Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
2003-09-15 / 214. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. SZEPTEMBER 15., HÉTFŐ Otthon maradt az első díj Az idén is alsótoldi versenyző bizonyult a legerősebbnek Jól teljesítettek a lányok Is a talicskatolásban (Folytatás az 1. oldalon) Természetes, hogy ők könnyített súlyokkal versenyeztek: talicskatolás, farkastartás: a farkasokat ezúttal két vizeskanna helyettesítette, fiúknak 5, a lányoknak 3 liter vízzel kellett oldalsó középtartásban tartani a súlyokat, ameddig bírták, valamint rúdtartás és a kopjadobás. A verseny végén négy kategóriában hirdettek eredményt: az alsó tagozatos lányok között első Bakay Diána, második Antal Fanni, harmadik György Anita. A felső tagozatosoknál első Kiss Mirella, második Mezibrótczki Martina, harmadik Zeőke Szőke Anna. Az alsó tagozatos fiúknál Mezibrótczki Péter szerezte meg az első helyet, a második Bogáti Bence, a harmadik helyezett Balázs Bábut lett. A felső tagozatosak közül első helyezett Bogáti Gábor, második Klárik Dávid, harmadik Petor Attila. Külön- díjat kapott Szichitió Alvin és Sulyok Máié. A felnőttek versenye előtt a Szent László Lovagrend és Haditorna Társaság rövid időre megidézte a múltat: középkori fegyveres bemutatójuknak tapsolhattak a nézők. Ezután vette kezdetét a felnőttek erőpróbája, amelyre az idén a környező településeken kívül Kartalról, Pátyról és Kozárdról is érkeztek résztvevők, s amelyet az előző évekhez hasonlóan Zeke József, a Magyar Technikai és Tömegsport Országos Szövetségének országos vezető bírója vezényelt. 12 versenyző nevezett az embert próbáló feladatokból összeállított erőpróbára: volt petrencerúdtartás, zsákcipelés (80 kg), farkastartás (2x12 kg), rönkforgatás, tejeskanna-cipelés (2x50 kg), rönkhajítás, kocsihúzás, vizestömlő-felra„Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll megFőTÓK. mGó T,B0R kás. Egyszóval, igencsak össze kellett szednie magát annak, aki nyerni akart: a nagy küzdelem végén csak otthon maradt az első helyezés: a tavalyi bajnok ismételt, újra Bogáti Gyula (Alsótold) bizonyult a legjobbnak. A második Németh Tamás (Felsőtold), harmadik Brechl János (Kartal). A versenyt követően Magyar Zsolt, a visegrádi Toldi-ver- seny örökös bajnoka tartott bemutatót, majd az eredményhirdetés után köszöntötték a „Magyarország legerősebb faluja” országos verseny 2003. évi győztes alsótoldi csapatát, majd kezdetét vette a Toldi-lakoma. A Toldi- nap hajnalig tartó szabadtéri bállal és tűzijátékkal zárult. HEGEDŰS A kurucok nyomában SZÉCSÉNY A Rákóczi-szabadságharc éve alkalmából a Honvédelmi Minisztérium a középiskolások részére „Kurucok nyomában” címmel meghirdetett történelmi vetélkedő országos döntőjére pénteken és szombaton Szécsényben került sor. A versenyt, amelyre 60 iskola csapata nevezett, a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. szervezte, a feladatokat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem katonatörténeti tanszéke állította össze. Kókai Ernő szakma igazgató elmondta, azért választották Szécsényt, mert a város kapcsolódik II. Rákóczi Ferenchez, s a polgármester asszony azonosult azzal a gondolattal, hogy a városban rendezzék meg a versenysorozat döntőjét. Pénteken délután a Kubinyi Ferenc Múzeumban az ünnepélyes megnyitón dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester asszony köszöntötte a versenyző fiatalokat, vendégeket, s bemutatta a jelenlévőknek a várost. A döntőbe jutott ötfős csapatok pénteken elméleti feladatokat oldottak meg. Szombaton a Borjúpáston, az 1705-ös országgyűlés színhelyén a versenyzők mint kuruc katonák bizonyították gyakorlati, ügyességi