Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
2003-09-06 / 207. szám
A kötet „Akit ismertek a fák” címet kapta, mégpedig annak a nekrológnak az alapján, amelyet a művész halálakor, 1992 júliusában a Nógrád Megyei Hírlapban hasábjain írt Bódi Tóth Elemér: „Minden fát ismert és a fák is ismerték őt”. Nem véletlen a cím, hiszen mint a centenáriumi megemlékezéseken is gyakran elhangzott: id. Szabó István művészete szorosan kötődött a fákhoz, elsősorban faszobrászként tudott olyan maradandót alkotni, amely révén munkássága része lett és marad a magyar művészettörténetnek. Életpályája azonban természetesen másról, többről is szólt. Mindenekelőtt arról az igyekezetről, eltökélt szándékról, hogy gyermekkori álmát megvalósítsa és szobrásszá formálja magát. Miután főiskolán nem tanul- A centenáriumi kötet címlapja hatott, főként autodidakta módon, az élet iskoláját végigjárva, nem egyszer megszenvedve szerezte meg azt a mérhetetlenül nagy tudást, amely - a veleszületett képességeken, az őstehetségen túl - a művészete kibontakoztatásához kellett. S ami a végeredményt illeti, azt K. Peák Ildikó művészettörténész „Egy fába faragott élet” című, a kötetet bevezető, átfogó tanulmányában a következőképpen fogalmazta meg: „Számában és színvonalában egyaránt jelentős életműve olyan alkotóról vall, aki az általa választott anyag tökéletes ismeretében, pontosan és híven tudta megragadni az őt körülvevő világot. ” Ugyancsak a közelmúltban, kifejezetten az évfordulóra készült ifj. Szabó Istvánnal, a szintén jeles szobrászművésszel az az interjú, amelyben az apa és fia kapcsolata, művészi és emberi viszonya tükröződik jelen sorok írójának tollából. A következő írások azonban már úgynevezett má- sodközlések, egy-egy korábban - évekkel, évtizedekkel ezelőtt - papírra vetett gondolatokat tartalmaznak, ezért ter____________________mészetesen a k orszellem nyomait is magukon viselik, de értékeik miatt a sorozatszerkesztő Praznovszky Mihály és az emlékkönyvet szerkesztő K. Peák Ildikó úgy látta jónak, hogy e kiadványban újra a nagyközönség elé kerüljenek. Ilyen például Szombathy Viktor írása, amely az „Új Magyarországában Művészi rangját életművével teremtette meg Id. Szabó István munkássága a „Palócföld könyvek” új folyamában 1939-ben, még javában a művész kisterenyei korszakában. „Jaj, csak el ne romoljon, csak ne ragadjon rá semmi idegen hatás, hogy tovább tudja faragni, álmodni ezeket a gyönyörű parasztokat, fáradt bányamunkásokat, öreg nénéket, s címeres ökröket" - írta volt a szerző. (Érdekes, hogy később éppen ilyen szempont alapján tanácsolták el a főiskoláról.) Czinke Ferenc grafikusművész, mint nógrádi pályatárs írt a megyei lapban méltatást id. Szabó István 1963-as műcsarnoki gyűjteményes kiállításáról. Többek között a következőket fogalmazta meg: „Azok a művészeti sikerek, melyek Pista bácsinkat pályáján kísérték, egy kicsit büszkén tartják a mi fejünket is... A művész nem azzal teremti meg rangját, hogy mikor, hol végzett, hanem mit alkotott!" Váci Mihály, a jeles költő annak idején - 1966-ban - a Kortársban jelentette meg veretes esszéisztikus írását „Véső - görcsös fában” címmel. Találóan jellemezte id. Szabó Istvánt amikor ezt írta: „Boldogok az elégedetlenek, akik valami örökre be- hozhatatlannal indulnak útra, annak fojtogató, sarkantyúzó rettegésével, hogy lemaradtak valamiről, amit már soha nem tudnak elérni. És éppen ezért minden percükben lélekszakadva törnek előre, versenyfutásban saját sorsukkal." Az egykori könyvtárigazgató, fő- szerkesztő, az ugyancsak néhai Kojnok Nándor - sokunk barátja - akkor beszélgetett id. Szabó Istvánnal, amikor a „Fába faragott esztendők” című önéletírása megjelent. Az interjú a Palócföld 1969. 