Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)
2003-08-06 / 181. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. AUGUSZTUS 6., SZERŰ Nágel és Papp is pontszerző Atlétika, országos bajnokság, LG-kupa, Nyíregyháza A hét végén a szabolcsi megyeszékhelyen rendezték meg a 108. atlétikai országos bajnokságot. Megyénket idén mindössze két futó képviselte, és végül mindketten szereztek pontot - összesen húszat - egyesületüknek, a Salgótarjáni Atlétikai Clubnak (SAC). Korábban buszokkal kellett szállítani az atlétákat az „óbékra”, most mégis örülhetünk, hogy ez a két vállalkozókedvű sportolónő rajthoz állhatott Nyíregyházán. Mellettük még három volt nógrádi is megküzdött ellenfeleikkel, illetve a tikkasztó hőséggel is. Nágel Annamária (SAC) szerezte Nógrádnak az első pontokat, köszönhetően annak, hogy a tizenkettedik helyen ért célba 1500 méteren. A hét pontot érő helyezéshez 4:45.9 perces futásra volt szükség. A Miskolcon tanuló futónő kihagyta az egész téli alapozó időszakot és alig egy hónap alatt készült fel erre a versenyre.- Éreztem a futás során, hogy ha van még egy hónapom a felkészülésből, akkor sokkal rínak volt a legjobb mozgása a mezőnyben, de sajnos a felkészülésünk nem a legjobban alakult. Természetesen a tanulás az első és így is büszke vagyok a tanítványomra - mondta az edző. A másik megyénket képviselő futó Papp Ildikó (SAC) volt, aki 1500 és 5000 méteren is rajthoz állt. Előbbi számban 5:08,5 perces eredményével a tizenhatodik lett, messze elmaradva egyéni rekordjától. A duatlon utánpótlás-világbajnokságra készülő sportolónő ötezren 19:30-as idejével a kilencedik hellyel örvendeztette meg edzőjét, Máté Csabát és ezzel további 13 ponthoz juttatta egyesületét. Gyengébb idejére magyarázat lehet a szörnyű meleg, de ennek ellenére nagyszerű helyezést ért el. Az ex-salgótarjániak közül a hazai pályán induló Ajkler Zita (Nyíregyházi VSC) hármasugrásban nem tudta megvédeni bajnoki címét, 13,64 méterrel ezüstérmes, távolugrásban pedig 643 centiméterrel harmadik lett. Garami Katalin (Bp. Honvéd) 1500 méteren ötödik lett, 4:33,17-tel, míg 3000 méteres akadályon megismételve tavalyi helyezését, ezüstérmet szerNágel Annamária és edzője, Szilágyi Tibor jobban ment volna és megközelíthettem volna az egyéni rekordomat is, amitől még így is csak öt másodperccel maradtam el - kommentálta futását Anna- mari. Edzője, Szilágyi Tibor is elégedett volt tanítványával. - Véleményem szerint Annamazett 11:06,03-al. Szintén 1500 méteren a volt öblösös, a következő évtől a Testnevelési Főiskolán tanuló Bene Judit (TFSE) 4:59 perccel a tizenötödik lett, másnap pedig 800 méteren állt rajthoz, ahol 2:29 perces eredményt ért el. BAKOS LÁSZLÓ Palotás túlteljesítette a célkitűzést Mérlegen a megyei 1. osztályú labdarúgócsapataink A labdarúgó megyei I. osztály 2002-2003-as bajnoki évadjában az újonc Palotás Komáromi Tibor irányításával a hetedik helyen végzett. A szereplésről Varga Lajost, az együttes szakosztályvezetőjét kérdeztük. gén a csapat hozta a kötelező győzelmeket.- A bajnokság során kik léptek a pályám? Az újonc palotási csapatból az elmúlt nyáron távozott Vészeli Imre (Csécse), Markolt ^László (Szirák), érkezett Őri Ta- *más (Hatvan), Egyed János (Selyp), Varga István (Pető- fibánya) és Jele Zoltán (Balassagyarmati SE-Nógrád Volán).- A megyei első osztályban a 9-10. hely megszerzése volt a cél - kezdte Varga Lajos szakosztályvezető Az őszi szezonban az előkelő ötödik helyen zártunk. A Komáromi Tibor által irányított gárda nem kis meglepetésre legyőzte a Magyargéc együttesét, pontot rabolt a kisbágyoni oroszlánbarlangból is. Az őszi szezonban megbízhatóan, stabilan szerepelt a gárda.- Tavaszra változott-e a célkitűzés?- A cél nem változott, senki sem távozott, érkezett viszont Pásztóról Kelecsényi Péter és Maksó Máté. A csapat a célkitűzést maximálisan teljesítette, hiszen a bajnokság folyamán a kiesés veszélye nem fenyegette egy pillanatra sem. A tavaszi idény középső szakaszában visszaesés volt tapasztalható a gárdánál, de a bajnokság vé- Őri Tamás, Kotasz Tibor, Hegyi Tamás, Rizán Róbert, Veszed Gábor, Kárpáti László, Pap Károly, Csorba Attila, Csorba Csaba, Egyed János, Komáromi Péter, Pásztor Szabolcs, Kocza Péter, Jele Zoltán, Korecz Zoltán, Varga István, Pintér Tamás és Kelecsényi Péter.- Kik segítették a csapatot?- Nagyon sokan álltak a csapat mellé, vállalkozók, pártoló tagok és nem utolsósorban az önkormányzat.- Hogyan tovább?- A csapat gőzerővel készül az augusztus 20-i bajnoki rajtra. K. L. A számok tükrében Ősszel 5. Palotás Tavasszal 8. Palotás Pályaválasztóként 7. Palotás Vendégként 9. Palotás Végeredmény 7. Palotás 30 11 10 9 66-55 43 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló Diósjenő-Babcsán (otthon) 5-1, 2.: Kisterenye (idegenben) 1-6, 3.: Szécsény (o) 3-3,4.: Pásztó (i) 0-3,5.: Magyargéc (o)4-1, 6. : Romhány (i) 5-1 7.: Mátranovák (o) 3-2,8.: Kisbágyon (i) 1 -1, 9.: Karancsberény (o) 0-0, 10.: SBTC(i)0-0, 11.: Berkenye (o) 3-3, 12.: Hasznos (i) 2-2, 13.: Zagyvaróna (o) 3-1, 14.: Nagybátony (i) 3-0 (a szünetben O-O-ás állásnál félbeszakadt a mérkőzés), 15.: Érsekvad- kert (o) 1-4, 16.: Diósjenő (i) 0-0, 17.: Kisterenye (o) 5-0,18.: Szécsény (i) 1-2, 19.: Pásztó (o) 4-0, 20.: Magyargéc (i) 0-2, 21.: Romhány (o) 2-2, 22.: Mátranovák.: (i) 3-3, 23.: Kisbágyon (o) 2-2, 24.: Karancsberény (i) 0-3, 25.: SBTC (o) 2-3, 26.: Berkenye (i) 1 -2, 27.: Hasznos (o) 3-0, 28.: Zagyvaróna(i) 3-2, 29.: Nagybátony (o) 6-4, 30.: Érsekvad- kert (i) 0-3. A csapat gólszerzői 23 gólos: Jele Z. 9 gólos: Varga. 7 gólos: Korecz. 6 gólos: Csorba A., Egyed. 4 gólos: Csorba Cs. 2 gólos: Rizán, Vészeli, Komáromi. 1 gólos: Kárpáti, Kelecsényi. 15 6 6 3 35-28 24 15 54 6 31-27 19 15 8 5 2 45-25 29 15 3 5 7 21-30 14 SPORTTURMIX 6. RÓNA KUPA Rónafalun immár hatodik alk; lommal rendezik meg augusztu 16-án, szombaton 8 órától a Rón Kupa kispályás labdarúgómmá A viadalra Kadlót Tamásnál a Ö( 20-396-5629, illetve Gortva Zsol nál a 06-20-344-1072-es mobilszí mon lehet nevezni. Nevezési d 500 Ft/fő, mely tartalmaz eg ebédet is. A foci mellett lesz bil árd- és sakkverseny is, melyre helyszínen nevezhetnek az indu ni szándékozók. MAI SPORTMŰSOR Labdarúgó előkészületi mérkc zés: Salgótarjáni BTC-Szécsém tóstrandi pálya, 17 óra. VIEIRA NEM ELADÓ David Dein, az FC Arsenal alelnc ke kijelentette, hogy nem elad' Patrick Vieira, a labdarúgócsapc francia középpályása. Egyúttal ci folta azt a lapértesülést, mely szí rint a Manchester United 22 millii fontos ajánlatot tett volna a világ és Európa-bajnok játékosért, i londoni klub elöljárója a BB( Sport internetes oldalán az mondta, Vieira éppen szerződésé nek meghosszabbításáról tárgyai Határozott álláspontja ugyanak kor némiképp meglepő, maga , futballista ugyanis május elejéi még úgy nyilatkozott: csak abbai az esetben marad, ha a vezetői néhány sztárral ütőképesebbé te szik a csapatot. Márpedig ez eddi] nem történt meg. KANOUTÉ ATOTTENHAMBEN Az angol labdarúgó Premie League-ben szereplő Tottenhan Hotspur leigazolta a West Han United francia csatárát, Frederic! Kanoutét. A két klub nem hozt, nyilvánosságra a 25 éves játéko vételárát, ám a szigetországi sajti szerint az észak-londoni egyesü letnek körülbelül 3,5 millió fontot valamint a középpályás Matthev Etheringtont kellett adnia a tárna dóért. Glenn Hoddle vezető edzi csapatába így már három új tárna dó érkezett a nyáron: az FC Poi tótól Helder Postiga, valamint . Brighton együtteséből az ango utánpótlás-válogatott Bobb' Zamora. Kanouté távozásával < West