felkészültségüket. A vetélkedőt és a félmillió forintos díjat a kisvárdai Szent László Szakközépiskola nyerte, második a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium, harmadik a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium. Szécsény város különdíját a hódmezővásárhelyieknek dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet adta át. Valamennyi csapat Szé- csényre emlékeztető emléktárgyat vehetett át a városvezetéstől. A Rákóczi Városa Alapítvány különdíját Bállá Tibor, az alapítvány alapítója adta át. SZENOGRÁDI F. Vállalkozók eszmecseréje Szécsény Megyénkben 1999. február 23-án alakult meg a Vállalkozók Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete. Szombaton Szécsényben, a Gesztenyés vendéglőben cseréltek gondolatot megyénk vállalkozói. Gazsi Ferenc, a VOSZ megyei elnöke elmondta, szervezetük megalakulás óta azon fáradozik, hogy segítsék a tagságot, megkönnyítsék az információ gyors áramlását. A szombati találkozónak ezen túl többek között az volt a célja, hogy helyzetbe hozzák a vállalkozókat, megismerve egymást. A rendelések maradjanak a megyén belül, ezzel is segítsék egymás munkáját. A tanácskozáson részt vett dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester asszony, aki szólt a város gazdasági helyzetéről, a fejlesztés elképzeléseiről. Részt vett a fórumon és válaszolt a felvetett kérdésekre Károlyi Miklós, a VOSZ főtitkára és Tardos János társelnök. -szenogSzínes kavalkád (Folytatás az 1. oldalról) után újra megrendezték a szüreti felvonulást. Pénteken néhány diák kisbírónak öltözve járta végig a falvakat a kora esti órákban, hogy kikiáltással hívják fel az emberek figyelmét a közelgő eseményre. Az összefogás meg is hozta az eredményt: színes kavalkád, jó hangulat kísérte végig a szüreti felvonulást. Voltak itt „cigány” táncosok, jósnők, kormos maskarák, a gyerekek üveges-botos táncot jártak az utcákon, cigánylányok mondtak jövendőt. Este szüreti bál volt. ■ Falunap elismerésekkel Nagylóc A faluvédő egyesület és a helyi önkormányzat szombaton rendezte meg a falunapot. A kulturális műsort követően adták át a „Tiszta udvar, rendes ház” elismeréseket, amelyet az idén öten vehettek át: Paár Károly (Hűvös út 4.), Lászlók László (Béke út 27.), Lászlók René (Bajcsy út 2.), Krizsanyik Zoltán (Rákóczi út 151.) és Dancsok Józsefné (Nagylóc-Zsúnypuszta). A falunap bállal zárult, amelyen a Koktél együttes gondoskodott a jó hangulatról. Autót nyertem a CBA-val! A kedvező árak, az akciók, a nyereményjáték sokakat csábít vásárlásra. Az országos hálózattal rendelkező CBA, s annak partnercégei - így régiónkban a Palóc Nagyker Kft. - számos ajánlattal szolgál az év során, s a legszerencsésebbek akár egy autóval is gazdagabbak lehetnek. Most induló háromrészes sorozatunk őket mutatja be, hiszen: autót nyertek a CBA-val! Egy hűvös februári napon Gréczi-Zsoldos Miklós a szokásos bevásárlásra indult Salgótarjánban, a munkahelyétől pár méterre lévő Citi Diszkontba. Ezúttal is került a kosárba Hey-Ho, hiszen mindhárom gyermeke imádja ezt az üdítőt. Ekkor látta meg, hogy a gyártója nyereményakciót hirdetett. Szalmatercsi otthonukban gondosan kivágták feleségével a vonalkódokat, s egy- egy gyermekük nevére feladták. Aztán teltek múltak a napok, s már nem is emlékeztek a dologra.- Férjem nagyon szeret bevásárolni, s jobban tudja, mit hol lehet olcsóbban megkapni, mint sok más háziasszony - meséli Gréczi-Zsoldos Miklós- né. - Mivel nekünk nincs vezetékes telefonunk, az értesítés is különös módon zajlott. A címünk alapján férjem karancs- sági szüleit értesítették, s ők jöttek az örömhírrel, hogy az Orsolya lányom nevére kitöltött szelvényt húzták ki. Nagy volt a család boldogsága, hiszen öreg Wartburgjuk épp' pár hónapja lehelte ki a lelkét, s átmenetileg a nagyszülők autóját használták. így hát jobb helyre nem is kerülhetett volna a nyeremény, mint Gréczi-Zsoldo- sékhoz, Szalmatercsre.- Budapesten, a CBA központjában vehettük át az autót, s még egy vacsorára is a cég vendégei voltunk, egy igen exkluzív helyen. Orsika annak rendje és módja szerint átvette az autót, ám mivel csak nyolcéves, nincs jogosítványa, így megkértük őt, hogy mi használhassuk - mosolyodik el az édesanya. Az első útjuk Salgótarjánba vezetett, a rokonokhoz, ismerősökhöz, hiszen mindenki osztozni szeretett volna a család örömében. A Citroen C3 annál is inkább jókor jött, hiszen az öttagú család már kinőtte a családi házat, s ezekben a napokban hatalmas építkezés nyomait viseli a porta. Autóvásárlásra gondolni sem mertek.- Nálunk egyértelműen a férjem a bevásárló, s mivel a munkahelyéhez a CBA Citi Diszkont esik legközelebb, így az esetek döntő többségében ide jár - mondja a feleség.- Én is el szoktam menni apuval, most is részt veszünk egy játékban - meséli büszkén a kitűnő tanuló Orsika, bár ő most már legszívesebben soksok üdítőt és csokit szeretne nyerni. - Most a Twix csoki vonalkódját vágtuk ki, mert egymillió forint a főnyeremény! S olyan jó volna nyerni még egyszer... PR-T.N.L. Pásztó Expo hetedszer is Idén immár hetedik alkalommal nyitja meg kapuit október 3- án megyénk egyik legjelentősebb agrár-, ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi kiállítása, a Pásztó Expo. A régióban meghatározó szerepet betöltő rendezvény hagyománya nagyon régre nyúlik vissza, hiszen a pásztóiak büszkék történelmi múltjukra, így a Luxemburgi Zsigmond király által adományozott vásártartási jogra is, innen a tradíció. Pásztó Minden kiállítás és vásár alapvető célja, hogy a régió gazdasági életét színesítve, bemutassa a vállalkozók termékeit, szolgáltatásait, és lehetőséget adjon a partnerkapcsolatok ki- terjesztésére. Az esemény létjogosultságát mi sem mutatja jobban, minthogy ez évben már több mint nyolcvan kiállító jelezte részvételi szándékát. A régió meghatározó cégeinek legtöbbje bemutatkozik a háromnapos eseményen. Mind a kiállítók, mind pedig a szervezők egyetértenek abban, hogy ez az esemény kiváló lehetőséget teremt a térségben működő és dinamikusan fejlődő vállalkozások termékeinek, szolgáltatásainak bemutatására, üzleti tárgyalások lebonyolítására. Magyarország jövőre belép az Európai Unióba, ami sok változást, nagyobb alkalmazkodóképességet, szélesebb piaci ismertséget igényel minden hazai vállalkozástól. A regionális és helybeli piacok megőrzése és bővítése aktívabb marketing- munkát, új ötleteket, új termékek és szolgáltatások értékesítését ösztönzi. A Pásztó Expo az elmúlt időszakban példaértékűen bizonyította, hogy a település elhelyezkedése alkalmas az agrár-, az ipari, a kereskedelmi és az idegenforgalmi értékek bemutatására. Az évek során sok minden változott, egyvalami azonban nem: a legfőbb cél most is az, hogy nívós rendezvénnyel, vásárlási és szórakozási lehetőséggel várja a város és a környék lakóit, a kiállítóknak pedig lehetővé tegyék, hogy megismertessék magukat a lehetséges partnerekkel és ügyfe- * lekkel, ezzel új üzleti esélyeknek adjanak lehetőséget. Az egész hétvégés rendezvénysorozat kitűnő alkalmat ad baráti és családi kikapcsolódásra. A vásár keretein belül számos színvonalas kulturális program: néptáncbemutató, borbemutató, zenés divatgála, szépségverseny, különféle sportrendezvények, főzőverseny, humorfesztivál, utcabál, valamint számos gyermek- és felnőttprogram várja a látogatókat, mindez természetesen az idén is díjtalan.