Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)
2003-08-29 / 200. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2003. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK SPORT TÜKÖR Bravúr kell a továbbjutáshoz Kosárlabda, Magyar Kupa, előselejtező, 2. forduló Erősödni - így is, úgy is Hazai környezetben és idegenben is bemutatkozott már a 2003/2004-es labdarúgó-bajnokságban az SBTC együttese. Az NB II újonca a tóstrandi első, hetven percig kiegyenlített mérkőzésen kétgólos vereséget szenvedett a Kistarcsától, míg Simon Attila edző tanítványai legutóbb Soroksáron 2-1 -es sikerükkel megszerezték első pontjaikat is. Az előselejtezők második fordulóját rendezik a hét végén a kosárlabdázók Magyar Kupa-küzdelmeiben, melyben megyénk két NB Il-es együttese, a Balassagyarmati Justitia, valamint a Beszterce KK-Fekete Sasok csapata érdekelt Első ránézésre a sorozatba most bekapcsolódó Ipoly-partiak feladata tűnik talán valamelyest könnyebbnek - ez még akkor is igaz, ha a közép-magyarországi régió A-cso- [xtrtjának előző évi negyedikje, a Józsefvárosi TE legyőzéséhez minden bizonnyal bravúrra lesz szükségük Simonéknak - az alakulófélben levő, ám az előző körből kiütéses sikerrel továbblépő besztercéseknek ugyanis nem kisebb riválissal sikerült „összeakadniuk”, mint az osztály egyik legprímább csapata hűében álló Közgáz. Közgáz - BKK-Fekete Sasok Budapest, Kinizsi út, péntek, 18.15 óra Dávid Krisztián, a Beszterce KK-Fekete Sasok elnöke: - Nagy reményeket nem fűzök a továbbjutásunkhoz, mert az ellenfél a régió legerősebb csapata. A Közgáz tíz játékosából heten is centermagas- ságúak, de gyakorlatilag a kettes és ötös posztok bármelyikén be- vethetőek. A mi kezdő ötösünk ugyanakkor nem annyira magas és inkább a gyors, dinamikus játék az erőssége, sem mint a palánk alatti pozícióharc. A kispadunk is lehetne hosszabb, mondjuk egy bedoA távolugró Ajkler Zita bronzérmet szerzett a dél-koreai Teguban zajló 22. nyári Universiadén. A 28 éves atléta utolsó kísérletével szerezte meg a 3. helyet, ekkor 6,38 m-re ugrott. A verseny kiélezettsébóval - jó hír, hogy Selmeá Gábor előreláthatólag már Kasléder Dávid edző rendelkezésére állhat - és egy centerrel. Reményt adhat, hogy azok a játékosok, akik a Köz- gazdasági Egyetem hallgatói, talán még nem álltak edzésbe, és a nagy magasságkülönbséget gyors játékkal tudjuk majd kompenzálni. A készülő keret: Longauer Ákos, Vincze Gábor, Kovács Päer, Szabó Zoltán, Galicz József, Kelemen Zoltán, Selmeá Gábor, Schmidt Csaba, Horváth Tamás. Bgy. Justitia - JTE Balassagyarmat, vasárnap, 14 óra Boronyai Tamás, a Bgy. Justitia edzője: - Normálisan tudtunk készülni a mérkőzésre, hiszen a Szécsényből igazolt játékosokkal kiegészülve végre megfelelő létszámban gyakorolhattunk a tréningeken. Bár információim szerint egy jó képességű együttes lesz az ellenfelünk, természetesen nyerni szeretnénk, ami azonban engem igazán kíváncsivá tesz, hogy az új felállásban pályára lépő csapat játékban mire lesz képes. Az edzéseken mindenesetre nagyon biztató jeleket láttam. A készülő keret: Kenyeres Róbert, Zólyomi Zoltán, Simon Mihály, Lovászi Levente, Päer Gábor, dr. Major Árpád, Koncsek Päer, Fenyőházi Gergő, Koltányi Gábor, Pancsovai Gergely, Tözsä Tamás, Murányi Tamás, Kovács István, Szabó Ferenc. gét jól mutatja, hogy a második helyezett román Miütaru csupán két centivel előzte meg Ajklert, aki csupán eggyel az ausztrál Perkinst. A számot az orosz Irina Szimagina nyerte 6,49 m-rel. A rajt tehát sikeresnek mondható. A hét végi, Orosháza elleni hazai bajnoki mérkőzést megelőzően a szakosztályelnökkel, Saxinger Csabával ültünk le beszélgetni, elemezni a csapat működésének mikéntjét.