Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)

2003-08-15 / 189. szám

2003. AUGUSZTUS 15., PÉNTEK BÁTONYTERENYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal REGIONÁLIS NAPLÓ Drogellenes képzés BÁTONYTERENYE A kábítószer-fogyasztás visz- szaszorítása érdekében sok hi­vatásos és önkéntes segítő dol­gozik országszerte: közülük is kiemelkednek azok a fiatalok, akik saját kortársaik között vé­geznek megelőző, felvilágosító, tájékoztató munkát, pozitív pél­dát mutatva társaiknak. Az országban több kortársse­gítő-képzés folyik, de egyedülál­ló az a tábori program, amely au­gusztus 15-én indul és egy hétig tart a szorospataki ifjúsági tábor­ban. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium anyagi támo­gatásával, a váci székhelyű Egészséges Ifjúságért Alapítvány pályázatával tartják azt a kép­zést, amelyen részt vesznek Ba­lassagyarmat, Győr, Budapest, Tatabánya, Vác, Salgótarján fia­taljai mellett a szlovákiai Ipoly­ság, Fülek és Losonc kortársai is. A program szervezési és szakmai részét a Salgótarjáni Tábor az BÁTONYTERENYE A Szorospataki Szabadidő és Ifjúsági Központ a Mátra északi oldalán, lakóhelyektől távol, nyugodt körülmények között várja vendégeit. A festői szépsé­gű erdei környezet kellemes ki- kapcsolódást biztosít a termé­szet, a túrázás, a kirándulás ked­velőinek. A jelzett turista útvona­lon eljuthatnak a hegység leg­szebb részeihez, Mátraszentist- vánhoz, Mátraalmáshoz. Szoros­patakot kiépített út köti össze Ga­lyatetővel. A tábor kiválóan alkalmas er­dei iskolák, osztálykirándulások helyszínére, nyári táborozásra, kempingezésre. Szabadtéri sportolásra lehetőséget biztosít a tábor területén található füves sportpálya. A vidék tiszta leve­gője a légúti betegségben szen­Egészségügyi-Szociális Központ szakmai munkacsoportja végzi képzett mentorok segítségével, Telek Ervin addiktológiai kon­zultáns, táborvezető irányításá­val, aki egyben a szakmai prog­ram kidolgozója. A program alapvetően önis­mereti, személyiségfejlesztő, kommunikációs alapokra épül, a drámapedagógia, a szerepjá­ték módszereivel. így kerül sor bírósági tárgyalásra, államépí­tésre, ötödik típusú találkozá­sokra is. A kiképzett fiatalok az új szemléletű rendszer szószó­lói lesznek saját működési terü­letükön, újabb és újabb korosz­tály bevonását segítik a megelő­ző munkába. A program külön érdekessé­ge, hogy augusztus 19-én a mi­nisztériumi államtitkár mellett megjelennek a városok képvise­lői is: a látogatás mellett előké­szítik a hosszú távra szóló együttműködést. erdőben védő gyermekek részére is meg­felelő. Bátonyterenye jelentős idegenforgalmi nevezetességgel is rendelkezik: Magyarországon szinte egyedülálló a Gyürky- Solymossy-kastély hagymaku­polás, késő barokk építménye, amelyhez 14 hektáros gondo­zott őspark tartozik, amely ter­mészetvédelmi terület. A város egyik legértékesebb műemléke a XIV. században épült maconkai templom, szentélyé­ben középkori falfestmények­kel. A már említett műemlékek mellett érdekes látnivalót nyújt az idelátogató turista számára a szúpataki evangélikus temp­lom, a nagybátonyi római katoli­kus templom XVIII. századi ba­rokk épülete, a palóc tájház, va­lamint Barják Gyula képeslap­gyűjtő magánkiállítása. ÉPÜL A PENNY MARKET. Bátonyterenyén a bányavárosi lakótelep felé vezető út és a Kossuth út kö­zötti zöldterületen megkezdődött a Penny Market áruház építése. Amint arról korábban már beszámol­tunk, a munkálatok csúszását hatósági ügyek, szerződésmódosítás, illetve a különböző engedélyek be­szerzése okozta. Mostanra azonban elhárult minden akadály: augusztus első napjaiban megkezdődtek az építési munkálatok. Ha az időjárás nem okoz kellemetlen meglepetést, a terveknek megfelelően no- vember közepén egy új áruház bővíti a választékot