3. számából való. Ugyanerről a kötetről a Népszabadságban Kulin Ferenc irodalomtörténész írt recenziót. Ezt követően rangos művészettörténészek - Pogány O. Gábor kétszer és Lóska Lajos - fejtik ki véleményüket id. Szabó István kiállításáról, bányászattörténeti sorozatáról és művészetének, emberségének általános jellemzőiről. Nyolcvanadik születésnapján Pogány Ö. Gábor emígy köszöntötte az idős mestert: .....rendkívül szeretetre m éltó ember, de mert egyéni tulajdonságai szobraiban is visszatükröződnek, plasztikáit is készséges figyelemmel fogadja a közönség, azt kedveli bennük, A századik születésnapon - augusztus 29-én - túlvagyunk, az ünnepségek döntő többsége megtartatott. A legfontosabb, hogy ezentúl Cereden iskola viseli id. Szabó István szobrászművész nevét s alkotásai immár a kisterenyei kastélyban állandó kiállítás keretében tekinthetők meg. A Palócföld című folyóirat szerkesztősége azonban úgy vélte: dokumentumokban is érdemes, szükséges felidézni a Kossuth-díjas szobrászművész pályaképét, megörökíteni a személyéhez kötődő élményeket: ezért a lap 4. számát nagyobbrészt e célnak rendelte alá. Ugyanezt szolgálja „Palócföld könyvek” új folyamában napvilágot látott emlékkönyv is, amelyről az alábbiakban esik szó. ' Id. Szabó István: Tengelyen való szállítás, 1950 „Föld alatti harangszó” című dolgozata zárja 1973-ból. A könyv mintegy.második részét adatok vezetik be. Először is életrajziak, amelyeket a kitüntetések, külföldi tanulmányutak, köztéri művek, síremlékek listája követ. Ide illik az önéletrajzi regénynek a kisterenyei hősi emlékművel kapcsolatos fejezete a „Fába faragott esztendők”- ből képekkel illusztrálva. Egy eleddig ismeretlen, kéziratban lévő írás is helyet kapott a kötetben. Id. Szabó István „Életem folytatása” címmel folytatta az életrajzi kötetben abbahagyott visszaemlékezéseit. Érdekesek, tanulságosak, ahogyan ő látta idősebb korát, az akkoriban vele megtörtént eseteket. A kötet értékét növeli, hogy kro- nológiailag számba veszi id. Szabó István műveit a lelőhelyekkel együtt, majd közli egyéni kiállításait, a csoportos kiállításokon való szereplését és nyújt egy bő válogatást az id. Szabó Istvánnal foglalkozó művek - könyvek, tanulmányok, cikkek, említések, reprodukciók - gazdag tárházából. Az „Akit ismertek a fák” című kiadvány - a ■ Palócföld aktuális számával és az életmű-katalógussal együtt - méltó ahhoz a művészhez, emberhez, akiről szól, s méltó az alkalomhoz - id. Szabó István születésének századik évfordulójához - is, amelyik életre hívta. CSONGRÁDY BÉLA amit a közvetlenség, együttérzés, megértés szívélyessége szólaltat meg általuk.” Bódi Tóth Elemér már idézett nekrológját Fancsik János természetid. Szabó István: Anyám meg ón, 1969 és művészetbarát főorvos „Benczúr- falva” című cikke követi, amely már a művész halála után, 1994-ben készült és a szobrok sorsáról értekezett. A kötet írásainak sorát Bódi Tóth Elemér 2003. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT | A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE A mihálygergei Ipoly és Tücsök hatalmas sikere Hollandiában Augusztus végén került megrendezésre a hollandiai Edében a Heideweek in Ede nevezetű rendezvény, amelyen Magyarországot és egyben Nógrád megyét a mihálygergei Ipoly néptáncegyüttes és a Tücsök népzenei együttes képviselte. NMHhnformáció A város, mely a német határtól csupán ötven kilométerre fekszik, festői szépségű. Olyan érzésünk volt, mintha egy mese kellős közepébe csöppentünk volna bele. A házak meseszép kertek színpompás növényei között helyezkedtek el, sugallva azt, hogy az itt élő emberek kedvesek és vendég- szeretők. Mindkét „gyanúnk” beigazolódott, hiszen szívélyes fogadtatásban volt részünk, melyet azok a családok szerveztek számunkra, amelyeknél a csoportunk tagjai voltak elszállásolva. A találkozó folyamán derült fény a rendezvény részleteire. Megtudtuk, melyik nap hol és mikor kell fellépnünk. Megmondom őszintén, az első benyomás hatására néhányunknak muszáj volt nagy levegőt vennie, mivel volt például olyan nap, amikor ötször kellett műsort adnunk. No, de gyakorlott táncosok és zenészek révén, természetesen mindig a pozitívumokat nézzük (amelyekből rengeteg volt), ezért a megerőltető program sem okozhatott gondot a számunkra. Az első fellépésünkre a város szabadtéri