Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)

2003-10-15 / 240. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONAL I S NAP L Ó SALGÓTARJÁN 2003. OKTÓBER 15., SZERDA Néhány nap meseországban Október 8-Il-e között a salgó­tarjáni Medves Hotelben vala­mint az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központban rendezték meg a Vm. kárpát­medencei mesemondóversenyt és -találkozót.- Nagyon jó hangulatú, színvo­nalas rendezvényt bonyolítottunk le az elmúlt héten - fogalmazta meg Varga Agnes, a „Flóra” egye­sület elnöke. - Jó volt látni, ahogy a gyermekek egymás meséit csillo­gó szemekkel hallgatták és szinte fellélegeztek. 130 versenyző volt, határon innen és túlról. Október 9- én, a megnyitó után már verse­nyek voltak és szabadidős progra­mok. Csütörtök délután gyógype­dagógiai szakmai konferenciát tar­tottunk, melynek témája volt a kü­lönleges nevelési igényű tanulók a gyermekotthonban és a diákott­honokban. E témában Kerekes Fe­renc igazgató tartott előadást, aki Rumról érkezett. Csütörtök este az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központban, a korábban meghir­detett meseillusztrátor-verseny győzteseit hirdettük ki, Földi Péter Munkácsy-díjas festő, zsűrielnök közreműködésével - mondta Var­ga Ágnes. Október 11-én, a VIII. kár­pát-medencei mesemondóver­seny és -találkozó utolsó napján, délelőtt a csoportok haza-, illetve Zánkára az Ertünk-velünk feszti­válra utaztak. A rajzverseny eredményei csoportonként- Értelmileg akadályozottak 1. Farkas Tamás (Rum) 2. Molnár Attila (Rum) 3. Németh Lilla (Salgótarján)- Tanulásban akadályozottak ­alsó tagozat 1. Kótay János (Fülek) Botos Nikola (Fülek) 2. Patai Milán (Kiskőrös) Zsélyi Brigitta (Eger) 3. Gómán Kinga (Kiskőrös) Györgye Alexandra (Kiskőrös)- Tanulásban akadályozottak ­felső tagozat 1. Oláh Enikő (Ózd) Száraz László (Salgótarján) Horváth Gusztáv (Fülek) 2. Furtner Attila (Salgótarján) Bada Krisztián (Salgótarján) Kótai B. Dániel (Csongrád) 3. Ökrös Julianna (Ózd Szeles Mónika (Salgótarján) Babolova Danka (Fülek) Különdíj: Csibi Attila (Oklánd) A mesemondóverseny helyezettéi Foglalkoztató csoport 1. Raffael Csaba (Cserhátsurány) 2. Kovács Márton (Rum) 3. Vokács Éva (Salgótarján) Alsó tagozat 1. Nagy Erik (Salgótarján) 2. Kovács Nikolett (Salgótarján) Tinók Alex (Dunavecse) 3. Udri János (Szátok) Ritók Imre (Bátonyterenye) Rácz Henrietta (Bátonyterenye) Felső tagozat 1. Pető István (Sepsiszentgyörgy) Pusoma Erzsébet (Szolnok) 2. Váradi Raymund (Ózd) Kiss Attila (Szekszárdi 3. Buda Balázs (Salgótarján) Kosztándi Szilárd (Olszem) A zsűri külön dicséretben részesí­tette Krivaja csoportját. Palóc-díjat ítélt oda Gorondi Viktóriának, aki nagyszőlősről (Ukrajna) érkezett. A dramatikus csoportnál két dí­jat osztott ki a zsűri. 1. Csongrád 2. Oklánd A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma különdíját Raab Éva, kecskemét-juharkúti tanuló kapta. JUHÁSZ A. - CSÖRGŐ B. „Kis” színházi évad _______Salgótarján_________ A József Attila Művelődési Központban október 9-én a Tu­dor Vidor - színházi bérlet kisis­kolásoknak és óvodásoknak - előadásán a Tündérmese című zenés-táncos mesejátékot adták elő. A műsorban közreműkö­dött a gödöllői táncegyüttes gyermek táncszínháza. A rende­ző-koreográfus Mosóczi István Harangozó-díjas művész volt. A mese zeneszerzője Kiss Ferenc. Növekszik a civil kurázsi! A Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete egy egyik legjelentősebb civil szervezet nemcsak a városban, hanem már megyeszerte is. 1989-ben alakult 87 fővel, először Sal­gótarján és környéke egyesületeként, majd pedig a megyei igények kiszélesedésével, megyei szervezetté vált, s jeleníeg több mint kétezer tagja van. Uramecz János, már az alapí­tástól vezetőségi tagja a szervezetnek, melynek célja, a mozgássérült embereken segíteni.