Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)

2003-07-28 / 173. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. JÚLIUS 28., HÉTFŐ Színpompás, négy kontinenst képviselő folklórfesztivál Egzotikus „csemegék” és hazai sikerek a megye színpadjain Évről évre egyre gazdagabb és színesebb programmal várja vendégeit a nógrádi nemzetkö­zi folklórfesztivál. Az idei ren­dezvényen négy kontinens képviseltette magát: Európa, Amerika, Afrika és a török fel­lépők révén részben Ázsia is. A csoportok különbözőségéből adódott a színvilág, amely még magasabbra emelte a fesztivál presztízsét. Az előadókat min­denhol nagy érdeklődéssel várták és vastapssal köszön­tötték, de mégis elmondhat­juk, hogy szívünk csücskei a magyar fellépők voltak, ame­lyeket talán kicsit hangosab­ban tapsoltunk meg... A fesztivál csütörtökön Szügy- be, a kastélykertbe is ellátogatott, ahol mintegy másfél ezren kísérték figyelemmel a fellépő csoportokat. Délután öt körül a fesztivál részt­vevői végigvonultak a falun, s kö­vette őket a közönség java is. Az autók leálltak, minden kapualjban kíváncsiskodók dugták össze a fe­jüket és érdeklődve figyelték az eg­zotikumnak számító Shaka Zulu nevű dél-afrikai csoportot, amely­re tavaly óta vártak. Hat óra körül lépett színpadra a szlovák Marina, a grúziai örményekből álló Javaghk és a Shaka Zulu. A műso­rok végén össznépi tánc kezdődött - a színpadot ellepték a vendégek, akik jókedvüket hangos tapssal és énekléssel fejezték ki. A nyolcadik nógrádi folklór­fesztivál programsorozata kereté­ben szombat délután Bánkon, a víziszínpadon Szomszédolás cím­mel közel kétórás néptáncműsort adott a Javaghk és a román Chindia táncegyüttes. A fesztivál bánki részének zárása vasárnap délután három órakor volt, ekkor 13 néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget. A VIII. nógrádi nemzetközi folklórfesztivál berkein belül tar­tották a Nógrád megyei nemzeti­ségi találkozót és a magyarországi szlovákok folklórfesztiválját, amely már harminchetedik alka­lommal zajlott. Négy óra körül „Slovenské spievanky” cd-bemu- tatója következett, amelyet nem­zetiségi népdalkörök és zenészek műsora követett. Színpadra léptek a nemzetiségi csoportok, 19 óra körül pedig a VIII. nógrádi nem­zetközi folklórfesztivál gálaprog­ramja zárta a bánki mulatozást. Közreműködtek Vanyarc, Sám- sonháza, Szügy, Ősagárd, Szende­hely, Oroszlány, Ecser, Maglód, Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Pi- liscsév, Kondoros, Tardos, Dabas, Szeged, Mihálygerge, Bánk és Bé­késcsaba csoportjai, illetve szólis­tái. Hollókőn fél tízkor csoportok felvonulásával kezdődött a vasár­napi program, amelyet szabadtéri szentmise követett. Nagyon sokan kilátogattak a hollókői színpad­hoz, ahol 11 óra után a helyi asz- szonykórus, majd Szabó Csaba, Hollókő polgármestere köszöntöt­te a vendégeket.- Tizenhárom település segítő szándéka is hozzájárult a mai rendezvényhez - nyilatkozta la­punknak Szabó Csaba polgár- mester. - Három földrészről lép­nek fel nálunk az együttesek. A települések összefogását is erősíti az itt zajló fesztivál, mert ez egy mikrotérségi rendezvény is. A tánccsoportok fellépése mellett zajlik ma egy főzőverseny is a te­lepülések között. A versengést erősítik a polgármesterek is, bár , ez a verseny csak egy jelképes dolog azért, hogy még jobban érezzük magunkat - zárta szavait Hollókő polgármestere, akinek beszéde után a közönség sorai­ban többen megjegyezték, hogy „mindene a község”. A nap folyamán színpadra lé­pett a kanadai Búzavirág, a romá­niai Dojna, a brit The Mendip Morrismen és az egzotikus „cse­mege”, a Shaka Zulu. Szép szám­mal képviseltették magukat kis hazánk csoportjai is, amelyek kö­zül szerepelt a rimóci hagyo­mányőrző egyesület, a szécsényi Iglice gyermek-néptánccsoport, a nagylóci hagyományőrző egyesü­let, a nógrádsipeki csoport és a nagyrédei asszonykórus. A vasár­napi fesztiváli nap hollókői prog­ramjai között szerepelt még népi iparművészeti ruhabemutató, va­lamint főzőverseny. Este szabad­téri bállal zárták a napot. Salgótarjánban, a Fő téren csü­törtöktől vasárnapig szinte folya­matosan zajlott a vigasság. Csütör­tök este a Nógrád táncegyüttes már új színpadon kezdhette a tán­cot. A fantasztikusan kidolgozott koreográfia, a lelkesedés kitűnt az összeszokott csoport határozott mozdulataiból. Pénteken délután hattól, szombaton pedig már dél­kez- d ő - dött a mulatozás, amelyre főként gyer­mekeket vártak. Délután négy óra után kezdetét vette a 13. Nógrád megyei gyermek-néptáncantoló- gia. Hat óra magasságában szín­padra léptek a különféle népi tán­cokat, dallamokat bemutató együttesek, szereplésük alatt népi iparművészeti vásár is csalogatta az érdeklődőket. A fesztivál záró gálaprogramja vasárnap 19 órakor kezdődött a salgótarjáni Fő téren, ahol fellé­pett a fesztivál valamennyi meg­hívott együttese. A rendezvényre - amely lapzártakor még zajlott - későbbi számunkban visszaté­rünk. JUHÁSZ ANITA

Next

/
Thumbnails
Contents