színpadán, a rendezvény megnyitója alkalmából került sor. Az Ipoly és a Tücsök az főleg negyedik napján bizonyosodhattunk meg. Az amszterdami tartózkodásunk első napján egy művészeti iskolában léptünk fel, ahol a helyi Paloina néptáncegyüttessel közösen adtunk műsort. Említésre méltó, hogy az iskolának az a színházi terme, ahol a fellépésre sor került, sok magyarországi művelődési ház termével vetekedhetne. Másnap nyílt alkalmunk a „csatornák városának” megtekintésére. Nem tévedek sokat, ha az ámultunk-bámultunk kifejezést használom. Először egy hajókiránduláson tekinthettük meg Amszterdam történelmi belvárosát. Fantasztikus élmény volt látni A közönség valósággal eltorlaszolta az utcát nagyon hízelgő volt a számunkra. A táncos produkciókat zenekari számokkal tarkítottuk, amelyekért szintúgy, mint a táncért, taps volt a köszönet. Kell ennél több egy művésznek? Amszterdam csodálatos város. Erről az ottlétünk harmadik, de éjfélig tartó, látványos lézer- showval záruló programsorozatot nyitotta meg színvonalas produkciójával, amely gyorsan elnyerte a közönség tetszését. A második napon a táncosok és a zenészek a város sétálóutcáján mutathatták meg tudományukat. A ritmusos zenék és változatos táncok Dunántúl, Mezőség, Mátyusföld, Jóka, Szatmár, Kalocsa és Palócföld vidékéről hamar felkeltették a járókelők figyelmét és a műsorkezdés után néhány perccel azt vettük észre, hogy a minket néző tömeg gyakorlatilag „eltorlaszolta” a sétálóutcát. Ez A mihálygergeiek óriási sikert arattak a csodálatos, látványosan díszített épületeket, erőteljes templomokat, a kikötőt. Ám ez még csak a kezdet volt. Este bemerészkedtünk a „vörös lámpás negyedbe”. Elég, ha csak azt mondom, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a hangulatot és látványt. Miután szinte semmit sem aludtunk az előző éjjel, következett az „ötfellépéses” nap. Ennek a lényege az volt, hogy ötször félórás műsort kellett adnunk a sétálóutcában, más csoportokkal felváltva, amelyek közül néhánnyal jó viszonyt alakítottunk ki. A nap végére szinte alig álltunk a lábunkon, de mindannyian büszkék voltunk arra, hogy ismét egy sikeres napot tudhatunk magunk mögött. Aznap este a családok egy partit rendeztek a számunkra, amelyen Gordos Tamás vezényletével a táncos férfiak gulyáslevest főztek. Az étek nagyszerűen sikerült. Ezt bizonyítja, hogy a hatalmas kondér gulyásból a mulatság végére semmi sem maradt! Az est folyamán egy meglepetéssel is készültünk a hollandok számára: megtanultunk egy helyi dalocskát. Mikor elénekeltük a mihálygergei zászlóval a kezünkben, né- hányuknak könnyek jelentek meg a szemében. Fantasztikus este volt! A következő nap volt a hollandiai tartózkodásunk utolsó napja. Sokan szomorúan gondoltunk arra, hogy másnap haza kell utaznunk, hiszen rengeteg kiváló barátra tettünk szert. Az aznapi műsor két részre volt osztva. Áz első részben egy cseh néptáncegyüttessel adtunk közös műsort az edei városháza előtt. A második részhez százhúsz kilométert kellett utaznunk Hollandia fővárosába, Hágába, ahol egy nagy szabadtéri színpadon táncoltunk és zenéltünk másfél órán keresztül. Visszafele menet a buszból megtekintettük Hágát. Eljött a búcsú napja. Sokunknak könnyek szökkentek a szemébe, hiszen nagyon a szívünkhöz nőttek holland barátaink. A végleges „viszontlátásra” előtt azonban még megígértük egymásnak, hogy jövőre mindenféleképpen találkozunk nálunk, Nógrád megyében. Végezetül szeretnék néhány személyes gondolatot hozzáfűzni az eddig leírtakhoz. Először is szeretnék köszönetét mondani a táncosok és a zenészek hozzátartozóinak, hogy segítették a kiutazásukat. Külön szeretnék köszönetét mondani Kerényi Tamás fényképésznek, kinek segítségével megörökíthettük a hollandiai utunkat. így, otthon a számítógép előtt ülve ismételten rájöttem arra, hogy az Ipoly néptáncegyüttes és a Tücsök népzenei együttes remek csapatot alkot, mind szakmailag, mind pedig emberileg is. Biztos vagyok benne, hogy ez a csapat még nagyon sokra fogja vinni a jövőben. ________ ______!
