Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)
2003-08-08 / 183. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK Jól érzik magukat Balassagyarmaton Labdarúgó NB I/B - Erősítést jelenthet a négy új játékos a 2003-2004-es bajnokságban A labdarúgó NB I/B-ben szereplő Balassagyarmati SE csapatához a felkészülési időszak megkezdése előtt négy játékos érkezett. Kovács Attila (Tatabánya) kapus, Rubint Richárd (Nyírség-Spartacus) védő, Bárdi Gábor (Nyírség-Spartacus) és Szabó II. Csaba (Siófok) csatárok. Velük beszélgettünk. VAN MÉG IDEJE FEJLŐDNI- Labdarúgó-pályafutásomat a Pest megyei Tápiószecsőn kezdtem - mondta Kovács Attila, aki 1981. februKovács Attila ár 17-én született. - Az általános iskola első osztályosaként már a kapuba álltam és ott is ragadtam. Tizenöt éves koromban igazolt le az ország egyik legjobban szervezett utánpótlás-nevelésével büszkélkedhető MTK csapata. Végigjártam a szamárlétrát, és arra büszke vagyok, hogy az MTK ifjúsági csapatával bajnoki címet is szereztem és a kék-fehéreknél szerepeltem a junior kor eléréséig. Serdülő- és ifjúsági válogatott voltam. Az ifjúságiaknál huszonnyolcszor húzhattam magamra a címeres mezt. Később tagja lehettem az olimpiai válogatott keretnek és Gellei Imrénél Horvátország ellen védhettem az olimpiai válogatottban.- Az MTK után hol folytattad?- Következett a Pilisvörösvár csapata és az NB II, majd egy év után leigazolt a Csepel, amellyel az NB I/B-ben szerepeltem. Ez a gárda később áthelyezte székhelyét Tatabányára, így kerültem a Komárom-Esztergom megye megye- székhelyére. A városváltás nem sok jót hozott számomra, mert itt már kezdőként kevesebbet védtem a másodosztályban, mint korábban.- Hogyan kerültél Balassagyarmatra?- Kis Károly vezető edző hívó szavára látogattam Balassagyarmatra és viszonylag gyorsan sikerült megegyeznünk.- Milyen céljaid vannak?- Egy kapus sokkal nehezebb helyzetben van a csapatba kerüléssel, mint egy mezőnyjátékos. Fiatal vagyok, van időm, szeretnék minél több lehetőséghez jutni és tanulni, de nemcsak a kapuban, hanem gondolni kell már most a labdarúgás utáni évekre is. Szeretnék továbbtanulni, de egyelőre még nem döntöttem el, hogy milyen szakirányon. Azt feltétlen szeretném elmondani, hogy jól érzem magam Balassagyarmaton, jó közösségbe kerültem, úgy érzem elég jók leszünk, eredményes évet várok magamtól is és a csapattól is. A VÉDELMET ERŐSÍTHETI- Sportos beállítottságú családból származom, édesapám magyar nemzetiségű, ő is versenyszerűen focizott, a Kassa csapatában játszott, de egy korai sérülés miatt korán befejezte az aktív játékot - mondta elsőként Rubint Richárd, aki 1980. június 28-án született. - Édesapám foglalkozását tekintve orvos, az egyetemi tanulmányait Magyar- országon végezte. Bátyám szintén focizott, ő is játszott Magyarországon, a Kazincbarcika színeiben. Én a Dukla Banská Bystrica csapatában fociztam, végigjártam a korosztályos csapatokat és Balassagyarmatra kerülésem előtt másfél évig tagja voltam a felnőttkeretRubint Richárd nek és többször szerepelhettem is a felnőttcsapatban. Édesapám fejlődésem érdekében, no meg azért is hogy megtanuljam a magyar nyelvet, szorgalmazta a Balassagyarmatra kerülésemet. Ma már azt mondhatom örülök, hogy hallgattam édesapámra, mert nagyon jól érzem magam Magyarországon.- Már három éve játszol Magyarországon így már kellő tapasztalattal rendelkezel, hogy össze tudjad hasonlítani a ká ország labdarúgását.