Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)

2003-09-05 / 206. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. SZEPTEMBER 5., PÉNTEK Otthonról hazajönnek az egri Fekete Sasok 27. Szert Sándor nemzetközi férfi kosárlabda-emléktoma a Westel Mobil Rt. támogatásával Immáron második alkalommal rendezik meg ezen a hét végén, pénteken és szombaton Salgótarjánban, a huszonhetedik Szert Sándor nemzetközi kosárlabda-emlékversenyt. Nincs tévedés, valóban másodszor feszülhetnek egymásnak az együttesek a ha­talmas hagyományokra visszatekintő rendezvény huszonhetes sorszámot viselő tornáján, a 2001-es jubileumi, „negyedszáza­dos” viadalt, ugyanis tavaly egy adminisztrációs hiba miatt nem a „jog szerint” soros huszonhatodik rendezvény követte. Talán a sportág sajátos pontszámítási rendszere tévesztette meg a szer­vezőket, akik, ahogy az a kosárlabdában mondjuk egy szép zic­cer után szokás, mindjárt kettővel növelték az előző számot. Am korántsem ez az egyetlen furcsasága az idei, hat - köztük négy hazai, valamint két külhoni - együttest felvonultató viadalnak. Ahogyan korábban már beha­rangoztuk, a leghosszabb múltra visszatekintő, folyamatosan meg­rendezett nógrádi sportesemény históriájában példátlan módon idén Salgótarjánt egyetlen gárda sem képviseli az eredetileg négycsapa­tosra tervezett viadal mezőnyében. Kévésén múlott hogy így alakult, az utóbbi napokban ugyanis köny- nyen változhatott volna a helyzet. A hét elején ugyanis belépett a képbe a szlovák élvonalba frissen feljutott Delta Kosice együttese, amely min­denképpen szeretett volna részt venni a rendező Vita Éger-Fekete Sasok, a szintén másodosztályú Kodolányi-Fehérvár KC és Miskolci EAFC valamint a Besztercebánya nevével fémjelzett felkészülési tor­nán. A szervezők természetesen nem utasíthatták el a kassaiak „ké­relmét”, viszont a felvidékiek belé­pésével ötcsapatosra duzzadt me­zőnyt a könnyebb lebonyolítás ér­dekében most már hatosra kívánták bővíteni. Nem is kutattak sokáig a beugró után, s hamarjában felaján­lották az indulás lehetőségét az el­múlt hetekben lejátszott találkozóik alapján igen szép jövő előtt álló, rá­adásul az új idényben már Egerben vitézkedő NB I/B-s Fekete Sasokkal „rokoni” kapcsolatot is ápoló, har­madosztályú Beszterce KK-Fekete Sasok együttesének, akik viszont némileg érthetetlen módon nemet mondtak az invitálásra - nem úgy a tiszaújvárosiak, akik viszont öröm­mel fogadták a felkérést. így azután az immár Vitai Egér- Egri Fekete Sasok névre hallgató alakulatnak új otthonán túl az „óha­za” becsületéért is hajtania kell majd, ami a játékosok többségének valószínűleg nem is okoz különö­sebb „megrázkódtatást”, hiszen a hevesiek kosarasai közül Harwich Tamás, Kiss Károly, Petrucsik Krisz­tián, Ughy Albert, Kollár Balázs és Zsemlye Sándor - két utóbbi fiatal pályára lépése lábsérülés, illetve bordatörés miatt erősen kérdéses - pár hónapja még a salgótarjáni NB I/B-s csapat tagjaként „boldogítot­ták” a nógrádi megyeszékhely kö­zönségét. Persze vadonatúj arcok­kal is találkozhatunk majd, az im­már a Nagykanizsáról elcsábított Földed Attila irányította együttes­ben, a gárda új amerikai légiósai, Duane Carter és Carl Mitchell példá­ul egyenesen Ferihegyről érkeznek a péntek esti főmérkőzésre. A torna lebonyolítása szintén nem a bevett sémákat követi, a pén­tek esti hárommérkőzéses „alapsza­kaszt” követően, a szombati máso­dik napon a győztesek az A-cso- portban folytatják a küzdelmeket körmérkőzéses rendszerben a tor­nagyőzelemért, míg a vesztesek a B-csoportban játszanak tovább