- Miben nyilvánul meg a se­gítségnyújtás az egyesület részé­ről?- Elsősorban a mozgáskorlá­tozottak igényeit kielégítő sza­badidős elfoglaltságokat szer­vezünk. Ilyen volt a jászárok­szállási egynapos gyógyfürdő- zési túra, vagy a nyári hagyo­mányos bográcsozás, a nőnapi, továbbá az Őszikék rendez­vény, de fennállásunk óta szin­te minden évben megújuló szolgáltatásainkkal állunk a mozgáskorlátozottak rendelke­zésére.- Az egyesület fennállásának rövid ismertetésén keresztül, bemutatná ezeket a szolgáltatá­sokat!- 1995 táján merült fel az a gondolat, hogy mélyebben kel­lene foglalkozni a mozgássérül­tek igényeivel. Ekkor kezdtük el az önállóéletvitel-tábor szerve­zését, amelynek finanszírozását pályázati forrásokból biztosítot­tuk. Már a legelső táborban négy megye fiataljai vettek részt, közöttük súlyosan moz­gáskorlátozottakkal. Majd a má­sodik tábor után 1997-ben, egy salgóbányai nyilatkozatot fogal­maztak meg a súlyosan moz­gáskorlátozott embereket képvi­selő szervezetek. Egy évvel ké­sőbb megnyitottuk a Vásártéren az önállóéletvitel-központun- kat, amelynek helyiségét Salgó­tarján önkormányzata ajánlotta fel. Itt különféle szolgáltatáso­kat biztosítunk tagjaink részére, mint például jogi tanácsadás, de a megváltozott munkaképessé­gűek adatbázisát is itt tartjuk nyilván. Több, a térségben mű­ködő céggel van kapcsolatunk, amelyek szívesen fordulnak hozzánk ha ilyen irányú mun­kaigényük van. A munkát kere­ső megváltozott munkaképessé­gűeknek azzal is segíteni kívá­nunk, hogy megszervezzük a találkozót ezekkel a cégekkel.- Ha jól tudom a civil szolgál­tató központot is az egyesület működteti.- Igen, 2000-től működteti az egyesületünk a megyei hatás­körrel rendelkező civil házat, melynek 2003-tól civil szolgál­tató központ a neve, ahol pró­bálunk egy infrastrukturális hátteret biztosítani a civil szer­vezeteknek: tehát a jogi és könyvelési tanácsadási tevé­kenységen túl egy alakulóban lévő egyesületet például - saját tapasztalataink alapján - támo­gatni tudunk az alapszabályai­nak kidolgozását illetően, majd a későbbiekben pályázatfigye­lési, pályázatírási segítséggel tudunk számúra szolgálni. Fon­tos még megemlíteni, hogy egyesületünk 2002 januárjában nyert az országos foglalkoztatá­si alapítványnál a KID-pályáza- ton, melyet azóta is meghívásos pályázat úján működtetünk Bátonyterenyén. Programunk a 16 és 25 év közötti megválto­zott képességű munkanélküli fiatalok munkába, illetve tanu­lásba való visszahelyezésének az elősegítését célozza.- Milyen a szervezet támoga­tottsága?- A vállalkozók kevésbé, de például jelentős az Üveggyapot Rt. támogatása. Leginkább az adók egy százalékában érez­zük a támogatottságot, ugyanis idén több mint 400 ezer forin­tot kaptunk, amely az elmúlt évekhez viszonyítva másfél- szeres emelkedést jelent. A tá­mogatások hirtelen megugrá­sát talán az ismertebbé válással és a munkánk elismerésével le­hetne indokolni. Egyébként csak pályázati forrásokból tud­juk fenntartani magunkat, s ez egy problémája is a civil szek­tornak, hogy pályázattól pályá­zatig tud élni. Talán ezen a helyzeten javít majd a nemzeti civil alap, amely révén jelentős források állnak majd a civil szervezetek rendelkezésére. Ezzel kapcsolatban október 15-én Szécsényben tartunk egy fórumot az ottani szervezetek­nek, amellyel generál­ni próbáljuk a civil kerékasztalok meg­szervezését.