- Az induláskor az egyik legfontosabb támogatás az volt, hogy a város vezetése egyértelműen kijelentette: Salgótarjánnak szüksége van az NB Il-es csapatra, s azt anyagilag is segíti - kezdte Saxinger Csaba. - Ezután a kijelentés után már bátrabban kezdhettünk a szervezőmunkába, ám az mára tisztán látszik, hogy egyelőre nincs a városban olyan cég, amely névadó főszponzorként mellénk állna. így egy városi összefogásra van szükség, vagyis a jelentős támogatást nyújtó Bodnár Béla, Kakuk József, a Faipar és az St. Glass Rt. mellett kisebb cégek, vállalkozások 50-100 ezer forintos segítségéből kell fenntartani, működtetni az SBTC-t. Költségvetésünk nem elhanyagolható részeként számolunk a jegyek, bérletek eladásából származó bevétellel, remélem, hogy hazai összecsapásainkat egyre többen tekintik meg a helyszínen.- Valljuk meg: a Tóstrand mára nem éppen szurkolóbarát állapotban van...- Való igaz, s ezen a Létesítmény és Sport Kht.-val, illetve támogatóinkkal szeretnénk mihamarabb változtatni. Műanyag székeket vásároltunk, amelyeket hamarosan ki is helyezünk a lelátóra, illetve felújítjuk az erdő alatti, már-már életveszélyes fa ülőhelyeket. Terveink közt szerepel a vezetékes gáz bevezetése az öltözőbe, amely megoldaná a fűtés- és melegvíz-gondokat, illetve hamarosan ld kell alakítani a „centerpálya” feletti salakos területből egy füves edzőpályát. Ezen túlmenően szeretnénk, ha visszatérne a régi hangulat a lelátókra, amikor a B-közép ütemes „hajrá, Stécé!” kiáltással buzdította a csapatot - a vezetés ehhez minden támogatást megad.- A múlt heti, soroksári győzelem és az azt megelőző hazai meccsen mutatott produkció alapján elmondható: biztosan nem pofozógép lesz a gárda az osztályban. Milyen elvárásokat állítanak a csapat elé?- A gárda saját nevelésű városi labdarúgókból áll, az edzővel való tervezéskor is hangsúlyt kapott, hogy ne idősebb profikra építsünk, hanem ugyan jóval nagyobb munkával, hosszabb idő alatt, de egy jó szemléletű, agilis, fiatal csapatot építsünk. Aki látta eddigi meccseinket igazolhat: a küzdeni akarás megvan, most már a rutinszerzés a feladat, s ez évben mindössze a biztos bentmaradás a cél. Másfél hónapja kezdtük meg a felkészülést, érezhető némi lemaradás a játékosokon, de remélem, hogy ezt mielőbb ledolgozza a társaság. Sajnálom, hogy néhány nagyon tehetséges, saját nevelésű labdarúgó a kisebb ellenállás irányába, az alacsonyabb osztályban való biztosabbnak tűnő szereplés reményében elhagyta az NB lies keretet, úgy gondolom, e lépésük hosszú távon nem az ő érdeküket szolgálja.-Mi a helyzet az utánpótláscsapatokkal?