Bátonyterenyén. ___________fotó: syurián tibor M ozgalmas nyugdíjasnyár Bátonyterenye Az idei nyáron sem engedtek kisterenyei nyugdíjasklub tagjai immáron 11 éve tartó tempójuk­ból. A közelmúltban Jászbe­rénybe kirándultak, ahol meg­nézték a város nevezetességeit, majd strandolt egyet a harminc­fős csoport. Szolnokon az idén harmadíz­ben rendezték meg a nyugdíjas­fesztivált, ahová az ország min­den részéből érkeztek résztve­vők. Összesen 72 nyugdíjasklub képviseltette magát, színes be­mutatót is tartottak. A kistere- nyeiek asszonykórusa szép nép- viseletében nagy sikert aratott. ■ „Boldogságot ad a gyermeknevetés” Védőnőként közel négy évtizede segíti körzetében a családokat 1967 nyarától ugyanazon a településen, ugyanazokban a körzetekben élte meg új generációk születését-váltását, közigazgatási-területi átszervezéseket, hivatása- szakmája fejlődését, szóval közel négy évtizednyi élet kinek-kinek jobbra, vagy rosszabbra fordulását. Verebélyi Istvánná, Marika, a kisterenyei védőnő, nyugdí­jas lett. Nem vonult vissza, hiszen továbbra is helyettesít, dolgozik, mint annak előtte. Látva mindig mosolygó, derűs arcát, hallva sohasem siető, nyugodt, őszin­te érdeklődését, s szívből jövő, segítőkész tanácsait, nem is hiszi el az ember ezt a múló idő okozta tényt, különösen, ha belegondolunk e munka embert próbáló mivoltába, testet-lelket igénybe vevő készenlétébe.- Hogyan is kezdődött?- Mátraverebélyben születtem, az általános iskola után a Madáchban érettségiztem, majd Budapesten, az Istenhegyi úti Állami Védőnő­képző Iskolában szereztem képesítést. Később kiegészítő képzéssel főiskolai végzettséget nyertem, majd elvégeztem a családgondozói szakot is. Az első „területem” Vizslás-Újlak- puszta-Kishartyán-Sóshartyán-Kőkútpuszta. Vonat, autóbusz, bicikli, alkalmi fuvarok, mint például a cementesautó, gyalog, szóval amivel lehetett menni, mentem. Á jó öreg Jekkel bá­csi, amikor Vizsláson leszálltam a vonatról, forró teával várt, mielőtt nekivágtam a hegy­nek.- A pályakezdés ezek szerint az igazi mély­vízzel indult.- S folytatódott, talán a mai napig is. Egy év elteltével bekerültem a kisterenyei 2. számú körzetbe, ahova a bányatelep, Világospuszta, Pusztamárkháza, Újlakpuszta és Rákóczitelep tartozott. Különös eseménye a sorsnak, hogy az első újszülött, akihez ki kellett mennem, a jelenlegi polgármester, Vanya Gábor volt. A te­rület szétszórtsága mellett tudomásul kellett venni, s ez így van ma is: más vüág a pusztaia­ké. Mások a körülményeik, az életvitelük, tud­ni kellett, mikor van fizetés, mert akkor jöttek oltásra busszal, vagy télen a lábnyom nélküli hóban kiérve zárt ajtók mögött voltak a pici gyerekek, a szülők fáért mentek az erdőre. Szívszorító élethelyzetekkel, azonnali segítsé­get igénylő szituációkkal találkoztunk, s talál­kozunk gyakorta. Gyönyörű dolog, ha egy kis­baba oda születik, ahol nagyon várják, gon­doskodnak róla, de sajnos, ma sincs ez így sok helyen.- Az óvodások, iskolás gyerekek is gyakorta találkoznak a védőnőkkel.- A terhes anyák, csecsemők gondozása mellett a terület intézményeit, óvodáit, iskoláit is rendszeresen látogatjuk, szűrünk, oltunk, jelenleg nyolc intézmény gyermekei körében. Munkánk lényege gondos­kodni az emberekről, jelezni, segíte­ni, de az igazság az, hogy rettenetes nagy része az adminisztráció: tevé­kenységünk mintegy 70 százalékát teszi ki. Azt az időt, energiát is a se­gítségre, sorsok, élethelyzetek meg­oldására fordítanám. Mert az egyé­ni, személyes, azonnali segítés híve vagyok. Volt olyan eset, amikor a va­sárnapi ebédtől siettem a válófélben lévő apuka által ellopott pici gyere­kért, hiszen a hatóság megkeresése, megérkezése késő lett volna. Nagyon kevés ember van, akit nem ismerek, a védőnői mun­ka lényegének tartom az átlagon felüli empá­tiakészség mellett a családoknál kivívott bizal­mat, amivel viseltetnek irántunk.