Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-21 / 167. szám
2003. JÚLIUS 21., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Két keréken Európába Országjáró kerékpártúra Nógrád megyén át Nagyszabású országjáró kerékpártúrát szervez augusztus 4. és 15. között a székes- fehérvári Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület néhány bátor tagja és útvonaluk Balassagyarmatot és Salgótarjánt is érinti Nemes célokat tűztek ki maguk elé azok a fehérvári fiatalok, akik körbekerekezik az országot, terveik szerint 11-12 nap alatt. A túra célja többek között az egészséges életmód népszerűsítése, a környezetbarát, európai életmódra való nevelés, a természeti, történelmi és kulturális értékeink megismerése, az emberi kapcsolatok erősítése, a kerékpáros turizmus népszerűsítése, a szabadidő hasznos eltöltése. A héttagú csapat szeremé, ha a túra útvonalán bárhol csatlakoznának hozzájuk helyi fiatalok is és egy darabon elkísérve őket így demonstrálnák a kerekes- társadalom összefogását. A fehérvári bringáskülönítmény augusztus 5-én Budapestről Bércéi - Becske - Magyamándor - Mohora - Szügy útvonalon Balassagyarmatig teker, majd másnap, 6-án reggel Salgótarján érintésével Ózd - Kazincbarcika felé hagyja el megyénket. Aki tud és kedve van hozzá tehát társuljon be hozzájuk, személyes részvételével is segítse és erősítse a mozgalom célkitűzéseit. __________________________________________Í*T»J I ndul a Palóc Kupa Kispályás labdarúgás Balassagyarmaton Egykoron Balassagyarmaton harminc-negyven csapat részvételével bonyolították le a városi szabadtéri kispályás labdarúgó-bajnokságot, amely néhány éve megszűnt. A régi szervezők többször próbálkoztak a bajnokság felélesztésével, de nem sok sikerrel. Most Katona László, a városi sport- létesítmények új vezetője és Gaál Balázs munkatárs Palóc Kupa néven ismét útjára szeretné indítani a városi kispályás bajnokságot, amely a tervek szerint augusztus 4-én indulna. Az érdeklődők, nevezni szándékozók az Ady Endre u. 27. sz. alatti létesítményirodán szerezhetik be a nevezési lapot és a fentebb említett két személytől szerezhetnek be részletes információkat. A mérkőzéseket kétszer húsz perces játékidőkkel a Nádor utcai salakos kispályákon rendezik meg, körmérkőzéses rendszerben. A dobogósoknak és a különdíjasoknak a szervezők értékes tárgyjutalmakat ajánlottak fel. A viadalon az NB-s bajnokságban játszók nem szerepelhetnek. KÁHÁEM Sinclair a Manchester Cityhez igazol Trevor Sinclair elhagyja az angol labdarúgó-bajnokság élvonalából kiesett West Ham Unitedet és a Premier League előző szezonjában 9. helyen végzett Manchester Cityben folytatja pályafutását. A 30 éves, színes bőrű középpályásért feltéve, ha megfelel’ az ilyenkor szokásos, hétfőn sorra kerülő orvosi vizsgálaton - 2,5 millió fontot fizet új klubja. A tavalyi, koreai-japán közös rendezésű világbajnokságot is megjárt Sinclair 1998 óta szerepelt a West Hamben. Gyarmati siker Vácon Labdarúgó előkészületi mérkőzések Lenkey Gábor ás Mohácsi László (Balassagyarmat) Vác - Balassagyarmat 1-3 (0-1) Göd, 100 néző, vezette: Zagiba. Balassagyarmat-Goldex- Anettka: Kovács A. - Palaticzky (Szilágyi), Lenkey, Rubint, László - Ivitz (Zolnyánszki), Mohácsi (Baranyi), Csatlós, Forgó (Szatmári) - Szabó II., Bárdi. Vezető edző: Kis Károly. GL: Szabó V. (75.), ill. Lenkey (35.), László (60.), Csatlós (70.). Az NB I/B-s Balassagyarmat a hatodik előkészületi mérkőzését július 26-án, szombaton 11 órától hazai pályán játssza a Vác ellen. SZ. G. Zagyvaróna - Salgótarján 1-7 (0-3) Zagyvaróna, 150 néző, vezette: Dudás. Zagyvaróna SE: Szabó A. - Király T., Isdinszki G„ Debrei- Szolnoki (Miskolczi), Kaszás- Fülöp, Kövesdi, Szabó Sz. (Tőzsér) - Isdinszki T. (Sulcz), Tőre (Balázs). Edző: Isdinszki Rezső. Salgótarján (I. félidő): Krajecz - Cséki, Jeney, Mezei, Dudás - Galbács, Csatlós, Lakatos - Szabó - Romhányi, Márton. II. félidő: Herczeg - Cséki, Jeney, Dudás - Tóth, Csatlós, Simon, Botos - Bartha, Birincsik, Márton. Edző: Simon Attila. GL: Tőre, ill. Lakatos (2), Birincsik (2), Simon, Bartha, Romhányi. Az NB Il-es Salgótarján csapata az első felkészülési mérkőzésén biztosan nyert a jól küzdő Zagyvaróna ellen. STJ Újra az Északi csoportban Kézilabda NB II - Elkészült a beosztás A Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága a július 17-i kibővített ülésén - ahol a sportág megyei vezetői is részt vettek - tárgyalta és fogadta el a 2003-2004 évi NB Il-es csoportok beosztását. Mind a női, mind a férfi mezőnyben hat-hat csoportot alakítottak ki, melyekben 12-12 csapatot terveznek indítani. Nógrád megyét az elkövetkező bajnoki évadban két csapat képviseli. A női mezőnyben a Salgótarjáni Palóc KSE, míg a férfiaknál a Balassagyarmati Kábel SE csapata vesz részt. Mindkét csapatunk újra az északi csoportba került besorolásra. Északi csoport. Nők (Budapesti Kézilabda Szövetség rendezi, Budapest székhellyel): Postás Matáv SE (NB I/B Nyugati csoport, 5. helyezett, visszalépett), Pilisszentiváni SC, Solymár SC, TFSE, Kispesti AC, Veresegyház VŐK, Gyömrő SE, Szentendre NK, Soroksári TE, Salgótarján Palóc KSE (ebben a csoportban szerepeltek), Esztergomi KSE II. (Komárom megye), Kinizsi TTK (Északi csoport). Északi csoport. Férfiak (Győr-Moson-Sopron megyei Kézilabda Szövetség rendezi, Győr székhellyel): Novolakk Dunakeszi VSE (NB I/B Nyugati csoport, 14. helyezett, kiesett), Mogyoród KSK, Solymár SC, Gyömrő SE, Pénzügyőr SE, Pilisvörösvári Terranova KSK, Balassagyarmati Kábel SE, Gyöngyössolymos SE (ebben a csoportban szerepeltek), MAFC (Budapest-bajnokság), Testvériség SE (Déli csoport 9. helyezett), MÁV Előre SE Székesfehérvár (Észak-nyugati csoport, 9. helyezett). Egy csapat még besorolásra vár. Éliás Gábor, a versenybizottság titkára fontosabb változásokra hívta fel a figyelmet, melyek a következők: a versenyjegyzőkönyvbe most már korhatártól függetlenül 14 játékost lehet beírni, a játékosok részére kortól és nemtől függetlenül hivatalos mérkőzésen kötelező a sporttörvény által előírt sportversenyengedély, e nélkül a játékos nem léphet pályára. Ez független a játékengedélytől. Felhívta a figyelmet, hogy a sportversenyengedély a játékosoknak milyen kedvezményeket biztosít: biztosítás, éttermek, szállodák, sport szabadidő-tevékenység, sportruházat-vásárlásnál, könyvvásárlásnál. A kedvezmények köre egyre bővül, valamint tájékozódni lehet az Interneten a www.sportplussz.hu honlapon, hogy megyénként hol és milyen kedvezményt vehetnek igénybe a játékosok. Új dolog az NB II- ben, hogy mos már minden csapatnak kötelező az ifjúsági csapatot indítani. MULICZA FERENC SPORTTURMIX ÖTÉVES SZERZŐDÉS A brazil labdarúgó-válogatott egyik legnépszerűbb sztárjának számító Ronaldinho öt évre szóló szerződést kötött az FC Barcelonával. A Paris Saint- Germaintől érkező támadó vételára 25 és 30 millió euró között van, a hétfői bemutatás előtt még átesik a kötelező orvosi vizsgálaton is. A 23 éves klasszis, akit a Manchester United is szerződtetni akart, már nem az első komoly szerzeménye a barcelonaiak új, júniusban megválasztott elnökének, Joan Laportának. Az