Ham gyakorlatilag sztárol nélkül maradt, a klub egyetlei „ütőkártyája” az angol válogatót Joe Cole, akiért azonban sorbai állnak a nagy csapatok és csak idi kérdése, hogy eligazoljon. Nógrádi pályákon a Budapest-rali Autósport - Pénteken kezdődik a száguldás Péntektől vasárnapig rendezik a nemzetközi Michelin Budapest Rallye-t, az országos bajnokság hatodik versenyét. Az ötszörös szorzójú Európa-bajnoki futamra négy országból ösz- szesen 123 pilóta és navigátora nevezett: Eger környékén és a Mátrában összesen 194 km lesz a 16 gyorsasági szakasz össztávja. Akárcsak tavaly, idén is számos helyen érinti Nógrád megyét az útvonal, így Zagyvaróna és Cered-Tótújfalu, Szuha és Mogyorósorom, illetve Mátraszentimre és Mátrakeresztes között lesz látható a mezőny. Ford Focus WRC-vel induló kettős az egyes rajtszámot viselheti majd. Az első tízbe várható még a román Dán Griftoran, Dórin Pulpea, Seat Cordoba WRC trió is - egyben verseny közben ez lesz a spanyol gyár termékének első hivatalos magyarországi bemutatkozása is. Megyénkből mindössze a Bozó Barnabás, Miklós Szabolcs duó indul NMH-Információ A prológot a fővárosban pénteken 17:45 órai kezdettel a Margit híd és az Árpád híd között, a dunai alsó rakparton tartják. Szombaton Egerből rajtol a mezőny hét órakor, vasárnap pedig Budapestről indulnak a résztvevők, 7.30 órakor. A Mól, amely hosszú idő után ismét visszatért a rali ob támogatói közé, a különböző kategóriákban összesen tíz kupával jutalmazza a csapatokat. A versenyre összesen 123 páros adta le nevezését. A külföldiek közül az olasz armada a legnépesebb, összesen 16 tálján duó választotta a Budapest-ral- lye-t, az ukránok és a románok négy-négy, a németek, osztrákok és szlovákok egy-egy párost delegáltak. Külön figyelmet érdemel északi szomszédunktól a Vaclav Pech, Petru Uhel duó, a Gyorsról gyorsra Augusztus 8., péntek Prolog 17:30 óra gyorsasági szakaszok alapján félig hazai viadalon (a pályákról lásd keretes anyagunkat), a VAZ-Gáz SE ipolytarnóci- karancsaljai kettőse egy Lada VFTS-sel tíz kategória- Megyénket a Bozó-Miklós duó képviseli beli ellenfelével száll szembe. Öt futamot követően a Bénik Balázs, Somogyi Pál kettős vezeti az abszolút sorrendet 77,5 ponttal, míg a címvédő és sorozatban háromszor győztes ifj. a harmadik helyet foglalja el 55 pontjával. Közöttük az 57 egységet gyűjtő Szabó Gergely, Kerék Balázs duó áll, s ez a három páros esélyes a verseny megnyerésére is. a Tóth János és Tóth Imre csupán 14:16 GY7 15:04 GY8 17:07 GY9 17:30 GY10 18:48 GY11 19:11 GY12 Zagyvaróna - Cered-Tótújfalu Terpesi elág. - Egerbakta Szuha - Mogyorósorom Mátraszentimre - Mátrakeresztes Szuha - Mogyorósorom Mátraszentimre - Mátrakeresztes Augusztus 9., szombat 7:48 GY1 Egerszalók - Verpelét 8:26 GY2 Terpesi elágazó - Egerbakta 9:44 GY3 Egerszalók - Verpelét 10:52GY4 Zagyvaróna - Cered-Tótújfalu 11:40 GY5 Terpesi elág. - Egerbakta 13:08 GY6 Egerszalók - Verpelét Augusztus 10., vasárnap 8:28 GY13 Nagytarcsa 9:26 GY14 11:19 GY15 12:17 GY16 Kistarcsa - Mogyoród Nagytarcsa Kistarcsa - Mogyoród Lenne munkaidő után ^ szabad órája? ■/Szeretné ^Szeretné mindezt kiegészíteni jövedelmét ? lakókörnyezetében tenni? MUNKATÁRSAI KERESÜNK! Szécsény, Egyházasgerge, Ipolytamóc, Mihálygerge, Litke és környékére. A kis összegű kölcsönökkel foglalkozó, 1880-ban Nagy-Britanniában alapított Provident Financial Magyarországon dinamikusan fejlődik. Munkatársunkként az ön feladata az otthonához közel élő ügyfelekkel történő kapcsolattartás lesz, továbbá késjzpénzk|lc^<ipi>k átadása, törlesztőrészletek összegyűjtése, valamint az érdeklődők tájékoztatása. Amit kínálunk: • rugalmas munkaidő, • rendszeres havi jövedelem-kiegészítés, y0! • nagy múltra visszatekintő cég támogatása. (ESLA FELV.) Palotás csapata