- Pontosan a fentebb említett saját nevelésű játékosokra való alapozás miatt ez számunkra kulcskérdés - folytatta Saxinger Csaba. - Két kiváló, eredményekkel is bizonyító szakember vezeti az utánpótlás-nevelést Répás Béla és ifjabb Simon Imre személyében. Ha Salgótarján NB II-ben, NB I/B-ben szereplő csapatot akar, akkor főként az itteni tehetségekre építhet, a pénzügyi-gazdasági helyzet miatt vásárlásról csak kivételes helyzetben lehet szó. Úgy gondolom, hogy Márton, Lakatos, Birincsik, Mezei, Romhányi, vagy Dudás példája is mutatja, hogy be lehet kerülni az NB lies csapatba, ott meghatározó szerepet lehet betölteni úgy, hogy még mindig a fejlődési szakaszban tart játékosaink zöme.- Ezek szerint nem végállomás az NB II?...- Amikor felajánlották nekünk a harmadosztályban való szereplést, örömmel fogadtuk el, mert célunk az, hogy minél magasabb osztályban, minél tovább szerepelhessen az SBTC. Jelenleg azonban még ehhez az osztályhoz is erősödnünk kell mind játékban, mind anyagiakban. Ha mindkét területen megérett a klub a feljebb- lépésre, arról csak akkor lehet beszélni - zárta szavait a szakosztályelnök. _______6. s. S PORTTURMIX LABDARÚGÁS MEGYEI Ili. OSZTÁLY. Rétsági csoport. 1. forduló: Tereske - Felsőpetény 4-1, Bernecebaráti - Ipolyvece 3-2, Nógrád - Szátok 2-4, Nőtincs - Borsosberény 10-0, Ősagárd - Tolmács 7-0, Legénd - Berkenye II. 3-3, Hont - Szente elmaradt. Szabadnapos: Rétság II. 2. forduló: Berkenye II. - Ősagárd 1-4, Tolmács - Nőtincs 0-7, Borsosberény - Nógrád 3-0, Szátok - Hont 8-0, Szente - Bernecebaráti 2-6, Ipolyvece - Tereske 2-7, Felsőpetény - Rétság II. 1-6. Szabadnapos: Legénd. Salgótarjáni csoport. 1. forduló: Augusztus 24., vasárnap: Nagylóc - Magyargéc II. 0-3, Luciáivá - Ipolytarnóc 3-0, Egyházasgerge SE - Pösténypuszta 4-0, Rákóczi BSE - Hollókő elmaradt. Balassagyarmati csoport. 1. forduló: Kétbodony - Mohora Unicum 3-4, Hugyag - Cserhátsurány 10-0, Ipolyszög - Magyarnándor 4-0, Nóg- rádkövesd - Galgaguta 2-1, Nógrádmarcal - Csesztve 2-1, Csitár - Herencsény 1-3. NB II és NB III. Szolnoki csoport. U16 A-csoport. 1. forduló: Salgótarjáni BTC - Túra 14-0 (7-0), gl: Új (4), Simon András (4), Galajda (3), Kovács (3), Gyöngyöshalász - Gyöngyös 0-19, Fót Tápiószecső 0-3 (játék nélkül). Szabadnapos: Magyargéc. U19 A-csoport. 1. forduló: Salgótarjáni BTC - Túra 4-0 (0-0), gl: Simon Attila (2), Lipták, Kékesi, Gyöngyöshalász - Gyöngyös 0-7, Fót - Tápiószecső 0-1. Szabadnapos: Magyargéc. H.P. Ajkler Zita bronzérmes Készülnek a tarjám csapatok Kézilabda NB IB, NB II - Az őszi menetrend A Salgótarjáni Háromkő KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata július 29-én kezdte meg a felkészülést a 2003-2004-es bajnokságra. A kemény edzések mellett egyre több edzőmérkőzés is szerepel a csapat programjában. Legközelebb augusztus 29-én Ózdon lépnek pályára a tarjám fiúk. A szeptember 20-án induló bajnoki rajtig még indulnak a Szigetváron rendezendő Zrínyi Kupán (szeptember 5-6.), majd Ózdon (szeptember 13.) is szerepelnek még egy tornán. Már megírtuk, hogy a Háromkő KC csapata a Magyar Kézilabda Szövetségtől megkapta a játék- engedélyt, így továbbra is a salgótarjáni sportcsarnokban játsz- sza a hazai bajnoki mérkőzéseit. A Háromkő KC őszi mérkőzései: 1. forduló (09.20., 18 óra): Háromkő KC - Mezőkövesdi KC. 2. forduló (09.27., 16 óra): Diósgyőri KK - Háromkő KC. 3. forduló (10 04., 18 óra): Háromkő KC - Hajdúböszörmény. 4. forduló (10.12., 18 óra): Gyöngyös FKK - Háromkő KC. 5. forduló (10.18., 18 óra): Háromkő KC - Orosháza. 6. forduló (10.25., 18 óra): Kiskunhalas - Háromkő KC. 7. forduló (11.02., 18 óra): Háromkő KC - Fehérgyarmat. 