szintén körmérkőzéses formában. A tornára napi belépők válhatók, amelyekhez a diákok 400, frag a fel­nőttek 500 forintos áron juthatnak hozzá, s amelyek az adott nap vala­mennyi összecsapásának megte­kintésére - de természetesen csak egyszeri belépésre - jogosítanak. H.P. Szeptember 5., péntek 15.45 óm: Tiszaújváros - Kassa (1. mérkőzés) 17.30 óra: MEAFC - Besztercebá­nya (2. mérkőzés) 19.15 óra: Egri Fekete Sasok - Fe­hérvár (3. mérkőzés) Szeptember 6., szombat 9 óra: az 1. mérkőzés veszte­se - a 2. mérkőzés vesztese 10.50 óm: a 3. mérkőzés győzte­se - a 2. mérkőzés győztese 12.40 óra: a 2. mérkőzés vesztese - a 3. mérkőzés vesztese 14.30 óra: az 1. mérkőzés győz­tese - a 2. mérkőzés győztese 16.20 óra: az 1. mérkőzés veszte­se - a 3. mérkőzés vesztese 18.10 óra: a 3. mérkőzés győzte­se - az 1. mérkőzés győztese, szünetében a Szert Sándor emlékplakettek átadása. 20 óra: díjkiosztó r\ V RENAULT MEGANE Új Mégane Limousine. Szárnyal az úton. Az új Renault Mégane Limousine a motorok és sebességváltók széles választékát kínálja, elsőrangú vezetési dinamizmusának köszönhetően pedig Ön valóban szárnyalni fog. Vonalvezetése elegáns, de nem hivalkodó, melynek stílusához tökéletesen illeszkedik a tágas és barátságos belső tér. Az Új Renault Mégane Limousine veze­tésének élményét Ön is megtapasztalhatja márkakereskedésünkben szeptember 6-án és 7-én. www.ren^Lhu fyajyaszíás liter/100 km: Vegyes: 4,6-8,4; Városi: 5,4-11,8; Országúti: 4.4-7,8; CO?-kíbocs8tás g/km: 120-201 {váJtcratíál függően} TAMÁS AUTÓ KFT. 2600 Vác, Rádi út 1-3. Tel.: (27) 512 880, -881. Fax: (27) 300-526. Teljesítménytúrák Az OTP Bank mostantól sms-ben értesí ha megérkezett a diákhiteled. így pontosan tudni togod hogy miből mennyi fér bele az adott hónapra Ha a haverok elhívnak bulizni, vagy netán partit szervezel a saiat szünnapodra... esetleg aianoekot keresel az egyik hón imádott rokonodnak, jo lesz majd tudni, hanyadan állsz. Az ui szolgaltatas mellett, Junior kartyaddai díjmentesen fizethetsz - alsó eves kártyadi| nélkül, es meg a mobilod egyenlegét is feltöltheted vele Sőt, ha ctiakhrteted Junior kártyára kéred, az egyik Hollywood Multiplex moziba is meghívunk! •w A Ez komoly Hollywood Muincardot kapsz tolunk ajándékba rk '\ „ amely egy mozijegy megvasal ini,:n t elegendő pontmeny \ nyiseggel van feltöltve Az akcióban részt vevő Hollywood r-fíJLTpr:Tttt- Multiplex mozik helyszínei: Duna Plaza Lurdy Hoz ' / Eurocentei, Pólus, Kecskemét, Nyíregyháza Miskolc, f MWNSK, MM »SO--------------------*------------ Nagykanizsa, Kaposvár ____________. DlAKHITEL JUNIORRAL A Nógrád Megyei Természet- barát Szövetség szeptember 6-án, szombaton három tel­jesítménytúrát szervez Sal­gótarján környékén. A három túrával - a Domyay Béla-, valamint Förster Kálmán- emléktúrák mellett a Salgótarjá­ni bumeráng - a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség a ta­vaszi teljesítménytúráktól elté­rően ezúttal a Karancs- Medves vulkáni vidéké­nek más arculatát kí­vánja bemutatni, s a kistáj déli részén kínál túrázási lehetőséget az érdeklődőknek. A legrövidebb, Salgó­tarján első polgármeste­réről elnevezett Förster Kálmán-emléktt [rajt: 6 és 9.30 óra kö­zött, útvonal: Táncsics Mihály Szakközépiskola - Acél­gyár - Boszorkánykő - Salgóvár - Domyay turistaház - Somoskőújfalu - Ker- cseg - Cebema-völgy - Pipis-hegy - Kálvária - Táncsics Mihály szak- középiskola) húsz ki­lométeres távjának tel­jesítésére hat óra, a Salgótarjáni bumeráng elnevezésű huszonöt kilométeres távon [rajt: 6 és 9.30 óm között, útvonal: Táncsics Mi­hály szakközépiskola - Bag- lyaskő - Baglyasalja - Szánas­Bányásztúra A Nógrád Megyei Szabad­idős Clubok Szövetsége, a bá­nyászszakszervezet megyei el­nöksége a bányásznap tisztele­tére immár negyedik alkalom­mal szervez emléktúrát a nagybátonyi volt szénbányák helyszíneire szeptember 7-én, vasárnap. A 4. bányászemléktúra programja. 