Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-26 / 172. szám
2003. JÚLIUS 26., SZOMBAT Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TÜKÖR Triatlonnagyhét Csapat-vb és Világkupa Tiszaújvárosban Ha valaki Tiszaújvárosba tervezi nyári vakációját július 26-a és augusztus 3-a között, és némileg fogékony a sportolásra, feledkezzen meg a klasszikus nyaralás sémájáról. A Triatlonnagyhét - azaz mára már inkább „Tiszaújvárosi nyár” - számos könnyed és némileg nehezebb kihívással vár minden érdeklődőt kilenc napon át. Görkorcsolyaverseny, street- ball, futó- és kerékpárosverseny, duatlon- és triatlonváltó, 1/3 maraton, heteskenu-ver- seny mellett számos kulturális és szórakoztató program, valamint népszerű hazai előadók és együttesek műsora vár azokra, akik a fenti időszakban ellátogatnak Tiszaújvárosba. Ám az extrahosszú hét fénypontja a „vérprofik” versengése lesz. Július 31-én csütörtökön első ízben rendezik meg a földkerekségen a csapatnak meghirdetett világbajnokságot, mely helyesebben a nálunk már jól ismert, és valaha Balassagyarmaton debütált váltóverseny, hisz mindhárom csapattagnak mindhárom számot teljesítenie kell - egymást váltva. Eddig 16 férficsapat adta le nevezését, mi magyarok két stafétával is indulunk. A hölgyek szokás szerint nem ennyire lelkesek, mindössze 8 trió jelentkezett. Nagyobb az aktivitás az augusztus 3-i Világkupa-futamra, hisz az olimpiai részvételhez oly fontos pontokat lehet gyűjteni, méghozzá a verseny rangja miatt egyedülálló módon másfélszeres szorzóval. Ezért aztán olyan világnagyságok indulnak, mint a volt és a jelenlegi világbajnok, azaz a nálunk élő kazah Dimitrij Gang és a spanyol Ivan Rana, de itt lesz többek között Craig Watson (Új-Zéland), Martin Krvanek (Csehország) Stephan Eignet (Franciaország), Reto Húg (Svájc). Természetesen indulnak a jelenlegi 100-as világranglistába beférő hazai versenyzőink, így Kuttor Csaba, Varga Szabolcs, Ágoston Szabolcs és Lipták Tamás is. A hölgyeknél itt sem tolakodnak, de azért Carol Montgomery (Kanada), Brigitte McMahon (Svájc) vagy Andrea Whitcombe (Nagy-Britannia) neve eléggé ismert a világon. A mieink közül az egyre jobban formába lendülő Molnár Erika mellett Walkó Andrea, Danka Olga és Szabó Zita próbál szerencsét. ________________________________________[SATIS) Lehet még jelentkezni Balázs József-sakkemlékverseny és megyebajnokság A salgótarjáni Karancs Szálloda különtermében július 28-án, hétfőn délután 15 órakor kezdődik megyénk legnagyobb sakkeseménye, a hagyományos Balázs József-emlékverseny. A viadal a megye nyílt egyéni bajnoksága is egyben, mely a Salgó-Sík Kupáért zajlik. Eddig 7 ország félszáz sakkozója jelentkezett a magasan díjazott FIDE-érték- számszerző „A” csoportba, közöttük 19 címviselő, a F1DE- mestertől a nemzetközi nagymesterig. Természetesen a nemzetközi Élő-pontszám nélküliek is indulhatnak és a „B” csoportban is szép pénzdíjak és nagy küzdelmek várnak a részvevőkre, ráadásul a kötelező versenyengedélyt egészen a verseny kezdetéig ki lehet