- Ez olyan hivatás, aminek gyakorlását nem lehet elvégzettnek tekinteni, kikapcsolni, füg­getleníteni az ember gondolataitól, érzelmeitől. A magánélet, a család?- Két felnőtt gyerekem van, Eszter 1970-ben született, érettségi után idegenvezetést tanult, majd Izraelben bébiszitter volt, s elvégezte az egyetem fitnessedzői szakát, ő kinn teremtett egzisztenciát. Tamás fiam 1973-ban született, faipari technikumot végzett, faszobrász, resta­urátor, Budapesten él német nyelv szakos ta­nárnő feleségével. Férjem 1982-ben elveszítet­tem, autóbaleset áldozata lett a olaszországi Potenzában. Idős édesanyámnak most én adom vissza azt a sok-sok segítséget, amit kap­tam tőle. Az apám mindig azt mondta: a gye­rekek tanuljanak türelmet, fegyelmet, az idős ember kiszolgáltatott, így ő legyen mindig az első az asztalnál. Nagyon fontos számomra a család, az otthon. Pihenni, kikapcsolódni a szó igazi értelmében csak az Eszternél töltött idő­ben tudok, itthon a 200 cserépnyi növényem, a kézimunka jelent kikapcsolódást, de ha időm engedi, szívesen járok kiállításokra, olva­sok. Családomban is igyekeztem a nyugodt, tartalmas életvitelt biztosítani. Tényleg felelősségteljes, sokszor fá­rasztó és kitartást igénylő munka a miénk, ez a térség ráadásul még az átlagosnál is komolyabb szociális gondokkal küszködik, kevesen is vagyunk, mégis azt mondom, a leg- több-legnagyobb erőt az adja, ha egy csöppnyi kisbaba fülig érő száj­jal nevet rám, s tudom, hogy jó helyre érkezett. Mint ahogy jó helyre érkezett Ka­milla is, aki Tamás fia kislányaként, Marika első unokájaként aznap reg­gel 6 óra körül látta meg a napvüágot Budapes­ten, amikor erre a beszélgetésre sor került. A csoda, amivel nem lehet betelni: egy új élet, egy keservesen felsíró, de jó helyre érkező, minden bizonnyal boldog-nevetős kisbaba ér­kezése most, negyven év megannyi átélt öröm­teli élménye után kicsit másabb. A védőnő sze­me most a nagymama szívével látta meg a csöpp kis újszülöttet. ______________________ ÓNÉ „ Kell, hogy lássak az alkotáshoz” Horváth László amatőr festőként a természet, a táj szerelmese Június elején nyílt meg, és ebben a hónapban még látható az I. bátonyterenyei tárlat anyaga az Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön művészeti kisgalériájában. A kistérségben alkotó amatőr művé­szek a technika, a téma sokszínűségével igazolták: milyen sokfélekép­pen látják a világot. Bizonyíték arra nézve is: még ha jól ismerik egymást az alkotók, meglepetés lehet a másik látásmódja a világról, az őt körül­vevő környezetről alkotott véleménye. A 25 alkotótól beérkezett 207 mű iga­zolta: már ideje volt lehetőséget teremte­ni mindazok megismerésére, még in­kább műveik közreadására, akik ugyan „csak” kedvtelésből, de értékes-szépet te­remtenek, valamennyiünk örömére, gyö­nyörködtetésére. Aki mindezt elindította, maga is amatőr festő: Horváth László, a már nyugdíjas műszaki oktató tősgyöke­res nagybátonyi, s munkahelye is idekö­tötte mindig. Á Dózsa-telepen él, ahon­nan a Mátra csodálatos közelsége, az ófalu, a város látványa szemet-szívet gyö­nyörködtető. Egy sokoldalú, mondandó­ját szerényen egyszerűen közreadó em­ber, alkotó ember története az övé.- A nyolcgyerekes nagycsaládban ko­rán nyilvánvaló lett: pénzkereső szakmát kell tanulni, s bár az általános iskolában rajzból kaptam a legjobb jegyeket, a vil­lanyszerelő-szakmát tanultam ki - kezdi emlékezését Horváth László. - Ahol lehe­tett, rajzolgattam, be is küldtem néhány helyre, s javasolták is az ilyen irányú kö­zépiskolát, a sors másképp diktált... Zagyvapálfalván végeztem, talán mi vol­tunk az utolsó csoport, akik 16 éves ko­rukban már szakmát kaptak, azonnal munkába állhatták, önállósítottak ben­nünket. 