- Az EU-ba való be­lépés után jelentősebb szerephez jutnak a ci­vil szervezetek...- Igen, hiszen az EU-s pályázatok egyik feltétele lesz konzor­cium alapítása, mely­nek egyik tagjának az előírás szerint civil szervezetnek kell len­nie, az önkormányzatok és a gazdálkodó szervek mellett.- Mennyivel több támogatás­ra számítanak az EU-s pályáza­tok révén?- Nagyságrendekkel na­gyobb pénzforrások állnak majd rendelkezésre, de ezek­nek a forrásoknak a nagy ré­szét nem valószínű hogy meg tudjuk majd szerezni. Ugyanis elő- és utófinanszírozás létezik az EU-s pályázatoknál, s az utolsó 10 százalékot Brüsszel csak akkor fizeti ki, ha az EU-s tagországok mindegyikében lezajlik az a program amelyre kiírták a pályázatokat, s ez akár másfél két évet is jelent­het. Tehát csak az összérté­kelés után juthatnak a pályá­zók a teljes összeghez. Erre igyekszem minden fórumon felhívni a figyelmet, hiszen nem lesz olyan szervezet, amely mindezek tudatában fe­lelősen gondolkodva pályázni tud, hiszen a likviditásuk nem lesz biztosított a pályázat lebo­nyolításához. Erre országosan kell megoldást találni. SZELES ENIKŐ Első számú tettenérők Térfigyelő rendszer: csak akkor hatékony, ha működtetni is tudják Salgótarján közbiztonsága jobb, mint az országos átlag: csökkent a súlyos bűncse­lekmények száma, a kapi­tányság működési területén nem növekedett a bűnügyi fertőzöttség - mondta Ju­hász István alezredes, a sal­gótarjáni rendőrkapitányság vezetője a megyeszékhely közbiztonságáról szólva. Mint mondta, ehhez nyújt nagy segítséget a térfigyelő rendszer beállítása, amely a városcentrumot figyeli. A rendőrkapitány kiemelte: az előző években sok garázda­ság, rendzavarás, rongálás tör­tént a közterületeken, ebben az évben számuk észrevehetően csökkent. A térfigyelő segítségé­vel fogták el a kínai üzlet betörő­jét, mint ahogyan rendőrkézre került a Pécskő Áruház oldalát festő graffitis is, aki ellen folyik az eljárás, s elfogták az Erzsébet téri garázdaság résztvevőit: ké­sőbb derült ki, hogy a randalíro­zók között két körözött személy is volt.- Továbbra is működik a „be­szélgető rendőr” intézménye a Fő téren, a közlekedési rend­őrök gyalogosan is teljesítenek szolgálatot - hangsúlyozta Ju­hász István. - Rendszeressé tet­tük a piaci akciókat a vásárcsar­nok területén, közösen a fo­gyasztóvédelem és közterület­felügyelet szakembereivel. A nyári időszakban a strandon ci­vil ruhás rendőrök portyáztak közösen a polgárőrökkel a cso­maglopások megelőzése érde­kében, tehát látható, hogy igyekszünk minden feladatnak eleget tenni. Bár az állomány­tábla feltöltött, az iskolába járók miatt akadnak létszámgondja­ink, különösen vizsgaidőszak­ban: ilyenkor előfordul, hogy a parancsnokoknak is ki kell men­niük az utcára. 