váltam, extrém esetben még akár a helyszínen, a sorsolás megkezdése előtt is. A szervezők várják tehát a hagyományos nógrádi sakkrégiókból (Karancs-völgye, Nagy- lóc, Rétság, Pásztó és környéke) is az újabb jelentkezőket a 9 fordulós 2,5-2,5 óra játékidejű, svájci rendszerű viadalra. __________________________________________[STSJ É rsekvadkerti újonc-bravúr Mérlegen a megyei I. osztályú labdarúgócsapataink Az Érsekvadkert csapata újoncként a harmadik helyen fejezte be a 2002-2003-as megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságot. A csapat edzője 2002 nyarától Koczka László volt, majd a tavaszi idényben Keresztes László lett a játékos-edző. Az érsekvadkerti csapat A bajnokság előtt távozott a csapattól Cserhalmi Zsolt (Bánk), Valent Sándor, Urbán Viktor (Dejtár), míg érkezett Bozsó János (Babcsán Művek), Szilágyi Gábor, Kovács Tamás, (Ipoly- vece) és Pintér István (Balassagyarmati SE-Nógrád Volán). Az együttes vezetése a bajnokságban az 5-10. hely elérését tűzte ki célul. Az őszi szezont a csapat az előkelő harmadik helyen zárta. A tavaszi idényre együtt maradt a csapat, melyet már Keresztes László irányított.- Változott e a célkitűzés? - kérdeztük tőle elsőként.- Célunk tavaszra a harmadik hely megtartása, illetve az előttünk lévő csapatok megszorítása és a nézőközönség megtartása volt.- Miként értékeled a bajnoki évet?- Csapatunk az elvárásoknál jobban szerepelt, hiszen újoncként bronzérmesek lettünk. Úgy érzem a védelemmel nagyon meg lehetünk elégedve, mivel a legkevesebb gólt kapta. A támadósorunk is jól muzsikált a második legtöbb gólt mi szereztük, és nálunk játszik a bajnokság gólkirálya is, Bogdány Csaba személyében. Elmondhatjuk azt is, hogy a vesztes mérkőzéseken is partiban voltunk az ellenfeleinkkel. A játékosok közül végig kiemelkedőt nyújtott Szilágyi, Bogdány és Bozsó, de a többiek is jó teljesítményt nyújtottak.- A bajnokság során kik léptek pályá- m?- Nagy Zoltán, Szabó Tamás (kapusok), Szabó I László, Orgoványi János, Konopás Tamás, Gubik Péter, Keresztes László, Pintér István, Benyó Tamás, Bozsó János, Szabó Attila, Kovács Tamás, Boda Viktor, Bogdány Csaba, Ordasi István, Szilágyi Gábor, Kakuja György, Gubik Ákos, Kovács Pál Attila, Szabó II László.- Hogyan tovább?- A csapat július 15-én kezdte meg a felkészülést, heti két edzéssel és egy edzőmérkőzéssel. Az edzéseket továbbra is én vezetem, de már csak szükség esetén fogok játszani. KEREKES LAJOS SPORTTURMIX TÁJFUTÁS A nemzetközi Hungária Kupa táj- futóverseny első két napjának a küzdelmeit Hegyesd térségében rendezték meg, míg a harmadik napon az újdörögdi katonai lőtér fogadta a mezőny részvevőit. A rangos viadalon ott vannak a nógrádi tájfutók is. A Hungária Kupa állása három versenynapot követően N10D kategória (25 induló): 1. Tóth Krisztina (Veszprém) 46,08 perc ... 6. Goldmann Dóra (St. Domyay) 79.40. N12C (18): 1. Koós Brigitta (St. Domyay) 46,44 perc. N21B (30): 1. Mezei Anikó (JVSE) 109,04 perc, 2. Boros Anna (St. Domyay) 117,38. N21C (30): 1. Tóth Ágnes (MAFC) 125,36 perc... 13. Farkas Éva (St. Domyay) 161,08. N50B (11): 1. Hegedűs Ágnes (BEAC) 89,44 perc ... 9. Novotni Tibomé (Bgy. Medosz) 122.40. Nyűt (62): 1. Juhász Roland (JVSE) 67,48 perc... 20. Nagy Ákosné (St. Domyay) 114,15. Sramkó Tibor a harmadik versenynapon bronzérmes helyezést ért el, Fehérvári Zsoltnak hetedik, míg Tarjám Katalinnak a tizennyolcadik az eddigi legjobb etap- helyezése. A N16 B-kategóriában a tarjáni Koczka Nikolett a 8. helyet foglalja el. Férfiaknál már csak ketten, dr. Mohácsy Tamás és Nagy Ákos küzdhetnek az összetett helyezésért. F21B (43): 1. Gavrilenko Vitalij 134,09 perc ... 15. Nagy Ákos (St. Domyay) 195,52 perc. F35A (17): 1. dr. Mohácsy Tamás (St. Domyay) 107,23 perc. TRIATLON Az Egerben megrendezett tereptri- atlon ob első fordulójában Szultán Attila, a Salgótarjáni Triatlon Klub versenyzője, a férfi felnőtt kategóriában a 12.. helyet érte el. HELYESEN: KREATIWEB Lapunk szerdai számában a Beszterce KK kosárlabda csapatával foglalkozó cikkben tévesen jelent meg az együttes honlapjának címe. Aki az ősszel induló bajnokságban az NB II Középmagyarországi régiójában szereplő együttesről további információhoz szeretne jutni az a www.kreatiweb.hu/bkk internetes oldalon elégítheti ki kíváncsiságát. A számok tükrében Ősszel 3. Érsekvadkert 15 10 3 2 51-12 33 Tavasszal 4. Érsekvadkert 15 10 1 4 44-14 31 Pályaválasztóként: 3. Érsekvadkert 15 13 1 1 60-4 40 Vendégként: 3. Érsekvadkert 15 7 3 5 35-22 24 Végeredmény: 3. Érsekvadkert 30 20 4 6 95-26 64 Mérkőzésről mérkőzésre 1.: Kisterenye (otthon) 7-0, 2.: Szécsény (idegenben) 5-1, 3.: SÓLE-Pásztó (o) 4-0, 4.: Magyargéc (i) 2-3, 5.: Romhány (o) 3-0, 6. Mátranovák (i) 2-1, 7.: Kisbágyon (o) 0-1, 8 Karancsberény (i) 1-1, 9.: SBTC (o) 3-1, 10.: Berkenye (i) 2-2, 11.: Hasznos (o) 5-0, 12.: Zagyvaróna (i) 04), 13.: Nagybátony (o) 5-1, 14.: Diósjenö (o) 8-0, 15.: Palotás (i) 4-1, 16. Kisterenye (i) 5-3, 17.: Szécsény (o) 2-0, 18. Pásztó (i) 4-0, 19.: Magyargéc (o) 1-1, 20. Romhány (i) 4-1, 21.: Mátranovák (o) 5-0, 22. Kisbágyon (i) 0-2, 23.: Karancsberény (o) 2-0, 24.: SBTC (i) 0-2, 25.: Berkenye (o) 2-0, 26.: Hasznos (i) 2-3, 27.: Zagyvaróna (o) 10-0, 28.: Nagybátony (i) 1-2, 29.: Diósjenö (i) 3-0, 30.: Palotás (o) 3-0. A csapat gólszerzői 37 gólos: Bogdány. 13 gólos: Kovács T. 8 gólos: Keresztes. 7 gólos: Pintér. 6 gólos: Kakuja. 5 gólos: Benyó. 4 gólos: Konopás, Bozsó. 3 gólos: Szabó A., Szabó L, Gubik Á. 2 gólos: Ordasi. Szegeden kezd a Balassagyarmat Labdarúgás - NB I/B őszi menetrendje Mind a 18 csapat nevezését elfogadta az NB I/B-s ligatanács, így már a 2003/2004-es idény sorsolását is elkészítették az Magyar Labdarúgó Liga székházában. A Balassagyarmat csapata Szegeden kezd. 1. FORDULÓ Augusztus 8., péntek, 20 óra: Budapest Honvéd - DVTK 1910. Augusztus 9., szombat, 17.30 óra: Nyíregyháza Spartacus FC - Hévíz FC, Bodajk FC - BKV Előre, FC Szeged - Balassagyarmati SE. 18 óra: FC Tatabánya Autó-Trader - Szolnoki MÁV FC. 18.30 óra: Dunakanyar-Vác - NABI Kaposvári Rákóczi FC. 20 óra: Kecskeméti TE - Pápai Termál PELC, Budapesti Vasas - Rákospalotai EAC. Augusztus 10., vasárnap, 17.30 óra: Dabas FC - Dunaújváros FC. 2. FORDULÓ: Augusztus 23., szombat, 16 óra: DVTK 1910 - FC Szeged. 17.30 óra: Szolnoki MÁV FC - Dunakanyar-Vác, NABI Kaposvári Rákóczi FC - Budapest Honvéd, Balassagyarmat - Dabas FC. Augusztus 24., vasárnap, 17.30 óra: Pápai Termál PELC - FC Tatabánya Autó- Trader, Dunaújváros FC - Bodajk FC, BKV Előre - Budapesti Vasas, Rákospalotai EAC - Nyíregyháza Spartacus FC, Hévíz FC - Kecskeméti TE. 3. FORDULÓ: Augusztus 29., péntek, 20 óra: Budapest Honvéd - Szolnoki MÁV FC. Augusztus 30., szombat, 17.30 óra: Nyíregyháza Spartacus FC - BKV Előre, Bodajk FC - Balassagyarmat, FC Szeged - NABI Kaposvári Rákóczi FC, FC Tatabánya Autó-Trader - Kecskeméti TE. 18:30 óra: Dunakanyar-Vác - Pápai Termál PELC. 19 óra: Budapesti Vasas - Dunaújváros FC. Augusztus 31., vasárnap, 17.30 óra: Dabas FC - DVTK 1910, Hévíz FC - Rákospalotai EAC. 4. FORDULÓ: Szeptember 6., szombat, 16.30 óra: FC Tatabánya Autó-Trader - Hévíz FC, Szolnoki MÁV FC - FC Szeged, NABI Kaposvári Rákóczi FC - Dabas FC, DVTK 1910 - Bodajk FC, Balassagyarmat - Budapesti Vasas. 19 óra: Kecskeméti TE - Dunakanyar-Vác. Szeptember 7., vasárnap, 15 óra: Dunaújváros FC - Nyíregyháza Spartacus FC. 16.30 óra: Pápai Termál PELC - Budapest Honvéd, BKV Előre - Rákospalotai EAC. 5. FORDULÓ: Szeptember 12., péntek, 19 óra: Budapest Honvéd - Kecskeméti TE. Szeptember 13., szombat, 16.30 óra: Nyíregyháza Spartacus FC - Balassagyarmat, Bodajk FC - NABI Kaposvári Rákóczi FC, FC Szeged - Pápai Termál PELC. 18 óra: Dunakanyar-Vác - FC Tatabánya Autó-Trader. 19 óra: Budapesti Vasas - DVTK 1910. Szeptember 14., vasárnap, 16.30 óra: Dabas FC - Szolnoki MÁV FC, Rákospalotai EAC - Dunaújváros FC, Hévíz FC-BKV Előre. 6. FORDULÓ: Szeptember 17, szerda, 16 óra: Dunakanyar-Vác - Hévíz FC, FC Tatabánya Autó-Trader - Budapest Honvéd, Pápai Termál PELC - Dabas FC, Szolnoki MÁV FC - Bodajk FC, NABI Kaposvári Rákóczi FC - Budapesti Vasas, DVTK 1910 - Nyíregyháza Spartacus FC, Balassagyarmat - Rákospalotai EAC, Dunaújváros FC - BKV Előre. 19 óra: Kecskeméti TE - FC Szeged. 7. FORDULÓ: Szeptember 20., szombat, 16 óra: Nyíregyháza Spartacus FC - NABI Kaposvári Rákóczi FC, Bodajk FC - Pápai Termál PELC, FC Szeged - FC Tatabánya Autó- Trader. 19 óra: Budapesti Vasas - Szolnoki MÁV FC, Budapest Honvéd - Dunakanyar-Vác. Szeptember 21., vasárnap, 16 óra: Dabas FC - Kecskeméti TE, BKV Előre - Balassagyarmat, Rákospalotai EAC - DVTK 1910, Hévíz FC - Dunaújváros FC. 8. FORDULÓ: Szeptember 26., péntek, 19 óra: Budapest Honvéd - Hévíz FC. Szeptember 27, szombat, 16 óra: FC Tatabánya Autó-Trader - Dabas FC, Szolnoki MÁV FC Nyíregyháza Spartacus FC, NABI Kaposvári Rákóczi FC - Rákospalotai EAC, DVTK 1910 - BKV Előre, Balassagyarmat - Dunaújváros FC. 19 óra: Kecskeméti TE - Bodajk FC, Dunakanyar-Vác - FC Szeged. Szeptember 28., vasárnap, 16 óra: Pápai Termál PELC - Budapesti Vasas. 