12 évet töltöttem a bánya kötelé­kében, de soha nem tudtam megszokni, amikor a fényről be kellett menni, rossz érzés fogott el. Aztán állásajánlatot kap­tam, az oktatás rendszerébe kerültem, eddig engem tanítottak, most nekem kel­lett tanítanom. Azt hittem naivan, hogy elegendő a saját tudásomat továbbadni. Előbb a bányaipari technikumot végez­tem el, majd a Budapesti Műszaki Egye­tem műszaki oktatói szakán szereztem diplomát, hogy aztán 33 évig a helyi szakmunkásképző iskolában taníthas­sak. Közben családalapítás, házépítés, a feleségem biztatásának köszönhetem, hogy kitartottam, s a többnapos konzul­tációk, fárasztó utazás, munka melletti felkészülés nehézségei ellenére sikere­sen elvégeztem az egyetemet. S bizony a festészkedés soká aludt. A bánya kiveszi az emberből ezeket a dolgokat. Aztán a fiatalkori, legénykori életvitelem is elég­gé laza volt, a szórakozás, csavargás. Vé­letlenen múlt a dolog. Mint mondja, egyszer Katalinból ha­zafelé jövet látta meg unokatestvérét, Kisbali Györgyöt, amint az udvaron fes­tett. Farostlemezre, tájképet. Eszébe ju­tott, hogy már általános iskolás korában is még a tízóraiját sem sajnálta cserébe egy szép, színes képért, többnyire szent­képek voltak ezek, amelyeket a plébános osztogatott. Az unokatestvére segítségé­vel kezdte újra a festést. A sok kiesett évet nehéz volt pótolni: mint hangsú­lyozza, rá mindig a látvány hatott, s hat ma is elemi erővel, legyen az valóságos táj vagy fénykép. Kell, hogy lásson az al­kotáshoz. Ekkor a Bányász Művelődési Házban már működött Radies István ve­zetésével a rajzszakkör.- Szívesen, örömmel jártunk ide vala­mennyien, s sokat tanultunk - idézi fel a kellemes emléket. - Hamar kiderült, hogy a heti 2 óra foglalkozás kevés. Ek­kortájt alakult meg S^gótarjánban a Nóg­rád megyei képző- és iparművészeti cso­port, elmerészkedtem már kiállításokra is képeimmel, be is válogattak. Jártam a mátraalmási művésztelepen is: Hibó Ta­mástól tanultam meg rézkarcot készíteni. Igyekeztem pedagógusként is hasznosítani mindezt, szakkört vezettem a szakmunkásképző­ben. 1989/90-ig itthon, magam­nak, a családomnak dolgoztam, mindenkitől függetlenül. Ekkor elkezdtem gondolkodni, hová lettek a régi társak, ki, mit csinál vajon? így találtam a balassa­gyarmatiakra, s Szécsénybe is minden évben viszek kiállítan­dó anyagot. 1985-től tagja va­gyok a Budapesti Művészeti Ba­rátok Egyesületének. Ősszel „Tanyavilág 2003” címmel ren­deznek kiállítást, ahová 3 képet már elvittem. 2002-ben lettem tagja az ugyancsak budapesti központú Váci Mihály Irodalmi Körnek, Hanácsek Erzsébet révén. Ezek­ben a körökben tapasztaltam: rendsze­rességgel szerveznek bemutatkozó kiállí­tásokat amatőr társaknak, hát innen jött a gondolat: mi is szervezzünk üyet. Biztos többen vannak, akik szeremének bemu­tatkozni, megmutatni alkotásaikat. Az Ady Endre Művelődési Központ vezetői örömmel fogadtak, így hát közzétettük felhívásunkat. Ki gondolta volna, hogy ennyi mű érkezik? Ezért érzem szükségét egy olyan klub, közösség létrehozásának, ahol összefogjuk, éltetjük az alkotás örö­mét, kicseréljük tapasztalatainkat, élmé­nyeinket, mintegy inspiráljuk is egymást. Ladóczky Béla alkotótársam személyé­ben a csoport vezetése is biztosítottnak látszik. Nyugdijaséveim a ház és porta adta folyamatos munkával telnek, meg­színesíti a kis unokám okozta öröm, a né­pi-paraszti tárgyak, használati eszközök, kézimunkák, emlékek gyűjtése, s az alko­tás jegyében telnek, feleségemmel meg­osztva örömet-nehézséget. Nem unatko­zom. i.rau. .,— ----------------------i-----------------wmaw t.,;____’■msa. .a-. ^ A gyönyörű környezetben kényelmes faházak várják a vendégeket Horváth László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents