Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-21 / 167. szám
2003. JÚLIUS 21., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Völánosok hét végéje NMH-Információ Szent Kristóf, az úton lévők védőszentje jegyében rendezett meg a hét végén a Volán szak- szervezeti bizottsága egy egész napos vetélkedősorozatot a dolgozók számára.- Még nem próbálkoztunk hasonló rendezvénnyel, ez volt az első alkalom, de hagyományteremtő jelleggel jövőre is szeretnénk megrendezni - mondta Valetta György a szakszervezet képviseletében. A zagyvapálfalvá szabadidőbázison és a baglyasi sportpályán tartott programokon mintegy 150 fő vett részt. A szellemi vetélkedők mellett lövészet, teke, tenisz szórakoztatta a volános dolgozókat. Egyéni és csoportos vetélkedők keretében dőlt el, hogy kik kapják a legjobb üzletág vándorserleget, s így a helyi járat és a helyközis üzem csapata nyerte el a kupát. A cég legerősebb emberének Szabó Gézát választották. A rendezvény idejére a szervezők egy EU-sarkot állítottak fel, ahol a közlekedést érintő EU-s jogszabályokba tekinthettek bele az érdeklődők. Közmunkások a faluéit Galgaguta Az önkormányzat sikeresen pályázott a munkaügyi központnál, melynek eredményeként a kapott összegből július elejétől öt közmunkást foglalkoztathat a település öt hónapon át, illetve kis értékben munkaeszközöket is vásároltak. A közmunkások munkájának köszönhető, hogy befejeződött a galgagutai patak kikotrása, gyomtalanítása, ami azért fontos, mivel csapadékosabb időjárás esetén a patak megáradt és több kárt okozott már. Ezen túlmenően a helyi közmunkások csatlakoztak az ÁNTSZ parlagfű-mentesítési akciójához is. Muzsikustábor ______Balassagyarmat I mmár 17. alkalommal rendezik meg a nemzetközi muzsi- kustábort Idén július 21-től 31- ig tartják a rendezvényt A fő helyszín a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola lesz. A tábor nemzetközi jellegét bizonyítja, hogy 14 országból érkezik közel 170 résztvevő 12 és 25 év között. A tervek szerint 26-án Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeum előtt adnak szabadtéri koncertet a résztvevők, illetve 29-én a balassagyarmati Palóc ligetben hallgathatják meg az érdeklődők a szimfonikus zenekart. Balassagyarmat a mikszáthi Palócország lelki, szellemi központja - mondta Lombos István ünnepi köszöntőjében Zólyomi Bianka verset mond Palócország ünnepelt Rimóci Máriás-lányok (Folytatás az 1. oldalról) vendégek a hét végi palóc búcsúra. Szent Anna palóc miséjét dr. Bolberitz Pál prelátus, a Római Katolikus Hittudományi Egyetem rektora és Koza József kanonok-plébános celebrálta. Dr. Bolberitz Pál szentbeszédében elmondta: a palóc nép a magyarság egyik legrégebbi népcsoportja és egyben a legvallásosabb is. Több ezres tömeg gyűlt össze mind a szentbeszédre, mind pedig a Szent Anna-napi áldásra.- Szülőföldünk, a mikszáthi Palócország lelki, szellemi központja Balassagyarmat. A Szent Anna-kultusz a palócokhoz rendkívül közel áll, s a rendszerváltás után újult erővel elevenedett fel - mondta Lombos István, a város polgár- mestere köszöntőbeszédében. A kétnapos program keretében megmutatják magukat a pa- lócság világi szépségei, továbbá együtt gyönyörködhetünk szülőföldünk népi hagyományaiban is - folytatta beszédét a polgármester, majd pedig reményét fejezte ki, hogy Balassagyarmat a jövőben is betölti népi küldetését, s az Ipoly menti város Palócország fővárosa lehet. Szent Anna palóc miséjét dr. Bolberitz Pál prelátus celebrálja Palócföldön Szent Anna tisztelete több évszázados múltra tekint vissza. Szent Anna a bányászok, a jó halál, valamint a családok védőszentje is, aki napvilágra hozta az -istenszülő Szűz Máriát - mondta A pásztói Rozmaring népdalkor tagjai az ünnepi menetben FOTÓK: GÓCS ÉVA Limbacher Gábor muzeológus a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi elnöke, valamint a Palóc Múzeum házigazdája. - Mind a nemesség, mind a palóc parasztság kiváltságos szentként tisztelte Szent Annát, akinek kultuszhelyei közé tartozik megyénkben Buják, Patak, Érsekvadkert, Ecseg. Szinte minden templomban, például Cserhátsurányban, Herencsény- ben, vagy a határon túli Miksiben is található Szent An- na-szobor - tudtuk meg Limbacher Gábortól. Ősi szokás a Szent Anna-áldás, amely fontos szereppel bírt a búcsúban, s ez mind a mai napig megmaradt: a nagyszülőket az unokákat, valamint a gyermekáldást váró zarándokokat áldotta meg dr. Bolberitz Pál prelátus. A vasárnapi program része volt Palócország szépeinek megválasztása, amelyben a népviselet játszott döntő szerepet, továbbá a hagyomány- őrző csoportok dalai és táncai szórakoztatták a közönséget. HÍREK Nógrád ÓVODAFEJLESZTÉS. A nyár folyamán kezdik el a felújítási munkálatokat az óvodában. A tervek szerint szeptemberre, óvodakezdésre átadják az épületet. A csaknem 14 millió forintos beruházás felét a Területfejlesztési Minisztériumtól kapta a település. Ne MTI VILÁGÍTÁSKORSZERŰSÍTÉS. A közelmúltban kezdődött a községben annak a programnak a kivitelezése, melyet tavaly kezdeményezett a kormány a kisebb települések világításának korszerűsítésére. A program célja, hogy a települések közvilágítását javítsa energiatakarékos módszerekkel. Ennek köszönhetően 32 új közlámpával bővült Nemti, illetve a templom kivilágítására is hasznosították a kapott összeget. Balassagyarmat __ K IÁLLÍTÁS. Június elejétől tekinthetik meg az érdeklődők P. Tóth László fotóművész fotótárlatát, illetve idősebb Szabó István, Kossuth díjas szobrászművész kiállítását a Madách Imre Városi Könyvtárban augusztus végéig. Mihálygerge MŰVELŐDÉSI HÁZ FELÚJÍTÁSA. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához beadott pályázatra még nem kapott visszajelzést a község polgár- mestere, de reméli, hogy sikeres lesz és így a nyár folyamán véghez tudják vinni a tervezett ki- lencmilliós beruházást. A kért összeget a művelődési ház ablakszigetelésére, festésére és a gázvezetékek bevezetésére fogják használni. BUSZVÁRÓ ÉS UTAK. Június ban kezdődtek a munkálatok, de július végére elkészül az új faépület, ami buszváróként fog funkcionálni, illetve mellé épül egy téglafal, amely megvédi és elválasztja a környéken lakókat a forgalomtól. Ezen felül még két rövidebb útszakasz és egy leállósáv is készül a buszváró közelében, csaknem 6 millió forint értékben. Karancsberény-Salgótarján ELVESZETT IRATOK. A Karancsberény-Salgótarján vonalon közlekedő távolsági buszjáraton veszett el az irattárcája július 15 én este küenc körül egy karancsberényi fiatalembernek, aki jutalom ellenében szeremé azt visszakapni a becsületes megtalálótól. Telefonja: 30/594- 42-58 Ismét bizonyítottak a „toldiak” A nógrádi településeket Alsútold, Patak és Szarvasgede csapatai képviselték a hét végén Alsútoldon megtartott „Magyarország legerősebb faluja” virtus-vetélkedősorozat területi döntőjén. A verseny izgalmas pillanatai FOTÓK: GÓCS NMH-Információ Pest megyéből Kartal, Hevesből pedig Novaj legerősebbjei versenghettek a három nógrádi faluval a továbbjutásért. Megyénkben először került megrendezésre ez az országos elődöntő, amelyet a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége rendezett. Az országos elődöntő fővédnöke Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke volt, aki nem tudott részt venni a rendezvényen, így Borenszky Ervin alel- nök helyettesítette, aki a helyi polgármesterrel együtt örömét fejezte ki, hogy a belső-cserháti falu adhat otthont a rendezvénynek. A versenyben részt vevő csapatok 16 főből álltak, akik közül egyszerre tíz versenyezhetett (négy hölgy és hat férfi). A versenyzők kora nem volt behatárolva, így a 14 évesektől egészen a 70 évesekig bárki részt vehetett a megmérettetésen. Különböző versenyszámokban kellett a résztvevőknek erejüket és technikai tudásukat bizonyítaniuk, így például a hölgyeknek bevásárlókosár- tartás, sodrófahajítás, a férfiaknak pedig petrencésrúd-tartás és rönkforgatás terén kellett helytállniuk. A legnehezebb a kamionhúzás volt, amelyben az alsótoldiak országos bajnok csapata jeleskedett. A 9,5 tonnás autót a „toldiak” nagy versenyrutinnal 44,71 másodperc alatt húzták el a húszméteres távon. SZE A férfiak a többi között a rönkforgatásban álltak helyt