24 órás bűnügyi szolgálat van a kapitányságun­kon, ami azt jelenti, hogy vi­szonylag rövid idő alatt ki tu­dunk érni a bűncselekmény helyszínére. Panaszost sem kül­dünk el, szükség esetén akár éj­szaka is felveszik a panaszt rendőreink. Miniakciókat vezet­tünk be a községekben, leg­utóbb Kazáron voltunk kinn. A nyár folyamán végig megerősí­tett szolgálat volt a közlekedési akció miatt, amely nagy munka­terhét jelentett. Juhász István elmondta: több sorozatjellegű bűncselekményt osztály, ők a bűnügyi osztály egyik alosztályát alkotják, veze­tőjük Nagy Tivadar rendőr szá­zados. A bűnügyi osztály átala­kult, létrejött egy felderítő és nyomozó alosztály. A felderítési alosztály vezetője Kalmár Zsolt főhadnagy, a nyomozó alosztály vezetője Hidasi Béla főhadnagy. A bűnügyi osztály élén is válto­zás történt, a korábbi osztályve­zető, kapitányhelyettes Nagy Gábor alezredes értékelő-elem­ző kiemelt főreferensként dolgo­zik tovább: feladata a bűnözési folyamatok értékelése, elemzé­se, a megelőzés koordinálása, a szolgálatszervezéssel kapcsola­tos javaslatok, tehát a kapitány­ságvezető munkájának segítése. A kapitányság vezetőhelyettese Hegedűs Imre alezredes, akinek helyére a vizsgálati osztály élére Tari Szilvia rendőr őrnagy ke­rült, aki eddig Bátonyterenyén teljesített szolgálatot. A vasúti körzeti megbízott visszakerült a vasútállomásra, és szeptember elsejétől mind a 21 körzeti meg­bízotti helyet betöltötték.- A bűnügyi fertőzöttség és a pénzügyi lehetőség függvényé­ben Salgótarján centrumában épült ki egy 9 kamerával műkö­dő térfigyelő rendszer, a Salgó­tarján és Környéke Közbiztonsá­gáért Alapítvány irányításával és szervezésében - mondta a rend­őrkapitány a térfigyelő rendszer működésének kezdeti tapaszta­latairól. - A végpont telepítésére a kapitányság objektumában biztosítottunk helyiséget, ahol jelenleg négy monitorállás bizto­sít éjjel-nappal rálátást a megfi­gyelt területekre. Az anyagi lehe­tőségek függvényében a rend­szer egyszerű, de bővíthető, to­vábbi kamerák telepítése lehet­séges. Több intézmény és lakó- közösség részéről tapasztalható érdeklődés. Az üzemeltetést az. alapítvány végzi, a rendőrség a monitoros végpont telepítéséhez nyújtott támogatáson kívül szak­mai tanácsokkal segítette a beru­házást. Kiképzett polgárőrök tel­jesítenek szolgálatot a monito­rok előtt, közvetlen telefonos összeköttetéssel a rendőrség ügyeletével. Eddig több közleke­dési szabálysértőt vontunk fele­lősségre, elfogtunk két körözött személyt, és több ittas vezetőt is kiszűrtünk a monitorokat figye­lő polgárőrök jelzései alapján. A hatékonyság növelése érdeké­ben szükséges a 24 órás folya­matos megfigyelés és képrögzí­tés biztosítása, ehhez azonban Működik a térfigyelő rendszer FOTÓ: RIGÓ TIBOR ARCHÍVUMA is felderítettek az idén, a tetten érések száma ez évben a megyé­ben a legjobb eredményt hozta a kapitányságnak. Náluk már megkezdődött a szervezeti kor­szerűsítés: szeptember elsejével az akcióalosztály teljes állomá­nyát áthelyezték a salgótarjáni rendőrkapitányságra, így a köz- rendvédelmi osztály bővült. Az akcióalosztály Ringeisen Tamás rendőr százados vezetésével to­vábbra is megyei hatáskörrel dolgozik, közterületeken jár- őröznek, portyáznak, miniakci­ókat hajtanak végre. Ugyancsak átkerült a bűnügyi technikai al­meg kell teremteni a személyi és anyagi feltételeket. Az eddigi ta­pasztalatok alapján további ka­merák telepítése is indokolt, pél­dául a Március 15. útra, ahol az utóbbi időben elszaporodtak a gépkocsifeltörések. Éppen ezért kértem a közelmúltban Salgótar­ján közgyűlését, hogy vizsgálják meg és döntsenek belátásuk sze­rint a térfigyelő rendszer tovább­fejlesztésének pénzügyi lehető­ségeiről, mert a rendszer kiépült, működőképes, de csak akkor lesz hatékony, ha üzemeltetni is tudjuk. HEGEDŰS ERZSÉBET FOTÓ: GYURIÁN TIBOR —»ff A civil házban_za[lik az élet

Next

/
Thumbnails
Contents