- Úgy látom, hogy Szlovákiában a keményebb, harcosabb, több futással - ami sokszor inkább rohanásnak tűnhet- tűzdelt játék dominál. Míg itt Magyar- országon a tudatosabb, technikásabb, ötletdúsabb játék a jellemző és hát a szurkolók is megítélésem szerint ezen utóbbit kedvelik, akárcsak én. Ha választanom kell, természetesen az ittenire voksolok. Döntésemben, idekerülé- semben az előzőeken kívül az is motivált, hogy itt a téli felkészülést is inkább labdás foglalkozásokkal tudjuk végezni, míg nálunk ez majdhogynem lehetetlen volt.- Miért jöttél vissza Balassagyarmatra?- Számomra egyértelmű volt, hogy követem eddigi mesteremet, Kis Károlyt, és hát azt sem felejtettem el, hogy Balassagyarmaton eltöltött másfél év során mennyire szerették a szurkolók a csapatot. Aztán jólesett az is, amikor előző csapatommal itt jártam, hogy nagyon sok szurkoló a visszatérésemről faggatott. Régi ismerősök jó emberek közé kerültem vissza a csapat öltözőjébe.-Mi a kedvenc posztod?- A söprögető szerepkör, bár Balassagyarmaton nem ezt játszom, de szívesen játszom a beállós posztján is. Igaz ma már ezeket a posztokat nem így nevezik. Remélem kezdő leszek, játszani akarok, hiszen ezért jöttem vissza.- Mit üzensz a Balassagyarmatért szurkolóknak?- Jöjjenek ki minél többen a mérkőzésembe. Szurkoljanak úgy mint régen, melyet mi minél jobb játékkal szeretnénk meghálálni. KÖZÖS SIKEREKET SZERETNE- A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülésen, Gyulaváron születtem 1982. május 13-án - kezdte Bárdi Gábor. - Itt szerettem meg a futballt, majd a Nyíregyháza csapatához kerültem, ahol tizenhét évesen a felnőttek között voltam. Féléves munka után, az erősödésem és további fejlődésem érdekében kölcsönadtak az NB III-as Ibránynak, ahonnét később újból visszavezényeltek a nyírségiek.- A különböző válogatottak szakemberei is felfigyeltek a tehetségedre.- Igen, megfordultam és többször játszottam a korosztályos serdülő és ifjúsági válogatottakban. Az idén tavasz- szal pedig nagy megtiszteltetés ért, amikor tagja voltam az olimpiai válogatott keretének. Azt éreztem, hogy nem sok sanszom lehet a csapatba kerülésre olyan csatároknál, mint Torghelle Sándor, Bajzát Péter és Szabics Imre. Azonban óriási dolognak tartom, hogy kétszer mellettük vagy helyettük is szóhoz jutottam a válogatottban Fehéroroszország és Szlovénia ellen. Óriási élmény volt az olimpiai válogatott tagjaként pályára lépni.- Elégedett vagy az elmúlt bajnoki évi nyíregyházi szerepléseddel?- Tizenegy gólt szereztem, tettem mindezt úgy, hogy sajnos sérüléssel bajlódtam a tavasz folyamán, amikor is Bárdi Gábor a mérkőzések felét kényszerültem kihagyni. Arra viszont büszke vagyok, hogy Nyíregyházán a szurkolók kedvence voltam és a mai napig szeretnek. Ne vegyék nagyképűségnek, de bízom benne, hogy teljesítményemmel a balassagyarmati közönség körében is sikerül rövid időn belül hasonló szimpátiát kivívnom.- Miként kerültél Balassagyarmatra?- Élő szerződésem volt Nyíregyházán, de a klub megszűnt és az új tulajdonossal nem tudtam megegyezni az átigazolásomról. Döntően befolyásolt az is, hogy úgy éreztem váltanom kell, szükségem van a környezetváltozásra. Több lehetőség és ajánlat közül választhattam és úgy döntöttem, követem Kis Károlyt edzőmet Balassagyarmatra.- Mit vársz önmagodtól?- ígérgetni nem szeretek, de azt már ezen rövid időszak alatt is tapasztalom, hogy egy jó csapathoz kerültem, a közös sikereknek lesz jelentősége, nem annak, hogy én hány gólt rúgok. Sérülésmentes időszakot várok és azt, hogy a reményeim szerint nem kevés lehetőségemet nagy százalékos biztonsággal használom ki. FELCSERÉLTE AZ ÉLVONALT- A futballpályafutásomat a Heves megyei Hevesen kezdtem, majd következett az NB Il-es bajnokság először Kiskőrösön, majd Szolnokon - eleveníti fel a kezdeteket Szabó II. Csaba, aki 1975. március 18-án született. - Ezt követően bevonultam sorkatonai szolgálatra, mely időszak alatt az Újpestben fociztam. Innen igazolt le az SBTC, ahol három ragyogó évet töltöttem el. A sikeres Stécés időszak után következett az NB I a Zalaegerszegben, majd később a Siófokban.