia 10. Reklám Média 24 7 5 12 88-93 26 24 7 3 M 57- 76 24 lLSzflwrTeam 12. Szolgáltató 24 5 4 15 61-HB 19 24 5 1 18 65-114 16 13. Határőrség 24 2 0 22 44-132 6 Megjegyzés: A Start FC visszalépett. A VGÜ csapatától négy büntetőpont levonva. A Fort Bau - Vállalkozók találkozót a versenybizottság 0-0-ával igazolta, de egyik csapat sem kapott pontot. A Vállalkozók és az Euro-Ex Bau Senior feljutott a II. osztályba. ÖSSZEÁLLÍTOTTA.- HORVÁTH PÉTER