7,50 óra: Indulás külön- autóbusszal a salgótar­jáni Volán távolsági állomásá­ról. 8,30 óm: Kányás - a bá­nyatelep és a volt üzem helyé­nek a megtekintése. Megemlé­kezést tart Fiikor Balázs, a Nógrád megyei nyugdíjas bá­nyászszakszervezet elnöke. 9.30 óra: Szentkút - búcsújáró hely. 11,40 óra: Bátonyterenye - polgármesteri hivatal: az em­léktúra résztvevőinek köszön­tése. Köszöntőt mond Vanya Gábor, Bátonyterenye polgár- mestere. 12 óm: Szorospataki emlékezés a helyi bányászkodásról. Előadó Nagy János, a nagybátonyi nyugdí­jas-szakszervezet elnöke. 12.30 óra: Séta Szorospatak- bányatelepen, a III. lejtősakna bejáratának megtekintése. 13 óm: baráti beszélgetés a térség bányászaival a szorospataki if­júsági táborban. 14 óm: Indu­lás vissza Salgótarjánba. puszta - Csókás-tető - Rózsafa út - Somlya - Pécskő-nyereg - Do- linka - Acélgyári út - Táncsics Mihály szakközépiskola) pedig nyolc óra áll az indulók rendel­kezésére, míg a Domyay Béla emléke előtt tisztelgő túra negy­venöt kilométeres távjának [rajt: 6 és 9.30 óra között, útvonal: Táncsics Mihály szakközépisko­la - Baglyaskő - Baglyasalja - Szánaspuszta - Csókás-tető - Ró­zsafa út - Somlya - Pécs­kő-nyereg - Dolinka - Acélgyári út - Felső Ponyipuszta - Boszor­kánykő - Salgóvár - Domyay turistaház - So­moskőújfalu - Kercseg - Cebema-völgy - Pipis- hegy - Kálvária - Tán­csics Mihály sSzakkö- zépiskola) leküzdésére tizenegy órát kapnak á természetjárók. A távtól függetlenül négyszáz forintos nevezési díjért cserébe Az eseményekkel kapcsolatos to­vábbi információk Gubola Istvántól (32-411-898 - napközben, 32-430- 346 - este) és Pálinkás Gábortól (06-20-580-7688) kérhetők. SPORTTURMIX LABDARÚGÁS NB III Mátra-csoport: Döntött a versenybizottság a 3. fordulóban elmaradt Egerszalók - Magyar- géc mérkőzés ügyében. Ezek szerint a mérkőzés 3 pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel - a ver­senyszabályzat 52. § 1. alapján - vétlen Egerszalók csapata javára igazolták. A Magyargéc gárdájá­nak a 2003-2004. évi bajnokság tavaszi idényében kisorsolt hazai mérkőzését Egerszalókon kell le­játszani. A bajnokság állása 1. Gyöngyös 2. Veresegyház 3. Besenyőtelek 4. Jászapáti 5. Taksony 6. Mezőkövesd 7. Főt 8. Gy.-halász 9. RAFC 10. Egerszalók 11. Bp. Láng SE 12. Dunakeszi 13. Jászberény 14. Túra 15. Gödöllő 16. Magyargéc 9-1 9- 2 6-2 10- 2 5-3 7-6 44 34 3- 3 5-6 6-10 4- 6 4-7 2-6 2-7 2-12 a rendezők útvonal-tájékoztatót, emléklapot, kitűzőt, üdítőt és zsíros kenyeret, valamint igény esetén további 350 forint befize­tése ellenében szálláslehetősé- get is biztosítanak.__________■ MARADONA A PALACKBAN Hazájában bort neveznek el Diego Maradona argentin fut- ball-legendáról. A hamarosan a boltokba kerülő termék többféle ízben lesz kapható, a címke ter­vezésében maga az 1986-os vi­lágbajnok is részt vett. 19:15 16:45 19:00 16:45 20:00 Atlétika, Golden League-verseny, Brüsszel SZOMBATON Írország-Oroszország, HU Európa-bajnoki selejtező, labdarúgó mérkőzés Salakmotor, Cseh Nagydíj VASÁRNAP A tomerőmü-Kapos vár, kosárlabda felkészülési torna SZÚR, összefoglaló a siófoki SPORT! fesztiválról HÉTFŐTŐL VASÁRNAPIG fém KOSÁRLABDA EVRÓPA-8AJN0 ÉLŐNK CSAK A SPORT bEN!

Next

/
Thumbnails
Contents