- Hány mérkőzésen játszottál az NB I-ben?- Ötvenhat mérkőzésen játszottam a legmagasabb osztályban és összesen nyolc gólt szereztem. Az NB I/B-ben ennél sokkal termékenyebbre sikeredett a szereplésem, mert a rúgott góljaim száma itt meghaladta az ötvenet és ezt szeretném szaporítani Balassagyarmaton.- Több ajánlatod is volt.- Igen, több csapat megkeresett és a siófoki új csapatnál is maradhattam volna. Sallói István nagyon sokáig marasztalt. Ennek ellenére én úgy éreztem váltanom kell. Az ottani gondokat ismerve a bizonytalannak tűnő siófoki jövő helyett a Balassagyarmat mellett döntöttem. Kis Károly hívó szavára a biztosabb, és nyugodtabb hátteret mutató Balassagyarmatra jöttem, egy akkor még bizonytalannak tűnő első osztályú szereplés helyett.- Milyenek az eddigi tapasztalataid?- Most is úgy látom jól döntöttem, mert egy ütőképes gárda kezd kialakulni ebben a kellemes és szép kisvárosban. Véleményem szerint jól jártunk, hogy elhalasztották a rajtot, mert ez alatt az időszak alatt még jobban összeállhatunk a rajtra. Ez az idei mezőny kiegyensúlyozottabb lesz a tavalyinál, Szabó II. Csaba sok jó csapat lesz, de úgy érzem, hogy megálljuk a helyünket.- Hány gólt ígérsz a közönségnek?- Szerintem badarság lenne a részemről most szám szerint gólokat ígérni. Azt meg ígérhetem hogy az első mérkőzéstől kezdve odateszem magamat, hajtani küzdeni fogok a csapatért. Az számít, hogy a csapat nyerjen ez előbbre való számomra, mint az, hogy én hány gólt rúgok. Persze ha a sikereknek úgy is részese leszek, hogy hétről hétre betalálok az ellenfeleink kapujába az külön öröm lesz számomra is. KANYÓ FERENC Rangadó a harmadik fordulóban Labdarúgás - Arany Ászok Liga Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezet- tebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahova a tavalyi bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. A szombati rangadó mindkét együttes számára nagy fontossággal bír: a Békéscsabán és az MTK ellen hazai pályán egyaránt 3-1-es vereséget szenvedő ZTE-nek mindenképpen győznie kell, ha nem akar már a pontvadászat elején vészesen leszakadni az élmezőnytől. A siker ráadásul a gárda megcsappant önbizalmát is növelhetné. A hazai együttes egy remek győzelemmel kezdte a szezont a Debrecen fiién (3-1), a második fordulóban viszont - ugyancsak otthon - meglepetésre kikapott a Soprontól (1-), amit most a három pont begyűjtésével feledtethetne. Várhatóan izgalmas mérkőzést hoz a bajnokság még két veretlen csapata, a százszázalékos MTK és a négypontos Pécs budapesti találkozója is. A címvédő kék-fehérek remek hangulatban készülhetnek a meccsre, hiszen szerdán a Helsingin JK búcsúztatásával a Bajnokok Ligája harmadik selejtező körébe jutottak, ahol az UEFA-ku- pa-döntős skót Celtic Glasgow-val találkoznak. A szerda-szombat ritmusban játszó MTK kezdő tizenegye - az elmúlt fordulóhoz hasonlóan - várhatóan több ponton eltér majd a BL-ben szerepekhez képest, így a vendégek nem egy fáradt csapattal találják szembe magukat. A harmadik fordulóban, a Békéscsaba elleni idegenbeli mérkőzésen láthatják kedvenceiket először a szezonban a ferencvárosi drukkerek, akik a két döntetlent követően győzelmet várnak övéiktől. A 3. forduló műsora. Péntek: Balaton FC - Lombard FC Haladás 18 ó, játékvezető: Nagy - M2. Szombat: Újpest FC - Zalaegerszegi TE, 18 ó, jv.: Szeles - M2, Békéscsabai Előre FC - Ferencvárosi TC, 18 ó, jv.: Berettyán, MTK FC - Pécsi MFC, 20 ó, jv.: Kökény, Videoton FCF - Győri ETO FC, 20 ó, jv.: Gaál, Debreceni VSC - MegaForce-Matáv-Sopron, 20 ó, jv.: Varga. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés Salgótarján BTC - Szécsény BSE 9-0 (8-0) Salgótarjáni Tóstrandi sporttelep, 100 néző, vezette: Varga. Salgótarjáni BTC (I. félidő): Krajecz - Galbács, Jeney, Mezei, Dudás - Romhányi, Csatlós, Stark, Szabó - Lakatos - Márton. D. félidő: Krajecz - Cséki, Morva, Mezei, Kira - Tóth T., Répás, Tóth P„ ifj. Simon A. - Bartha - Birincsik. Edző: Simon Attila. GL: Lakatos (5), Stark, Romhányi, Márton, Barta. . BÉRLETEK ÁRUSÍTÁSA Az NB II Winner Sport-csoportjában szereplő Salgótarjáni BTC labdarúgócsapata várja a hűséges szurkolók támogatását. Az őszi hazai mérkőzésekre a felnőttbérletek ára 2500, míg a nyugdíjasoké és a diákoké 1500 forint. A bérleteket megvásárolni, illetve a tagsági díjat fizetni augusztus 8-án és 9-én - pénteken és szombaton - 16 és 17 óra között Pájer Zoltán főrendezőnél lehet, a tóstrandi pálya irodahelységében. * * * A labdarúgó NB I/B-ben szereplő Balassagyarmati SE labdarúgócsapata augusztus 11- én kezdi meg a bérletek árusítását, a kft. irodájában (Ady Endre út 27.) és a Naszály Adi- das-boltban. Az őszi hazai mérkőzésekre a SPORTTURMIX felnőtt bérletek ára 2500, míg a nyugdíjasoké és a diákoké 1200 forint. NINCSENEK ELRAGADTATVA A britek mindössze 35 százaléka örül annak, hogy London pályázik a 2012-es olimpia rendezési jogára, a lakosság egyharmada azonban egyértelműen rossznak tartja a jelentkezést. A többiek nem fogalmaztak meg határozott választ a kérdéssel kapcsolatban. A legújabb közvélemény-kutatás eredménye teljesen más képet mutat, mint az, amelyet nemrégiben a kormány és a nemzeti ötkarikás bizottság megbízásából készítettek. Az akkori mutatók szerint Nagy-Britannia polgárainak 81 százaléka állt pozitívan a kandi- dáláshoz. A kilenc év múlva sorra kerülő játékoknak összesen kilenc város szeretne a házigazdája lenni, London mellett Párizs, New York, Isztambul, Lipcse, Moszkva, Madrid, Havanna és Rio de Janeiro jelezte szándékát. A győztes kilétére 2005. július 6- án, Szingapúrban derül fény. HÍRESSÉG A KISPADON Erősített a Stanley Kupa-győztes New Jersey Devils jégkorongcsapata: Jacques Laperriere, a Hírességek Csarnokába is beválasztott egykori remek hátvéd lett Pat Burns vezető edző egyik segítője. Érdekesség, hogy a másik másodedző, Larry Robinson szintén tagja a Hall of Fame-nek, s korábban maga is briliáns képességű védő volt. Laperriere és Bums már dolgozott együtt, mégpedig 1997 és 2001 között a Boston Bruins szakmai stábjában. JÁTSZANIUK KELL Tizenegy német labdarúgóedző - köztük Ottmar Hitzfeld, a bajnok Bayern München •trénere is - kezdeményezte, hogy a közeljövőben a nagy meleg miatt ne délután, hanem este játsszák a bajnoki mérkőzéseket, de a liga vezetése elutasította a követelést. A szezon kezdetén minden profinak orvosi vizsgálaton kellett átesnie, aki játszik, makkegészséges. A találkozók kezdési időpontjának megváltoztatása logisztikai okokból lehetetlen, s a szurkolók sem akarják.- A kerékpáros Jan Ullrichnak is 40 fokban kellett felhajtania az Alpokra a Tour de France-on - közölte szerdán Frankfurtban Tom Bender, a liga szóvivője. A vitát Peter Neururer, a VfL Bochum csapatának edzője indította el, mondván, este tíz órakor kellene mostanság játszani a mérkőzéseket Németországban, mert délután a pokoli melegben senki sem képes maximális teljesítményre. Neururer kölni kollégája, Friedhelm Fűnkéi úgy vélekedett, először valami tragikus eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy megváltoztassák a délutáni kezdési időpontot.