9. FORDULÓ Október 5., vasárnap: Nyíregyháza Spartacus FC - Pápai Termál PELC, Budapesti Vasas - Kecskeméti TE, Bodajk FC - FC Tatabánya Autó-Trader, Dabas FC - Dunakanyar-Vác, FC Szeged - Budapest Honvéd, Dunaújváros FC - DVTK 1910, BKV Előre - NABI Kaposvári Rákóczi FC, Rákospalotai EAC - Szolnoki MÁV FC, Hévíz FC - Balassagyarmat. 10. FORDULÓ: Október 12., vasárnap: FC Szeged - Hévíz FC, Budapest Honvéd - Dabas FC, Dunakanyar-Vác - Bodajk FC, FC Tatabánya Autó-Trader - Budapesti Vasas, Kecskeméti TE - Nyíregyháza Spartacus FC, Pápai Termál PELC - Rákospalotai EAC, Szolnoki MÁV FC - BKV Előre, NABI Kaposvári Rákóczi FC - Dunaújváros FC, DVTK 1910 - Balassagyarmat. 11. FORDULÓ: Október 19., vasárnap: Nyíregyháza Spartacus FC - FC Tatabánya Autó-Trader, Budapesti Vasas - Dunakanyar-Vác, Bodajk FC - Budapest Honvéd, Dabas FC - FC Szeged, Balassagyarmat - NABI Kaposvári Rákóczi FC, Dunaújváros FC - Szolnoki MÁV FC, BKV Előre - Pápai Termál PELC, Rákospalotai EAC - Kecskeméti TE, Hévíz FC-DVTK 1910. 12. FORDULÓ: Október 26., vasárnap: Dabas FC - Hévíz FC, FC Szeged - Bodajk FC, Budapest Honvéd - Budapesti Vasas, Dunakanyar-Vác - Nyíregyháza Spartacus FC, FC Tatabánya Autó-Trader - Rákospalotai EAC, Kecskeméti TE - BKV Előre, Pápai Termál PELC - Dunaújváros FC, Szolnoki MÁV FC - Balassagyarmat, NABI Kaposvári Rákóczi FC-DVTK 1910. 13. FORDULÓ: November 2., vasárnap: Nyíregyháza Spartacus FC - Budapest Honvéd, Budapesti Vasas - FC Szeged, Bodajk FC - Dabas FC, DVTK 1910 - Szolnoki MÁV FC, Balassagyarmat - Pápai Termál PELC, Dunaújváros FC - Kecskeméti TE, BKV Előre - FC Tatabánya Autó-Trader, Rákospalotai EAC - Dunakanyar-Vác, Hévíz FC - NABI Kaposvári Rákóczi FC. 14. FORDULÓ: November 9., vasárnap: Bodajk FC - Hévíz FC, Dabas FC - Budapesti Vasas, FC Szeged - Nyíregyháza Spartacus FC, Budapest Honvéd - Rákospalotai EAC, Dunakanyar-Vác - BKV Előre, FC Tatabánya Autó-Trader- Dunaújváros FC, Kecskeméti TE - Balassagyarmat, Pápai Termál PELC - DVTK 1910, Szolnoki MÁV FC - NABI Kaposvári Rákóczi FC. 15. FORDULÓ: November 16., vasárnap: Nyíregyháza Spartacus FC - Dabas FC, Budapesti Vasas - Bodajk FC, NABI Kaposvári Rákóczi FC - Pápai Termál PELC, DVTK 1910 - Kecskeméti TE, Balassagyarmat - FC Tatabánya Autó- Trader, Dunaújváros FC - Dunakanyar-Vác, BKV Előre- Budapest Honvéd, Rákospalotai EAC - FC Szeged, Hévíz FC - Szolnoki MÁV FC. 16. FORDULÓ: November 23., vasárnap: Budapesti Vasas - Hévíz FC, Bodajk FC - Nyíregyháza Spartacus FC, Dabas FC - Rákospalota EAC, FC Szeged - BKV Előre, Budapest Honvéd - Dunaújváros FC, Dunakanyar-Vác - Balassagyarmat, FC Tatabánya Autó-Trader - DVTK 1910, Kecskeméti TE - NABI Kaposvári Rákóczi FC, Pápai Termál PELC - Szolnoki MÁV FC. 17. FORDULÓ: November 30., vasárnap: Nyíregyháza Spartacus FC- Budapesti Vasas, Szolnoki MÁV FC - Kecskeméti TE, NABI Kaposvári Rákóczi FC - FC Tatabánya Autó- Trader, DVTK 1910 - Dunakanyar-Vác, Balassagyarmat - Budapest Honvéd, Dunaújváros FC - FC Szeged, BKV Előre - Dabas FC, Rákospalotai EAC - Bodajk FC, Hévíz FC - Pápai Termál PELC.