8. forduló (11.07, 18 óra): Ceglédi KK - Háromkő KC. 9. forduló (11.15., 18 óra): Háromkő KC - Makó KC. 10. forduló (11.22., 18 óra): Háromkő KC - Tiszaföldvár. 11. forduló (11.30., 17 óra): Debreceni KC - Háromkő KC. 12. forduló (12.06., 18 óra): Háromkő KC - Ózdi KC. 13. forduló (12.14., 16 óra): Szeged KKSE - Háromkő KC. * * * A Háromkő KC elnöksége tárgyalásokat folytat a Palóc Kézilabda SE női szakosztályának az átvételéről. Miközben a két csapat vezetői a biztonságos jövő megteremtésén fáradoznak, ezen idő alatt a női csapat is megkezdte az NB lies bajnokságra a felkészülést. Az együttes az NB II Északi csoportjába nyert újra besorolást. A rendező Budapesti Kézilabda Szövetség már el is elkészítette az őszi sorsolást. A Háromkő KC elnökségének köszönhetően sikerült olyan sorsolást elérni, hogy a női és férficsapat egy napon játssza a hazai mérkőzéseit. Ez azt jelenti, hogy 12 órától női ifjúsági és felnőtt, majd férfi ifjúsági és felnőttmérkőzések lesznek sorrendben. Salgótarján női csapatának őszi sorsolása: 1. forduló (09.20., 14 óra): Salgótarján - Kispest. 2. forduló (09.27, 16 óra): Salgótarján - TFSE. 3. forduló (10.04., 14 óra): Salgótarján - Pilisszentiván 4. forduló (10.11, 17 óra Gyömrő - Salgótarján. 5. forduló (10.18., 14 óra): Salgótarján - Solymár. 6. forduló (10.25., 17,45 óra): Szentendre - Salgótarján. 7. forduló (10.25., 17,45 óra): Salgótarján - Bp. Postás - MATÁV. 8. forduló (11.08., 12 óra): Bp. Kinizsi - Salgótarján. 9. forduló (11.15., 14 óra): Salgótarján - Veresegyház 10. forduló (11.22., 14 óra): Salgótarján - Esztergom II. 11. forduló (11.29., 15 óra): Soroksár - Salgótarján. MULICZA FERENC Sportoktatói tanfolyam indul Befejezéséhez közeledik megyénkben a 2002-2003. tanévi sportoktatói tanfolyam, melyen nyolc sportágban 17 hallgató volt. A tavaszi sikeres elméleti vizsgákat követően az edzőjelöltek a nyár folyamán választott sportáguk szakmai gyakorlati táborában vettek részt. Az ezeken eredményesen végzett hallgatók rövidesen átvehetik szakmásított bizonyítványukat, s megkezdhetik elsajátított ismereteik gyakorlati hasznosítását a sportegyesületekben, szakosztályokban. Információink szerint a Nógrád Megyei Sportbizottság a 2003-2004-es évre is meghirdette egyéves sportoktatói tanfolyamát, amelyre szeptember 30-ig lehet jelentkezni. Az október második felében induló edzőképzés feltételeiről a sportigazgatóságon (Salgótarján, Ruhagyári út 9., telefon: 06-32/432-076-os számon) kaphatnak az érdeklődők további részletes tájékoztatást, s ugyanitt szerezhető be a tanfolyam jelentkezési lapja is. SS ./>'•» ■ PÉK ■ nk mostantö. sms-ben értesít, ezett a diákhiteled. tnyi fér bele az adón hónapra Ha a haverok elhívnak bulizni, imapodra esetleg ajándékot keress- az egyik hőn imádott állsz Az új szolgáltatás mellett Junior kártyáddal díjmentesen lij nélkül, és még a mobilod egyenlegét ts fettőltheted vele. kártyára kéred, az egyik Hollywood Multiplex moziba is meghívunk! ___ Ez komoly Hollywood M ,lt c »dot kapsz tőlünk ajándékba "ÉÍÍirTVt Í4 ,r”sl)' e5y rnoz^ ttegvásáfiásáia elegendő pontmeny nyiséggel van fel'ölfve Az akcióban részt vevő Hollywood Multiplex mozik helyszínei: Duna Pléza. turdy Ház «.«nfwa Eurocenier. Pólus. Kecskemét. Nyíregyháza Miskolc Nagykanizsa. Kaposvár , Dl AKNITEL JUNIORRAL