elmúlt napokban a török kapus, Rüstü Recber, valamint a Sporting Lisboától érkezett csodagyerek, Ricardo Quaresma is szerződést kötött a katalánokkal. - Mindig is tudtuk, hogy Ronaldinho szívesen igazolna Barcelonába, s emiatt keményen és sokat dolgoztunk - mondta Sandro Rossell, a katalán klub alelnöke. Az elmúlt egy évtizedben már több brazil világsztárnak tapsolhattak a Nou Campban, hos- szabb-rövidebb ideig Romario, Ronaldo és Rivaldo is szolgálta az FC Barcelonát. MÉG EGY ÉV A következő szezonban is az Arsenal labdarúgója lesz Dennis Bergkamp, aki 1995 óta erősíti a londoni együttest. - Nagyon boldog vagyok, hogy új szerződést írhattam alá. Ahogy mindig is hangoztattam: fantasztikus klub az Arsenal, s itt is szeretném befejezni pályafutásomat - mondta a 34 éves holland csatár. Bergkamp nyolc évvel ezelőtt 7,5 millió fontért került az Internazionalétól az angol fővárosba, s 1998-ban és 2002-ben is duplázott, vagyis tagja volt a bajnokcsapatnak és az FA Kupagyőztes együttesnek. Idén az Arsenal 2. lett a Manchester United mögött a Premier League-ben és megvédte címét a kupasorozatban. Az MTK nyert Labdarúgás, Szuperkupa Rubens Barrichello összetettben ötödik A brazil, Rubens Barrichello nyerte a Forma-l-es világbajnokság vasárnapi tizenegyedik futamát, a Brit Nagydíjat, megelőzve a Willams-BMW kolumbiai pilótáját, Juan Pablo Montoyát és az összetett pontversenyben továbbra is a második helyen álló McLaren- Mercedes-es, finn Kimi Rdikkönent. A Ferrari dél-amerikai pilótája pályafutása hatodik diadalát aratta az autósport elit- kategóriájában, míg csapattársa a címvédő és továbbra is éllovas Michael Schumacher a negyedik helyen ért célba. A futamot a 12. körben váratlan incidens zavarta meg, amikor egy ruhát és számos transzparenst lengető férfi rohant be a pályára. A hatalmas sebességgel száguldó versenyzőknek nagyon oda kellett figyelniük, hogy ne történjen tragédia. A skót szoknyát viselő férfi ugyanis a menetiránnyal szemben futott, s csak akkor teperte le az egyik biztonsági őr, miután már több száz métert megtett. A helyi rendőrség letartóztatta az 56 éves ír férfit.- Tudtam, hogy olyan autóval szerepelhetek, amely elég gyors, s esélyes a győzelemre - értékelt a futamot követően Rubens Barrichello. - A Bridgestone- gumikban is nagyon bíztam, mert az elmúlt két hétben sokat dolgoztunk a megfelelő beállításért. A bemelegítő körben mégis gondjaim támadtak, kissé túlmelegedtek a fékek. Emiatt lassítottam, s ez azt jelentette, hogy a rajtra kihűltek az abroncsok. így a startnál két helyet veszítettem, de szerencsére mégis előre tudtam lépni, amikor a gumik már megfelelően tapadtak. Örülök a sikernek. A csapat ismét kiválóan dolgozott!- Kemény csatát kellett vívnom, mert az első bokszkiállás után sokan kerültek elém - nyilatkozta Juan Pablo Montoya. - Utána viszont gyorsan visszaverekedtem magam az élmezőnybe, s kiváló eredményt értem el. A Ferrari kissé erősebb volt, de én sem vagyok csalódott. Az autóm ismét nagyszerűen viselkedett.- Rubens sokkal gyorsabb volt nálam, nem tudtam feltartóztatni - árulta el Kimi Rdikkönen. - Ráadásul a biztonsági autó miatt a tervezett taktikánk is felborult. A Brit Nagydíj végeredménye: 1. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:28:37.554 óra, 2. Montoya (kolumbiai, Williams- BMW) 5.462 mp hátrány, 3. Ráikkönen (finn, McLaren- Mercedes) 10.656 mp hátrány, 4. M. Schumacher (német, Ferrari) 25.648 mp hátrány, 5. Coulthard (skót, McLaren- Mercedes) 36.827 mp hátrány, 6. Trulli (olasz, Renault) 43.067 mp hátrány, 7. da Matta (brazil, Toyota) 45.085 mp hátrány, 8. Button (angol, BAR-Honda) 45.478 mp hátrány, 9. R. Schumacher (német, Williams- BMW) 58.032 mp hátrány, 10. Villeneuve (kanadai, BAR- Honda) 1:03.569 perc hátrány, 11. Panis (francia, Toyota) 1:05.207 perc hátrány, 12. Frentzen (német, Sauber- Petronas) 1:05.564 perc hátrány, 13. Firman (ír, Jordan- Ford) 1 kör hátrány, 14. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1 kör hátrány, 15. Verstappen (holland, Minardi-Cosworth) 2 kör hátrány, 16. Wilson (angol, Minardi-Cosworth) 2 kör hátrány, 17. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 2 kör hátrány. A világbajnoki pontverseny állása tizenegy futam után. Pilóták: 1. M. Schumacher 69 pont, 2. Ráikkönen 62, 3. Montoya 55, 4. R. Schumacher 53 5. Barrichello 49, 6. Alonso (spanyol, Renault) 39, 7. Coulthard 33, 8. Trulli 16, 9. Webber 12, 10. Button 11, 11. Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 10,12. Frentzen 7,13. da Matta 5, 14. Villeneuve 3, 15. Panis 2, 16. Heidfeld 2, 17. Firman 1. Konstruktőrök: 1. Ferrari 118, 2. Williams-BMW 108,3. McLaren- Mercedes 95, 4. Renault 55, 5. BAR-Honda 14, 6. Jaguar- Cosworth 12, 7. Jordan-Ford 11, 8. Sauber-Petronas 9,9. Toyota 7. A bajnok MTK nyerte a labdarúgó Szuperkupát, miután 2-0- ra győzött a kupagyőztes Ferencváros ellen. A sikerért 4 millió forintot kapott. MTK - Ferencváros 2-0 (1-0) Puskás-stadion, 3000 néző, vezette: Ábrahám. MTK: Végh - Molnár, Komlósi, Juhász, Fűzi Zavadszky, Zabos (Pusztai 66.), Jezdimirovic, Rednic (Czvitkovics a szünetben) - Torghelle, Silva (Lengyel 59.). Vezető edző: Egervári Sándor. Ferencváros: Szűcs - Balog, Vukmir (Somorjai 71.), Kiss, Bognár (Kriston a szünetben) - Kapic (Zováth a szünetben), Lipcsei, Leandro - Rósa, Jovic, Penksa. Vezető edző: Garami József. GL: Torghelle (30.), Czvitkovics (51.). Sárga lap: Jezdimirovic (32.), Komlósi (77.), ill. Kapic (28.), Lipcsei (77.), Jovic (83.). Az MTK félgőzzel is megérdemelt győzelmet aratott, hiszen kevés helyzetéből kettőt értékesített. A Szuperkupa történetében először nyert a bajnok. A Szuperkupa-találkozók eddigi győztesei: 1992: Újpesti TE, 1993: Ferencváros, 1994: Ferencváros, 2002: Újpest FC, 2003: MTK. a viszonya a klub vezetőivel. Fjodorov önmaga rendelkezett a játékjogával, így a kérőnek csak vele kellett megegyeznie. Az orosz hokisztár, aki az amerikai állampolgárságot is megkapta, eddigi NHL-pályafutása alatt 400 gólt lőtt és 554-szer adott gólpasszt. 1994-ben a liga legértékesebb játékosának (MVP) választották, és ugyanebben az évben, illetve 1996-ban is ő lett a legjobban védekező csatár. állomásról. A tervezett útvonal: Mátraszőlős vasútállomás - Garáb-nyereg - Tepke - Baráthát - Pásztó (Major). Fürdőruhát célszerű hozni. Túravezető: Fazekas Melinda. Szergej Fjodorov elhagyta az észak-amerikai profi jégkorong- ligában (NHL) szereplő Detroit Red Wings csapatát, s 40 millió dollárért, öt évre az idei döntős Anaheim Mighty Ducks együtteséhez szerződött. A kaliforniaiak a Colorado Avalance-hoz távozott Paul Kariya helyére szerződtették a 33 éves klasszist. A háromszoros - 1997, 1998, 2002 - Stanley Kupa-győztes csatár 13 évet töltött a Vörös Szárnyaknál, de az utóbbi időben megromlott Nyílt túra Másnak térkép e táj, nekünk szülőhazánk! A Salgótarjáni Petőfi Sportegyesület természetjáró-szakosztálya július 26- án, szombaton nyílt túrát szervez. Indulás Salgótarjánból, a 7.21-es vonattal, a Fő téri vasútFjodorov az Anaheimben Barrichello hatodik futamgyőzelme Forma-1, BritNagydíj, Silverstone